Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-29 / 74. szám
Húsvét 1997. március 29.,szombat A feltámadás ünnepe az emberiség felemelkedését is jelképezi Ünnepi beszélgetés Juhász Imre római katolikus káplánnal Húsvét van, nagyhét a keresztény egyházak legnagyobb ünnepe. A katolikus egyház minden korban megkülönböztetett figyelemmel ünnepelte Jézus kereszthalálát és feltámadását. A nagyhét Krisztus Jeruzsálembe való megérkezésével kezdődik. Virágvasárnapon vonult be a szent városba, hogy aztán tanainak hirdetése miatt már csütörtökön, az utolsó vacsora után letartóztassák Pilátus katonái. Nem sok időt hagyott néki eszméinek hirdetésére a kegyetlen környezet, de példája, tanainak igazsága kétezer év múltával is a kereszténység legtisztább forrása maradt. A társadalmi válságok, háborúk pusztításából mindig és mindig újjászülető emberiség Krisztus példájából vette az erőt a talpra álláshoz. Mostani korunkban, a huszonegyedik század hajnalán Közép Európa népei soha nem látott mély gazdasági és erkölcsi válságtól szenvednek. Van-e kiút? Krisztus példáját lehet-e ma is követni, képes-e a kereszténység megfelelni a mostani kihívásoknak? A feltámadás lehetősége megadatik-e mostani korunk tragikus helyzetben lévő népeinek? Kérdések, amikre szeretnénk hiteles választ kapni. Juhász Imre római katolikus káplánnal beszélgettünk a papi hivatásról, a püspöki kar körleveléről és arról, hogy Krisztus áldozata a ma emberének is képes kiutat mutatni, hogy Isten még a legnagyobb bajban is segíti azokat, akik hisznek benne. Berki Antal (Új Kelet)- Kapcsolódik-e a húsvéti ünnepek emelkedett hangulatához, hogy a papi hivatást választotta?- Nem mondhatnám. Természetesen kisgyerekkorom óta részt veszek a húsvéti miséken mint hívő és mint közreműködő ministráns is, de nem hiszem, hogy ezektől a szertartásoktól alakult ki bennem az a hivatástudat, ami miatt később a papi hivatást választottam. Akkoriban inkább a dolog titokzatossága fogott meg, a lábmosás szertartása, a körmenet, a passiók hangulata. Szerettem énekelni. A passiók egy életre szóló élményt jelentettek. A gyerekkori események végigkísérnek életünkön, de választásomat a húsvét nem motiválta. Később, kamaszkoromban értek olyan hatások, amik miatt gondoltam először arra, hogy de szép is lehet a papi hivatás. Akkor már tudatosabb voltam, a külsőségek sem befolyásoltak, valószínűleg emberek, helyzetek hatottak rám döntően, de azt nem tudom megmondani, hogy mikor döntöttem el véglegesen, hogy az egri szemináriumban folytatom tanulmányaimat.- Emlékszik még arra, amikor felszentelt papként először vezette a nagyheti szertartásokat?- Hogyne emlékeznék. Meglehetősen lámpalázasan készülődtem az ünnepekre, még akkor is, ha az egri szemináriumban volt alkalmam alaposan felkészülni jövendő hivatásomra. Seregély István érsek atya vezetésével tanultuk a szertartások rendjét, hol fontos, hol kevésbé fontos feladatokat végezve, attól függően, hogy milyen helyet foglaltunk el a szemináriumi rangsorban. Öt év alatt mindenki megtanulhatta, hogyan kell, hogyan lehet szép, emelkedett , lelket fölemelő szertartássorozatot celebrálni. Felszentelésem után, 1993-ban Mátészalkára kerültem, és abban az esztendőben azt a feladatot kaptam, hogy Vállajon és Paposon is végezzem a húsvéti szertartásokat. Mátyus Sándor kántor barátommal Paposon kezdtük a miséket, és Vállajon fejeztük be. Adott volt az egri norma, de azért mindent megbeszéltünk a hívőkkel, és úgy emlékszem, nagyon fáradt voltam a szertartás végén, de a körmenetek áhítata, a feltámadást jelképező szentelt gyertya fénye ma is bennem él, és azt gondolom, életem első, önállóan vezetett ünnepi misesorozata a hívők elvárásai szerint is megfelelő volt.- Magánemberként mit jelentenek Önnek a húsvéti ünnepek?- Nehéz különválasztani magamban a civilt és a hivatását gyakorló papot, és azt hiszem, nincs is szükség erre. Számomra az a tény, hogy Jézus kétezer évvel ezelőtt kereszthalált szenvedett értünk, bizonyosság arra, hogy van értelme az életnek, és van értelme az élet keresztje hordozásának. Papként is ugyanezt gondolom, és remélem, hogy az emberek zöme is így vélekedik erről a kérdésről. Nem szabad kishitűnek lenni, nem szabad megalkudni, kétségbe esni. Jézus Krisztus áldozata reménységgel töltheti el szívünket, hogy életünk nem céltalan, hogy lelkünk egy magasabb, Isten által kitűzött célt szolgál. A kerszténységnek évszázadokon keresztül a húsvét volt az egyetlen nagy ünnepe. A karácsony és a szentek emléknapjai csak a későbbi századok során alakultak ki, és az egyház is ebben szellemben kezeli a húsvéti legendakört. Ma is a húsvét az az egyetlen, biztos történelmi esemény, amely huszadik század végi, a huszonegyedik század ma elő emberének is képes előremutató eszményeket adni. Korunkban értékét vesztette a család, az élet szentsége, az erkölcs, a tisztességes munkába, a tudásba vetett hit, a nemzettudat, a hazafiság, szinte minden, ami valamikor evidencia volt az emberiség számára. A hagyományos értékek nem sokat jelentenek életünkben. Ebben a csalódásokkal teli, változó értékrendű világunkban nagyon fontos, hogy az egyház a feltámadt Krisztus hitével vezesse tovább a kereszténységet azon az úton, amelyik remélhetőleg visszaadja az elveszett hitet, és amelyik végső célként Istenhez is elvezet.- A Tiszántúl közismerten a protestánsok vidéke. Hogyan lehet ilyen helyzetben eredményes küzdelmet folytatni a hívők és a katolikus hit megtartásáért?- Az ökomenia századában élünk, a keresztények egységét hirdetjük, és nem a különbözőségekre helyezzük a hangsúlyt. Ma már nem apologeti- kai, hitvitázó magatartás jellemzi a katolikus egyházat. A húsvét olyan alapvető közös hittételünk, ami a keresztény felekezeteket a szembenállás helyett inkább összefogásra sarkallja. A januári közös, öko- menikus imaesteken, amikor felekezetre való tekintet nélkül imádkozunk az egységért, sokkal közelebb tudunk egymáshoz kerülni, és a másikban ellenség helyett testvért látunk. Ilyen értelemben számbeli kisebbségünktől függetlenül sem nehéz megtartani hitünket. Sok vegyes vallású jegyespár jelentkezik házasságkötésre. Mi ilyenkor arra buzdítjuk őket, hogy igyekezzenek keresztényi életet élni, gyermekeiket vallásos hitre neveljék, és mindenki a saját templomában, saját vallásában viselkedjen úgy, ahogyan azt egyháza elvárja tőle. — Képes-e az egyház anyagi és erkölcsi téren segíteni híveit? Képes-e újabb hívőket megnyerni a katolicizmusnak?- Anyagiakban talán nem sokat tudunk nyújtani, de nem hiszem, hogy az anyagiak hiánya befolyásolhatná az egyház működését. Az egyház akkor is hatékony volt, amikor üldöztetés volt az osztályrésze, és azt gondolom, hatékony ma is, még akkor is, ha az elmúlt ötven esztendő alatt szinte teljesen megfosztották javaitól. A történelem során sokszor került kritikus helyzetbe a kereszténység, de minden esetben túléltük a kríziseket, sőt, ha szabad azt mondanom, megerősödve kerültünk ki a válságokból. Azt hiszem, nem az az elsődleges kérdés, hogy menynyi pénzünk van, hanem az, hogy a hívők milyen életet élnek szűkebb lakóközösségeikben, magatartásuk mennyire vonzó környezetük számára, Ha tiszta, kiegyensúlyozott keresztényi életük hatást gyakorol a kívülállókra, akkor példájuk nyomán növekedni fog a katolikusok létszáma. Ma komoly személyi gondokkal küszködik az egyház. Sem pap, sem szerzetes, sem apáca nem szolgál kellő létszámban, de a ránk váró társadalmi kihívásoknak minden körülmények között eleget kívánunk tenni. II János Pál pápa állásfoglalása is azt sugallja, hogy Kelet- Európa, benne hazánk újra- evangelizálása, a Krisztusi értékrendre való megtanítása nem lesz könnyű feladat. Vannak eredményeink, de a munka oroszlánrésze még hátravan.- A püspöki kar állásfoglalása milyen feladatokat jelent az alsópapságnak?- Nem úgy érkezett a körlevél, hogy végrehajtási utasítást is tartalmazott. A tennivalókat mindenhol a körülmények határozzák meg. Ez a körlevél nem csak a keresztényeknek szól, az érdeklődő, jó szándékú embereket is megszólítja. Dr. Koncz Lajos nyugalmazott teológiai professzor úr segítségével ötrészes előadássorozatban világítottuk meg a körlevél tartalmát, és az egyszerűbb emberek számára is érthetővé tettük a benne foglaltakat. Elsősorban az a feladatunk, hogy a püspöki kar állásfoglalását ismertessük mindenkivel, tudassuk az emberekkel a katolikus vezetők véleményét jelen társadalmi helyzetünkről és arról, hogy a mostani mély erkölcsi és gazdasági válságból csak a kereszténység megtartó ereje vezetheti ki hazánkat. Az egyház a Rerum Romanum óta nem közömbös szociális problémák iránt. Több mint száz esztendeje, hogy A///. Leó pápa enciklikája megjelent, és azóta minden egyházi vezető kötelességének érzi, hogy az emberiség lelki élete mellett a keresztények szociális helyzetével is törődjék. Sok más tevékenységünk mellett az is a feladatunk, hogy arra buzdítsuk közösségeinket, tegyenek meg mindent saját maguk gyarapodásáét, ne a sült galambot várják, ne csak a külföldi segélyekben bízzanak, hanem saját erejük és hitük segítségével teremtsenek maguknak emberhez méltó életet. Az kétségtelen, hogy a mostani válsághelyzet okot ad a kétségbeesésre, de az egyház sohasem csak a pillanatnyi helyzetből, a napi politika adta konfliktusokból ítélt meg kérdéseket, hanem az örök élet távlatában gondolkodik, és ha szükségesnek is tartja a stabil életfeltételek kialakítását, állásfoglalása értelmében a napok, hetek, hónapok, esetleg évek nem mértékadók. Ezzel együtt a püspöki kar úgy véli, elsődlegesen arra kell erőnket összpontosítani, hogy a válság leküzdése érdekében mindent tegyünk meg, amit mi, hívők a magunk eszközeivel, hitünk erejével képesek vagyunk megcselekedni.- A mostani húsvétnak lehet-e valamilyen speciális üzenete a magyar társadalom számára?- A húsvétnak mindig van üzenete, és nem is kevés. Tavasz van, a megújulás, az újjászületés időszaka. Talán nem véletlen, hogy maga az ünnep is erre a gyönyörű évszakra esik. Még azokon az embereken is, akik nem élnek vallásos életet, de közel állnak a természethez, valamiféle életigenlés lesz úrrá. A természet örök körforgása, az új élet megszületése még őket is megbabonázza. A különféle szertartásokon végigjárjuk Jézus útját, az oltári szentségtől egészen a dicsőséges feltámadásig. Az utolsó vacsora alkalmával Krisztus nehéz örökséget hagyott ránk, de egyben megnyitotta az utat Isten felé, megnyitotta az utat a bűnbánat felé, hogy bűneinktől megtisztulva, fogadjuk be Isten szellemiségét. Példázata örök bizonyosság: az ember nem lehet annyira elhagyatott, annyira nyomorult, hogy a kishitűség úrrá legyen rajta. Krisztus kereszthalála és feltámadása erőt adhat nekünk, hogy egyszeri, megismételhetetlen életünket felelősségteljesen éljük meg. Példázza, hogy a legsúlyosabb bajokból is van kiút, és hogy nemzeti létünk, életünk boldoggá tétele, felemelkedése nem reménytelen vágyálom, és hogy a feltámadás lehetősége minden ember számára elérhető, reális valóság. I Juhász Imre I Michelangelo: Pieta I Tóth Sándor: Magyar Pieta 1956
