Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-03 / 52. szám

1 „Izzottak a telefonvonalak’9 Fekete Tibor (Új Kelet) Pénteken elszabadult a pokol. A Postabankot és a postahivatalokat annyian rohamozták meg egyszer­re, hogy képtelenség volt mindenkit kulturáltan ki­szolgálni. Rövid idő alatt az ország minden szegle­tén kitört a pánik. A ro­ham méreteiről és az „ár­hullám” tetőzéséről Mát­rai Zoltánt, a nyírbátori körzeti postavezetőt kér­deztük- Önök mikor észlelték a botrány első jeleit?- Pénteken délelőtt tíz órakor-szinte néhány perc alatt tömegesen jöttek az emberek a pénzükért. Ez­! zel egy időben elkezdtek | izzani a telefonvonalak, j Ismerősök, barátok kérdez­ték, igaz-e a hír, és szeret- j tek volna soron kívül a pénzükhöz jutni. Termé­szetesen erre nem volt le­hetőség.- Hihetőnek tartja a hí­reszteléseket a Postabank csődjéről?- Gyanús a dolog, mert ha valóban likviditási gondjai lennének a pénzintézetnek, akkor már régen leállították volna a kifizetéseket.- Pénteken meddig tartott nyitva a hivatal?- Délután ötkor kellett volna zárni, de este hétkor küldtük el a várakozókat, mert elfogyott a napi pénz­készletünk. Utána kezdtünk a napi záráshoz. Szombaton reggel csak két dolgozónk­nak kellett volna bejönnie, de á többiek is szó nélkül felvették a munkát és segí­tettek, ahol tudtak. Az ügy­feleknek nem kellett fel­iratkozni, nem osztottunk sorszámot sem, mégis nyu- godtabbak voltak szom­baton az emberek, mint előző nap.- Hétfőn mire számítanak?- Még nem tudjuk mi­lyen roham várható, de jócs­kán a napi pénzkészleten felül rendeltünk készpénzt. Amíg az kitart, addig fize­tünk. A Schubert-évforduló tiszteletére rendeztek hangversenyt vasárnap délután a nyíregyházi zeneiskola tanárainak köz­reműködésével Csonka Róbert felvétele A jövőre koccintottak Kemecsén (Folytatás az 1. oldalról) Segítünk egymásnak jó- ban-rosszban. Nem vélet­lenül jött el hozzánk a képviselő úr és az espe­res úr, tudják, hogy a ná­lunk elmondott szavaikat nem süket fülek hallgat­ják. Most nagy baj van a mezőgazdaságban, de bí­zom benne, hogy átvészel­jük a válságot. Valóban arányos teherviselést kel­lene elérnünk, de nemcsak a gazdálkodókat kellene terhelni, hanem azokat is, akik a feketegazdaság­ból szerzik a milliókat. Mi is keressük a kiutat, hi­szen senki nem akar ve­getálni, a mezőgazdaság talpraállása az ország talpraállását is jelenti, és amikor szolidáris vagyok a tüntetőkkel, akkor a kor­mány nehéz dilemmáját is átérzem, ha most en­ged, akkor teljes joggal mások is követelhetik ter­heik csökkentését. Minden­ki nem mehet ki az utakra, mert akkor megbénul az ország, és az lesz majd az igazán nagy katasztrófa. Remélem, hogy nagyobb baj nélkül megoldódnak a gondok, mint ahogy azt is szeretném, ha Kemecse megkapná a városi rangot. Sokat dolgoztunk, hogy pályázhassunk ezért a cí­mért. Minden utcát aszfal­toztunk, mindenhol van járda, bevezettük a gázt, és most látunk hozzá a szenny­vízhálózat kiépítéséhez. A falu lakossága - ez ebből a rendezvényből is látszik - összetart, mindent meg­tesz azért, hogy emberibbé, szebbé tegye lakóközössé­günk életét. Most úgy lá­tom, hogy olyan úton in­dultunk el, ami talán egy szebb, biztos megélhetést jelentő jövő felé vezet. 1997. március 3., hétfő Megyei krónika Tülekedés, tolakodás, tumultus Fekete Tibor (Új Kelet) ___ Sz ombaton többen már haj­nalba odaálltak a legközelebbi Postabank, vagy postahivatal bejáratához és reménykedtek. Mások nyugodtabbak voltak, mert előző nap már kaptak sor­számot, csak ki kell várni a soru­kat. Akadt, aki egynapi hideg­élelemmel és termoszban forró kávéval állt sorba, mások már „gyomorideggel” várták az el­kerülhetetlen tolongást. Annak jártunk utána, a megye néhány településén hogyan vészelték át a hétvége Postabank-cirkuszát. Nagykállóban, Kállósemjén- ben és Máriapócson nem szokott szombaton nyitva tartani a posta- hivatal, most is zárt ajtót találtunk. Nyírbátorban gyanúsan kevesen várakoztak a hivatalon belül. Mint kiderült, elfogyott a pénz, és nincs mire várni. Ennek ellenére többen megpróbáltak ismerőst keresni, hátha tud segítem. Nem tudott. Szintén Nyírbátorban, a Pos­tabank fiókja előtt álldogáltak vagy ötvenen. Nem volt tolon­gás, lökdösődés, kiabálás. Elő­ször a pénteki sorszámmal ren­delkezők igényeit elégítették ki, majd az szombatiak következ­tek. Akik közben jöttek, az ajtó­ban álló rendőrtől sorszámot kaptak, félreálltak és vártak so­rukra. Odabent egyszerre három ügyfelet szolgáltak ki, így ment minden, mint a karikacsapás. Visszatérve a megyeszékhely­re már sokkal lesújtóbb látvány fogadott bennünket. A nyíregy­házi nagy (1-es) postánál tumul­tuózus jelenetek sora. Minden­ki nyomta, tuszakolta magát a bejárat irányába. Egyszer csak a bent posztoló rendőr gondolt egy merészet és kinyitotta a hát­só ajtó. Akik ott tartózkodtak, ezen keresztül próbáltak bejut­ni. Erre a régebb óta várakozók háborodtak fel. A rendőrnek csak nagy nehézségek árán sikerült visszazámi az ajtót. Osztottak itt is sorszámot, de akik hajnal óta a bejáratnál várakoztak, nem en­gedték be a jeggyel rendelkezőket. Az egyik fiatalasszony 6 óra 20 perckor kapta a várakozó bilétáját, de még délután két órára sem jutott be. Kár.hogy felnőttembereket így meg tudnak hülyíteni. A Postabank Nyár utcai fiók­jánál, ha lehet, még kaotikusabb állapotok uralkodtak. A tömeg egy ízben úgy nekidurálta ma­gát, hogy a nyitott vasajtó sar­kából szakadt ki. A dolog előz­ménye, hogy nyolc órára ígér­ték a nyitást, de kilenc órakor még csak a számítógép elromlá­sáról tudták tájékoztatni a jelen­lévőket. A nyomakodók közül többen is azon náborogtak, hogy a bank oldalajtajánál ki­szolgálják a bennfenteseket, mi­közben ők várnak és várnak. Szerettük volna a bank illetéke­sét is megkérdezni az igazság­ról, de nem voltak hajlandóak tájékoztatni a sajtó munkatársát. A magyarok leleményessé­gükről ismertek a világon. Most is akadtak olyanok, akik már ti­zenötezer forintért hajlandóak lettek volna eladni közeli sor­számukat. Vevő azonban nem akadt, de minek is, úgysem vették figyelembe. Este há­romnegyed hétkor, hogy tel­jes legyen az ügyfelek öröme, bombariadó miatt mindenkit elküldték az ajtóból. Utólag ki­derült, csak vaklárma volt. A jónép csak erre várt, és újra tá­madásba lendül. Hétfőn lehet, hogy ismét beindul a roham. Mire szá­míthatnak a pénzükért áhíto- zók? Közelharcra, vagy kul­turált kiszolgálásra? Aki öreg, még nem vén! „Régen láttam ennyi boldog embert” Most már mindenki számára nyilvánvaló lehet, hogy a Nyírség fogalom. Az a táncegyüttes, amelyik minden egykori és mostani tagját be tudja oltani azzal az érzés­sel, hogy egy csoda részese lehetett, az megérdemli ezt a dicséretet. Ahogy az Oxfordon végezni külön világot jelent az angol társadalomban, ugyanúgy külön világ Nyíregyházán a Nyírségben táncolók köre. Tapolcai Zoltán (Új Kelet) Olyannyira együtt vannak, hogy megalapították a Nyugdí­jas Nyírségesek Klubját. Évente háromszor-négyszer egybegyűl­nek valahol egy kis parasztház­ban párostul, gyerekestül, vagy mondjuk együtt búcsúztatják az óévet. Egy ilyen alkalommal pattant ki Bistey Attila fejéből az isteni szikra. Jó volna talál­kozni a hajdani riválisokkal egy közös múltidézés keretében, fel­eleveníteni azokat a táncokat, amelyek még ott bu jkálnak a lá­bakban, kezekben, csípőkben, s aztán önfeledten együtt mulat­ni, s talán végre megismerkedni. Megszületett a Néptáncosok bálja. S a hívó szó fergeteges la­vinát indított el. A Mátészalkai Szatmár Néptáncegyüttes, az ököritói Fergeteges, a nagy- kállói Kállay kettős, a hegyalja­iak, a Szabolcs Volán és termé­szetesen a nyugdíjas Nyírség tag­jai a hívó szóra újra próbater­mekbe vonultak, a gyerekeket a nagyszülőkre, barátokra bízták, és életre keltették a régi reperto­árt. Majd összegyűjtöttek annyi pénzt, hogy felléphessenek szombat este a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Több mint ezerötszáz ember szorongott a lelátókon, kétszáz táncos izgult a színfalak mö­gött. Négy órán át dübörgött a színpad és a taps. A taps, amit már szinte elfelejtettek a hajdan­volt táncosok, ami annyira hi­ányzott az életükből. Egy hó­napos kemény felkészülés, ezer- egy időpontegyeztetés után életük talán legnagyobb gála­műsorát adta az öt együttes. Nem várt és hihetetlen volt a siker. Egy-egy elfelejtett, kiha­gyott lépéstől, az elejtett, eltört botoktól, az itt-ott kibuggyanó pocakoktól csak úgy lifteztek a gombócok a nézők torkában. A hajdani versenytársak most úgy szorítottak egymásnak, mint soha még. A színfalak mögött hegyal­jai bor szatmári rettenetessel cserélt gazdát, mindenki a ha­zai sütését kínálgatta, ahogy az egy batyusbálban szokás. Túl a fellépésen és az izgal­mon aztán háromszáz pár tom­bolt a küzdőtéren, szólhatott akár szatmári csárdás avagy a 60- as évek twisztje, rock and rollja a hangszórókból. A szalonzenét szolgáltató Német Sándor ker­gette őrületbe és táncba hajnali négyig a bálozókat. A főszervezőt, Bistey Attilát vasárnap reggel ébresztettem álmából és bódulatából. Egyet­len mondatba sűrítette az estet: „Régen láttam már ennyi boldog embert!” Gazdajegyzői tapasztalatok Munkatársunktól A megyei arárkamara területi gazdajegyzői­nek legfrissebb felmérése szerint a sertésállomány mennyisége az elmúlt év­hez képest továbbra is stagnál, az értékesítési árak nem nagyon mozdul­nak el a kilogrammon­kénti 180-200 forintról. A szarvasmarha-tartási kedv ugyanúgy csökken, mint a tehenészetek száma, s mindezzel párhuzamosan folytatódik a települési tejcsarnokok és tejbegyűj­tő állomások bezárása. A juhtenyésztés az egye­düli fejlődésnek indult szektor, amelyre kedve­zően hatott az ez évi ag­rártámogatási rendszer nyújtotta lehetőség. A megyei gazdák jelzése szerint az állományfej­lesztés nem minden eset­ben megy zökkenőmen­tesen, mivel csak jelentős utánjárással lehet vásárol­ni megfelelő genetikai adottságokkal rendelkező tenyészállatokat. Az agrártámogatáso­kat vegyes vélemények­kel fogadták a gazdák. Az összegyűjtött reagálások szerint az ültetvényte­lepítésre és beuházások- ra kiírt pályázati határ­időt rövidnek tartják a termelők, s panaszok hangzottak el, hogy a kistermelők jelentős há­nyada nem fog tudni tá­mogatást igényelni a ma­gasra állított „gazdasá­gos termelési” limitek miatt. A mezőgazdasági integrátorok fogalmának meghatározását sem tar­tották sokan egyértel­műnek, s félelmüket fe­jezték ki, hogy emiatt a szükségesnél kevesebb támogatás fog a megyé­be jutni. M n P I if y-1 Br^»l 1T- i ill

Next

/
Thumbnails
Contents