Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-01 / 27. szám

Felvételi... gazdagoknak Az infláció hajszája, a ka­pitalista farkastörvények gyorsan elfelejttették az ok- l tatás ingyenességébe vetett hitet, ami ma már álommá lett. A szerencsétlen diák, ha rom­ba akarja dönteni a családi kasszát, akkor megpróbál fel­vételizni valamely felső- oktatási intézménybe. Merthogy kis buta, így emiatt megvásárolja a Felvé­teli Tájékoztató három feje­zetét, ami régebben egy kö­tetben is elfért harmadannyi­! ért. Ma minimum kétezer fo­rintot le kell érte szurkolni. Mivel papíron felszabadítot­ták a jelentkezési korlátot, K emiatt a szegény diák - biz- I tos fogadó lévén - legalább I négy esetleges és egy tuti | helyre beadja jeletkezését. É Az első számú megcélzott in- % tézménybe az A és a B je­lentkezési lapot, a többibe csak a B jelzésűt kell küldeni. En­nek anyagi vonzata 8700 fo­rint. Mivel a középiskolai alapoktatás még a fakultáció­val együtt is gyakorta kevés, magántanárt kell fogadni 700-1000 forintos óradíjért. Taktikai okokból szüksé­ges kellő számú közjegyzői hiteles másolatot készíttetni az iskolai bizonyítványokról, ál­talában megcélzott intézmé­nyenként 1500 forintos áron. A felvételire el kell utazni, illetve a pihenés miatt célszerű olcsóbb árfekvésű - 500-1200 forint/nap - kollégiumi szállást szerezni. Istencsapás a sikeres felvételi, mert a jegyzetek meg­vásárlásával megnövelt kiadá­sok így már 40-50 ezer forint­ra ugranak, nem beszélve arról, hogy a gyerek fél évig nem is kap ösztöndíjat. A szolgálat a legnemesebb munka ■■■■ .. .. ..... ■ .. A búcsúzás öröme a találkozás bánata Angyalbőrbe bújtatva Szép magyar vitézek, aranyos leventék?... Katona, maga olyan egyszerű, mint egy simára gya­lult faék, vakarja már fel a pad­lót! ... Nos, a vélemények erősen megoszlanak a bakaruhás hiva­talról. Sok fiatalember életének nagy pillanataként éli meg, amikor kézhez kapja a behívóját: irány a hadsereg! Mások tragédiaként fogják fel, istencsapásszerű büntetés­nek tekintik. Az Alkotmány szerint állampolgári kötelezett­ség, de a törvények - a veterán, harcot sosem látott őrmesterek bosszantására - egyre inkább lazítanak a kötelmeken. Ettől függetlenül hölgyek ez­rei hullatják könnyeiket, ami­kor elálló, zöldes árnyalatban pompázó fülű kedvesüket meg­pillantják az eskütételen, ami­kor az a fegyver súlya alatt nyögve veri a menetet. Hősként óriásnak, mitikus hérosznak lát­ják derék cimborájukat, aki időközben közelebbi ismeret­séget kötött a hadieszközpark körletrendbetevő kézi készülé­keivel. A vigyázzban feszengőket párás szemmel csodáló szeret­tek többsége úgy véli, hogy most válik férfivá a gyermek, aki teljes menetfelszereléssel együtt mintegy 50 kilogrammos test­bedobásával a hazát fogja vé­deni. Ki ellen? Ez nem katonához méltó kérdés. Sípoló, cémavékony hangján a férfiasság próbájaként sikítja: Parancs! Egyenruhát, vikszolt bakancsot, de főképpen főtaka­rót visel kopasz fején. Üteme­sen veri a menetet. Mi kell más? Kész katona a gyerek. Fegyvert adni a kezébe? Őrültég. Drága a töltény, s szegény balga, még lelő valakit a végén. A reguláris, khaki-színű öltö­nyös pozíció szükségességéről érvek és ellenvélemények ker­getik egymást. Idősebb, Dober- dót, Isonzót, Don-kanyart meg­járt egy, mára sajnos letűnt vi­lág nemesebb értékrendjén ne­velkedett emberek jólnevelt- ségükben csak üdvhadseregnek nevezik a honvédséget. Emel­lett egyre gyakrabban hallani olyan hangokat, hogy a testü­let egy bohóc-hadtest. A mérsé­keltebb állásponton lévők állí­tása szerint a nemzetgazdaság fontos szereplője, mert szabá­lyozza a munkanélküliségi rá­tát. A sereg évente 50-60 ezer embert kivon a munka­erőpiacról. E véleményt cá­folok szerint többe kerül a hús, mint a leves. A sorozott állomány egyéves, kilenc hónapos semmittevése ha­talmas költségeket emészt fel. A vita évek óta tart. Sze­relmes lányok ezreinek to­vábbra is évente elszorul a szíve. A derék katonalegé­nyek a laktanya falai között hagyománytiszteletből a Hair dallamát fütyölve súrol­ják folyamatosan a klozetet. Tudniillik, ez is katonás cse­lekedet. Obsittal a zsebében, félré­szegen leszerelve szép a fér­fivé lett ember élete, s rekedt, borízű, de megerősödött hangon utcahosszat vonyít- ja: „Csak a szépre emléke­zem...” Kovács István, a nyíregy- ; házi Primom Vállalkozás­it élénkítő Alapítvány ügyve­zető igazgatója. A Ifjúsági : Kamara (JC) helyi képvise­lőinek ajánlására részt vett a Tíz Kiemelkedő Fiatal pá- ! lyázatán és üzleti kategóriá­ban első díjat nyert. A kama­ra alapítói azt tartják, hogy a I legnemesebb munka az em- í berek szolgálata. A JC orszá­gos szerve neves döntésho­zók bevonásával úgy vélte: Kovács István felelt meg egyik legjobbként... Saját bevallása szerint va­lószínűleg ez annak köszön­hető, hogy a munkája, az ön- ' megvalósítási lehetősége egy és ugyanazon vágányon halad, amelyet nagyszerű munkatársak és családi kö­rülmény támogat. ! Az általa vezetett Primom Alapítványra úgy tekint, mint egy vállalkozásra. Az ötlet megszületésétől, a feljesztések napi 10-12 órás munkáján keresztül a mai ■ napig hajtja a tettvágy. Meg- ; látása szerint leállni nem le- | hét, mert az eddigi eredmé- I nyék hamar elhomályosul- 1 nak. Bár az öt évvel ezelőtti í» indulás után „leírták” a szer- 5 vezetet, mondván, ha a PHA- | RE megszünteti a finanszí- $ rozást, akkor életképtelenné válik az alapítvány. A Jóaka­rók” tévedtek... Az országban elsőként lét­rehozták az Inkubátorházat, az Agrármarketing Centrumot, az Egy Lépés Irodát, de maga az alapítvány beindítása is egy évvel megelőzte a többit. Több mint ezer kisvállalkozó fejlő­dését támogatták mikro- és egyéb hitelekkel, a létrehozót, folyamatos fejlesztés alatt álló Inkubátorházban 60-70 vál­lalkozás nőtt fel. Az ügyvezető szerint prob­léma mindig van, feladatot, célt találni kell és teljes erővel a megoldásra kell koncentrál­ni. A létjogosultságot mindig az eredmények igazolják. A Primom erre jó példa, a veze­tőség, a munkatársak már a harmadik kormányzat alatt segítik munkájukká! a kis- és középvállalkozásokat. Az elmúlt kemény öt év után nyugodtabb időszak kö­vetkezhet. A nehézségek csök­kenése mellett valószínűleg több forrás fordítható a vállal­kozások fejlesztésére. Az ügyvezető célkitűzése, hogy a megye fejlesztésében érde­kelt szervezetek harmoniku­sabb együttműködéséhez já­ruljon hozzá, mert véleménye szerint a közös munka a szer­vezetek egyéni hatékonyságát körülbelül ötven százalékkal növelhetné... Toldozott, foltozott aszfal­ton, kátyúk között rodeózva fel-felsímak autómon a gumik. Határállomás. Gyors magyar, annál lassabb román útlevélke­zelés. Barátságtalan kézmoz­dulat mutatja: állj. Mellettem lassítva elhúz egy szemre há­rom-négyszáz literes Merce­des. Fiatal pilótája szikkadt ujjai között szorongatott ciga­rettájáról hanyagul a vámos elé pöccinti a hamut. A szemére húzott baseball-sapka alól amolyan „mi tudunk egy tit­kot” típusú vigyorral bratyizik a tiszttel: Európából jöttem. Továbbhajt. Én pedig mehet­tem utána. A sorrend fontos. A valaha volt Szatmár várme­gye székhelye. A régi dicső­ségének még a nyomait sem viselve omladozik a bevezető út menti házak faláról a vako­lat. A mindent elborító szaka­dozott plakátok egy gyenge szellőben meg-meglebbenő foszlányai Constantinescu si­kerét hirdetik. Győzelme nagy pillanat volt, mint a ma már tör­ténelemként emlegetett fakuló fényű emlék, amikor egy sor­tűz vetett véget a több évtize­des despota önkénynek. Abból az örömsóhajból mára is maradt valami. No meg mel­lette a sok éve halmozódó, ren­dezetlen probléma. Az utcán, kezükben az egyre szaporodó hirdetési, álláskeresőknek szó­ló rovatánál agyonlapozott új­sággal céltalanul flangáló em­berek többsége nem vak. A magukat világtalannak tettető koldusok mellett lófrálnak, de kiutat ők sem találnak. Azt mondják két kacsintás között megeresztett mosollyal, hogy várnak. Mire? Az Egyesült Ál­lamok összeomlására, hogy a dollár értékvesztése legalább látszatra növelje a lej értékét... Fanyar humor, de a jövőbe vetett hitet jól tükrözi, mint a városközpontban épülő bank üvegpalotájának fala a szemköz­ti lepusztított, omladozó házat.- Szia, haver, adj egy cigit, aztán üljünk be a kocsidba és vigyél Magyarországra - mondta üres szemmel szikkadt, fakó bőrű, ismeretlen fiatal ismerősöm egyébként Zol­tánnak hívnak. A baráti hang­ja ellenére megfáradt, ponto­sabban mindenbe belefáradt volt a tekintete. Rágyújtottunk egy pattog- zott, napszítta piros pádon. Zoltán egy jóleső szippantás után odébb rúgott egy gyűrött, lábnyomos egészségügyi szó­rólapot.- Nesze neked, új világ — mondta legyintve. - Ezt már átfújták a nyugati szelek. Szó­val vigyél át. Nálatok legalább jobb az élet. Van munka, van pénz. Huszonhét leszek mahol­nap, és itt állok egy büdös fil­lér nélkül.- Hülyeséget beszélsz. Ma­gyarországon véget ért a kána- án - próbáltam elővenni leg­meggyőzőbb hangsúlyomat. - Más szelek fújnak, mint régen. Új eszme, új cél tűnt fel.- Miért? A tizenkét csillag alatt menetelő kormányotok számára kényelmetlen a sze­génység? Rendben, elismerem, nem a legutolsó divat szerint öltözködöm. De megvan a be­csületem, és tudok dolgozni, mint egy ökör, inaszakadtáig... - bizonygatta hevesen hado­nászva.- ...jó esetben rabszolgaként, mint régen a négerek egy ül­tetvényen. Éhbérért, állati sor­ba taszítva, amíg ki nem tolon- col a menekültügyi hivatal. És akkor mi lesz? Mert nem vagy nagymenő, hogy másnap új útlevéllel, új emberként újra­kezd az egészet! Választhatsz a becsület vagy a megaláztatás között. Zoltán egy kicsit rágta a kör­mét, majd kiköpte a felesleget. Árnyékok vetültek az arcára.- Vigyél el - mondta bizony­talanul -, vannak nálatok ro­konaim, majd kezdetben segí­tenek. A kilátások annyival jobbak, mint itthon, hogy ott legalább a remény megvan - fejezte be a monológot, meg­nyomva a végét.- Nem több, mint itt - vála­szoltam, s még vagy fél doboz cigarettát elszívva vitatkoztunk. Politika, pénz, életszínvonal, eu­rópai gazdasági lépcső mint té­makör kipipálása után kitettem Nyíregyházán, meghagyva cí­memet. Két hónap múlva találkoz­tunk újra. Nekem a viszontlátás öröme, neki az undorral vegyí­tett csalódás ült ki az arcára. Za­vartan gyűrögette ruháját, diszk­réten vakaródzott kicsit, s egy harapás köröm után kibökte:- Szívjunk egyforma bagót búcsúzásképpen - mondta szín­telen, közönyös hangon. - Ló­gok neked pár szállal. - A gyufasercenést követő első füstfelhőbe bambulva foly­tatta. - Megyek haza, a te Eu­rópád rosszabb, mint otthon. Idegenként jöttem, s úgy is távozom. Kösz a fuvart, a ta­nácsaidat majd utólag meg- . fogadom. — Boldogabbá tesz, ha azt mondom, hogy mi is így megyünk valahova? - kér- | deztem, előkaparva magam- § ból egy elveszettnek hitt fi- ; lozófust.- Csak akkor, ha nem így kell majd búcsúznotok, mert akkor soha többé nem jöhe- ; tek... Az oldalt írta: Vitéz Péter ■■■■ ■HHMIHMHHi

Next

/
Thumbnails
Contents