Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-22 / 45. szám
Bár kicsit talán kényesnek tűnik a téma, az örökléssel midnyájunknak foglalkozni kell. Saját magát és hozzátartozóit kímélheti meg kellemetlen meglepetésektől az, aki időben segítséget kér egy jogásztól. A jogász minden kérdésben kimerítő, tárgyilagos tanácsokat ad. Segítségével könnyebben eldönthető, hogy a személyes körülményeket figyelembe véve a végintézkedésnek melyik fajtája felel meg leginkább. A végrendelet olyan vég- intézkedés, mellyel az örökhagyó vagyonára, annak egy részére egy, vagy több örököst nevez meg. A végrendelet bármikor visz-sza- vonható. Végrendeletében bárki hagyományt rendelhet, vagy meghagyást tehet. Hagyományról beszélünk, ha vagyonából egy-egy meghatározott dolgot hagy valakire (például bútort, pénzt, ékszereket). Meghagyással cselekvésre vagy tűrésre kötelezhető az örökös (ilyen lehet az örökhagyó sírjának ápolása). A leghelyesebb ennek részleteiről is kikérni a jogász tanácsát. A halál esetére szóló ajándékozásnál az örökhagyó és a megajándékozott között még a végrendelkező életében jön létre egy szerződés, mely kimondja, hogy a megajándékozott az örökhagyó halálával szerzi meg a szerződés tárgyát képező vagyon tulajdonjogát. A halál esetére szóló ajándékozási szerződés, ellentétben a végrendelettel, egyoldalúan nem vonható visz- sza. A végrendelet egyoldalú jogügylet, és ezért bármikor visszavonható, módosítható a végrendelkező által. A halál esetére szóló ajándékozási vagy öröklési szerződés esetén két vagy több személy köt szerződést. Ezért azt módosítani, megszüntetni közös megegyezéssel vagy per útján lehet. Sokan elfelejtik, mikor végintézkedésük megtételére készülnek, hogy nem szabad megfeledkezni az úgynevezett köteles részről és az erre jogosultakról sem. Kötelesrészre jogosult a leszármazó házastárs, a szülő akkor, ha az öröklés megnyíltakor az örökhagyó törvényes örököse vagy végintézkedés hiányában az lenne, öröklési szerződésnél nincs kötelesrész. Egyes közeli hozzátartozók- leszármazó, házastárs és a szülő - a hagyatéknak egy része erejéig kötelesrész jogcímen igényt támaszthatnak. A kötelesrész mértéke a törvényes örökrész fele, és elsősorban pénzben jár. Az örökhagyó életében nyújtott egyes juttatások beszámíthatnak a kötelesrészbe. Az örökhagyó az örökössel, illetve a kötelesrészre jogosultakkal egy szerződés segítségével még életében rendezheti az örökléssel kapcsolatos igényeket. E szerződés lehet ingyenes, vagy visszterhes, kiterjedhet a lemondó örökös kötelesrészére és leszármazóira is, de meghatározott vagyontárgyakra is megköthető. Öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi. A rendelkező az öröklési szerződésben bármilyen végrendeleti intézkedést tehet. A törvény az öröklési szerződés érvényességét különösen szigorú feltételekhez köti. Borverseny a szőlősgazdáknak Ebben a rohanó világban szinte már ritkaságnak számít, ha egy klub több éven át meg tudja őrizni működőképességét. A Fegyveres Erők Nyugdíjas Klubjának sikerült, s mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 1995 októberében fennállásának már huszonötödik évfordulóját ünnepelhette meg. A klub életét Becző Pál nyugállományú alezredes, klubtitkár mutatta be.- A Fegyveres Erők és Testületek Nyugdíjas Klubja 1970 őszén alakult meg harminckét fővel. Az egykori alapítótagok közül sajnos csak hatan élhették meg a jubileumi ünnepséget. Egyre többen lépnek azonban be sorainkba, s most már több mint száznegyven tagot számlálunk. A hozzánk jelentkezők hetven százaléka katona vagy katonaözvegy, húsz százaléka rendőr vagy rendőrözvegy, míg a maradék tíz százalék az egyéb fegyveres testületek nyugállományba volnult tagjai közül kerül ki.- Mivel foglalkoznak klubnapokon?- Sohasem telnek tétlenségben a keddi napok a nyíregyházi Tiszti Klubban, mely összejöveteleinknek ad otthont. Immár negyedik éves a népdalkörünk, s büszkén mondhatom, szép sikereket értünk el a dalosokkal. Rendszeresen fellépünk a megyei Ki mit tud?-vetél- kedőn, s két évvel ezelőtt egy fesztiválon „Ezüst” minősítést kaptunk. Énekeseink már most nagy izgalommal készülnek arra a fesztiválra, melyet nyáron Tarpán rendeznek meg. Onnan már nagyon szeretnénk elhozni az aranyat is amatőr együttesünkkel. Megirigyelve a férfikórust, hölgytagjaink is elkezdték saját dalárdájuk szervezését. Ezenkívül működik a kertbarátok köre is. Ennek leginkább kerttulajdonos tagjaink örülnek, hiszen a metszéstől a betakarításig a legapróbb dolgokban is tanácsokat tudnak adni egymásnak. Külön érdekesség, hogy már többéves hagyomány az évente egyszer megrendezett borverseny, ahol szakmai zsűri bírálja el a gazdák termését.- Úgy hallottam, hogy a klub nem csak a négy fal közt éli életét.- Rendszeresen járunk túrázni, kirándulni, s évente egykét alkalommal az országhatáron túlra is „kimerészkedünk”. így eljutottunk már Bécsbe, Erdélybe, Beregszászra és számtalan szép élménnyel tértünk haza minden külföldi látogatásról. Úgy tűnik, a társaságnak leginkább Erdély nyerte el a tetszését, ezért az idén nyáron is szervezünk oda egy kirándulást. Egy-egy utazás alkalmával felkeressük a helyi nyugdíjascsoportokat is, rendszerint új, értékes emberi kapcsolatokat találva. Mivel nagyon jó a viszonyunk a fegyveres erők jelenlegi vezetőivel, így évente két- három alkalommal lehetőségünk nyílik arra is, hogy néhány napos pihenésre igénybe vegyük a hadsereg különböző üdülőit.- Miből finanszírozzák a működést és a kirándulásokat?-Mivel már a megalakulás óta működési szabályzat szerint dolgozunk, így természetes, hogy a hozzánk járók tagdíjat fizetnek. Nem kérünk senkitől hatalmas összegeket. Az éves tagdíj az egy havi nyugdíj két százaléka, ami személyenként háromszáz-hat- száz forintot jelent. Az így összegyűlt pénzt pályázatokból kapott forintokkal egészítjük ki. A millecen- tenárium alkalmából a város polgármesterétől is kaptunk egy kis támogatást. A többit alkalmanként saját zsebből pótoljuk meg. Működik egy úgynevezett szociális csoportunk is, melynek tagjai meglátogatják a beteg társakat, gyümölcsöt, apróbb figyelmességeket visznek nekik. Pénzünkkel megpróbálunk okosan gazdálkodni, hogy legalább évente egyszer anyagilag is segíteni tudjunk rászoruló tagjainknak. Gyógynövényekkel a jó erőnlétért Elsősorban idősebb korban nagyon fontos az erőnlét megőrzése, a szervezet ellenállóbbá tétele. Ahhoz, hogy hogyan pótolhatják a télen felélt tartalékokat, és mily módon használhatják a különböző gyógykészít- ményeket, Szendrei Andrea, a kecskeméti természetgyógyász akadémia diplomása ad tanácsokat.- A nyugdíjakra és az árakra lévő tekintettel elsősorban a különböző gyógynövényeket és aromaterápiás termékeket ajánlanám a problémák kezelésére. Az idős emberek gyakran rossz alvók, s közülük sokan az altatóknak szinte minden fajtáját kipróbálták már. Szervezetük végül annyira megszokja a gyógyszereket, hogy egyre nagyobb dózisra lesz szükségük. Mellékhatásként kialakulhat gyógyszerfüggőség, később depresszió és hallucináció. A tabletták helyet érdemesebb megpróbálni a következő keveréket. Tíz gramm citromfű, hatvan gramm komló, húsz gramm galagonyavirág és tíz gramm macskagyökér keverékéből forrázzunk le egy evőkanálnyit két deci vízzel majd húsz percnyi állás után mézzel ízesítve, lefekvés előtt fél órával fogyaszthatjuk a főzetet. A korral gyakran együtt járó magas vérnyomást legjobban fehérfagyöngy-teával csökkenthetjük. Ezt soha se főzzük, csak áztassuk, hat-nyolc órán keresztül. Egy-egy adaghoz kávéskanálnyi fagyöngyöt és két deci hideg vizet veszünk. A teát naponta kétszer-három- szor fogyasszuk, de mindenképpen számoljunk vízhajtó hatásával. Az ötven év feletti férfiaknál gyakori probléma a prosztataduzzanat, melynek orvoslására leghatásosabban a cickafarkfű és komló keveréke alkalmazható. A cickafarkfűből hetven, míg a komlóból harminc grammot vegyünk, s az így kapott keverékből forrázunk le egy evőkanálnyit két deci vízzel. Negyedórái pihentetés után szűrjük le a teát és propoliszos vagy akácmézzel ízesítsük. Legjobb naponta kétszer étkezés után meginni belőle két- két decit. Ugyanerre a problémára jó hatást gyakorol a gyógynövényes vagy illóolajos fürdő is. A kamillás, cicka- farkos, kakukkfüves, körömvirágos vagy izsóp illóolajos víz mindig olyan meleg legyen, amit a beteg elbír. A fürdő így duplán hatásos. Egyrészt átmelegíti a gyulladt szervet, másrészt az illóolajok a bőrön át bejutnak a gyulladás helyére és ott fájdalom- és gyulladás- csökkentőként hatnak. A hölgyek fő gondja bizonyos kor felett a klimax. Számukra hatásos a citromfű illóolaj párologtatása abban a helyiségben, ahol a leggyakrabban tartózkodnak. Feszültségoldó és idegerősítő hatása mellett normatizálja a vérnyomást is. A helytelen táplálkozás, a stressz hatására harmincöt év fölött szinte elkerülhetetlen az érelmeszesedés, mely a moder orvostudomány szerint korunk egyik népbetegsége. Ellensúlyozására használhatjuk ötven gramm csalán és ötven gramm mezei zsurló keverékét, mely általános méregtelenítő és vízhajtó hatású. Mindkét növény magas kovasavtartalmú, így gátolja a zsírok lerakódását az erekben, gyulladáscsökkentő és a sejtnedvek sűrűsödését is akadályozza. Ilyenkor alkalmazható a fokhagymakúra is, melynek alkalmával naponta három gerezd nyers fokhagymát kell elfogyasztani. Ha vacsorára esszük, reggelre már nyoma sem marad a kissé kellemetlen illatnak. Ma már nemcsak az idősebbek, de a fiatalok is gyakran panaszkodnak frontérzékenységre. Kiváló fitoterápiás segítség lehet a következő tea. Húsz gramm citromfüvet ötven gramm galagonyavirággal és harminc gramm macskagyökérrel keverjünk össze. Ha a macskagyökér darabos, akkor ebből egy evőkanálnyit főzzünk öt percig két deci vízbe, ha pedig zúzott, akkor csak forrázuk le a keveréket. Napjában két-három decit kortyolgassunk el belőle. Tavasz elején mindenkin kiütközik a fáradtság és a vitaminhiány. Ez legköny- nyebben nyers növényi hajtásokkal pótolható. Ilyen például a csalán, a százszorszép, a torma, a petrezselyem, a sóska, a metélőhagyma és a gyermekláncfű. W Az utolsó akarat jogán Boldog koccintás Fotó: Bozsó Katalin BHHwWt y • Egy kirándulás emléke Archív fotó A természetgyógyászat sok emberben kételkedést vált ki, s joggal, hiszen sokan minden szakértelem nélkül próbálnak eredményeket elérni növényekkel. Azt természetesen mindenkinek tudnia kell, hogy csak gyógy- füvekkel nem lehet minden betegséget meggyógyítani. Éppen ezért senki ne dobja ki az orvosa által felírt gyógyszereket, csodát remélve fűtői-fától.