Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-01 / 51. szám

Megyei krónika 1997. március 1., szombat Le vagyunk tudva! A rohodiak nem alkusznak Nőnap Bürget Lajos jegyzete Tudja az ég, miért, de nem voltam meghatva az államfői látogatás után. Persze, volt itt is minden, beszélgetés, ebéd, sajtótájékoztató, szó­val ami dukál. És mindez pár óra alatt. Amúgy mellesleg. Mert hát van egy keleti or­szágrész, hadd jöjjön el ide is a magas rangú vendég. Aki egyébként egy európai úr, egy világpolgár, egy szuper­intelligens valaki. Nem ő te­het róla, hogy úgy szervezik a programját, ahogy. Mert idecsődítették több megye vezetőit, mindenki kapott pár percet, hogy elmondja a saját baját, vágyát, aztán né­hány udvarias szófordulat, gyors ebéd, majd futás, mert indul a repülő. Debrecenből. Igen, most is az történt, ami szokott: a keleti végek­re is kell magas vendég, de ha már jön, akkor tudjuk le az egészet úgy, mintha tör­ténne valami. Azt talán a magyar vendéglátók sem tudták, hogy Európában egy államfő nem lobbivezér, nem befektetőfelhajtó, ha­nem magas közjogi méltó­ság, aki egészen más lépték­kel méri és látja a világot, mint mondjuk egy szakmi­niszter. De hát mi mindig remélünk, azt hisszük, ha pár perces monológok után a vendég kap egy mappát, benne a kívánságlistával, akkor az történik, mint ka­rácsonykor: a Jézuska elol­vassa a levelet, és meghozza a villanyvonatot. Tegyük hozzá, a német hír­közlés is csak mérsékelten fog­lalkozott a látogatással, arról pedig szó sem volt, hogy ezt a keleti régiót a következő idők­ben ellepik majd az inven- torok. Mert ott egészen más a világ, ott másként gondolkod­nak. Ott nem az államfő szer­vezi a gazdaságot, a befektető, ha akar, megy, ha nem, akkor nem. A magas rangú vendég személye ráirányította a figyel­met egy országra, ezen belül egy tájra, de aligha ettől vál­tozik majd a világ. Szóval a magyar szervezők letudtak minket, Szabolcsot. Borsodot, Hajdút, Békést, le­tudták ezt az egész hátrányos területet. Most már nem szól­hatunk, hogy mindenki csak Székesfehérvárra és Szent­endrére látogat. Pár óra ju­tott nekünk, a helyi protokoll tündökölhetett, jóllakhatott az ebéden, és elmondhattuk: megmondtuk neki! Ezért va­gyok kicsit bánatos. Rossz beidegződéseink, még nem európai gondolkodásunk, oktalan reményeink címeres mappába csomagolása, ál­lamközpontú ábrándjaink fogva tartanak. Illegetjük magunkat, pár óra alatt el- lejtett gazdasági és politikai hastáncunk után persze min­den marad a régiben. De le­tudtak minket, nem szólha­tunk. De ha már nem, akkor legalább ne csináljunk úgy, mint aki örül. Berki Antal (Új Kelet) Változatlanul kitartanak a Vaja és Rohod környékén élő gazdák. A kezdetben a tb-járu- lék és adóterhek elleni tiltako­zás mára lényegesen árnyal­tabb lett, hovatovább ezek ma már csak kisebb problémát je­lentenek a mezőgazdasági dol­gozók akciójában. Felszínre kerültek olyan anomáliák, ami­ket a kormányhatározat még csak nem is érint. így szó sincs a kormányhatározatban piac­védelemről, az állami támoga­tás növeléséről, az értékesítés biztonságáról. Mostanra vilá­gos, hogy az útelzárások foly­tatódnak. A kiskőrösiek túl nagy fába vágták fejszéjüket, maguk sem voltak képesek fel­mérni a gazdálkodókat fojto­gató problémákat. A szabolcsi gazdák elszántak, nem biztos, hogy záros határidőn belül be­fejezik útelzárásokat. Asztalos István erdésszel, a tüntetés egyik résztvevőjével beszél­gettünk az erdőtelepítés kilá­tásairól, illetve kilátástalansá- gáról.- A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei erdőtelepítőket képvi­K. I. (Új Kelet) ________ Vá llalkozói tanulmányi ver­seny színhelye volt tegnap Nyír­egyházán, a PRIMOM Vállal­kozó Közalapítvány inkubátor­háza. Három megye - Hajdú-Bi­selem. Sok közünk nincs erdé­szethez, nincs a mezőgaz­dasághoz sem, valahol a kettő között vegetálunk. Az ősterme­lői kör szűkítésének talán a mi foglalkozásunk a legnagyobb vesztese, a kormány a bor- és az elsődleges élelmiszer-ipari termékek visszahelyezését ős­termelői körbe, legalábbis szó­ban, megígérte, rólunk, erdő­telepítőkről pedig megfeledke­zett. Érdekképviseletünk olyan, mint a többi ilyen jellegű só­hivatal Magyarországon, ezért is csatlakoztunk a gazdákhoz. Nem kérünk semmi különlege­har, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg - kö­zépiskolásai, huszonnyolc háromfős csoportban vettek részt a vetélkedőn, ahol vállal­kozói ismereteiről adtak szá­mot. Az országos döntő ápri­set, csak azt, amit az élelmisze­reknél és a szőlészetnél meg­ígértek. Azt hiszem, nem is gondolt ránk senki, pedig te­vékenységünk környezetvé­delmi okokból is felbecsülhe­tetlen. Az erdő ezen a tájékon az egyetlen, amelyik képes megfogni a homokot. Beszé­lünk itt EU-tagságról,de arról senki sem szól egy szót sem, hogy mi lesz akkor, ha az unió szabályai Magyarországra néz­ve is kötelezők lesznek. Mi lesz a 17 aranykoronánál gyöngébb minőségű földekkel? Európá­ban az ilyen területet köte­lezően ki kell vonni a terme­lésből. Itt is így lesz. Ezeket a földeket csak az erdészetek tudják majd hasznosítani. Az Európai Unió kiemelt fontos­ságot tulajdonít az erdőte­lepítésnek, nálunk meg sajnál­ják rá a pénzt. Ha ellehetetle­nülünk, ha az állam nem méri fel tevékenységünk értelmét, akkor az nemcsak a magyar mezőgazdaság egészéhez ké­pest kicsinyke ágazatunkat tör­li el a föld színéről, de a ma­gyar környezetvédelem jövő­jét is negatív irányban befo­lyásolja. lisban lesz Székesfehérváron. Nyíregyházáról az Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szak- középiskola, az Arany János Gimnázium és a Széchenyi Ist­ván Közgazdasági Szakkö­zépiskola tanulói vettek részt. Új Kelet-információ A vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Műve­lődési Központ Szőke Ti­sza Klubja nőnapi ünnep­séget tart március 8-án, szombaton a gergelyiugor- nyai kultúrházban. A fér­fiak irodalmi műsort adnak elő, majd ügyességi vetél­kedőn dolgoztatják meg a gyengébb, ünnepelt ne­met. Kevés a támogatás K. Z. (Új Kelet) Többszöri alapos egyez­tetés után csütörtökön vitat­ta meg és fogadta el a tisza- löki képviselő-testület a vá­ros ez évi költségvetését. A számok szomorú tényeket mutatnak. Az önkormányzat már korábban csökkentette intézményi kiadásait, a gáz- közművagyon eladása is vastagítja a kasszát, mégis 9,2 millió forint működési hitelt kénytelenek felvenni a város vezetői. A helyi adó­kat nem emelték, és új adó­nemeket nem vezettek be, ugyanis nincs kinek, a város lakói nem tudnák fizetni. Tiszalök állami normatív tá­mogatása ez évben 4—5 szá­zalékkal több, mint 1996-ban volt, de az összes központi támogatás közel azonos a két évben. Fejlesztésekre csak jelképesen jut pénz a telepü­lésen 1997-ben. Diákvállalkozók versenye Új'Zélandra is szállítanak... Jubileumi ünnepség a Várda Drinknél Hetvenöt éves jubileumi évfordulóját ünnepelte tegnap Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban a kisvárdai Várda Drink Rt. A több évtizedes múlttal rendelkező céget 1922-ben a környéken élő gazdák alapították, s itt dolgozták fel a birtokaikon termett gyümölcsöket, amit főként az osztrák piacon értékesítettek. Kozma Ibolya (Új Kelet) Négy évvel később folyton működővé fejlesztették a gyárat, ettől kezdve napi száz hektoliter finom szesz feldol­gozására volt képes. Az öt­venes években, az államosí­tás következtében hanyatlás­nak indult az üzem. Fejlesz­tések, beruházások csak a hetvenes években kezdőd­tek. A fő profil mindig a sze­szes italok gyártása, palacko­zása, forgalmazása volt, de készültek üdítőitalok is. Fennállása óta többféle szervezetben működött a cég, végül önálló vállalatként érte meg a rendszerváltozást, s a gazdasági átalakulásokat. 1992 januárjától - hasonló­an a megalakuláshoz - rész­vénytársaságként működik a cég, amely a menedzsment és a munkavállalók tulajdoná­ban van. Jelenleg több mint háromszáz dolgozónak nyúj­tanak biztos megélhetést. A magyar szesziparban a terme­lés nagyságát, árbevételét, a piaci részesedést tekintve hosszabb ideje a második helyet foglalják el. A szom­szédos országokba exportál­ják termékeiket, de Uj-Zé­landra is szállítanak italo­kat. Ajánlatukban közel negy­venféle ital szerepel a pálin­kától a likőrig, a vermuthtól a brandy-ig. Szilágyi Lász­ló vezérigazgató a szatmári szilvapálinkára a legbüsz­kébb, meggyőződése, hogy ezt az italt csak a valódi, a szatmári térségben termett gyümölcsből lehet igazán jól készíteni. A nemes italt külön e célra tervezett por­celán kulacsban és díszdo­bozban is kínálják. Az el­múlt évben kezdte meg hó­dító útját a Mistrál ásvány­víz, amelyet hatszáz méter mélyről nyertek. Formater­vezett palackja nívódíjat nyert. Tervük, hogy bővít­sék a kínálatot, ezért hama­rosan újabb italokkal fog­nak megjelenni a vásárlók előtt. A jubileum alkalmából rendezvénysorozatot szer­veznek. Szombat este a cég dolgozói és hozzátartozói részére rendeznek bált a kisvárdai sportcsarnokban. Április 7-én Budapesten, a Mezőgazdasági Múzeum­ban tartják országos bemu­tatkozó rendezvényüket. Augusztus 16-án egész na­pos, emlékezetes, kötetlen együttlétre hívják a dolgo­zókat. Ezenkívül természetesen résztvesznek - az elmúlt évekhez hasonlóan - kiállí­tásokon, vásárokon is. Gazdasági telefon Megyei kutatók az akadémián Új Kelet-információ _____ Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium telefonszolgálatot működtet azzal a céllal, hogy a gazdasá­gi élet résztvevői, a gazdaság iránt érdeklődők szakszerű és rendszeres tájékoztatást kapja­nak. A szakértők a 06/1269- 3703-as, a 1111-9669-es és a 1131 -4375-es telefonon várják a hívásokat. Március 4-én a ter­mék forgalomba hozásáról, március 5-én a reklámtörvény­ről, március 6-án az idegenfor­galmi programok támogatási formáiról kapnak információt az érdeklődők. Palotai István (Új Kelet) A negyvenhetedik Növény- védelmi Tudományos Napok keretében a napokban népes megyei tudós- és szakember­küldöttség járt Budapesten, a Magyar Tudományos Akadé­mián. A plenáris ülés egyik indító előadásában többen is szót kaptak, így Bubán Tamás, Inántsy Ferenc, Kajatt István, Lantos János, Molnár József- né, Sallai Pál és Szőke Lajos. Értekezésük témája: Az integ­rált gyümölcstermesztés hazai tapasztalatai és ennek növény- védelmi vonatkozásai. A Növénytani Szekcióban Lenti István, Rimóczi Imre, va­lamint Máté János tartott előzetes beszámolót a Bátor­ligeti ősláp gombavegetáció­járól, a taplókról. Bubán Tamás és Jakab Ist­ván a Gyomnövények-gyom- irtás szekcióban fejtették ki ismereteiket, míg Szőke La­jos a parlagfű nagyarányú és gyors szabolcs-szatmár-bere- gi elterjedéséről beszélt. A megyében dolgozó szerzők számára a Magyar Tudomá­nyos Akadémián a szakmai bemutatkozás egyben tudo­mányos megmérettetésüket is jelentik. 75 éves a Várda-Drink Rt. ...Ahol a gyümölcs lelkét itallá varázsolják! I Szilágyi László, Lakatos András és Jáger János, a cég I menedzsere Fotó: Csonka ■ ^

Next

/
Thumbnails
Contents