Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-19 / 65. szám

Gazdaság Az adóelvonási jog Fekete Tibor (Új Kelet) Az adóhalmozódás kikü­szöbölésére találták ki az adóelvonási jogt. Amikor a kereskedő elad három darab zongoralábat, a gyártás és szállítás korábbi fázisaiban is adó terhelte az alapanya­got vagy a félkész terméket. A hazai forgalmi adó a hoz­záadott értékadó elvén mű­ködik. Aki megvette a fa­anyagot mondjuk ezer forin­tért, és a három kész zongo­ralábat eladja tízezer forin­tért, akkor a forgalmiadó-kö- telezettsége kilencezer fo­rintra jogos. Ugyanígy a kereskedő is, ha a tízezer fo­rintért megvásárolt lábakat eladja tizenötezerért, akkor csak az ötezer Után fizet for­galmi adót. Hogy a hozzá­adott értékadó ne érvényesül­jön minden egyes lépésnél a termék árába, ezért az arra jo­gosult adóalanyok gyakorol­hatják az adóelvonási jogot. Természetesen adóelvonást csak számla ellenében lehet érvényesíteni. Vannak azon­ban kivételes esetek, amikor a törvény korlátozza, vagy egyszerűen tiltja az adóelvo­nást. Személygépkocsi vá­sárlásakor, ha nem kereskedő az illető, és nem továbbérté­kesítésre vette a kocsit, ak­kor nem igényelheti vissza az adót. Hogy ne lehessen a törvényt kijátszani, a ha­szonjárművé átalakított sze­mélygépkocsikra is érvényes a korlátozás. Ugyanígy igaz a személygépkocsikhoz hasz­nált üzemanyagra, a tehergép­kocsiknál csak a további ér­tékesítés jelenthet kivételt a szabály alól. Aki taxin uta­zik, a számla adótartalmát nem írhatja le. Vannak azonban határese­tek, amikor nem különíthető el egyértelműen a termék, vagy a szolgáltatás. Például amikor ugyanazt a telefonvo­nalat használják üzleti és családi beszélgetésekre is, vagy amikor ugyanazt a por­szívót használják az iroda és a lakás takarítására. Az ilyen takarítóeszközök áfája nem igényelhető vissza, ugyanígy az ötszáz forintot meghaladó értékű ajándéktárgy adója sem. Az adólevonás időpont­jára, hasonlóan, mint az adó­fizetésre, a teljesítés dátuma az érvényes. Adólevonást akkor is érvényesíthet a vevő, amikor még ki sem fi­zette az árut. Ez nem ritkán adott visszaélésre lehető­séget. Ezért mind az eladó, mind a vevő egyetemlegesen felel az adó megfizetéséért. Ha az eladó nem fizette be az áru áfáját, közben a vevő már visszaigényelte az adót, akkor a vevőt is felelősség terheli. Azon lehet vitatkoz­ni, hogy ez jogos vagy sem, de a január elsejétől beveze­tett szigorítással jelentősen megnehezedik az áfa-csalá­sok lehetősége. Rendkívüli NAP Munkatársunktól A megyei agrárkamara leg­utóbbi elnökségi ülésén a képviselők értékelték az el­múlt évben elvégzett felada­tokat és a pénzügyi mérleget, valamint megtervezték a küldöttgyűlés elé terjesz­tendő ez évi gazdálkodási terveket. Az elnökség hatá­rozatot fogadott el arról, hogy állandó, írásos tájékoz­tatási rendszert kell kialakí­tani a tagokkal. Időhiány és a téma fontos­sága miatt rendkívüli elnök­ségi ülés lesz március 19-én, szerdán este 17 órakor a nyír­egyházi Nyugat Termelő- szövetkezetben, ahol a kép­viselők megvitatják és véle­ményezik a Nemzeti Agrár- program elkészült alapelveit. Gyógyszerkémia! bizottság Munkatársunktól Megalakult a Magyar Tu­dományos Akadémia Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Tudományos Testület Gyógyszerkémiai Munka- bizottsága a tiszavasvári ICN Alkaloida Rt.-ben. Az alapító rendezvényen a megjelent közel húsz tudo­mányos fokozattal rendel­kező kutató mellett részt vett Kecskés Mihály pro­fesszor, a tudományos tes­tület elnöke. A tagság az MTA-n belül létrejött Gyógyszerkémiai Munkabizottság elnökévé dr. Hosztafi Sándort, társelnö­kévé dr. Répási Jánost válasz­totta. A szervezet célkitűzései között szerepel a szakterüle­tükön elismert kutatók meg­hívása egy-egy előadásra, he­lyi konferenciák, szakmai ülé­sek megtartása, tanulmány­utak, szakembercserék meg­valósítása, valamint tudomá­nyos együttműködések lehe­tőségeinek feltárása hazai és külföldi intézményekkel. Szatmári vendégek A Szatmárnémeti Kereskedelmi Kamara öt képviselője lá­togat Nyíregyházára március 19-én, szerdán. A határon túli vendégek látogatásának célja, hogy a megyei kereskedelmi és iparkamarával korábban felvett kapcsolatot elmélyítsék. A két kamara szakemberei tárgyalásokat fognak folytatni közös gazdaságélénkítési programokról, kereskedelmi és információs hálózat építéséről. 1997. március 19., szerda A lakásépítési támogatásról Industria Cél a korrupció, a visszaélések csökkentése MTI __________________ A lakásépítési támogatás összege, illetve az igénylési feltételek a jövőben sem vál­toznak. Csupán a visszaélések csökkentése és az eljárás egy­szerűsítése érdekében kívánja kiigazítani a támogatásról szó­ló kormányrendelet szabálya­it a pénzügyi tárca - jelezte Cseh Pál, a Pénzügyminiszté­rium főosztályvezetője kedden az MTI kérdésére. A szakem­ber hangsúlyozta, hogy ezek a korrekciók nem sürgősek, és elsősorban a gyakorlat közben előforduló problémák kiküszö­bölését szolgálják majd. Martin András, az OTP Bank Rt. osztályvezetője korábban az MTI-nek elmondta, hogy a támogatás igénybevételét sza­bályozó előírások tavalyi szi­gorítása ellenére is több mint 26 milliárd forintnyi lakásépí­tési támogatást igényeltek 1996-ban az OTP-től. Ezt 22 200 új ingatlan építéséhez használták fel, míg tavaly előtt még 32 500 olyan lakást épí­tettek, melyekhez az állam 36 milliárd forintot meghaladó mértékű támogatást nyújtott. A korábban szociálpolitikai ked­vezménynek nevezett támoga­tás igénybevételével épített in­gatlanokat - tavaly óta - öt évig nem lehet értékesíteni, mivel ezekre az állam jegyeztet be öt­éves jelzálogjogot. A szigorítást az tette szükségessé, hogy a két éve vonzó mértékben meg­emelt támogatás megszerzésé­ért számtalan fiktív szerződést kötöttek. A visszaéléseket azon­ban nehéz bizonyítani, így a lakások forgalmazásának kor­látozása mellett döntöttek az illetékesek. A szigorítás ellené­re is kedvező azonban a lehető­ség, hiszen három gyermek után összesen 2 200 000 forintot le­het lakásépítéshez felvenni. A vissza nem térítendő támogatás magas mértéke az egyik oka an­nak, hogy az OTP-nél jelen­tősen csökkent az igény 1995 és 1996 között a lakásvásárlás­hoz és építéshez igényelt hite­lek iránt. Ez '95-ben még 18 mil­liárd forint volt, ami tavaly 10 milliárd forintra csökkent. Új Kelet-információ ___ Kö zép-Kelet-Európa vár­hatóan egyik legjelentő­sebb vására lesz a május 27- én megnyíló Industria, a beruházási javak nemzetkö­zi szakkiállítása. A rendez­vényen az ipar valamennyi kiemelkedő fontosságú ága­zata - a bányászat, az ener­getika, az ipari elektronika, a világítástechnika, a köny- nyűipari gépek és berende­zések, a környezetvédelmi technikák, valamint a be­szállítóipar - mutatkozik be, a legátfogóbb képet nyújt­va a hazai lehetőségekről. A kiállítással párhuzamo­san rendezik meg az Invest Fórumot, ahol a befektető cégek képviselői találkoz­hatnak. Jelzálog-hitelezés ősztől MTI ___________________ Vá rhatóan kora ősszel meg­kezdhetik tevékenységüket a jelzálog-hitelintézetek, amennyiben a parlament jóvá­hagyja az erről rendelkező tör­vényjavaslatot - mondta el Kékesi János, a Jelzálog Hitel- intézetet Előkészítő Rt. vezér- igazgatója kedden az MTI munkatársának. A törvény hatályba lépését és a működési engedély kéz­hezvételét követően az elő­készítő részvénytársaság vár­hatóan Földhitel és Jelzálog- bank Rt. néven alakul át. Ad­dig is a társaságnál megvaló­síthatósági tanulmányt készí­tenek a leendő jelzálog-hitel­intézet működéséről. Az első­sorban földalapú jelzáloggal és hitelezéssel foglalkozó pénzintézet főként öt és tíz év közötti futamidőre biztosít majd kölcsönöket úgy, hogy a hitelportfolió 80 százalékát legalább 5 éves futamidejű kölcsönök tegyék ki. A rész­vénytársaság a tervek szerint 3 milliárd forintos alaptőkével alakul meg, és kezdetben több­ségi állami tulajdonban tevé­kenykedik. A jelzálogbank ál­tal kibocsátott jelzálog-leve­let a vezérigazgató vonzó be­fektetési lehetőségnek tartot­ta annak biztonságossága mi­att. Elsősorban intézményi befektetőkre számítanak, bár feltehetően élénk lesz az ér­deklődés az egyéni befektetők körében is a piaci hozamot biztosító biztonságos érték­papír iránt. Mint ismeretes, a jelzálog­hitelintézetről és a jelzálog- levélről benyújtott törvény tervezetét tavaly év végén fo­gadta el a kormány, és a parla­ment márciusban kezdte meg a törvényjavaslat általános vitáját. Kommunái* expo ‘97 Új Kelet-információ A Nemzetközi Terület- fejlesztési Szakkiállítást június 10-13. között har­madik alkalommal rende­zik meg a Budapesti Vá­sárvárosban. A szakrendez­vény célja, hogy bemutat­kozási, üzletkötési lehe­tőséget nyújtson hazai és külföldi kommunális gyár­tó, beruházó és szolgálta­tó vállalatok részére. A szakkiállítás tematikája al­kalmazkodik a települési igényekhez: helyet kap a településüzemeltetés, a vízellátás, a csatornázás, a szennyvíztisztítás, az ener­giagazdálkodás. Ezzel párhuzamosan a rendezvé­nyen megtekinthető lesz a legmodernebb környezet- védelmi technika, a hulla­dékkezelés, a fejlett köz­út- és közterület-kezelési lehetőség, az infrastruk­túrabővítés legtejlesebb köre. A kiállítás Magyaror­szágon egyedülálló szak­mai fórum. Elismertségét és jelentőségét tükrözi, hogy a fővédnökséget Kuncze Gábor belügymi­niszter, a védnökséget Baja Ferenc környezetvé­delmi és területfejlesztési, valamint Lotz Károly köz­lekedési, hírközlési és víz­ügyi miniszter vállalta el. Tanulmány a megyéről Új Kelet-információ A megyei fejlesztési program első gyakorlatban megvalósuló lépéseként elkészült a Társadalmi­gazdasági helyzetkép Sza- bolcs-Szatmár-Bereg me­gyében, 1996 című össze­foglaló kiadvány. A tanul­mányt a megyei fejlesztési ügynökség munkatársai március 21-én, pénteken 10.30 órakor mutatják be és adják át a megye fejleszté­sében érdekelt gazdasági és társadalmi szervezetek képviselőinek Nyíregyhá­zán, az ügynökség Szarvas utcai irodájában. PUNAHOLDINC NYÍREGYHÁZA KFT. Az Ön partnere, ha: • Vállalkozása fejlesztéséhez üzleti tervet, pályázatot kell készíteni. • Elképzelései megvalósításához meglévő szabad pénzeszközeit beruházási hitellel, területfejlesztési támogatással is ki kívánja egészíteni. • Belföldi piacon bevezetett termékének külhoni értékesítését menedzselni kell. • Eladó ingatlanát kedvezményes áron meg kívánja hirdetni a Magyarország negyven városát összekötő zárt számítógépes hálózatban (2000 Ft+5 Ft/nap hirdetésenként). Ingatlan-nyilvántartási rendszerünkben megbízása esetén igénye szerinti méretű, komfortfokozatú, tájolású ingatlant keresünk országunk bármely pontján, anyagi lehetőségei függvényében. • Határidős követelései megvásárlására faktorcéget keres. Részletes felvilágosítással szolgálunk a Nyíregyháza, Szabadság tér 9. (művelődési központ) I. emelet 42. szám alatti irodánkban. Előzetes információt ad Veczán Zoltán irodavezető a 42/403-818 vagy a 06-20/579-493-as telefonon.

Next

/
Thumbnails
Contents