Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-25 / 70. szám
I. 12 1997. március 25., kedd Lapzárta Hoíoszkó KOS (III.21-IV.20.) Kössön békeszerződést önmagával, hogy szebbek legyenek a reggelei. Változtasson az életvitelén, mert az segít az önbecsülésnek. Ma jó esélye van arra, hogy boldogan éljen! BIKA (IV.21-V.20.) Ma szeretne mindenhonnan elmenekülni, mert úgy érzi, hogy egy az egész vüág üldözőbe vette. Ennek fele sem tréfa, egy jóadag pihenés megoldja e súlyos problémáját! IKREK (V.21-VI.21.) Zuhognak fejére a balszerencsés áldások, halmozza sorra a hibákat. Talán nem ártana összeszedni magát. Tettereje növe- kedtével együtt csökken a gondok száma! RÁK (VI.22-VII.22.) A leghasznosabb tudnivalókat mások hibájából szedheti össze, úgyhogy nem árt figyelemmel kísérni mások dolgait. A figyelem, fél győzelem a mai nap! OROSZLÁN (VIL23-VIIL23.) Nagy örömök és keservek érik a mai napon, mert a csillagok pályája összekuszálódott. E kettő hatás közül az érvényesül jobban, amelyik a jelleméhez közelebb tud férkőzni! SZŰZ (Vm.24-IX.22.) A nagyléptékű pénzhajsza gyorsan kifárasztja. Váltson egy lassabb fokozatra, céljait így is eléri. Több lesz ezáltal a szabad ideje és nyugodtabbá válik a lelkiismerete! MÉRLEG (IX.23-X.22.) Munkahelyi gondjai rendbejönnek, a feladatai szinte maguktól rendeződnek. Majdnem tökéletes minden, de a lelke azt súgja: nem tart sokáig a harmónia! SKORPIÓ (X.23-XI.21.) Ne legyen ma sértődékeny nebántsvirág, ne pityeregjen gyermeteg dolgokon. Szedje össze magát, acélozza meg a szívét, így sikeresebben megoldja a napi problémáit! NYILAS (XI.22-XII.22.) A hét elején szokatlanul nyugodt percei lesznek. Kellemes légkör veszi körbe munkahelyén és otthonában is. Ma nem érdemes a munkája után rohangálnia, élvezze az életet! BAK (XH.23-I.20.) Járjon bátran társaságba, hogy sok ismerősre tehessen szert. Lehet, hogy megtalálja élete párját is, csak jól nézzen körbe. Legyen nyitott ma és feltétlenül életvidám! VÍZÖNTŐ (1.21—11.19.) Nagyon óvatosan intézze mai dolgait, mert az önt körülvevő világ ezernyi veszélyt rejteget. A jó szándék nincs az emberek arcára írva, csak a tetteikből derülhet ki! HALAK (n.20-m.20.) Nem kell mindig az első vonalban állnia, mert hátulról néha többet elérhet, mint a reflektor- fényben. Ma arra figyeljen, hogy ki áll a gyeplő végén. Tegyen róla, hogy ön legyen az! Vigyázat! Omlásveszély! Akár ilyen feliratú táblát is kitehetnének Nyíregyházán, a Síp utca vagy az Egyház utca némelyik házára. Az öreg házak nehezen viselik a megnövekedett forgalmat és az állandó légszennyezést. Az önkormányzat megpróbálja saját tulajdonába vonni a bontásra ítélt épületeket, ezzel is felgyorsítani a szanálást és a tereprendezést. Addig sem árt az óvatosság. Akik alkalmi parkolónak használják ezt a területet, jól teszik, ha a házak falától távolabb állítják le járművüket Zenei Uj Kelet-információ _______ Re ndkívüli sikert aratott a nyíregyházi Piccoli Archi zenekar azon az országos rendezvényen, amit Abonyban rendeztek az elmúlt hét végén. A zeneiskolai zenekarok III. országos versenyén részt vett a Piccoli Archi gyermekzenekara is, és kategóriájában elismerő oklevelet kapott. Emellett az egyik muzsikus fiatal, Kádár Orsolya különdíjat érdemelt ki, amely mellé egy olaszországi kurzus lehetősége is társul. A „nagy” Piccoli Archi zenekar kategóriájában megszerezte az első helyet, majd a zárónapon a kategóriagyőztesek versengésén elnyerte az országos verseny nagydíját is. A „díjeső” ezzel sem ért véget, mivel a két együttest vezénylő Tóth Nándornak a zsűri a karmesteri különdíjat is átnyújtotta. Szív-klub A Városmajori Szív-klub következő foglalkozását március 26-án 17 órától tartja a Városmajori Közösségi Házban. A koszorúér-betegségekről dr. Szilágyi Attila kardiológus főorvos tart előadást. Ügyeletek jelentik Két súlyos baleset történt tegnap megyénk útjain. Délelőtt nyolc óra negyven perckor a Garibaldi utca sarkán személy- gépkocsi gyalogost gázolt, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Este öt és hat óra körül súlyos sérülésekkel szállítottak egy gyereket kórházba, akit az Orosi úton ütött el egy autó. A tűzoltókat tegnap tizenegy esetben riasztották aljnövényzet- és nádastüzekhez. (ütmet) Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Faüzemek------^ Ke ressék faipari üzemeinket! i GyümölcsGyümölcstároló rekeszek, ládák — egres- és meggyesláda termesztők, vállalkozók, — Moszkva láda almához — egyedi típusok kialakítása is Nagyobb telephelyeink: Ököritófülpös, i szállítók Vásárosnamény, Tiszavasvári. Ha gyümölcsöt termei? Hozzá ládát nálunk rendel. Önt is várjuk: Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Telefon: (42) 411-433 /a ä*f f Sötét pillanatok Erőszakoskodó nevelőapa F. A. (Új Kelet) Erőszakos közösülés bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség F. Miklós (26) kisvárdai lakos ellen. A feljelentés szerint az elvetemült férfi március 22-én délelőtt a lakásán megverte 15 éves nevelt lányát, akiről letépte a mhát, majd a védekezésképtelen gyermeket megerőszakolta. Az erőszakoskodó nevelőapát a rendőrség őrizetbe vette. Pénzhamisításba, vagy legalábbis hamis pénzzel való visszaélésbe keveredett T. Sándor (23) apagyi és S. Csaba (22) besenyődi lakos. S. március 21-én átadott T.- nek három darab hamis ötezerforintost, és megállapodtak, hogy T. az átvett bankjegyeket más címletűekre váltja, majd tizenkétezer forintot fizet megbízójának. T. a három bankjegy közül ismerős segítségével két darabot Pócs- petriben, az egyik presszóban beváltott, a harmadikra már nem volt ideje, mert annak elfogadását a felszolgáló megtagadta. Később ezt a hamis bankót a falu határában összetépte. A két, hamis pénzzel üzérkedőt a rendőrség őrizetbe vette. Egy másik ügyben is hamis ötezresek játszották a főszerepet. Eddig még ismeretlen tettes március 22-én Nyíregyházán, a Tokaji úti piacon kora reggel egy román bőrdíszművestől 14 pár cipőt vásárolt, és a harmincezer forintos vételárat hat darab hamis ötezer forintossal egyenlítette ki. A csalót keresi a rendőrség. Rablás alapos gyanúja miatt folytat vizsgálatot a rendőrség/. Miklós (39) ukrán állampolgár ellen. A külföldi férfi március 22-én hajnali két órakor bement Vásárosna- ményban az egyik szálló szobájába, és ott egy légfegyverrel megfenyegette a vendégeket, akik egyébként honfitársai. A megfélemlített emberektől erőszakkal elvett 250 USA-dollárt, 18 ezer forint készpénzt és 103 hrivnyát (ukrán pénz), valamint egy darab kalkulátort. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette. Vegyszertolvajt fogott a rendőrség. M. Ferenc (46) tiszalöki lakos március 21-én hajnali egy órakor Tiszavasváriban, az ICN Alkaloida Vegyészeti Rt. telepéről megkísérelt ellopni hatvan liter glialkát, azonban a biztonsági őrök tetten érték. Kihallgatása során kiderült, hogy nem először próbálkozott a lopással, korábban a telepről négyszáz liter glialkát és nyolcszáz liter etilalkoholt vitt el, műanyag zsákokkal és kannákkal együtt. Az okozott kár több mint 800 ezer forint. Emlékezetes marad egy német állampolgárnak megyénkben tett látogatása, ugyanis Mátészalkán, az egyik panzió előtt parkolt, és BMW típusú személygépkocsiját március 22-én éjjel valaki ellopta. A kár 2 millió forint. Nyíregyházán is történt egy autólopás: az Északi körúton parkolt az AEB-819 forgalmi rendszámú fehér színű Lada 2107-es típusú személygépkocsi, amit március 21-én este tíz óra után néhány perccel elloptak a benne lévő 17 darab festménnyel együtt. A tulajdonost összesen másfél millió forintos kár érte. Több betöréses lopás is történt az utóbbi napokban, de a tettesek egyelőre még ismeretlenek. Nyíregyházán, a Debreceni úton az egyik kft. raktárából egymillió forint értékben villamos kisgépeket cipeltek el. A Huszár téren nem először törtek be az élelmiszerboltba, ezúttal kétszázezer forint értékben „vásároltak be” ismeretlenek. A Nyugat-nyíregyházi Szövetkezet Vajdabokorban található raktárából 300 ezer forint értékű vegyszert csentek el. Megint tolvaj garázdálkodik a Malom utcán lévő Júlia fürdőben. Ezúttal egy budapesti férfi járt pórul, az öltözőszekrényből ellopták a pénztárcáját, óráját, iratait. A kár 100 ezer forint. maximum H 10-5 II É I Nyugat felől lassan tovább növekszik a felhőzet, többnyire erősen felhős idő lesz, csak kevés helyen süt ki néhány órára a nap. SZALAGFUGGONY, REDŐNY, RELUXA HARMÓNIKAAJTÓ A gyártótól 1 év garanciával REDŐNY. RELUXA . tr 310-435 n 402-650 n . >^Tóth Katalin vállalkozó, Nyháza, Kiss Ernő u. 40. / Dgvizs MNB középárfolyamok , ' v ; Angol font 284,80 Ausztrál dollár 139,38 Belga frank (100) 507,06 Dán korona 27,46 Finn márka 35,04 Francia frank 31,01 Holland forint 92,99 ír font 278,13 Japán yen (100) 143,93 Kanadai dollár 128,64 Kuvaiti dinár 582,84 Német márka 104,64 Norvég korona 26,40 Olasz líra (1000) 104,50 Osztrák schilling 14,87 Portugál escudo (100) 104,17 Spanyol peseta (100) 123,24 Svájci frank 121,07 Svéd korona 23,17 USA-dollár 176,95 ECU (Közös Piac) 203,10 Tudományos Diákkonferencia Munkatársunktól Háromnapos Országos Tudományos Diákkonferencia (OTDK) kezdődött Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán március 24-én, hétfőn. A szervezők a felsőoktatási intézményben megközelítőleg hat-hétszáz hallgatót lámák vendégül az ország minden részéből, akik az OTDK természettudományi szekciójában - fizika, matematika, biológia, környezetvédelem, valamint földrajz témakörben — adnak számot szakmai tudásukról. A tudományos rendezvényen már a megnyitó nap délutánján megkezdődtek a beszámolók. oooooooooo KALENDÁRIUM 1997. március 25., kedd A nap kel: 5 óra 35 perckor, nyugszik: 18 óra 5 perckor. A hold kel: 19 óra 29 perckor, nyugszik: 6 óra 13 perckor. Mottó: ..Ní'm biztos, hogy valaki okos, ha kicsi és kopasz, de persze kizárni sem lehet." (Elton John) IRÉN és ÍRISZ napja. Az Irén a görög eiréné, béke szóból származik, s bár névvé is az ókori görögöknél vált, igazi népszerűségét a kereszténység elterjedésével szerezte. Nálunk is hamar meghonosodott. Szent László királyunk lányát is így hívták. Az írisz szintén görög eredetű, s azt jelenti: szivárvány. Ma Cézár, Klára, Kristóféi Mária nevű ismerőseinket is köszöntsük, ha ma ünnepelnek. Mai évfordulóink Kétszázharminc éve született JOACHIM MURAT francia tábornok. A forradalom kitörésekor katonának állt, s vitézsége eredményeként csakhamar egy lovas vadászezred parancsnoka lett. Megismerkedett Napóleonnal, aki csakhamar szárny- segédjévé tette, sőt hozzáadta Karolina nevű testvérét, és Párizs főkormányzőjává, birodalmi marsallá, herceggé és admirálissá tette. Az 1805-ös hadjáratban ő vezényelte a lovasságot, győzött Wertingen mellett, és az austerlitzi csatában, részt vett a jénai ütközetben, s ő foglalta el Erfurtot. 1808-ban bevonult Madridba, majd elfoglalta Nápolyt, s nápolyi király lett. 1812-ben ő is ott volt az orosz hadjáratban, az ő főve- zérsége alatt vonultak vissza a franciák. Részt vett a lipcsei csatában is, majd az osztrákokkal olyan szerződést kötött, amely meghagyta neki Nápolyt. Amikor Napóleon visszatért Elbáról, ő az osztrákok ellen vonult, de azok 1815. május 2-án Tolentino mellett teljesen megsemmisítették seregét. A Waterlooi csata hírére Korzikára ment, ahonnan Nápoly visszafoglalására indult. Moteleone közelében azonban elfogták, és főbelőtték. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 45. születésnapját JUSZT LÁSZLÓ újságíró, műsorvezető. Éppen húsz éve, 1977-ben került a Magyar Televízióba, a Híradó munkatársa lett, s mivel a rendőrség és a honvédség ügyeit kapta, lassan valódi bennfentese lett a területnek. Erre alapozva aztán 1992-ben megcsinálta legsikeresebb műsorát, a Kriminálist, amely ma is fut. Népszerű műsora a Kedd, 21 és a Nyitott száj is. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Kanda Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán Sportszerkesztő: Révay Zoltán Főmunkatársak: Palotai István, Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: sportrovat 42/437-006, titkárság/fax:437-012, újságírók: 437-013 Hirdetésszervezők: 431-498 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában, a felvételi irodán, Bujtos u. 32., a Nyírségi Nyomdában, Árok u. 15., valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban teijeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270.) Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21 Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 430 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közös jóváhagyásokkal lehetséges. ISSN 1217-9914