Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-19 / 65. szám
Kiskoros totális blokáddal fenyeget 2. oldal Ara: 22,50 Ft «*■—^ ■ i, T^í HAZAI Magyar Távirati Iroda Olcsóbb a gázolaj, drágább a benzin A Mól Rt. kedden 0 órától ismét 1 forinttal csökkentette a hálózatában forgalmazott gázolaj árát, miközben valamennyi benzinfajta egységesen 50 fillérrel drágult a cég kútjainál - erősítették meg az MTI érdeklődésére a Mól Rt. sajtóirodáján. Az idén ez már a negyedik árváltozás, amelynek keretében a gázolaj összesen 5 forinttal lett olcsóbb, a benzin pedig összesen 1 forinttal lett drágább. Eszerint a gázolaj litere 124 forintba kerül, míg a 98-as ólmozott benzin új ára 147 forint, a 91-es ólmozatlané 136,50 forint, a 95-ös ólmozatlané 140 forint, a 98-as ólmozatlané pedig 149 forint. Kárpótlás A kárpótlási törvény módosítására irányuló kormányjavaslat szerint - miként Avor- keszi Dezső, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára parlamenti expozéjában kedden elmondta - egy összegű kárpótlás illeti meg azoknak a hozzátartozóit, akik a magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkénye következtében vesztették életüket, a deportálás vagy a kényszermunka idején haltak meg. Drogprogram Szükséges lenne a kábítószer-birtoklást szankcionáló jogszabályok felülvizsgálata, és a büntetlenül tartható drog mennyiségének csökkentése - mondta Kökény Mihály népjóléti miniszter az MTInek kedden az Országgyűlés kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott eseti bizottságának ülése után. Hangsúlyozta: az országban jelenleg nincs ösz- szehangolt drogprogram, ezért szükség volna a nem egyszer párhuzamos tevékenységek szakmai koordinálására. Teljes útelzárás? A rendőrség csak azután foglalkozik a gazdák tervezett demonstrációjával, miután a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége hivatalosan megküldi az engedélyezési kérelmet az utak kilátásba helyezett elzárása ügyében. Miként Rózsa András, az ORFK szóvivője kedden elmondta, az 1989-ben elfogadott gyülekezési törvény szabályozza a demonstrációs lehetőségeket. A Matáv közleménye. Hálózatkarbantartási munkák miatt március 19-én, szerdán 22 óra után, előreláthatólag két óra időtartamra Mezőladány, Mátyus, Tiszakerecseny, Újkenéz és Tornyospálca településeken (a nyilvános állomások kivételével) szünetel a telefonszolgáltatás. Ingyenes apróhirdetési szelvény A hirdetés szövege: A feladó neve: elme: telefonszáma: k J Felértékelődik a keleti térség K. Z. (Uj Kelet) A térségünket érintő két fontos bejelentést tett tegnapi sajtó- tájékoztatóján dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke. A Kárpátok Eurorégió tanácsa ülésének lesz házigazdája március 19-én és 20-án Nyíregyháza. A fórumon a szakemberek tíz napirendi pontot tárgyalnak meg, egyebek mellett főtitkári tájékoztató hangzik el, és bizottságelnöki beszámolók is lesznek. A konferencia második napján döntenek az érintett szakemberek arról, melyik országban, illetve településen legyen július 1- jétől a főtitkárság székhelye. Amennyiben hazánkat jelölik, a magyar résztvevők Tokaj városát javasolják. A tanácskozáson Ukrajnából három, Romániából négy megye, Lengyelországból három vajdaság, valamint Kassa, Eger, Debrecen és megyénk közgyűlése képviselteti magát vezetői szinten. Térségünk szerepe egyre inkább felértékelődik, ezt az is bizonyítja, hogy a romániai megyék a megfigyelő státus helyett teljes jogú tagok kívánnak lenni, így nagyobb eséllyel lehet fejlesztési pénzekre pályázni. Az elnök a közmunkatanács pályázati elbírálásáról elmondta, hogy 1,8 milliárd forint elosztásáról döntöttek a napokDr. Zilahi József ban. A 110 pályázóból 30-an nyújtottak be sikeres elképzeléseket. Megyénknek a testület 860 millió forintot hagyott jóvá, amelyet különböző forrásokból 2 milliárd forintra egészítenek ki, így az érintett szervezetek 2800 embert tudnak májustól hét hónapon át foglalkoztatni. Az érintettek töltések, szennyvízhálózat és műtárgyak karbantartására, középületek felújítására, erdőtelepítésre szerződtetik a közmunkásokat. A jogszabályok alapján a közmunkatanácsnál csak úgy lehet pályázni, ha a programban legalább 100 főt foglalkoztatnak, ezért térségi feladatokban gondolkodtak a szakemberek. A tanács ez évben 4 milliárd forint elosztásáról dönt, a sikertelen pályázók munkájukat átdolgozva az újabb tervezetet május végéig nyújthatják be a szervezet vezetőihez. Iparjog Munkatársunktól Az iparjogvédelmen belül a legnagyobb változás az eredetmegjelölésben és a földrajzi jelzőkben, mint a hazánkban kialakulóban lévő jogintézményekben várhatók. így például a jövőben egyértelművé válhat a kérdés, hogy a szatmári szilvapálinka csupán elkészítési eljárásként vagy egy adott térségi eredethez kötődő márkanévként jegyezhető be. Az ipari jogvédelem kérdéseiről Adler György- né, a Magyar Szabadalmi Hivatal főosztályvezetője és dr. Répásiné Veres Ágota, az ICN Alkaloida Magyarország Rt. iparjog- védelmi osztályának vezetője tartott tájékoztató előadást kedden a megyei kereskedelmi és iparkamara székházában. A szakemberek elmondták, hogy a szabadalmaztatás folyamatában a korábbi évekhez képest jelentős változás, ha az igénylő benyújtott kérvénye mindennemű szigorú szakmai követelménynek megfelel, abban az esetben a szabadalmi hivatal köteles jogi védelmet nyújtani. Oktatási központ a beteg gyerekekért A felmérések szerint csaknem minden második tizenéves szenved valamilyen egészség- károsodásban. Több a mozgásszervi megbetegedés, a gerincferdülés, a szemészeti elváltozás, az asztma, illetve az allergiás megbetegedés-emelte ki dr. Brunner Péter, az Országos Egészségvédelmi Intézet képviselője azon a konferencián, amelyet tegnap tartottak Nyíregyházán, a DOTE Egészségügyi Főiskolán. Kozma Ibolya (Új Kelet) _______________ Fe lhívta a figyelmet arra, hogy óriási az iskolaorvosok, védőnők szererepe a szűrésben, a megelőzésben és a pályaválasztási tanácsadásban, ugyanis vannak olyan iskolák, melyekbe egészségügyi okok miatt nem jelentkezhetnek az elváltozásokban szenvedő nyolcadikosok. Az Országos Egészségvédelmi Intézet Budapesten szeretne egy központot létrehozni, amelynek tagjai az önkormányzatok és a szakközépiskolák lennének. Az oktatási intézmények helyeket tartanának fent azoknak a gyerekeknek, akik testi elváltozásaik miatt nem folytathatják tanulmányaikat az ország bármelyik középiskolájában. Még ebben az évben ötven egészségügyi szakhelyet alakítanak az országban, s az ott dolgozó orvosok vizsgálják majd a pályaválasztás előtt álló tizenéveseket. Korábban az ifjúsági és üzemorvosoknak volt ez a feladatuk, de 1995-től kikerültek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási köréből, az ifjúsági orvosok egyedül maradtak ebben a tevékenységben. Dr. Brunner Péter a káros egészségügyi hatások megelőző kivédésére fektette a hangsúlyt. A rendezvény másik előadója, dr. Pintér Attila, az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal egészségvédelmi osztályának képviselője az iskolaegészségügy aktuális kérdéseiről beszélt. Visszatekintett az elmúlt évek, az ezeréves iskola egészségvédő intézkedéseire, melyek nagy része ma is megállja a helyét. Értesítjük kedves olvasóinkat, hogy az ingyenes apróhirdetéseket beérkezési sorrendben tudjuk közölni. Akciónk március 24-éig tart, ezután már nem fogadunk szelvényeket, de a már beérkezett megrendeléseket folyamatosan teljesítjük.