Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-08 / 57. szám
1997. március 8., szombat Interjú, tárca Kemény lépéseket terveznek a gazdák Beszélgetés Szokol István agrárszaktanácsadóval Az utóbbi napokban nemhogy csökkent volna a mezőgazdaság körüli feszültség, hanem még inkább kiéleződött. Most már gyakorlatilag „akármi” is történhet. De mégis mi? Szokol István agrártermelőt, agrárszaktanácsadót, az MDNP megyei elnöksége mellett működő Agrár- és Élelmiszer-gazdasági Tanácsadó Testület szakértőjét kérdeztük, aki olyan modernizált termelési struktúrával dolgozik, hogy a világpiacon is versenyképes. Gyakorlatában megjelent a nyugati tőke. Két megbízólevele is van, egyik az Agrárkamarától, a másik a megyei közgyűlés elnökségétől. Megbízatása a megye agrár- fejlesztésének szervezésére vonatkozik. Ezenkívül még sok külföldi szervezet is igénybe veszi szakértői munkáját. Palotai István interjúja- Szokol úr! Az ön véleménye szerint milyen helyzetet teremtett Horn Gyula és Med- gyessy Péter szerdai nyilatkozata?- A napokban részt vettem a gazdakörök megyei elnökségének tanácskozásán. Tapasztalatom szerint ők általában meglehetősen bizalmatlanok a kormánnyal szemben. A demonstrációk kiszélesítését tervezik, méghozzá roppant kemény lépésekre szánva el magukat. Tizedikétől egy héten át folyamatos félpályás útlezárásokat jelentettek be a hatóságoknak, és amennyiben ez sem vezet sikerre, kilátásba helyezték az ország határainak lezárását, valamint az adófizetés teljes megtagadását azon alkotmányjogi elv alapján, hogy amennyiben az adókat nem jól használják fel, az adófizetés megtagadható!-Jelentkeztek-e a demonstrációt „szponzoráló” pártok?- A gazdák nem akarják, hogy a politikusok politikai ügyet fabrikáljanak a kenyérkérdésből! Igaz, azt sem érzékelem, hogy a pártok rá akarnának telepedni a helyzetre, vagy urambocsá, ki akarnák használni azt. Ez olyannyira igaz, hogy a gazdakörök gyűlésén a pártok nem is képviseltették magukat, csak a körök és a Parasztszövetség.- Nem érzi a parasztság a hatalom által fenyegettetve magát?- Az a véleményük, hogy a kormány manipulálja ellenük a médiákat. Hivatalosan tiltakoztak az ellen, hogy a hatalom egymás ellen akarja fordítani a mezőgazdaság érdekképviseleti szerveit, sőt, más társadalmi rétegeket is ki akar játszani a parasztság ellen.- A készülő törvénynek és kormányhatározatnak melyik elemét tartja a parasztság a legsérelmesebbnek ?- A gazdakörök nem akarnak az első lépésben részletekbe belemenni. Éppen azért, mert a kormány tárgyalási taktikája a részletekbe való elmerülést szorgalmazza, hogy a demonstráció közben kifulladjon, és a nagy, lényegi kérdések változatlanok maradjanak. Homék arra bazíroznak, hogy a gazdáknak már lassan vetniük kellene... A magam részéről a kulturált megoldások híve vagyok, és nagyon szeretném, hogy a megállapodás abszolút szakmai, a valóság által visszaigazolt úton jöjjön létre. A valóság csak gyakorlati tapasztalatok alapján mérhető. Lehet egy elmélet zseniális (ilyenekkel van „teli a padlás”), ha kint a földeken nem lesz belőle semmi. Ahogy mondani szokás: „a professzor úr tudja, a gazda is, csak az uborka nem”.- Hogy ítéli meg a régió anyagi-szakmai támogatásának helyzetét?- A szocialista világ rendszerváltás előtti és utáni eladósodása igazolja, hogy minden pénz, amit konkrét eredmények megkövetelése nélkül kiosztanak - mindegy, hogy az vállalkozásélénkítés, területfejlesztés vagy más címszó alatt -, „népellenes bűncselekmény”.- Miért?- Elvonja a pénzalapokat. Az adóbevételeket is súlyosan terheli és - mivel a beérkezett pénzek az adminisztratív csatornákon át csordogálva - a szűk „bürokratikus elit” eszközévé válnak, csak az ő hatalmukat és jólétüket szolgálják! Ez igaz a magyar kormánytól és a külföldi szervezetektől kapott pénzekre is. A megyére áldozott összegeknek már egy töredéke is megoldotta volna a problémákat, ha szakszerűen osztják el, és megfelelő szakemberek kezébe kerül. A bi- zottságosdik „sóhivatala” csak nyűg az agrárium nyakán, és pusztítja a gazdaságot.- Mezőgazdaság-ellenesnek tartja a bankszférát is?- A kérdést így nem lehet feltenni. A bankok természetes viselkedési módja és törekvése a profitszerzés. Az már más kérdés, hogy ez szimpatikus vagy nem, mert egyszerűen így működik a tőkés világban a piac- gazdaság. Különben nem szívesen beszélek erről a témáról, mert egyszer már emiatt egzisztenciálisan komolyan megtapostak...- Rendbenvalónak tartja a jelenlegi felvásárlói szférát?- Ezt a szót nem tudom a mai viszonyok között saját gyakorlatomban értelmezni.- Miért?- Mert tőlem nem a „mezei” felvásárlók vásárolnak, hanem a konzervgyárak és az exportőrök. Más kérdés az egyszerű „mezei” felvásárlói hálózat. Nincs szakmai, technikai és anyagi hátterük. Felvásárlásaik ad hoc rendszerűek, ha nincs mögöttük komoly cég. A termelők is felelőtlenek, mert sok esetben nem nézik meg, hogy kinek adják át az árut, aztán futhatnak a pénzük után.- Mit üzen a termelőknek?- Amíg nem tud valaki olyan termelési módot vagy eljárást, amelynek segítségével minőségben és árban versenyképes áruval jelentkezhet, addig eladásra ne is termeljen.-Ne termeljen? Akkor miből fog megélni?- Az a baj, hogy ez a világ már a tőke világa, és amit ön kérdez, az szociális kédés. Jogos kérdés, de szociális. A tőkés gazdaság az ilyesmit nem tolerálja...- Valahogy csak rá lehet kényszeríteni őket...- Tudja, nekem külföldön mindig a szövetkezetek előnyeit ecsetelgetik. Csakhogy ha én a szövetkezet szót a gazdajegyzők előtt kiejtem, akkor azt mondják, hogy „ezt ők a faluban meg nem teszik, mert még a községből is elzavarnák őket”. J elentették az Úristen nek a mennyei járőrök, hogy elveszett egy csillag az égről. Az Úristen mindjárt hívatta Gábor főangyalt.- Gábor, elveszett egy csillag, nézz utána, hová keveredhetett. Gábor indult is rögtön, csak azt nem tudta, hogy hol keresse. Sok töprenkedés után úgy döntött, hogy legelőbb a csillagfényesítők műhelyében néz körül. Abban a műhelyben a Földön szegényen elhalt emberek dolgozanak: napközben csiszolják, fényesítik, törölge- tik a csillagokat, alkonyaikor pedig kiakasztják az égre, hogy ragyogjanak a világra. Gábor kérdezősködött, figyelt, hallgatózott, de nem jutott a csillag nyomára. Egyszer aztán sokára észrevette, hogy az egyik csillagfényesítő nagyon őrizget és mindig maga mellett tart egy csíkos vászontarisznyát.- Itt nem őrizgethetsz semmi olyat, ami földi eredetű. Hogy hoztad ide, amikor tiltja a mennyei házirend? - vette elő Gábor. Nem volt mit tenni, a csillagfényesítő nehezen kibökte, hogy a tarisznyát valamikor a nagyapja hordta a mezőre. Egyszer a hangyák elől felakasztotta egy kis fenyőfára és ott felejtette. A fenyő pedig felnőtt vele az égig. Amikor ő ide került és elhaladt a menny kapuőrei előtt, nem volt nála a tarisznya. Beljebb jutva találta egy kis felhőn, ama régi fenyőcs- ke hegyén, leakasztotta, és mint kedves nagyapai örökséget őrizgeti.- Mit tartasz benne? — kérdezte Gábor. A csillagfényesítő hallgatott.- Mutasd csak! - parancsolta a főangyal. Vette a tarisznyát, és mindjárt meg is találta benne az elveszett csillagot. Az ember mindennap fényesre törölgette, csak épp esténként nem akasztotta ki az égre, a helyére. Gábor vitte az embert azonnal az Úristen elé. Reszketett, félt a csillagfényesítő, de bizakodott is egy kicsit. Az Úristen megnézte a tarisznyát, megvizsgálta a csillagot, de nem értette az ember tettét.- Miért cselekedted? - kérdezte szelíden. A csillagfényesítő nem felelt.- A Földön élő emberek addig nem halhatnak meg, amíg a csillaguk le nem esik. Te valakinek a szenvedését hosszabbítottad meg azzal, hogy eldugtad a csillagát. Gondoltál erre, fiam? - faggatta tovább atyá- san.- Gondoltam erre is, Uram.- És mégis eltarisznyáltad?- El, Uram. Én aranynak néztem a csillagot, ezért amikor ama kis földdarab felé fordul velünk az ég, amin megszülettem és a fiam él, mindig meg- kapargatom a csillagot és lehullatom a faradékát, hogy hátha megtalálja és kezd vele valamit. Úgy gondoltam, hogy azért a kis időért, amennyivel a földi szenvedése hosszabb lesz a rendeknél, megbocsát nekem a feleségem, ha megtudja tettem okát, mert ez a csillag az ő csillaga, Uram - mondta a csillagfényesítő. Az Úristen csóválgatta a fejét, de nem neheztelt meg.- Ha egyszer leesik a feleséged csillaga és megtalálja a fiad, mit gondol majd az égi- ekről, mifélék, hogy megfarigcsálták az anyja csillagát?-Emiatt ne aggódj, Uram. Te úgy rendelted, hogy egyszer minden ember találja meg a szülei csillagát, és boldoguljon vele, ha tud, de mi azt odalenn sohasem szoktuk megtalálni... legfeljebb egyszer-egyszer kis faradékot belőle. Kérem is Tőled, Uram, engedd, hogy a fiam megtalálja ennek a csillagnak a faradékát. Az úrnak megesett a szíve a szegényemberen.- Legyen! - mondta. Megnyugvással telt-múlt az idő. Egyszer aztán emberek kerültek fel onnan, ahol a csillagfényesítő fia él. Azok elmondták neki, hogy a fia nemrégiben aranyat talált, boltocskát nyitott belőle, és ott árulgat mindenfélét. Jól indult a vállalkozása. Jöttek ám később mások is, és elmondták, hogy odalenn nagyon szegények lettek az emberek, olyan szegények, mint a csillagfényesítő gyermekkorában, és kenyéren kívül nem vásárolnak a fia boltjában mást. A kis krumplit, paszulyt megtermelik, szerszámkákat is csinálnak maguknak, mint nagyapáik, de bolti portékára már nem jut nekik az „új” forintból. Elkeseredett a csillagfényesítő ember. Mindent megtett, de úgy látszott, hogy nem tud segíteni a fián. Attól a naptól kezdve szomorúan fényesítette a csillagokat, és folyton azon törte a fejét, mit lehetne tenni mégis, hogy valamire jusson a gyermeke. Egyszer aztán kiötlött valamit, és sietett vele az Úristenhez.- Uram, ahogy ígérted, a fiam megtalálta a csillagfaradékot, nyitott is egy boltocskát belőle és árulgatott volna mindenfélét, de az emberek, akik között él, olyan szegények, hogy nem tudnak fizetni a portékájáért... Tenni kéne valamit, Uram - fohászkodott a csillagfényesítő.- Kitaláltál már valamit?- Én igen, Uram - hajolt meg előtte az ember.- Mondjad!- Egyszerű a módja... Nyesegessük meg az ott lakók csillagait, és találja meg mindenki a maga csillagának faradékát, hogy vásárolhasson belőle a fiam boltjában - mondta a csillagfényesítő.- Hohó, nem annyiból az, fiam! - mondta az Úristen. - Ha ezt tennénk, akkor az emberek lassacskán felélnék a maguk életét, minden csillag- faradék a te fiadhoz kerülne, ő megmódosodna, a többiek meg szegények maradnának. Nem fiam, nem, ennyire önző nem lehetsz! - mondta az Úristen, és egy pillanatra eltöprengett, hogyan is segíthetne a csillagfényesítő fián és az embertársain.- Gábor! - szólította elő kisvártatva a főangyalát. - Holnapra trombitáld elő a mennyei nagytanácsot! Másnap össze is ült a hetven tagú testület, és sokáig vitatta a csillagfényesítő dolgát, a döntés azonban késett. Már- már úgy volt, hogy elnapolják a döntést, amikor Lucifer tett egy javaslatot: Uram - hajtotta meg magát a hófehér szakállát tűnődve simogató Isten előtt -, egyszer a Te fiad, a Te földi megtestesülésed sok ezer embert megvendégelt kenyérrel. Az emberek ettek, jóllaktak, aztán megéheztek megint. A csillagfényesítő ötlete is ilyenféle megoldást hozna. Én mást mondok - szőtte ügyesen a szót. Egy szem volt az egész nagytanács abban a pillanatban.- Én azt mondom, Uram - folytatta Lucifer küldjél a Földre valakit, és az tanítsa meg azokat a szegény embereket, hogy olyan dolgokat termeljenek meg a földecskéiken, a műhelyeikben, amit a csillagfényesítő fia kész tőlük jó pénzért megvásárolni, és haszonnal tovább is tudja adni. Akkor mindjárt elindul a megrekedt élet, és mindenki jól jár - magyarázta. Az Úristen egy pillanatig gondolkodott.- Legyen! - mondta. - A tanítást bízzuk egy önként vállalkozó angyalra, aki valamikor ember volt. A z Úristen, a csillagfényesítő és földijei azóta várják azt az angyalt, aki hajlandó odahagyni a mennyet, hogy embereket tanítson a Földön. De eddig egyetlen egy sem jelentkezett. Az eltarisznyált csillag Tóth M. Ildikó tárcája Rekviem Bánkért Palotai István (Új Kelet) A Nagyúr elment. Örök szerepében végképp betelt a pohár. Nem bírta szíve a ma milliónyi Tiborcá- nak panaszát. Aki szereti hazáját - hallván dalát - mindig is vele könnyezett. Halála egy kicsit a mi halálunk is. A magyarság halála. Vándorútja során, a sűrű éjen és förgetegen át is hű maradt szerelmes hazájához, és immár végképp meglelé vezérlő csillagát. Nem bolyong többé egyes-egyedül. Hazája orvosra vár, mert a merá- niak már szövik a szem- fedélt. Mégsem vész el becsülete! Könnytől áradó folyóink habja elragadja asszonyainkat, gyermekeinket, miközben arany mezőink kalásza másoknak terem. Példádon épülve mégis tűrünk, mégis maradunk, bár békétlen Peturjaink milliói zengik naponta keserű bordalaikat. Gertrud és Ottó jobban dőzsöl, mint valaha, és a világ is a Biberachoknak áll. Hűséged okozta kínjaid a tanúnk: Endre él és eljő még a tetemrehívás. Az igazság pillanata, amikor számonkéretnek tetteink. Szereped, szerepeid - ahogy egykor mondtad - köteleznek. Kötelezett a Szózat igéje, és Te meghajoltál a legszentebb akarat előtt. Itt éltél és itt haltál. Szent Magyar Hazád dicső része lettél. Jelképe, őrzője a tisztaságnak, a hűségnek. Örökkön velünk maradsz. Amíg mi vagyunk, Te is leszel. Gyermekeink szemében őrizzük a tüzet, amit lelkűnkben gyújtottál. Jó utat, Nagyúr! Vidd el keserveinket, légy követünk az Ő színe előtt! Szolgálj tovább és fohászkodj értünk, hogy legyen holnap is, aki emlékezik. Hogy a magyar magyar maradhasson ebben a csendes, de öldöklő küzdelemben, és ne áldoztassék fel az érdekek fekete oltárán. Zengjen a hangod örökké! Ámen. Simándi József
