Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-15 / 87. szám

1 1997. április 15., kedd Sport KSE: hibák sokasága Kézilabda NBI Fullajtár András (Új Kelet) A Kisvárdai SE női kézi­labdacsapata a legutóbbi for­dulóban a Budapesti Sparta­cus vendége volt, ahol sú­lyos, kilencgólos vereséget szenvedett. A nagy gólkü­lönbségű vereség azért szá­mít meglepetésnek, mert az utóbbi néhány mérkőzésen nagyon jó teljesítményt nyúj­tottak a lányok. Például De­recskéről elhoztak egy pon­tot, majd hazai pályán a baj­noki címre esélyes Vasassal is döntetlent játszottak. Sőt, ha egy kis szerencséjük van, akkor mindkét pontot meg­szerezhették volna tőlük. Következett a Dunaferr idegenben, ahol folytatták a szenzációs szereplést, és nem sok hiányzott hozzá, hogy a jelenleg harmadik helyezett otthonából ponttal vagy pon­tokkal térjenek haza. Azon a meccsen végig a szabolcsi csapat vezetett, de végül megijedtek a lehetőségtől, és egygólos vereséget szenved­tek. Ezután következett a Spartacus elleni összecsapás. A közvélemény joggal vár­ta el, hogy a csapat folytatja a jó sorozatot, és a fővárosiak ellen is helyt állnak. Egyes szurkolók, de még a szakve­zetés is reménykedett a pont­szerzésben. Nos, a lányok másként gondolták, mert csapnivalóan, minden hit nél­kül játszottak, aminek elkerül­hetetlen következménye lett a nem várt arányú vereség.- A legnagyobb gond az volt, hogy az óriási akarat nem párosult kellő figyelemmel. Az első nyolc támadásunkat elpuskáztuk, és az ellenfelünk lekontrázott bennünket. Mindezt még tetézte, hogy két játékos sportszerűtlen maga­tartása a „járási” szintre süllyedt. De az sem elhanya­golható, hogy a statisztikám szerint 26 technikai hibát vé­tettek a játékosok, ami félel­metes negatív mérleg. Nem kizárt, súlyos vereségünkben az is közrejátszott, hogy az utóbbi sikerek egyes játéko­sokat könnyelművé tettek, il­letve most jött ki az utóbbi hetek erőltetett menete okoz­ta fáradtság is. Ennek ellené­re nyugodtan mondhatom, nem vagyunk pánikban. A hibákat ki lehet javítani. Szak­mailag nem vagyok csalódott, inkább az aggaszt, hogy egyes játékosok súlyosan megsértet­ték a sportszerűség szabálya­it, aminek még lesznek követ­kezményei. Talán most jól is jön a háromhetes mérkőzés­szünet a válogatott Eb-selej­tezője miatt. Lesz rá idő, hogy rendezzük a sorokat. Erőt gyűjtünk a hátra lévő fontos mérkőzésekre, és a belső fe­gyelmi dolgokat is helyre tesszük - értékelt a Spartacus elleni mérkőzés után Rácz Sándor edző. A Kisvárdai SE legköze­lebbi mérkőzését május 2-án hazai pályán játssza a közép­mezőny élén tanyázó Cerbo- na ellen. Új Kelet-információ Eredmények: Férfiak: Záhony-Püspök- ladánv 20-21 (12-9). Góldo­bók: Nagy I. 5, Szántó, Tóth 4-4, Bodka 3, Jeszenszki, Kovács, Pethő, Bőd. A fél­időben még a záhonyiaknak „állt a zászló”, innen bukták el a meccset. Csenger-Bogáti 17-18 (11-9). Góldobók: Juhos 4, Tamás, Apáti, Docsa, Székely egyaránt 3, Barcsai. Kemény, szoros mérkőzésen az utolsó percben szerezték meg a győzelmet a debreceniek. A csengenek korábban már há­rom góllal is vezettek. Boros kapus ragyogóan védett, rajta igazán nem múlott a vereség. Nádudvar-Nyírbátor 26- 26 (9-16). Góldobók: Mol­nár 6, Simák, Kovács A., Szőke egyaránt 5, Kuik 4, Kun. A Nagy D. nélkül kiál­ló bátoriak óriási lehetőséget szalasztottak el. A második félidő elején már nyolc gól volt az előnyük... Nagy luxus ilyen módon csupán egyetlen pontot elérni! Mezőkövesd-Hodász 30- 16 (15-5). Góldobók: Ruha, Andó 4-4, Szilágyi 3, Tóth 2, Pálfi, Kujbus, Román. Az alaposan megerősödött kö- vesdiek elleni meccsre Biha­ri és Tanczer nélkül utaztak el a hodásziak. Már az első játékrészben tetemes volt a különbség a két fél között... Nők: Putnok-Papp-Ker 17-27 (8-14). Góldobók: Bánszegi 9, Szobonya, Nagy B. 5-5, Páll, Nagy I., Pataki egyaránt 2, Bihari, Nádasi. Simán nyertek a mátészal­kaiak. Nyírbátor-Nádudvar 26- 32 (10-19). Góldobók: Huszti 10, Zelenákné 6, Né­meth M. 4, Esik 3, Kovácsné, Czakóné, Regán R. Hiába győztek a második félidőben három góllal a nyírbátoriak, akkorra már elúszott a hajó. Tiszalök-Hajdúnánás 11-24 (5-15). Góldobók: Burján, Németh T. 3-3, Du- linszkiné, Feketéné 2-2, Ba­logh. A jóval esélyesebb együttes fölényes győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. „Luxus” bátori módra Kézilabda NB II Igencsak szerényen gyűjtögették megyei reprezentán­saink a bajnoki pontokat a tizennegyedik fordulóban. A férfiaknál csupán a nyírbátoriak játszottak döntetlent, ám ennek korántsem örülhetnek... A nőknél a Papp- Ker a várakozásnak megfelelően nyert. A további öt együttes egyaránt vereséggel zárta a hétvégét. Ízlett a „gyulai” Teke NB II: SZÉSE-Gyula 5-3 (3055-2994) Pontszerzők: Mártonfalvi 538 fa, Kosa 528 fa, Varga 506 fa. Küzdelmes, de eredményes mérkőzést vívott a hazai csa­pat a bajnokesélyes ellen. Földényi és Lukács „aranyos” lett! III. Bige Holding teniszverseny Az egymillió forint összdíjazású Ili. Bige Holding teniszver­seny negyedik játéknapján, hétfőn a női és a férfi egyes finálékra került sor. A teniszkedvelők a nőknél meglehetősen egyoldalú mérkőzést láthattak, míg a férfiaknál változatos összecsapáson döntötték el az elsőség kérdését. CsikyNándor (Uj Kelet) A női egyes döntő egyórás késéssel kezdődött, mivel a pá­lya egyik sarka az éjszakai fa­gyás miatt igen mély volt. A döntő párosítása némileg meg­lepetésként értékelhető, hiszen Mészáros Fanny (31. a magyar ranglistán) nem volt a legjob­bak között, és Földényi Anna­máriát (15.) is „csak” a harma­dik helyen emelték ki. A talál­kozó kiegyenlítetlen játékot hozott, Földényi (Vasas) sokkal pontosabb és erőteljesebb játé­kot mutatott. Mészáros Fanny- tól (BSE) az is remek ered­ménynek számított, hogy a döntőbe küzdötte magát, Földé - nyivel már nem volt egy súly­csoportban. A BSE teniszezője végül egyetlen játékot sem tu­dott szerezni, bár ez csalóka, mert az egyes gémeken belül nem mutatkozott ekkora kü­lönbség. Az elsőséget kétségkí­vül megérdemelten harcolta ki Földényi, aki három éve még a 110. volt a világranglistán. Ez­zel folytatta nagyszerű soroza­tát, tekintettel arra, hogy egy hete Horvátországban egy 10 ezer dolláros versenyen máso­dik lett. A férfiaknál a második ki­emelt Lukács Iván (magyar ranglistás helyezése 6.) és a negyedik, érettségi előtt álló Bardóczki Kornél (10.) vívta ki a döntőbe jutást. Ez az össze­csapás lényegesen nagyobb harcot hozott, mint a női döntő. Az első játszmában fej fej mel­lett haladt a két fiú, 5-5-ig egy- egy break-et láthattunk az egyik, illetve a másik oldalon. 5-5-nél azonban Bardóczki új­fent elnyerte ellenfele adoga­tójátékát, majd hozta a saját­ját, s ez egyet jelentett a játsz­magyőzelemmel. A folytatás­ban gyökeresen változott a ta­lálkozó, Bardóczkit - saját el­mondása szerint - zavarta a szél és a nap, Lukács Iván pe­dig pillanatok alatt elhúzott és megnyerte a szettet 6-1 arány­ban. A mindent eldöntő, har­madik felvonásban Bardóczki mintha könnyen feladta volna, hiszen itt sem tanúsított jelen­tékeny ellenállást. így megis­métlődött a második játszma vegeredmenye (6-1), s az ösz- szességében színvonalas játékot, élvezetes labdameneteket hozó finálét, ezzel a III. Bige Holding versenyt - a vele járó üvegke- hellyel és 180 ezer forinttal - Lukács Iván nyerte meg. Hétfőre az el­ső osztályú dön­tőkön túl a kor- osztályos össze­csapások jutot­tak, ami azért érdekes, mert itt léptek színre az NYVTC sporto­lói. AzF 18-ban Tájt a Ákos har­madik helyet könyvelhetett el, ez jó ered­ménynek szá­mít. A 18 éves lányoknál Zw- bor Ildikó a ké­sőbbi győztestől szenvedett vere­séget, a másod- osztályú küzde­lemsorozatban pedig Tajta és Békési Zoltán egy-egy bronzéremmel lett gazdagabb. F 16-ban Tamás János döntőt vívott, F 14-ben Berecz Adám harmadik lett. A 12 éves lányoknál Sutrák Van­da a második, Zuhor Zsófia a harmadik helyre ért oda. A döntők végeredménye: Nők: Földényi Annamária- Mészáros Fanny 6-0, 6-0. Férfiak: Lukács Iván-Bar- dóczki Koméi 5-7. 6-1,6-1. Lukács Iván a dobogó tetejére ütötte magát Fotó: Racskó Tibor így látták ők... Földényi Annamária: ­Nagyon örülök a győze­lemnek, bár még így sem mondhatjuk, hogy az elmúlt három évben elhúzódó sérü­lésem után teljesen utolértem volna magam. Meglátásom szerint a legnagyobb meccset a tornán Mandula Petra ellen vívtam. Mészáros Fanny: - Előze­tesen arra gondoltam, már az is szép siker lesz, ha egy-két for­dulón túljutok. A második hellyel nagyon elégedett va­gyok, ez az eddigi legnagyobb siker pályafutásom során. Egy ideig most nem fogok verse­nyezni, mert közeleg a vizsga- időszak (Mészáros az ELTE harmadéves jogászhallgatója), s a tenisz számomra inkább csak hobbi a tanulás mellett. Lukács Iván: - A viadal előtt nem számítottam tomagyőze- lemre, ugyanis a verseny előtt nem játszottam egy hétig. A fi­náléban az első szettben ideges Megyék versenyfutása Új Kelet-információ A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei serdülő- és ifjúsági csa­patok befejezték a felkészülést a ma kezdődő, négy megye kö­zötti mérkőzéssorozatra - tájé­koztatta lapunkat Harcsa Zol­tán, a megyei UB elnöke. Ma Rakamazon Borsod-Abaúj- Zemplén megye lesz az ellen­és passzív voltam, nem figyel­tem eléggé, majd taktikát vál­toztattam, támadni kezdtem. Koméit egyébként eddig majd^ nem mindig megvertem, csak egyszer nyert ellenem - nagyon régen. Bardóczki Kornél: - Érzé­sem szerint Iván végig jobban teniszezett a meccsen. Az első szettet annak köszönhettem, hogy én közepes formát hoz­tam. míg ő sokat hibázott. Ezu­tán viszont feljavult, stabilabb lett az ellenfelem. Korábbi pro­dukcióm már kevés volt ennek ellensúlyozására. Mindössze egy hete játszom szabad téren, ennek tudható be, hogy - ez ná­lam szokatlan - zavartak a kö­rülmények, így a nap és a szél. Pázmándi József (NYVTC, elnök): — A versenyzők remekül érezték magukat, színvonalas versenynek tartották a III. Bige Holding Kupát. A férfiaknál Lukács keményebb játékával nyert Bardóczki ellen, míg a nőknél Földényi Annamária még annál is simábban győzött, mint amire előzetesen lehetett számí­tani. Nagyon örülök, hogy kijött a Városi Televízió, és szeretném megköszönni a sajtónak, hogy ilyen terjedelemben foglalkozott a versennyel. Ez hozzásegít ah­hoz, hogy minél több érdeklődő látogasson el a versenyeinkre, így például a majdani, szeptember 22-ei magyar bajnokságra is. „Melege lesz” a Juvénak? ••• Reuter, MTI Miután az Udinese k.o.- val lepte meg a Juventust (az olasz futballbajnok- ságban 3-0-ra kaptak ki a torinói „zebracsíkosak”), hétfőn már merő optimiz­mus jellemezte a parmai- akat. A Parma minden idők során először verte meg a fővárosban az AS Romát (1-0). Nos, ha valaki bizo­nyos Juventus-diadalról, aranyéremről beszélt az olasz bajnokságban, az talán lassan átformálhat­ja eme véleményét. A Juventus előnye hirtelen három pontnyira zsugo­rodott a Parma előtt.- Amikor május 25-én a Juventus lesz az ellen­felünk, akkor derül ki, hogy a kettő közül me­lyik gárda nyeri meg a bajnokságot - mondta a parmai vezetőedző, Car­lo Ancelotti.- Vasárnap óta vala­hogy könnyebben, sza­badabban gondolkozha­tunk a hajrá esélyeiről. Ez a szabadabb gon­dolkozás talán már álmo­dozás is, azt jelentheti, hogy a Parma esetleg bajnok lesz.- Eleinte a harmadik helyre fájt a fogunk, de mostanra kiderült, lehet az a pozíció még jobb is - vélte Ancelotti mester.- A múlt hetünk erős volt, mindössze ennyi történt - kommentált Marcello Lippi. Vélhetően arra célzott, hogy a Juventus Amsz­terdamban 2-1 -re verte a Bajnokok Ligája első elődöntőn a holland Aja- xot, és ezért az Udinese ellen „fizetett”. No és az Internazi- onale? A milánói kék-fe­keték is harsognak az örömtől. Megverték a Milant. Angol vezető­edzőjük, Roy Hodgson szerint érdekes dolgok történhetnek meg az olasz bajnoki hajrában.- Az UEFA-kupadön- tőtől nem sok választja el az Intert. A fináléba el­jutni, ez az elsődleges terv. Ha a Juventus mö­gött történetesen a máso­dik helyen érünk célba, akkor indulhatunk a kö­vetkező Bajnokok Ligá- ja-tornán, Olaszország­nak két helye van. Nem rossz... - fogalmazott Hodgson, aki az idény végén hátat fordít Milá­nónak és Olaszország­nak. Mesteri boksz Angliáért Áruházi körülmények, diszkont árak ERDÉLYI TÖLGYFA BÚTOROK asztalok, székek ÉRKEZTEK RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON. | Nyíregyháza Or OS % Napkor ^^^^zOkm-es Címünk: \\ • jÁ. körzetben Apagy-Mologhogy / / ^ ingyenes ! / a vaui! házhoz szállítás! (volt tsz-telep) Apagy Vv<|>>(benzinkút H-P J-17ySa.:)-l3/ 142)248-025 autoraiszKom Új Kelet-információ A jeles öklöző, tanítómester, Adler Zsigmond emléke előtt tisztelegtek a Vasas által rende­zett nemzetközi juniorverseny résztvevői. Csütörtöktől vasár­napig tartott a bunyó, a nyír­egyháziakat Mester László kép­viselte. Az ötvenegy kilósok között a döntőig verekedte ma­gát, ott azonban ukrán ellenfe­le megálljt parancsolt neki. Az öt menet után pontozás­sal maradt alul az NYVSC versenyzője, ezüstérme így is fényesen csillog. Ez a meg­méretés válogató volt a máju­si, angliai junior Eb-re. Mint legjobb magyarnak, Mester­nek továbbra is van esélye a keretbe kerülésre. Az utazók listáját a Sváb-hegyi edzőtábo­rozást követően teszik közzé... felünk, a serdülők (16 éve­sek) 14.30-kor, az ifjúságiak (18 évesek) 16.30-kor lépnek pályára. E hónap 29-én a Heves megye elleni összecsapás kö­vetkezik (a találkozó színhe­lye Füzesabony), majd má­jus 20-án Újfehértó ad ott­hont a hajdúságiak elleni mérkőzésnek.

Next

/
Thumbnails
Contents