Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-08 / 33. szám
jándék Magyar József Gyerektől, arra a kérdésre, hogy mi Szeretne lenni, sokféle választ kaptam t- - orvos, mozdonyvezető, menyasszony fepíW- Pilóta, óvónő, űrhajós, autóversenyző, ka- sSkte&SKna. reöilőr, börtönőr (!)... - és így tovább a végtelenségbe. S ez így van rendjén. De hogy valakinek az egyszem gyermeke éppen rajádnék szeretne lenni, arról a minap hallottam. Szép, különös, önzetlen óhaj. Mert milyen fölemelő lenne naponta ajándékként megérkezni oda is, ahol várnak, és oda is, ahol a kutya se várja az embert. Az a tündéri lélek megsejtett valamit, amit a felnőttek mostani és indokolt mogorvaságukban vonakodnak bevallani: hogy néha örömet okozhatunk fegyvertelen jelenlétünkkel, lefegyverző mosolyunkkal vagy váratlan betop- panásunkkal. Nem tudom, szakadt, róbertbácsis karácsonyunkkor vajon hányán akartak, illetve szerettek volna ajándékként tündökölni? Csak úgy lazán, egyszerűen. Erre nincs adatom. Viszont az a poronty, aki még harangozni se hallott József Attila felöl, a hiányt fogalmazta meg. A József Attila-i világhiányt. A kézfogás és a szeretet hiányát, amitől most szenvedünk. A költő, aki szegényen született és még szegényebben halt meg, gyerekkori zsengéje szerint gazdag szeretett volna lenni. De hiszem — ajándék is. Öltözz bohócnak! Itt a farsang, áll a bál - szól a gyerekdal. A gond csak az, hogy milyen jelmezbe öltözzünk? Legyen ötletes, de könnyen elkészíthető, s lehetőleg olyan alap- anyago- k a t használjunk, amiket otthon is megtalálunk. Egyszerű bohócjelmezt ajánlunk! Vedd elő a nagypapa kockás papucsát és a mama cipőjét! Felemás cipőt húzz a lábadra! Keresd elő apu régi nadrágját - lehetőleg színes legyen, az se baj, ha foltos. Varrhatsz rá különböző alakú foltokat. Keress elő egy nadrágtartót, óriási gombokat (papríból is készíthetsz), amiket a pólódra erősítesz. Sálból csokornyakkendőt köss és készíts krump- liorrot! Szedd elő anyu szalmakalapját, köss rá egy masnit! A jelemezedet kiegészítheted parókával, és színes lufikat vásárolhatsz. Az egyik lábadra húzzál zoknit, a másik lábadra ne. Légy vidám, és találj ki egy mókás szöveget, add elő, mint egy igazi bohóc. Jó mulatást! Torta, a te Valentinodnak Valentin-, illetve Bá- lint-napkor, február 14-én ajándékokkal kedveskedünk azoknak, akiket szeretünk. Nemcsak szerelmeinknek, hanem barátaI inknak is küldünk képeslapokat vagy olyan tárgyakat, kabalákat, aminek örül a barátunk. Parányi tortácskát is készíthetsz szeretteidnek, különösen azoknak, akiknek kedvence a sütemény. Persze az is lehet, hogy a te Bálint- napi tortácskádat nem fogják megenni, hanem elrakják, hogy emlékként őrizzék. A tortácska tésztájához tíz dekagramm sütőporral elkevert lisztet, egy csipet sót, 2,5 dekagramm margarint, ugyanennyi disznózsírt, lekvárt, két evőkanálnyi hideg vizet kell beszerezned. Nagy keverőtálat, műanyag pogácsa- szaggatót, kávéskanalat, műanyag kupakot, hűtőrácsot, kizsírozott tepsit is készíts elő. A tésztát a felsorolt anyagokból állísd össze, három centiméter vastagságúra nyújsd, és szaggass köröket belőlük. A maradék tésztából szúrj ki a kis kupakkal köröket, és formálj belőlük szív alakot. A nagy köröket kend meg lekvárral, s tedd rá a szíveket. A tortácskákat tedd a tepsibe és előmelegített sütőben tizenöt percig süsd! Hidd el, a kis ajándékod örömet okoz barátaidnak! A receptet ajándékba küldi neked: a Te Valentinod! Az oldalt Kozma Ibolya állította össze ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Milyen a sarkvidék? Hogyan „beszélgetnek” a méhek? Az Arktiszon, azaz az Északi-sarkon egyáltalán nincsenek pompás növényzetek, csak mohák, zuzmók, fűféleségek, hangák és fűzfák élnek meg. Az ottani állatvilág vastag bundával és zsírréteggel meg a terephez alkalmazkodó szerkezettel idomul a zord körülményekhez. Jegesmedvék, rozmárok, fókák, bálnák, pézsma- állatfélék, rénszarvasok, farkasok és rókák, rágcsálók meg idomított eszkimókutyák élnek meg azon az éghajlaton, továbbá számos szárazföldi és még annál is több tengeri madárfaj, amelyek tél jöttén vándorútra kelnek. A kurta északi-sarki nyárban, csakúgy mint bárhol másutt a földkerekségen, szúnyogfelhők rajzanak. Az Antarktiszon viszont rendkívül gyér a növényzet: csak itt-ott akad moha meg zuzmó, a szárazföldi fauna szintén rendkívül csekély, még rovarok is csak elvétve képviseltetik magukat. A tenger állatvilága azonban sokkal gazdagabb: pingvinek, vándormadarak milliói, négy fókafaj és délsarki bálnák élnek a vizekben. Hát az ember? Az Arktiszon eszkimók élnek, az Antarktiszon a világ minden tájáról odaérkezett tudósok, mert ott igen sokféle kutatómunkának alkalmas, sőt eszményi környezet kínálkozik. A tudósok szerint a legfejlettebb társas méhfélék a mézelő méhek. Bonyolult közösségben élnek a méhkasban, s államukban olyan társadalmi szerkezetet alakítottak ki, amelyben minden egyes egyed pontosan meghatározott helyet foglal el. A méhkasban vagy kaptárban lázasan buzgó tevékenység folyik, de soha nem fordul elő rendzavarás vagy zűrzavar. Munkaszervezésük tökéletesnek mondható. Jaj is lenne, ha nem így volna! Egy- egy közösségben körülbelül 20 000 méh él együtt, akad azonban olyan is, amelyikben számuk 50 000 fölé emelkedik. S ez még nem minden: a mézelő méhek különleges tájékozódási ösztönnel rendelkeznek, és táncokkal „beszélgetnek” egymással. Vajon mit „mondanak” a méhek, és mit csinálnak? A méhek egész nap röpülnek, virágokat keresnek, hogy nektárt és virágport gyűjtsenek, amit aztán majd a kaptárban mézzé alakítanak át. Amikor valamelyik méh virágok tömkelegétől tarkálló rétre bukkan, ahol bőséges a zsákmány, elröpül társaihoz, hogy figyelmeztesse őket. És előttük „eljárja” bonyolult körökből vagy páros körökből álló táncát, azzal értesíti a többi dolgozó méhet a táplálék helyéről, irányáról, távolságáról, mennyiségéről és minőségéről. A nap még föl sem kelt, ám a várkastélyban már pezseg az élet. Szövétnekek lobogó tüzénél és gyertyák pisla világosságánál szaporán dolgoznak már mindenütt. A konyhában több szolgáló is forralja a vizet, hogy abban oldják föl a hamut, és elkezdődjék a nagymosás: makulátlanul fehér legyen minden lepedő és abrosz azon a napon, amelyiken az idelátogtó király használni fogja őket. Más cselédasszonyok a rézből készült serpenyőket, csöbröket és üstöket, a várúmő büszkeségeit súrolják, sikálják és fényesítik. Finom folyami fövenyporral és ecettel olyan csillogóvá dörzsölhetők, akár a tükör. A lovászinasok ragyogó tisztára söprögetik az istállók minden apró zegét-zugát, eltávolítják még a tenyérnyi kis pókhálókat is, aggályos gonddal szemügyre vételezik, vajon kellőképp tündököl-e minden hám és lószerszám. A lovászlegények buzgón csutakolják, vakarókefével dörzsölik, ápolják a paripák szőrét. A vár úrnője épp a begyűjtendő élelmiszerek lajstromát egészíti ki a kulcsár társaságában, a várúr fjedig arról tárgyal a várnaggyal, hogy alaposan meg kell erősíteni a várárok fölött átvezető hidat, amelyen majd a király és kísérete végigüget. A gyönyörű várkastély hatalmas külső udvarán a katonák javában gyakorlatoznak, figyelemmel hallgatják parancsnokuk utasítását, hogyan kell majd fogadniuk őfelségét. A négyszögletes öregtomyot körülkerítő belső udvarban is óriási a jövés-menés, küldöncök igyekeznek sebbel-lob- bal a kemencék, a műhelyek, a boltok felé, ahol a kosárfonó, a fazekas, a kovács, a takács meg a többi szorgos mester már roppant odaadással serénykedik. óta itt tölti tanulóidejét. Szüleinek ennél sokkal nagyobb és pompá- sabb várkastélya áll a tengerparton, és alig várják már, hogy újra szívükhöz öleljék a fiukat.- Ohó! - kiált föl a trubadúr. - Leendő lovag úr! Micsoda megtiszteltetés neked a lovaggá avatás, és nekem is milyen nagy tisztesség, hogy megismerhettelek! Ha örömet szerzek vele, szívesen költők számodra köszöntőéneket erre a ritka alkalomra.- Köszöntőéneket... énnekem?! - kiáltja Carlo álmélkod- va, s a rendkívüli ajándéktól meghatottam - Én azonban még A várkastélyban Még egy költő is akad a soka- dalomban, a jeles trubadúr épp a várkastélyban vendégeskedik. Most éppen a közeli kolostor tudós szerzetesével beszélget; a barát azért jött, hogy oktassa a várúr gyermekeit meg Carlót is. A mennybolt alja pirkadni kezd, nemsokára itt a napfölkelte: Carlo elindul a fráter meg a poéta felé. Izgatott és tétova: rengeteg tennivalója volna, azt se tudja, melyikbe kapjon.- Carlo, hova mégy? - kérdi tőle a szerzetes.- Ej, hát... sehova - feleli Carlo. A szerzetes elmosolyodik, majd elmagyarázza a trubadúrnak:- Élni fogunk az alkalommal, hogy ideláÉfH'ií tógát a kiék ük rály, és lo- * vaggá ütte- tik őfelségével ezt az ifjút. Tizenhét esztendős immár, és tízéves kora nem vittem véghez semmit, amivel rászolgáltam volna...- Fiatal vagy még - feleli a turbadúr-, nem sok mindent cselekedhettél hát. Én azonban szemmel tartottalak téged. Láttam, milyen kitűnő vadász vagy, milyen nagyszerűen lovagolsz... azt is láttam, milyen derekasan védelmedbe vetted azt a szegény mosónőt odalenn a malom mellett, amikor valamelyik eszebom- lott szénégető összekormozta a frissen mosott fehérneműjét. Rávetted a garázda fickót, adjon faszenet kárpótlásul az elrontott munka fejében. Meg aztán azt is hallottam ám, milyen szenvedélyes igyekezettel mondta föl a leckédet ennek a tudós férfiúnak.- Magam is úgy gondolom - fűzi hozzá a szerzetes, és barátságosan az ifjú vállára teszi a kezét.- Valóban úgy hiszitek? - kérdi Carlo, és aggodalmasan bámul kettejükre. - En viszont attól tartok, nem emelkedtem még feladataim magaslatára, még nem vagyok készen... úgy érzem, tudatlan vagyok. Némelykor... - elNapról napra okosabban Bizonyára többször kérdeztetek már olyat, amely re hirtelen még a felnőttek sem tudtak válaszolni. Vannak dolgok, amikre a szüléitek, nagyszüleitek is azt mondják: nem tudom. Például hogy mekkora a Föld, vagy hol a tűzöve- zet, milyen a Föld belül, miért vannak éjszakák és nappalok, mikor élt az ősember, milyen a konténerhajó vagy hogyan próbált szárnyra kelni az ember. A felnőtteknek sem marad az eszében minden, amit az iskolában tanultak, előfordul, hogy tudják a választ problémáitokra, csak nem tudják elmondani úgy, hogy ti, gyerekek is megértsétek. Ezért a jánlom nektek a 366... sőt több kérdés és felelet című könyvet, amelyben az imént feltett kérdésekre és még sok egyébre is választ kaphattok. Az év minden napjára jut egy-egv válasz, amit ha elolvastok, napról napra okosabbak lesztek, s több tudományban lesztek jártasak. Ezek a magyarázatok érthetőek, érdekesek. Ezekből szerkesztettünk ízelítőt, a méhek jelbeszédéről és a sarkvidékek állatairól. Néhány mese is található a könyvben, amelyet Valentina Beggio írt és Daniel Coitci ra jzai díszítik. akad, habozik, aztán elszánja magát, és bevallja -, nos, némelykor még mindig félelem fog el, például akkor, amikor látom, hogy vadkan ront rám amott a rengetegben... meg aztán még mindig nem forgatom elég jól a kardot: három összecsapás közül kettőben az én uram kiüti kezemből a pengét, és lefegyverez...- Hagyd már abba, az ég szerelmére!-vág közbe a szerze- * tes, és jót nevet. - Hogy efféle kételyek mardosnak, az a legjobb jel, mert arra vall, kellő józansággal mérlegeled a dolgokat. No már most ide hallgass ! A vár ura, jómagam meg ez a mesterdalnok, nem beszélve a lovászlegényekről, a várvédő vitézekről... no meg a várúr kisebbik leányáról, valamennyien úgy gondoljuk, te már eléggé érett és felkészült vagy, hogy lovag legyen belőled. Ha erről másként vélekedel, az azt jelenti, hogy valameny- nyiünket ostobának tartasz...- Nem, nem, eszem ágában sincsen... - tiltakozik tüstént udvariasan Carlo.- Akkor pedig szélnek eresztheted a kételyeidet - szakítja félbe a szerzetes. - Bízz meg mibennünk, ha önmagadban nincs bizalmad, s az életed nagy pillanatától elválasztó időt töltsd elmélkedéssel: töprengj azon, mit jelent az, hogy lovag lesz belőled! A szerzetes hangja ekkor már komoly an cseng, és Carlo szeméből lassan eltűnik a zavarodott és kába határozat- * lanság. Arcáról az örömmel párosult büszkeség kifejezése sugárzik.- Igen - szól az ifjú nyugodt önérzettel -, nagy kitüntetés az, ha lovaggá avatják az embert. 1^■