Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-12 / 60. szám
TÖ í f • 1 1997. március 12., szerda Sport Feri Attila: Nekem nem túl jó! Súlycsoport-átrendezés Cél: a hazai veretlenség megtartása Kézilabda NB I Kárpát-Hús Nyíregyházi KC-Dunaferr SE Nyíregyháza, szerda 17 óra V.: Dzsipoff, Szalai Révay Zoltán (Új Kelet) A tegnapi számunkban adtuk hírül, hogy az olimpia műsorán súlyemelésben a férfiaknál nyolcra csökkentették a súlycsoportok számát (56 kg, 62 kg, 69 kg, 77 kg, 85 kg, 94 kg, 105 kg, +105 kg). Az idei világversenyeket még a régi súlycsoportokban rendezik meg, de 1998-tól már ott is az új súlycsoportokban küzdhetnek az erős emberek. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség döntése érthető, hisz két párhuzamos rendszer fenntartásának nem lenne értelme. Kényszerhelyzetben voltak, hiszen a női szakág felkerült az olimpia műsorára, de ennek az az ára, hogy a versenyt (a versenyzők számát, a versenynapok számát) szűkíteni kell, erre csak így volt lehetőség. Arra voltunk kíváncsiak, mit szólnak a változásokhoz az érintettek, az NYVSC olimpikon súlyemelői. Először a 70 kilogrammos súlycsoport utolsó olimpiai bronzérmesét, Feri Attilát kerestük telefonon.- Hol vagy most, Attila?- Az athéni repülőtéren várunk az átszállásra, útban vagyunk Tajvanba. Csütörtökön és pénteken Tajpen- ben lesz a súlyemelő Világkupa következő versenye. Már tovább kellett volna repülnünk, de valahol sztrájk van, és emiatt késnek a járatok.- A Világkupán ismét a Sinclaire táblázat alapján hirdetnek eredményt?- Súlycsoportonként, és a Sinclaire táblázat alapján abszolút sorrendet is kihirdetnek. Most nem fogyasztok, és úgy versenyzek.- Hallottál már a súlycsoport-átrendezésről?- Igen, sajnos nekem ez nem túl jó. A 69 kg-osok közé nem tudnék lefogyasztani. A felső határ 77 kg, nekem egy kicsit magas. Nincs mit tenni, most majd erre kell MTI Kedden aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében az MTV az idei hazai válogatott labdarúgó-mérkőzéseket kivétel nélkül közvetíti. A szerződést Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke, felkészülni. Nyilván a testsúlyom is magasabb lehet majd, ennek ellenére jobban is eloszthatták volna a határokat. A nemzetközi hívás után az NYVSC súlyemelőtermét kerestük, Glückmann Pál edzőt kérdeztük a változásokról.- Egész délelőtt ezt vitattuk Bobonka György kollégámmal, vajon kinek jó, kinek rossz a most hozott döntés.- Mire jutottak?- Kezdjük lentről. Farkas Zoltán most ment feljebb a hatvannégy kilósok közé, ő a 62 kg-os súlycsoportban versenyezhet tovább, neki ez nem jelenthet túl nagy problémát. Popa Adrian le tud fogyasztani a 69 kg-os súlycsoportba, neki sem lesz kedvezőtlen a váltás. Feri Attilát érinti talán a legérzékenyebben. Neki akkor lett volna igazán jó, ha 74-75 kg- os súlyhatárt jelölnek ki. Ez egy kicsit magas határ, a 69 kg-ba nem tud lemenni. Juhász Istvánnak a 94 kg megfelelő csoport lesz. A fiatalok közül Végső 85 kg-ban, Béres 62 kg-ban versenyezhet tovább. Schmidt még fejlődésben van, nála később derül ki, melyik az igazi súlycsoportja.- Az idei világversenyekre az előre eltervezettek szerint készülnek majd? Azt is lehetne mondani, hogy ezt az átmeneti évet az átállásra szánják?- Azt nem tehetjük. Már kötelezettségeink vannak, támogatóink is eredményeket várnak tőlünk. Majd utána kezdjük el az átállást. Azt könnyen el tudom képzelni, hogy az 1998-as Európa-baj- nokságot kihagyjuk.- Sokkal sűrűbbek lesznek a mezőnyök. Mit vár a változástól?- Tény, sokkal nehezebb lesz dobogóra kerülni. Ennek ellenére nem ijedünk meg a kihívástól, dolgozunk tovább. Peták Istx’án, az MTV Rt. elnöke és Hegedűs Csaba, a Felesport Kft. ügyvezető igazgatója látta el kézjegyével. A megállapodásban azt is rögzítették, hogy a Felesport Kft. (az MTV) az 1998-as hazai válogatott mérkőzések sugárzására opcióval bír. Fullajtár András (Új Kelet) A tavaszi szezon egyik legizgalmasabb mérkőzésének ígérkezik a ma esti összecsapás a dunaújvárosiak ellen. Az ellenfelet megilleti az év meglepetéscsapata cím, hiszen jelenleg a bajnoki táblázat második helyét foglalják el. De már biztosnak is tűnik, hogy ezüstérmesek lesznek, bár matematikailag még a bajnokságot is megnyerhetik. Viszont ahhoz a Fotexnek hibáznia kellene valamelyik hátralévő mérkőzésén. Ez viszont nem valószínű. A csapat és a pénzes szponzoraik érdeke, hogy méltón hajrázzanak az utolsó három meccsükön, és győztesen hagyják el a pályát. Éppen ezért ma este a Bujtosi Szabadidő Csarnokban mindent megtesznek azért, hogy a mieinktől elvigyék a két bajnoki pontot. Ehhez azért lesz egy-két szavuk Medvééknek is. Az esélyeket latolgatva, ha nyernek a Duna- ferr ellen, akkor nemcsak bravúrt hajtanak végre, hanem bebiztosítják a hetedik helyüket a bajnokság végére. Aztán az utolsó fordulóban egy esetleges Szeged elleni győzelemmel meg a középmezőny élén, a (Uj Kelet) A két meccs között sok víz lefolyt a Dunán és a Tiszán. A nyíregyháziak megnyerték az NB I-t, mi több, a rájátszásban is az első helyen végeztek. Pozíciójuk révén az Extraliga második helyezettjei várnak rájuk. Míg a mieink „túlóráztak”, a tatabányaiak rápihenhettek a ma kezdődő sorozatra. A tét a legjobb négy közé kerülés, aminek két nyert mérkőzés az ára. Ha a szerdai és a pénteki összecsapás után 1-1 az állás, a ráadás vasárnap esedékes. A győztes az elődöntőbe jut, a vesztes az 5-8. helyért küzd a továbbiakban.- Ami tőlünk telik, megtesszük - ígérte Szekér László, a HPSSC edzője. - Tisztában vagyunk a realitásokkal: a mai Vértes Volán lényegesen magasabb szintű játékerőt képvisel velünk szemben. Az lehet a célunk, hogy egy jót játszunk. Szabó még mindig érzi az osz- tályozón „begyűjtött” lábsérülését, nem akarunk rizikózni... Majd Móni eldönti, hogy vállalja-e a szereplést. Adorjánt hétfőn meglátogattuk, fekvőgipszet visel, ebben a szezonban már nem léphet pályára. Alaposan át kell csoportosítani a szokásos kezdőhatosunkat. Szabó helyett Dér kaphat lehehatodik helyen is végeznének. Mint ismert, a Magyar Kupában a Dunaferr búcsúztatta el a nyírségieket a további küzdelmektől, úgy, hogy nyíregyházán Bécsiék nyertek, de a visszavágó nekik sikerült jobban, így ők lettek a továbbjutók. A Duna-parti csapat nagyon jó anyagi kondíciókkal rendelkezik, ennek köszönhetően egy ütőképes gárdát vásároltak össze, nagy nevekkel és válogatottakkal tűzdelve. Csak néhány név, akikre érdemes odafigyelni: Kiss István, Fenyő Kálmán (elmúlt évi gólkirály), Baruta László, Szegej Tolsztih, Kiss Imre, Zsemberi Tamás kapus, vagy Kertész Balász, akit a nyíregyházi közönség a főiskolás világbajnokságon ismerhetett meg közelebbről, de meghatározó emberük a másik idegenlégiós, Szegej Kuzmi- csov is. A nyíregyházi csapat nagyon keményen dolgozott az elmúlt napokban, még arra is volt idejük, hogy a Tiszavasvárival edzőmeccset játszanak.- A hosszabb mérkőzésszünetet arra használtuk fel, hogy minél jobban felkészüljünk a mai meccsre. Már az edzőmeccsen is a Dunaferr elleni tőséget, illetőleg Veress vagy Kurunczi játéka kerül előtérbe. Az is kényszerű újítás, hogy Lőrinczné lesz az első ütő, az imént említett két játékos közül valamelyikre pedig univer- zál poszton számítok. Kétségtelen: többet edzenek a tatabányaiak, nagyobb a rutinjuk, ők a favoritok. A Vértes Volán háza táján bizakodásteljes a hangulat. Az MTI Március közepén Magyar- országra jön edzőtáborozni az idei férfi kézilabda világbajnokságnak otthont adó Japán válogatottja. Az ázsiaiak március 17-én érkeznek, s 23-áig maradnak, s közben négy magyar klubcsapattal játszanak barátságos mérkőzést. Március 18-án Százhalombattán vendégeskednek a Magyar-kupa négyes döntőjébe jutott együttesnél, majd egy nappal később az Elektromossal mérkőznek. Március 21-én Dunaújvárosban a Dunaferr ellen játszanak, majd két napra rá a Győri Gardénia ETO KC otthonában lépnek pályára. Nem kizárt, hogy a japán válogatottal több olyan kézi- labdás is érkezik, akik nemrétaktikánkat gyakoroltuk, bízom benne, hogy élesben is menni fog. Az általában keményen, időnként durván fel- léppő ellenfelünkkel szemben hasonlóan lépünk fel, és igyekszünk gyors indításokkal meglepni őket. A munkát csupán az nehezítette, hogy Szergyuk, Kerekes és Tóvizi kisebb sérüléssel bajlódik. Küzölük egyedül Tóvizi játéka kérdéses. Híreink szerint Fenyő sérülése miatt nem fog játszani, de hasonló a helyzet Zsemberivel is. Kívánom nealapszakaszban elért remek eredmény, a második hely úgy született, hogy közben fontos rangadókon bizonyított a csapat. A röplabda-láz nyilvánvaló, például a tatabányai szurkolók öt busszal kísérték el kedvenceiket a BSE-meccsre...- A csíráját sem engedtem felbukkanni annak, hogy előkerüljön a nagy mellény a ruhásládából - említette Kosziba István, a „VV” trénere. — Mindenki startra kész nálunk, ugyanakkor tudom, hogy nagy a becsvágy a nyíregyháziakban. Már csak azért is, mert nekik aztán az égvilágon semmi veszítenivalójuk nincs. Terveim szerint vasárnap már nem játszunk: kettő-nullával akarunk az elődöntő részesei lenni! giben a főiskolás kézilabda világ- bajnokság idején már jártak hazánkban. A szimpatikus gárda (a hazaiak mellett) hamar a közönség kedvence lett a megyénkben lebonyolított világbajnokságon^ A sportszerű együttes gyors, látványos játékot mutatott be. A japánok ezt követően Szlovákiában folytatják európai edzőtáborozásukat. Mivel jó kapcsolat alakult ki a két ország szövetsége között, így cserébe az ázsiaiak vállalták, hogy a magyar válogatott a májusi világbajnokság előtt egy hetet Japánban tölthet, s ez remélhetőleg elősegíti a játékosok minél könnyebb akklimatizálódását. A tervek szerint ebben az időszakban Izland- dal, Franciaországgal és a vb házigazdájával is megmérkőzik Vass Sándor szövetségi kapitány együttese. kik, hogy minél előbb épüljenek fel, de nem lenne hátrány számunkra, ha a két játékosunk csak a lelátóról nézné a meccset. Azt ígérhetem, hogy nem ijedünk meg tőlük. Eddig még nem vittek el pontot Nyíregyházáról, remélem, ez a hagyomány megmarad. Célunk a győzelem kiharcolása, nemcsak a jobb helyezés elérése érdekében, de szeretnénk a hazai veretlenségünket is megőrizni - mondta a nagy derbi előtt Köstner Vilmos edző. A világ sportja Róma: Giuseppe Signori, az olasz Lazio futballcsapatának kiváló csatára 2000-ig marad olasz földön, addig köti őt szerződése a fővárosi gárdához. „Angliából kaptam remek ajánlatokat, de jobb, ha maradok. Pedig az Arsenal, Chelsea és Newcastle óránként telefonál” - nyilatkozta Signori. Hozzáfűzte: 2000-ben, amikor már 32 éves lesz, szívesen várja ismét az albioniak jelentkezését. (AFP) Torino: Súlyos szalagsérülést szenvedett az olasz Juventus futballcsapatának védője, Moreno Torricelli. A játékos ebben az idényben már nem is játszik, így - föltéve, ha a „zebracsíkosak” eljutnak oda - nem futballozhat a Bajnokok Ligája-döntőben sem. (AFP) Tokió: A férfi világ- ranglista éllovasa, az amerikai Pete Sampras is szerepel a jövő hónapban esedékes 1,22 millió dollár összdíjazású tokiói tenisztornán. Szintén ott lesz a férfi egyes 56 indulója között a legutóbbi wimbledoni bajnokság győztese, a holland Richard Krajicek, valamint az 1996-os ausztrál nemzetközi bajnokságon első német Boris Becker. A japán játékosok közül Shuzo Matsuoka, Goichi Motomura, Satoshi Iwabuchi és Takao Suzuki lép pályára az április 14-én rajtoló eseményen. (Kyodo) Amikor a kép készült (1996 augusztusa), Feri Attila (Glückmann Pál és felesége között) még nem tudhatta, hogy 70 kg-ban ő az utolsó olimpiai bronzérmes Racskó Tibor archív felvétele Válogatott meccsek: igen! Kasziba „lemond” a vasárnapról Röplabda Extraliga, nők Vértes Volán-Hansa Plastik-Sportula Tatabánya, 16.00, V.: Horváth, Takács. Még „vastagon” NB l-es volt a Hansa Plastik-Sportula, amikor összehozta a jó sors(olás) a neves Vértes Volánnal. A Magyar Kupa legjobb nyolc csapatát tömörítő mezőnyében találkoztak a felek, a tatabányaiak 6-1-es összesítéssel jutottak tovább. Most is hasonló számról van szó, csak éppen az Extraliga nyolc együtteséről. A már említett társulatok újra egymással kerültek szembe... Ladányi Tóth Lajos Visszatérnek a japánok Bécsi bombáira most is szükség lesz Fotó: Racskó