Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-03 / 52. szám
1 1997. március 3., hétfő Hétindító Jó nemzeti agrárprogram kellene Palotai István interjúja- Tanár Úr! Eddig is volt elég baja a mezőgazdaságnak, most még az amerikaiak és az argentinok is támadnak minket. Miért?- Megítélésem szerint ez csak egy mondvacsinált ügy, ami ugyan nem túl egyszerű, viszont korántsem olyan fajsúlyos, mint ahogy a sajtó megjeleníti. Valamikor a kilencvenes évek elején az akkori kormányzat - az Európai Unió felé igyekezve - megállapodást kötött a WTO-val, azaz a GATT-tal, amelyben leszögezték, hogy Magyarország mely területeken és hogyan alkalmazkodjon, milyen típusú formációkat alkalmazzon az agráriumban, hogy szívesebben fogadjanak minket a nyugatiak. Az EU agrártermelése és agrárkereskedelme olyan sajátos alapelvekre épül, amelyek a világháború után keletkeztek. Biztonságos ellátás és kereskedelem, a falu és a város lakosságának jövedelemazonossága, racionális termelés, mind-mind szigorú alapelvek, és ma már legfőbb követelményként az is fennáll, hogy a tagállamok termeljék meg a mezőgazdasági javakat. A volt szocialista országoknak is megvan a maguk termelési, támogatási és árrendszere. Ha ezek az országok az EU piacaira minden korlátozás nélkül betörhetnének, bizony hatalmas problémákat okozhatnának az uniós tagországok mezőgazdaságának.- Hogyan? Mivel?- Minden híreszteléssel ellentétben tudunk legalább olyan minőséget termelni, mint ők, csak éppen jelentősen olcsóbban! Sajnos a GATT-tal történt megállapodáskor Magyarország bután határozta meg lehetőségeit és adottságait, valamint alacsony szinten húzta meg az agrártámogatás határát. Hazánkban a támogatás egysége 10—15, a nyugat-európai országokban általában ötven egység körül mozog. A világon a magyar mezőgazdaság kapja a legalacsonyabb támogatást!- És mégis sokallják az amerikaiak?- Persze hogy sokallják. Nem akarják elveszteni a piacaikat, arról nem is beszélve, hogy náluk általában 105,110, 120 százalékos túltermelés van egy-egy áruféleségből.- Hányán élnek a földből Nyugat-Európában ?- Az európai közösséget közel 370 millió ember alkotja. Ebből mindössze nyolc-tíz- millióan élnek a mezőgazdaságból. Magyarországon elvileg két-két és fél millió embernek van földje, és körülbelül másfél millió azoknak a száma, akiknek ténylegesen a föld jelenti a megélhetést. Ehhez vagyunk tízmillióan! Hatalmas mezőgazdasági termelőerő áll rendelkezésünkre és remek földjeink vannak. Évszázadokon át Európa éléskam- rája voltunk! Nyilvánvaló; mindent megtesznek, hogy ne nyerjünk Európában piacot.- Sokszor hallani, hogy a fejlett országokban a parasztok a tengerbe öntik vagy meggyújtják a terményeiket. Logikus eleme ez annak a rendszernek?- Ez a túltermelési válságok sajátos megnyilvánulása. LéLenti István: Ne rohanjunk Európába! Az utóbbi hetekben a sorozatos demonstrációkon kirobbant az a közel hat-hét éve húzódó és a mélyben izzó feszültség, ami a magyar mezőgazdaságot jellemzi. Forráshiány, tisztázatlan földtulajdon, a terményfelvásárlói hálózat visszáságai, zagyva és évente változó támogatási koncepciók és rendszerek, átgondolatlan törvények, az adók és járulékok ésszerűtlen és meggondolatlan életre hívása és még egyebek sújtják az agráriumot. Legújabban a GATT is támad és fenyegetőzik. Van kiút ebből a csődhalmazból? És ha igen, hol húzódik? A nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola címzetes főiskolai tanárát, dr. Lenti Istvánt kérdezzük, aki egy személyben politikusként is tevékenykedik, és lemondásáig az SZDSZ megyei frakcióvezetője, valamint agrártagozatának vezetője volt. nyegében arról szól ez a dolog, hogy a jövedelem színvonala az árszínvonal függvénye. A kérdés azért jó, mert ha a terményeinket rászabadítanánk az Unióra, akkor ez olyan lenne, mint egy soha eddig nem látott túltermelési válság. Méghozzá olyan - elégetéssel és tengerbe öntéssel meg nem oldható - helyzet, ami az egész rendszer megbomlásához, leépüléséhez vezetne.- Gondolom, elvileg az lenne a legjárhatóbb út, ha a magyar termelési szintet (és ezzel az árszintet, de a jövedelemszintet is) nyugati színvonalra emelnénk. Akkor már nem félnének tőlünk...- Logikus gondolat, azonban a dolog mégsem ilyen egyszerű. Éppen erről szól az egész erőlködés és próbálkozás. A küzdelem végtére is azért folyik, hogy Magyarország milyen feltételekkel írja majd alá a végső megállapodást. Mint mondtam, másfél millió magyar él gazdálkodásból. Ha a termelés szintjét a nyugati szintre emelnénk, akkor óha- tatlanul megharmadolódna, megnegyedelődne ez a szám. Ha minőséget akarunk termelni, akkor rengeteg földet ki kell venni a termelésből. A probléma lényege: az intenzívebb vagy az ex- tenzívebb termelési módot válasszuk? A hagyományaink az exten- zív (külterjes) rendszeren alapulnak. A nép megélhetését kell elsősorban figyelembe venni - jelenleg csak és kizárólag ennek a nem annyira termelékeny rendszernek az alapján.- Tehát ha minden használható földön magas színvonalon termelnénk, akkor óriási túlkínálat lenne? Ezért félnek a dömpingáruinktól?- Ettől mindig is félni fognak.- Ki fog meghajolni a másik érvei előtt? Egyáltalán várható sikeres alku ebben a kérdésben?- Ehhez kellene egy nagyon jó nemzeti agrárprogram. Ismerjük a magyar agrárprogram tervezetét. Abban megfogalmazzák a gabonatermelés, a marhahúsés tejtermelés szinten tartását, bizonyos olajos és fehérjetartalmú növények termelésének növelését, a sertés-, a baromfi- és a juhtermelést szintén növelni kívánják. Gondolom, logikus a kérdés, hogy ezek tudatában milyen növényeket fogunk leginkább termelni? A válasz világos: takarmánynövényeket! Takarmánygabonákat. Ez komoly visszásság a tervezetben, arról nem is szólva, hogy ezek a növényi kultúrák termelési technológiája kömyezetterhelő. Ugyanakkor javasolják a sok kézi munkát igénylő termények termelését, zöldség- és gyümölcsfélék tömkelegét. Kérdem én: ez akkor vajon intenzív vagy exten- zív termelést jelent? Tudniillik ezeket a növényfajokat csak intenzív formában lehet termelni. És akkor hol vannak az ehhez szükséges körülmények? Az északkeleti régióban ez más kérdéseket is felvet: növelné a falusi mezőgazdasági munkanélküliséget. Ezeket a problémákat tehát messze nem oldotta meg az agrárprogram-tervezet. Konfliktusainkat Nyugaton is ismerik, és ajánlják számunkra a külteijes, az energiatakarékos, a hagyományos, a kézi munkán alapuló termelést. Ezzel persze fényévnyi távolságokra kerülünk majd az ő színvonaluktól. Erre behozzák majd nekünk a tejet, a húst, mi meg csak győzzük megfizetni. Le kellene már végre ülni az egyetemeken és az akadémián tevékenykedő nagytudású szakemberekkel, és megkeresni azt a közös nevezőt, amely kijelölhetné az optimális utat, a lehetséges módozatokat, amikor ugyan vesztünk valamit adottságaink előnyeiből, de nyerhetünk is némileg az előrehaladás folytán. Ezt a politikusok - önmaguk - soha az életben nem fogják tudni megoldani!- És mi lenne akkor, ha egész területünkön magas színvonalon kezdenénk termelni keleti exportra? Ott már csak nem félnek tőlünk?- Ez nem ilyen egyszerű. Bármilyen furcsa is, de Keleten is a Nyugattal kell versenyezni, mert ahol piac van, oda ők is betörnek, méghozzá kíméletlen eszközökkel is. Emlékezzünk csak az alaptalan vádakra az állatbetegségekről, melyekkel megbénították a magyar keleti exportot is.-Akkor hát hová? Merre?- Elsősorban munkát kellene adni az embereknek, hogy megerősödjön a termelés. A struktúrákat a parasztember igényei szerint alakítanám ki, támogatnám az önkéntes szövetkezést, és nem utolsósorban kialakítanék egy olyan paraszti réteget, amelyik tíz év múlva verseny- képes lesz. —És ők már az intenzív, minőségi termelés irányában mozdulnak...- Igen. Az igényeket mindig követi a pénz. Most ugyan távolról - hiszen ismerjük a hitel- feltételeket —, de követi. A kormánynak nincs agrár-közgazdasági programja. Akármit is mondanak, nincs. Nem a pártok és a parlamenti íróasztalok mellől kellene „agyalogni”, hanem el kellene menni falura, hogy is néz ki egy parasztember. Nem felülről kéne diktálni, hanem az alulról jövő mozgásokra, igényekre figyelni. Az agrárkamarák sem töltik be a szerepüket. Helyette inkább politizálnak. Adnak a parasztságnak hasznos információkat? Nem. Viszont csak akkor kapsz „őstermelőit” és egyebeket, ha a kamara tagja vagy. A kormánynak nem nyomorgatni kellene a parasztokat ilyenolyan új adókkal és járulékokkal, hanem támogatni gazdasági és szakmai felépülésüket! A kvótarendszert is mindig úgy alakítják, hogy belebukjon a termelő. Ez nem vezet semmi jóra. Ez nem takarékoskodás, hanem ostobaság és szűklátókörűség. Nem működik a jelzálog- hitel sem. A paraszt nem tudja a földjét cserélgetni. Ez csak azoknak kedvez, akik ezzel akarják manipulálni őket. Amíg fönntartjuk a bizonytalanságot, nem lesz magyar mezőgazdaság. De mit számít ez? A lényeg, hogy valahol az EU peremén megkapaszkodjunk, hiszen a döntési helyzetben lévőknek ez irányban már „kialakult viszonyrendszerük” van. A jelenlegi és az ezt megelőző hatalomban is olyan akarati tényezők szerepeltek, amelyek rossz irányban hatottak. Nagyon várom a következő hatalmat, hátha emberi sorba emeli a parasztságot. A Nyugattal pedig harcolni kell, nem „lefeküdni” nekik. Meg kell keresni azt, aki rajta tartja a kezét a mezőgazdaság „elfojtószelepén”. Új agrárszemléletre van szükség.- Nagy ellenállásra számít az ellenérdekeltek részéről?- Tessék csak a mai árakat megháromszorozni, és megkapja a nyugati árszintet! Ha a fizetések így maradnak, ahogy vannak, és az EU-termékek elöntik az országot, abból óriási társadalmi feszültségek lesznek. Bízom benne, hogy egyszer elcsitulnak a „háborúk”, a középeurópai államok összefognak, és olyan agráriumot alakítanak ki, amivel versenyképesek lesznek. Ezzel nem fog tudni versenyezni a Nyugat!- És addig?- Ne rohanjunk Európába! Keményen fogalmazzuk meg előbb az igényeinket! Legyünk önzőbbek! Gazdák figyelmébe! Bürget Lajos Miután a forgalomlassító megmozdulások és a velük kombinált tárgyalások hoztak eredményeket, idővel a kedélyek is csillapodni fognak. Hacsak néhány politikai párt nem igyekszik kihasználni az adódott konjunktúrát. Kétségtelen, a parasztgazdaságok tulajdonosainak igazuk volt sok kérdésben, de szerencsére azt is tudomásul vették, adót mindenkinek fizetni kell, akkor is, ha ez fáj. Ezzel a kérdéssel nem is kívánok foglalkozni, elemzik majd szép számmal párt- politikusok, kormánytagok, érdekszövetségek, demagógok és szakemberek. Arról essék inkább szó, amiről a megmozdulások szervezői is szemérmesen hallgattak. Arról, hogy mi is lesz akkor, amikor az EU-csatlakozás itt kopogtat az ajtón. Aki hallgatja hajnalanta a falurádiót, az már kaphatott valami képet a jövőről. Arról, hogy milyenek lesznek a közösségi normák a vetőmagok terén, milyen feltételekhez kötik a fajtákat, milyen minőséget fogadnak el hús, gyümölcs esetén. Persze ehhez jön majd a csomagolás mikéntje, a számtalan egészségügyi előírás, a piaci árusítás higiénés feltételrendszere, a növényvédő szerek beszűkített skálája, az élelmiszer-gazdaság számára előírt megannyi küllemi, beltartalmi, kémiai előírás. Mindez hasznos lesz, jó is, alkalmazkodik egy nagy közösség kialakult rendjéhez. De ezzel a követelményrendszerrel sok mindennek vége is lesz. Nem biztos, hogy minden EU-tagország egyetért az itteni agrártámogatás mértékével. Lehetnek, akik összességében a magyar ag- rárium egész struktúráját vitatják majd. A termelés nem lesz olcsóbb, a piacra jutás nehezebbé válik, a minibirtok barkácsolásából aligha lehet majd megélni. Tanúja voltam annak, amikor egy nyugat-európai húskereskedő magyar partnerétől nem a húst kérte mintának, nem a marhát nézte, hanem elkérte a számítógépes takarmányozási tervet. Mert - amint mondta - ebből neki pillanatok alatt kiderül, hogy milyen erezetű lehet a hús. Ha ezt nem tartják be, akkor nem kell az áru. Szóval lesz itt nyűg, ami persze végső konzekvenciájában jelentős minőségi javulást hozhat. De készül-e erre valaki? Vannak-e ilyen információk? Eljut-e mindez a gazdákhoz? Foglalkozik-e már valaki azzal, hogy felkészítsen és felkészüljön az új piaci magatartásra? Elébe megyünk-e annak, hogy a magyar mező- gazdaság ne egyszerűen bizonyos áruk beszállítója legyen, hanem komoly befolyást gyakorolhasson a külpiacra? Bizony, a tiltakozások szervezői a többi érdekképviseleti szervezettel együtt most már elkezdhetnék annak vizsgálatát, mi a teendő, mit lehet és kell tenni, hogy versenyképesen lépjünk tovább. Kétségtelen, a prosperáló gazdaság az első lépcsőfok, tudom, ezt sürgették. De ezt követően jönnek a csendes, hangyaszorgalmú, építkező időszakok. Ha ezt is olyan felelősen és lelkiismeretesen szervezik, mint a demonstrációt, akkor mostani aggályaim talán fölöslegesek voltak. A Reuter a Postabankról MTI Terjedelmes jelentésben számolt be szombaton a Postabank körüli fejleményekről a Reuter brit hírügynökség, kiemelve: a Magyar Pénzügyminisztérium szerint a betétek pánikszerű kivételét esetleg a kormány politikai ellenfelei, vagy a legnagyobb magyar bankok közé tartozó Postabank versenytársai „gerjeszthették”. Mint a hírügynökség emlékeztet rá, többezer ember állt sorban a Postabank fiókjai előtt, hogy kivegye pénzét, miután híresztelések kaptak lábra a bankot ért súlyos veszteségekről. Princz Gábor, a Postabank és Takarékpénztár Rt. elnökvezérigazgatója pénteki sajtóértekezletén azonban többek között elmondta: a bankközi piacon egy rivális bank nemrégiben leszállította a Postabanknak nyújtandó hitelek felső határát - ez a bizalomvesztés jeleként is értékelhető. Más banki források pedig úgy „hallották”, hogy a Postabank megpróbálja lefaragni költségeit, részben mobiltelefonjai számának csökkentésével - ezt esetleg a Postabank pénzügyi nehézségeire utaló jelként értelmezték — írta a Reuter. A bank, a pénzügyminisztérium és a bankfelügyelet ugyanakkor cáfolta, hogy a pénzintézet nehéz helyzetben lenne, még a betétek kivételére indult roham ellenére is - tette hozzá a Reuter, majd megemlítette: sietősen összehívott sajtóértekezletükön a tisztviselők elmondták, hogy a bank minden ügyfelét ki tudja majd fizetni. A hírügynökség idézte Akar László pénzügyminisztériumi államtitkárt is, aki szerint alapos a gyanú, hogy a Postabank elleni szervezett akcióról van szó. - Mindez az agrárdemonstráció után, feszült időszakban történt - mondta Akar. Az agrárdemonstráció volt a szocialistaliberális kormánykoalíció elleni legkomolyabb megmozdulás az utolsó, 1994-es választások óta - jegyezte meg a Reuter. Idézte Tarafás Imrét, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnökét is, aki többek között elmondta: a Postabank pénzügyi helyzete nem teszi indokolttá a betétek pánikszerű kivételét, s nem lát esélyt arra, hogy a felügyelet zárolná a bank számláit.
