Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-12 / 85. szám
Y- Sorra nemleges válasz várt, ahol csak megfordultam- mondja Molnár Péter, aki jó kiállású, őszülő férfi. Első látásra is szimpatikus ember.- Meguntam a hiábavaló álláskeresést. Elfáradtam. Bezárkóztam a lakásba. Nagyon fájt, hogy felesleges vagyok, és nem kellek senkinek és semminek. Egész életemben dolgoztam, nekem lételemem a munka, nem tudok enélkül élni. Háborús időszakban nőttem fel. Akkoriban nehezen lehetett élelemhez jutni, mégsem ettem annyi paprikás krumplit, mint az alatt a nyolc hónap alatt, amíg munkahely után jártam. Nem jutott másra. A segélyből szinte lehetetlen fenntartani egy családot. A szívem elfacsarodik, ha arra gondolok, hogy a kisfiam mennyire szeretett volna utazni. A barátai Görögországban, Olaszországban üdültek, s szebbnél szebb élményekkel tértek haza. Az én fiam pedig otthon kuksolt a lakásban. Egy napon felültünk a nyíregyházi helyi járatú autóbuszra, és a külvárosba utaztunk. Sóstóhegyen a kertes lakások között sétáltunk. Csak ennyit tudtam adni a gyermekemnek. Az egyik újságban olvastam a munkaügyi központ Álláskereső Klubjáról. A cikk szerint a módszerek elsajátításával a legrövidebb időn belül munkához juthatok. Bevallom, nem sok reményt fűztem hozzá, de elmentem. Már az is jó volt, hogy olyan emberekkel voltam együtt, akik szintén állást kerestek. Reggel elmentem otthonról, és délután tértem haza, mint amikor még dolgoztam. Nem kellett otthon ülnöm és töprengemen kilátástalan életemen. Korom alapján vezettem a klubban, a legidősebb voltam. Mindenkivel tegeződ- tünk a legelső naptól. Megtanultunk önéletrajzot írni, nem úgy, ahogy hajdan még az iskolában tanították velünk. Sajátos telefonálási és álláskeresési technikákat sajátítottunk el, ezeket ki is próbáltuk egymás között, sőt, még videóra is vettük, majd utána megnéztük és elemeztük viselkedésünket. Az is jó volt, hogy ingyen telefonáltunk a klubból, faxoltunk, fénymásoltunk. A munkaügyi központ finanszírozta ezeket a költségeket. A munkanélküli segélyből élő család a magas telefonszámlákat képtelen kifizetni. A képzés három hétig tartott. Volt olyan társam, aki már az első héten elhelyezkedett. Segítettünk egymásnak, ha találtunk olyan állást, ami valamelyik klubtársunknak megfelelő lehetett, informáltuk a lehetőségről. Bizonyítani akartam, mégsem sikerült állást kapnom. Nagyon el voltam keseredve. Az utolsó napon végre sikerült. - Hétfőtől dolgozom! - jelentettem be társaimnak. Ők is örültek sikeremnek, nekem pedig az volt életem egyik legboldogabb napja. Két évig volt munkám. Aztán nem hosszabbították meg a szerződésemet. A második elbocsátás még rosszabb volt, mint az előző. Foglalkozása: álláskereső A mai napig sorscsapásként említi, ami történt. Egyre könnyebben beszél róla, noha még most sem biztos abban, hogy nem történik meg harmadszor is élete legnagyobb tragédiája. Molnár Péter előbb ötvenegy, majd ötvenöt évesen lett munkanélküli. Nyolc hónapon át hiába próbált elhelyezkeni. A cégek fiatalabb munkatársra vártak. Nem volt szükség évtizedeken át összegyűjtött tapasztalatára, aktivitására és kitartására, holott ő maga biztos volt abban, többet érne, mint némely fiatal. Újra beiratkoztam az Álláskeresők Klubjába. Görcsösen próbáltam munkát keresni de nem boldogultam. A harmadik hét végén teljesen reménytelennek gondoltam, hogy valaha is munkát kapok. Elkeseredésemben elővettem a telefonkönyvet, s az elejétől kezdve hívni kezdtem azokat a cégeket, amelyek végzettségemből adódóan számításba jöhettek. Már az „sz” betűnél jártam, amikor a vállalkozás tulajdonosa elmondta, hogy tényleg szüksége van egy építészetben jártas, tapasztalt, jól kvalifikált munkaerőre. Ez a munka csak rám várt! Itt dolgozom több mint egy éve. Elfogadnak, és elismerik a szaktudásomat. Első fizetésemből befizettem egy görögországi útra, hogy a fiam és a feleségem elmehessen végre üdülni. Bezárkóznak a lakásba A kemény hónapokat mindennapi tevékenységem oldotta fel. Húsz éve már, hogy naponta egy órát futok. Maratoni versenyeken indulok. Talán innen ered a kitartásom. A munkanélkülieknek egyetlen tanácsot adhatnék: ne adják fel! Az a néhány iszonyú hónap bölcsebbé tett és türelmesebb vagyok - a munkaadómmal szemben is, hiszen csak az övé lehet az utolsó szó. Van, aki reggel nyolctól délután négyig bezárkózik a lakásba, nem veszi fel a csörgő telefont sem. Titkolja, hogy elbocsátották, nemcsak a szomszédok és az ismerősök, hanem talán még saját maga előtt is. Mások kora reggel indulnak el otthonról, ugyanúgy, mint a boldog munkaidőkben. Este négy-öt óra között térnek haza, szinte percre pontosan. A köztes időben a kocsmák pultjain könyökölnek. Sokszor józanok, hiszen nincs miből inni, s a hitelkeret is véges. Mégis az állandóság, a szokásos megjelenés már beleívó- dott a lelkűkbe. Csak nem munkahelyre járnak, s nem hasznos tevékenységgel töltik a napokat. Főként a nők a háztartásban vagy a mezőgazdasági munkában keresnek menedéket Az idő így is elmegy, ha nehezebben is. A közösség és a pénz viszont hiányzik. A családtagok ápolásával töltötte Kissné Kovács Judit azt az két és fél évet, amíg nem kapott munkát. Előbb szüleit, majd apósát, később rokonait gondozta. Szívesen tette, élete mégsem volt teljes. Üzemgazdászként dolgozott, de a szövetkezetét felszámolták. Elvégzett egy számviteli ügyintézői tanfolyamot, sajnos, nem lett nagyobb sikere. Később könyvelői képzésen vett részt. Visszafogott, egyszerű középkorú asszony.- Az otthoni környezet elől menekültem, és valakinek szüksége volt rám. A keresztszüleim- nek nem volt gyerekük, elesett- ségükben csak rám számíthattak - mondja. - Negyvenöt éves vagyok. Középkorú hölgyeket nem szívesen fogadnak. Néha éreztem, szimpatikus is lennék, munka is van, mégsem vettek fel. Úgy gondoltam, hogy a munkahelyi elbeszélgetésnél valamit nem jól csináltam, de nem tudtam megmondani, mit rontottam el. Mostanában sokszor gondolkozom azon, miből is tudtunk megélni. Hogyan tengődtünk egyik hónaptól a másikig? Az embernek sok mindent ki kell bírni. Gyermekeim szerencsére megértették pénztelenségünket, nem kértek elérhetetlen dolgokat, s megelégedtek az olcsóbb ruhákkal is. Két és fél év után úgy gondoltam, valaminek történnie kell. Nincs más lehetőség, állást kell kapnom. Ekkor iratkoztam be az Álláskeresők Klubjába. Éreztem én, hogy csak magam kereshetek állást, senki nem tud helyettem intézkedni, de ezt a klubban meg is mondták. Közölték a valóságot. Tudatosult bennem, hogy magamon csak én segíthetek, senki más. Meg kellett értenem, hogy egy út van előttem: szakadatlanul állást keresni. Nagyon sok pluszt kaptam a klubban, de abban erősítettek meg leginkább, hogy nagyon kitartóan kell keresnem. A társaim előtt is szégyelltem volna, ha nem teszem azt, ami a dolgom. A helyről, ahol most dolgozom, ismerősön keresztül szereztem tudomást. Az elbeszélgetés időpontjára fehér blúzt, sötét szoknyát vettem fel, ahogyan a klubban tanultuk. Emlékszem a napra, mintha csak most történt volna. Az információhoz indultam, hogy érdeklődjem, merre találom a munkaügyis kollégát. Még nem érkeztem szólni, amikor mellém lépett a mostani főnököm, s bemutatkozott. Megérezte, hogy én vagyok az, aki előzetesen bejelentkezett hozzá, pedig azelőtt sohasem találkoztunk. Természetesen három hónapos próbaidőre vettek fel. Becsületesen végigdolgoztam, jóval tovább maradtam a munkahelyemen, mint a kollégáim. Éreztem, bizonyítanom kell. Valójában nem mertem bízni, pedig tudtam, hogy jól dolgozom. Ma már jön- nek-mennek a munkások, van miből válogatni a munkaerő-piacon. Meghosszabbították a szerződésem! Szinte hihetetlen volt... Vizsga negyvenen túl Tíz hónapja van újra munkám. Pontosan dolgozom és nagyon alapos vagyok. A cég továbbképzésre küldött, a munka mellett még tanulok. Mióta a biztosítótársaságnál dolgozom, több létszámcsökkentést úsztam meg, holott azt gondoltam, a legfrissebb dolgozóktól szabadulnak meg elsőként - mondja fáradtan, tíz órán át tartó munka után.- Hat-hét óráig tart a munkaidőm, mert túlóráznunk kell. Nagyszombaton is dolgoztunk. A gyerekeim ritkán látnak, meg is jegyzik néha, de valójában nem bánják. Tudják, hogy jóval túl a negyvenen is tanulok, s nem akárhogy vizsgázom. Talán túlzottan is törekszem a tökéletességre. Remélem, ők is tanulnak a példámból. Meggyőződésem, hogy a felsőfokú végzettségűek könnyebben tudnak elhelyezkedni. Nagyon kevés diplomással találkoztam a munkaügyi központban - fejezi be mondanivalóját, miközben veszi bevásárlószatyrát, és indul hazafelé. Azt mondják, az idősebb korosztály nem kedvelt a munkaadók körében. Hegyes Ferenc huszonéves diplomás szerint azonban a pályakezdők előtt sem állnak reményteli lehetőségek. Leginkább fiatal, de már gyakorlattal rendelkező munkatársakat keresnek, hiszen a legtöbb helyen nem szívesen foglalkoznak betanítással. A magas, vékony, örökké mosolygó Feri Győrben végzett a műszaki főiskolán. A Dunántúlon minden bizonnyal köny- nyebben talált volna állást, de haza akart jönni, mert gyökerek nélkül nem tudna élni. Két év alatt négy munkahelye volt, közben többször dolgozott külföldön is. A diploma megszerzése után egy fénymásolószervizben kapott munkát. Elegendő lett volna a középfokú végzettség is, de jobb híján elfogadta az állást. Nyolc hónap múlva őt is, másik két munkatársát is elbocsátották.- Nem jöttünk ki a főnökkel - mondja. — Később egy debreceni, távközléssel foglalkozó cégnél kaptam állást. Sürgős tevékenység volt, határidős. Telefonhálózatot kellett kiépíteni a mínusz tíz-tizenöt fokos hidegben. A szerződés két hétre szólt, s nem hosszabbították meg, ugyanis időre elkészültünk a feladattal. Örültem is, hiszen nem álom a téli fagyban dolgozni. Ezután lógtam a levegőben. Segítettem a szüleimnek, akik mezőgazdasággal foglalkoznak, de így is felesleges voltam. Szerettem volna a saját lábamra állni. Újra regisztráltattam magam a munkaügyi központban, s ajánlották az Álláskeresők Klubját. A csoportban esélyesnek számítottam, hiszen fiatal vagyok, diplomás, és viszonylag rövid ideig voltam munkanélküli. A foglalkozás harmadik-negyedik napján jutottam álláshoz. Az ismerős ismerőse által hallottam, hogy egy pénzintézetben műszaki érdeklődésű munkatársra várnak. Olyan állást képzeltem el, amely összhangban van a végzettségemmel, s a kapott fizetésből meg tudok élni. A személyes találkozás előtt terepszemlét tartottam mostani munkahelyemen. Tetszett. A főnökömmel is jól elbeszélgettem. Az állás az enyém lett - mondja, s közben úgy mosolyog, hogy fülig ér a szája.- Szeretem, amit csinálok. Beilleszkedtem és elégedett vagyok. Kollégáim nagy része fiatal, elfogadnak, és jól érzem magam közöttük. A munkahely egy fix pontot jelent az életben, és biztos vagyok abban, hogy jó hatással van a magánéletemre is. Gáva Tibor né Zsuzsa is volt munkanélküli, ma már a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ Pszichológiai Szakszolgálat Álláskeresők Klubjának egyik vezetője. Mivel a saját bőrén is tapasztalta, nagyon jól tudja, mit érez az álláskereső. A képzésen részt vevők csupa hálával emlékeznek vissza Zsuzsára, ő viszont a módszerre esküszik.- Valamennyi technika, amit közvetítünk, kipróbált és kikísérletezett. Kanadában találták ki, elsősorban rehabilitált emberek részére. de jól használható hazánkban is. Ma már több országban, nálunk valameny- nyi megyeszékhelyen működik az álláskeresők klubja. A részt vevők között végzett felmérés alapján nyolc- | van, sokszor kilencven százalékos az elhelyezkedési esély. A klubtagokat főfoglalkozású álláskeresők- ] nek tekintjük. Ez nem okta- j tás és nem is tanfolyam, hanem aktív együttdolgozás, ahol begyakorolják és ki- f próbálhatják magukat és a technikákat. Minden lehetőség adott: telefon, fax, fénymásolás, újságok. Itt „csak” munkahelyet kell keresni. Ez nem munkaközvetítő iroda, olyan információkat sajátíthatnak el, ami távol jj állhat a megszokott álláskeresési gyakorlattól. Apró dolgokat, amelyek segítik a hatékonyságot. Másként hatnak, mint a mi megszokott mondataink. Segítik egymást Köztudott, hogy a munkahelyek nyolcvan százaié- I kát nem hirdetik meg, ezek az úgynevezett rejtett állások. Telefonbeszélgetés vagy személyes találkozás alkalmával ezek napvilág- ] ra kerülhetnek. A tagok is segítik egymást, nyitott fülekkel járnak, és az érdekeltekkel közlik az információkat. A legfontosabb, hogy tudatosuljon, mit, hol és hogyan keressen. Mi személyre szóló segítséget adunk. Sokaknak csak egy apró lökésre van szükségük, azonban vannak, akik elvesztet- 1 ték önbizalmukat, hitüket. Előfordul, hogy a noszoga- tás, a szívós követelés hoz eredményt. Minden reggel megkérdezzük, mit tettek azért, hogy munkához jussanak, mit terveznek? Vannak, akik nélkülünk is el tudnak helyezkedni, nincs szükségük a klubra. Mi azokon se- g gítünk, akik többszöri próbálkozás ellenére sem tudtak álláshoz jutni. A klub a munkaügyi központ egyik szolgáltatása, amelyet igénybe vehet bárki , aki munkanélküli. Jelent- I kezni a 42/313-906-os telefonszámon lehet, vagy sze- i mélyesen a Megyei Munka- ! ügyi Központ Pszichológi- I ai Szakszolgálat Álláske- I reső Klubjában Nyíregy- I házá, a Benczúr tér 18. szám 1 alatt.
