Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-27 / 49. szám
139-et átlövésből lőttünk. Ebben különösen Pásztor István jeleskedett, aki az eddig lőtt 125 góljával vezeti a Keleti csoport góllövőlistáját. Az őszi szezonban jellemző volt még a kimagasló kapusteljesítmény is. Azért van javítanivalónk. A szünetet arra használtuk fel, hogy többek között változtassunk a védekezési taktikánkon, amiatt, hogy kevesebb gólt kapjunk lerohanásból. A szünetben senki nem ment el, kivéve Braun Brúnót, aki nem látogatta az edzéseket, és fokozatosan lemorzsolódott a keretből. így a tavaszi szezonban nem számítunk a játékára. Két új játékosssal gyarapodtunk, Szakács András a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC- ból érkezett, balkezes játékos és Lázár Attila, aki fehérgyarmati, de a Nyíregyházi Tanárképzőn folytatja tanulmányait. Célunk, hogy a bajnokság végére megőrizzük a mostani helyezésünket, vagy még ettől is előrébb végezzünk - értékelte röviden csapata eddigi szereplését Petermann István edző. Pontszegény mérkőzés AP, dpa, MTI Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének hetedik legkevesebb pontot hozó mérkőzését láthatták a nézők Clevelandben, ahol a helyi Cavaliers fogadta az elmúlt idény második helyezettjét, a Seattle SuperSonics csapatát. A mindössze 138 dobott pont ismeretében nem meglepő, hogy a játékosok sem nagyon lépték át a kétszámjegyű teljesítményhatárt, már ami az egyénileg szerzett pontokat illeti. Az ínséges termésből valamivel jobban vette ki a részét a vendég Seattle, így a vendégek sorozatban hetedik győzelmüket aratták. Két kulcsjátékosuk, Gary Payton és Shawn Kemp meglehetősen gyengén muzsikált, előbbi nyolc, utóbbi kilenc pontig jutott. A nézők okkal jegyezték meg, hogy a női bajnokságban valószínűleg több kosár fog majd esni... Vendéggyőzelem született Denverben is. Bár a Denver Nuggets-Toronto Raptors mérkőzésen hullottak a pontok - nemcsak a hosszabbításnak hála -, a vendéglátók 122 pontja sem volt elegendő az Őslények ellen. Eredmények: Cleveland Cavaliers-Seattle SuperSonics 66:72, New Jersey Nets-Sacramento Kings 97:90, Washington Bullets-Indiana Pacers 108:87, Houston Rockets-Los Angeles Lakers 100:96, Dallas Stars-Charlotte Hornets 86:84, Denver Nuggets-Toronto Raptors 122:124 - hosszabbítás után, Utah Jazz-New York Knicks 110:99, Los Angeles Clippers-Philadelphia 76ers 98:93. Sport 1997. február 27., csütörtök Pénz, pénz és pénz! Nyíregyháza város sporttámogatásai Pénz, pénz és pénz! Ez kellene minél több, hogy Nyíregyháza város sportegyesületei jól működhessenek. Idáig nem is lenne vita. A megyei jogú város önkormányzata hétfőn elfogadta költségvetését, amelyben egy kicsiny tétel a sportcélú tartalékokra elkülönített összeg (a sportegyesületek támogatásai ezalatt a cím alatt szerepelnek). A képviselők az 1997-es évre 49,150 millió forintot szánnak erre a célra. A vita innen kezdődik! Kevés ez? Elég ez? Sok ez? Ez utóbbi két kérdésre a sporttal valamennyire is kapcsolatban állók közül kevesen válaszolnak igennel. Abban viszont már nagyon is megoszlanak vélemények, hogyan kellene ezt a pénzt elosztani. Révay Zoltán (Új Kelet) A sportcélú tartalékok odaítéléséről, felosztásáról elvileg szintén a közgyűlés dönthet. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a képviselő-testület ez ügyben legtöbbször a bizottsági döntésekre hagyatkozik, azokon legfeljebb kisebb változtatásokat eszközöl. (Az ügyben illetékes képviselő- testület a kimondhatatlanul hosszú nevű Közművelődési, Sport- és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága.) A közgyűlés a bizottság szárnyai alatt létrehozott egy sport- albizottságot is. Ennek a tagjai aktív sportvezetők, illetve sportintézmények vezetői. Legelőször ez az albizottság tesz ajánlatot a pénzek elosztására, de döntési jogköre nincs. Az eddigi tapasztalatok szerint véleményük az elsődleges elosztásnál meghatározó. Létezik azonban költségvetéNyíregyházi Kézilabda Club, Hanufer Sándor technikai vezető: - Legelőször is a városi képviselő-testület nem tett eleget a saját maga által elfogadott sportkoncepciónak. Annak alapján 65 millió forintot kellene elosztani. Aztán számításba kell venni a sportág nemzetközi eredményeit, a klub hazai eredményességét és a nézőszámot. Mi nem akarjuk megmondani, ki mennyit kapjon, azért sem, mert a teljes összeg kevés. Ha most még bővítik a kört, a támogatandók számát, akkor szinte semmi sem jut egy-egy klubra. A mi klubunk tovább akarja javítani eredményességét, és ehhez a város segítségét kéri. Ha nem kapjuk meg, ha a pénzeszközök szétforgácso- lódnak, akkor ne várjon minőséget a sporttól a város! Nyíregyházi Futball Club, Kulimár János elnök: - A legfontosabb, hogy tervezhetők legyenek a támogatások. Ha tudjuk előre, hogy legalább annyi pénzre számíthatunk az idén is, mint tavaly, akkor ehhez keresünk támogatókat. Ha a város nem ad pénzt, akkor a többi támogatónk is cserben fog hagyni! Nem azt nézzük, ki mennyit kap, mi azt várjuk, hogy azt az összeget (15 millió), amit tavaly megkaptunk, az idén is megkapjuk. Abban az esetben meg tudjuk tervezni a pénzgazdálkodásunkat. MTj ______________ Ju an Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke egy svájci rádióműsorban kijelentette, hogy amennyiben egészségi állapota engedi, si módosítás is év közben. Ezek a módosítások legtöbbször nem a sportalbizottságon keresztül zajlanak. A döntésekről általában utólagosan tájékoztatják a testületet. A tavalyi év gyakorlata szerint a sportpénzek kiegészíthetek a polgár- mesteri tartalékból, illetve a költségvetés módosításával, így ezek inkább politikai döntések, mint sportszakmaiak. A kérdést még tovább bonyolítja, hogy a sportra költött összegek más költségvetési rubrikák alatt is megjelenhetnek. Elsősorban az intézményeknél találhatunk ilyeneket. Jelenleg kimutathatóan sportcélokat (is) szolgál a Bujtosi Szabadidő Csarnok, a Városi Stadion, a Városi Sportiskola működési és bérköltségeinek támogatása, illetve az ezekben az intézményekben elköltött beruházási összegek. Emellett természetesen még nagyon sok intézmény szolgál részben Ellenkező esetben elsorvadunk! Halottra egy szponzor sem fog pénzt költeni! NYVSC röplabdaszakosztálya, Pók István klubelnök: - Tudomásul kell venni: ennyi pénz van, ennyit lehet szétosztani. A város nem bír el ennyi NB I-es szakosztályt! Koncentrálni kell az erőket! Három csapat támogatását javasoljuk, a röplabda fiú szakág (ez a legeredményesebb), újabb négy évre szeretné ellátni a NOB elnöki tisztségét. A júliusban 77 éves Samaranch megbízatása szeptemberben jár le. A spanyol diplomata 1980 óta irányítja a NOB-ot, s ez idő alatt kétszer sportcélokat is. Csak néhány kiragadott példa: a Sóstói Strand fedett medencéje, az Arany János Gimnázium tanmedencéje, az iskolák tornatermei. (A Bem József Általános Iskola termében NB I-es röplabdacsapat talált otthonra.) Mindezek mutatják, hogy teljes pontossággal nehezen állapítható meg, mennyi pénzt is költ a megyeszékhely sportcélokra. Ezért is van nehéz dolga a sportalbizottságnak. No meg azért is, mert nagyon sok igény érkezik hozzájuk. Némi kapaszkodót nyújt munkájukhoz az a koncepció, amelyet a sportalbizottság megalakulása után nem sokkal kialakított. Tény az is, ennek betartása nem mindig sikerült. Nehezíti munkájukat, hogy tagjaik általában egy-egy sportágat, szakosztályt képviselnek, tehát legtöbben valamilyen irányban elkötelezettek. Ráadásul a legtöbb nagy szakosztály vezetőségében van egy- egy politikus, képviselő, akik a testületekben közvetlenül képviselhetik a részérdekeket is. Mindenesetre a közgyűlés sportalbizottsága ma délután ülésezik. A napirend szerint elsősorban a csapatsportágak támogatására fordítható összeg elosztására kémek javaslatokat az érdekeltektől. Összeállításunkban annak is utánajártunk, milyen javaslattal érkeznek az érintettek az ülésre. férfi kézilabda (a nézettsége miatt), labdarúgás (népszerűsége okán). A foci és a kézilabda kapna kilenc-kilenc- milliót és a röplabda hatot. A kosarasok, azt mondhatnám NB Il-sek, a női kézi szintén, a női röplabda még NB I-es, tehát nincs értelme az erőket szétforgácsolni! Az egyéni sportágaknál az a javaslatom, hogy csak az olimpiai sportágakat támogassuk! sikerült újraválasztatnia magát. Amennyiben a friss orvosi diagnózis kedvező eredményt állapít meg Sama- ranchnál, úgy hivatalosan is bejelenti szándékát, mégpedig a NOB végrehajtó bizottságának jövő heti ülésén. Szőnyegre! T. Gy■ (Új Kelet) A főiskolások kézilabdavilágbajnokságának záróünnepsége közben valaki imigyen sóhajtott fel a hátam mögött: „Hajh, de szép volt! Csak kár, hogy az idén nem lesz semmilyen rangos nemzetközi sportesemény Nyíregyházán. Már úgy megszoktuk.” Hölgyeim és uraim: lesz! S ha nem is egy Eb, vagy vb kapcsán, de most is mesz- szi országokból idesereglett, ezúttal felnőtt sportolók hada ismerkedik meg a szabolcsi tájjal. A konkrétum: április 17-én és 18-án az ország sportéletében egyre inkább jegyzett házigazda, jelesül szeretett megyeszékhelyünk ad otthont egy nemzetközi kötöttfogású birkózóversenynek. A rendezvény értéke egyáltalán nem lebecsülendő: kis hazánk immár hagyományos fogadóországa a nyolc versenyből álló Grand Prix- sorozat egy láncszemének, s külön büszkeség lehet számunkra, hogy az egyébként nem túl nagy birkózóhagyományokkal rendelkező városunk kapta a lebonyolítás jogát. Ebben nyilvánvalóan nagy szerepe lehet a közelmúltban megrendezett világversenyek sok elismerést hozó sikereinek, s ebből fakadóan annak a nem alaptalan feltevésnek, hogy az ország keleti csücskében is munkálkodnak a sporthoz és a szervezéshez magas szinten értő szakemberek. A résztvevők számát illetően egyelőre csak találgatásokba bocsátkozhatunk, hiszen most indultak el gőzerővel az előkészületek munkálatai, bár kilenc helyről már most jelezték komoly szándékaikat. A korábbi tapasztalatok szerint körülbelül 100-150 „birkós” jelenik meg majd nálunk, a hovatartozást illetően az USA-tól kezdve Európán át Japánig sok nemzet fiai tűnnek majd fel. Biztos viszont az esemény helyszíne: a sportrajongók számára egyáltalán nem ismeretlen, a 3. Számú Bem József Általános Iskola lesz, hiszen ennek a sportágnak még nincs akkora tábora e vidéken, hogy megtöltse a bujtosi arénát. Egyelőre. E két napnak ugyanis nem titkolt célja a kellemes szórakozás mellett, hogy népszerűsítse a birkózást mifelénk. Ezt szolgálja majd a versenyen kívül a programba beépített korosztályos viadal a szomszédos Ukrajna utánpótlásával. Az ilyenkor szokásos plusz ho- zadék sem marad el remélhetőleg, tudniillik, városunk, országunk hírének öregbítése a világban. Ehhez viszont az szükségeltetik, hogy a hátralévő szűk két hónap kemény munkával teljék el - ecsetelte Gáspár Tamás, 100 kg- os ex világ- és Európa-baj- nok, jelenleg a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára, aki nem véletlenül tett látogatást szűkebb pátriánkban, ugyanis összedugták fejüket a versenyt előkészítő bizottság tagjai. Ennek vezetője Lázár János, aki az MBSZ alelnöki, ill. a megyei szövetség elnöki posztján túl mellesleg a megyei közgyűlés alelnöki teendőit is ellátja, szintén bizakodó. Ne várjon minőséget a város! Nyíregyháza sportpénzei Új Kelet-információ 1995. Sportcélú tartalék: 49,5 millió forint. Városi Stadion: 15,6 millió. Buszacsa: 21,1. Sportkollégium, sportiskola: 22,4 millió. Beruházások a Városi Stadionban, a sportiskolának elszámolva az ifi Eb kapcsán: 31 millió. 1996. Sportcélú tartalék: 54 millió (terv: 44 millió). Városi Stadion: 14,3 millió. Buszacsa: 29,1 millió. Sportkollégium, sportiskola: 24,8 millió. A főiskolai vb rendezése kapcsán a Buszacsa 3,5 millió fo- rintit kapott, az NYVTC pedig 500 ezret a teniszcsamok javítására. Á tavalyi évben a klubok egy része és a Városi Stadion még nem kapta meg teljes egészében az utólag módosított összegeket, ezeket természetesen 1997-ben pótlólag megkapják. 1997. évi költségvetés Sportcélú tartalék: 49 millió. Városi Stadion: 16,2 millió. Buszacsa: 31 millió. Sportiskola: 16,2 millió. Ebben az évben kerül sorra a testvérvárosok sporttalálkozója Nyíregyházán, ennek a rendezése várhatóan külön költségeket jelent. Samaranch újabb négy évig elnök marad? Cél: a középmezőny Kézilabda NB I B Fullajtár András (Új Kelet) A férfi kézilabda NB I B Keleti csoportjának egyik meglepetéscsapata az újonc fehérgyarmati legénység. Legalábbis az őszi eredményeik ezt támasztják alá. Petermann István edző tanítványai a 7. helyen, 12 ponttal várják a tavaszi folytatást, ami szombaton veszi kezdetét. A klub vezetői igazán elégedettek lehetnek a fiúk szereplésével, hiszen a szezon elején a biztos bennmaradást tűzték ki célul. Ezt az elvárást alaposan túlteljesítették Pásztorék, hiszen, ha egy kis szerencséjük van, akkor még előrébb is lehetnének a tabellán.- Jól kezdtük a bajnokságot, és a nyitott védekezésünkkel okoztunk néhány meglepetést ellenfeleinknek., Aztán bekövetkezett egy hullámvölgy, amit elsősorban a visszaesett egyéni teljesítmények okoztak. Támadójátékunkat a dinamizmus jellemezte. Számos gyorsindításból lőtt góljainkon kívül NB I B-s kézilabdacsapataink tavaszi sorsolása: Tiszavasvári Alkaloida SE: Tiszavasvári-Mizse KC március 1. 16.30; Törökszentmiklós-Tiszavasvári, március 5. 17 óra; Tiszavasvári-Hort SE március 15. 16.30; Kiskunmajsa- Tiszavasvári március 23. 17.45 óra; Tiszavasvári-Szarvas március 28. 17 óra; Tiszavasvári-Tisza Volán április 4. 16 óra; Békés-Tiszavasvári április 12. 15 óra; Tiszavasvári-Eger április 18. 16 óra; Gyömrő-Tiszavasvári, április 26. 16 óra; Tiszavasvári-Makó május 3. 12 óra; Fehérgyarmat- Tiszavasvári, május 9. 18 óra; Tiszavasvári-Delfin SC május 17. 18 óra; Cegléd-Tiszavasvári május 23. 18 óra. Fehérgyarmati VSE: Eger-Fehérgyarmat március 1., Fe- hérgyarmat-Gyömrő március 8., Makó-Fehérgyarmat március 15., Szarvas-Fehérgyarmat március 23., Fehérgyarmat- Kecskemét március 29., Cegléd-Fehérgyarmat április 3., Fehérgyarmat-Lajosmizse április 12., Törökszentmiklós- Fehérgyarmat április 19., Fehérgyarmat-Hort április 26., Kiskunmajsa-Fehérgyarmat május 3., Fehérgyarmat- Tiszavasvári május 9., Szeged-Fehérgyarmat május 17., Fehérgyarmat-Békés május 24. Kölcsey VSE: Kölcsey-Füzesabony, március 9. 17 óra; Debrecen-Kölcsey március 16. 16 óra; Kölcsey-Vác március 23. 15 óra; Szeged-Kölcsey március 29. 11.30; Kölcsey- TFSE április 2. 15.30; Magyar Kábel-Kölcsey április 10. 17.45; Jánoshalma-Kölcsey április 19. 15.30; Kölcsey- Gyömrő április 26. 15 óra; Jászberény-Kölcsey április 29. 15 óra; Kölcsey-Kőbánya május 11. 15 óra; Hódmező- vásárhely-Kölcsey május 18. 14 óra; Kölcsey-Tomádó Szeged, május 25. 16 óra.