Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-11 / 35. szám

d Információk Béke mozi: 6-ától 12-éig: Zűr az űrben. Ea.: 16, 18 és 20 óra! Krúdy mozi: 6-ától 12-éig: Ragadozók. Ea.: 16,18 és 20 óra! Montázs Art Mozi: 11-én és 12-én: Karambol - Crash. Ea.: 18 és 20 óra! Zűr az űrben. Ea.: 22 óra! Móricz Zsigmond Színház: 11-én: 19.00: Férj az ágy alatt. Krúdy-bérlet. 12-én: 19.00: Férj az ágy alatt. Kölcsey-bérlet Szoknyát a zsaruknak MTI Szoknyára, azaz kiltre gyűjt az amerikai New Hampshire államban lévő Lincoln vá­roska rendőrsége, hogy ab­ban parádézzon a hagyomá­nyos háromnapos skót fesz­tiválon. Az 1300 lakosú városka mintegy 35 ezer látogatót fogad évente a skót fesztivá­lon, s a helyi rendőrök a ren­dezvény pompáját szeretnék emelni azzal, hogy szoknyás - kiltes - skót egyenruhát vi­selnek. Ám a rendőrség szá­mára túl drágák a darabon­ként 300-500 dollárba ke­rülő kiltek. így most gyűjté­si akciót indítottak „Kiltet a zsaruknak” címmel. A Royal Bank of Scot- landhoz — azaz Skócia Kirá­lyi Bankjához - tartozó he­lyi bank számlát nyitott az adományoknak, és a Reuter jelentése szerint már akadt is, aki pénzt szánt a nemes cél­ra: például egy hölgy, akit a rendőrök húztak ki a csává­ból, amikor kizárta magát az autójából, 15 dollárt adott a zsaruk szoknyájára. Antibébi lett a veszte! MTI Az életébe került egy zim­babwei asszonynak, hogy ti­tokban fogamzásgátló tab­lettát szedett. Férje ugyanis, amint megtudta a dolgot, hit­vesét egy fatuskóval agyon­ütötte. Az asszony a pirulákat - férje tudta nélkül - egy álla­mi egészségügyi megbízot­tól kapta, hogy így kerülhes­se el a nem kívánt terhessé­get. A férfidominanciájú zim­babwei társadalomban azon­ban a férfiak a legteljesebb mértékben ellenzik a fogam­zásgátlók szedését, mert a kis családot - kevés gyerekkel - még ma is a hiányzó férfierő bizonyítékának tekintik. Biciklis bankrabló MTI Kerékpáron menekült a rablás helyszínéről, s a csúcs- forgalomban oly jól kereke­zett, hogy a rendőrautókat messze maga mögött hagyta két bankrabló a dél-francia­országi Lille-ben — jelentet­te a Reuter. A huszas éveikben járó bankrablók automata piszto­lyokkal rontottak be a város forgalmas bevásárlóutcájá­ban lévő bankfiókba, s min­tegy tízezer dollárnak megfe­lelő összeggel menekültek a mountainbike típusú bicik­liken. A rendőrség pedig bot­tal ütheti a nyomukat... ZsiráEnők a turistákért MTI A felfedezők által valaha zsiráfasszonynak titulált hosszúnyakú burmai nők napjainkban a modem utazó­kat bűvölik el Thaiföld vad­regényes északi határán. Az etnikai konfliktusok elől Burmából elmenekült padaung törzs nő tagjai a Nai Sói nevű, isten háta mögötti thaiföldi falut a furcsaságok iránt érdeklődő turisták va­lóságos zarándokhelyévé tették. Az ide érkező külföldiek­nek 250 bahtot (10 dollárt) kell fizetniük, ha be akarnak lépni a kis hegyi falu terüle­tére, hogy lássák a zsiráfnya­kú nőket. A pénz egy része a thai utazásszervezők zsebé­be vándorol. A padaung lányok ötéves koruktól csillogó rézkarikák­kal burkolják be nyakukat. Ahogy nőnek, egyre újabb és újabb gyűrűket helyeznek fel, amelyeknek száma elér­heti a 25-öt, súlya pedig akár az 5 kilogrammot is. Az áll éveken át tartó mes­terséges aláducolása kecses küllemet kölcsönöz a pada­ung nőknek: apró fejük mint­ha lebegne a csillogó arany­törzsön. A karikák évekig tartó vi­selése miatt nyakukban szét­húzódnak a csigolyák és el­gyengül az izomzat, ezért a karikák nélkül ezek az asszo­nyok nem tudnák már meg­tartani a fejüket. A padaung nők mégis ragaszkodnak ősi testdeformáló szokásukhoz, mert saját szépségeszményük szerint annál szebb egy nő, minél több rézgyűrűt visel a nyaka körül. Ebben a kicsiny, 200-lel- kes thaiföldi faluban har­minc nyújtott nyakú burmai nő él. Sokan állatkertinek csúfolják a látványosságot, ám az önmaguk mutogatásá­ból havi 60 dollárt kereső padaung asszonyok gazdag­nak számítanak a helyi vi­szonyok közt. Jövedelmükből, amelyet pólóingek és törzsi szőttesek árusításából egészítenek ki, otthon ismeretlen új ékszere­ket és arcfestékeket vásárol­nak, és megtaníttatják gyerme­keiket az angolra, a turizmus nyelvére - tudósított a hosszú nyakú nők falvából az AP. KOSSUTH 4.30 Hírek 4.30-8.10 Reg­geli krónika 4.40 Határok nél­kül 5.40 Falurádió 8.10 Mű­sorszemle 8.25 Mindennapi tudomány 8.36 Paragrafus - Mostantól fontos... 8.45 Gyors- fénykép a kultúráról 9.00 Hí­rek 9.05-10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Annie, a puskás amazon. Részletek Ber­lin zenés játékából 11.35 Ne­mes Nagy Ágnes: Amerikai napló 1979. XII/7. 12.00 Ha­rangszó. Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 A Lourdes-i je­lenés emlékezete 13.30 Tanú­im lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek. Dózsa György. Részletek Er­kel operájából 14.35 Irod.Jmi figyelő 15.00 Hírek 15.06 'té­lét 16.00 Délutáni krón ka 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Rádar 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jövök...” 17.26 A Szabó család, I960. 18.00 Esti krónika 18.30 Rá­adás 19.00 Hírek 19.06 Sport­világ 19.30 Jó éjszakát, gye­rekek! 19.41 Apám tűzoltó lesz. Szemelvények Bruno Schultz novella-ciklusából, XV/2.20.00 Hírek 20.05 Tánc­házban (ism.) 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz! (ism.) 21.00 Hírek 21.05 Wolf Péter szerzeményeiből 21.25 Nyeregben írt történelem 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tudo­mány (ism.) 23.00 Hírek. KENŐ 23.05 Farsangi rögtönzések 24.00 Hírek URH: 6.55-8.24 Körzeti in­formációs magazinok 8.25 Közvetítés az Országgyűlés üléséről 18.30 Szlovák nyel­vű műsor 19.00 Román nyel­vű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű mű­sor 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 22.00­23.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI BARTÓK népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hírek 12.05 Hangver­seny délidőben 13.30 A Pécsi Vasutas Koncert-fúvószenekar hangversenye 14.00 Hírek 14.05 Dosztojevszkij. Dók. játék 15.10 Kamarazene 16.00 Hírek 16.05 Neked szól! Schu­mann: Gyermekjelenetek 16.35 Ravel: Bolero 16.50 Feltéte­les megállók (ism.) 17.50 10 éves a Burgerlandi Haydn Fesz­tivál 18.00 Hírek 18.05 Cima- rosa: A párizsi festő. Vígopera két felvonásban 20.55 A BBC Classic hangversenyeiből 22.00 Hírek 22.05 A hét zeneműve (ism.) 22.30 Kórus 23.00 Ne­vek ürügyén. Sylvia Plath 24.00 Hírek t PB RADIO 1 TV 1 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dal­lamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.55 Manap­ság... 11.20 Slágermúzeum 12.00 Magyarnóta előadók hangalbuma 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek 13.03 Manapság... (ism.) 13.15 Daráló (ism.) 14.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek 19.03 Kölyökóra 20.00 Albumajánlat 20.30 Jazz 21.00 Hírek 21.03 Tényleg szeretsz? „Ó, jaj, barátság...” Korányi Tamás műsora 22.02 Popta­risznya magnósoknak 23.00 Hírek 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... TV 2 6.00 Hírek 6.03-7.59 Muzsi­káló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium. A Kuijken kamara- együttes játszik 9.00 Balettze­nék 10.00 Hírek 10.05 A sán­ta szabadság. Gábor Miklós naplóregénye - az 1955—56— os év, 1. 10.55 Anneliese Rothenberger operafelvéte­leiből 11.40 Kocsár Miklós DUNA TV DUNATV 17.00 +1 Rádió 17.30 Hírek, időjárás, útinform 17.55 Mű­sorismertetés, Menü 8.00 Segítség! Tanulok?! 9.00-12.00 Képes Krónika 12.00 Déli harangszó 12.20 Mű- terem-tés 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Néptáncok 13.20 Blanche 14.05 Vándormozisok. Magyar dok.film 14.40 A titok nagyasszonya: Sisi 15.15 Con­certo VI. 16.05 Dicsőség, békes­ség 16.45 Ösvény a világ tete­jén 17.05 Héléne és a fiúk 17.30 Mese 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 A Windsor- ház. Angol dok.film 19.10 A jólét alapjai. Angol animációs film 19.25 Héthatár 20.05 Gaz­dakör 20.45 Esti kérdés 21.00 H íradó 21.20 Sportpercek 21.30 A részleg. Magyar film 22.50 Héthatár (ism.) 23.30 Vers HB® HB0 0.00-6.00: Lámpafénynél 6.00-8.00: Reggeli informáci­ós összeállítás 8.00-12.00: Ze­né«' szórakoztató magazin ÍJ jonatán rádió 12.00-15.00: Zsíros Sándor 15.00- 16.00: Popquiz 16.00- 19.00: Laza László 19.00-20.00: Internet magazin 21.00-23.00: Gömöri Róbert - Kókuszdió 23.00- 24.00: Huszta Péter 16.30 Bolondos dallamok 17.00 Jóbarátok 17.30 Zene­mánia: Rock and roll-panopti- kum 19.40 A három testőr. Am. film 21.35 Melrose Place 22.15 Az utolsó üzenet. Am. film 23.50 Hideg; mint a vér. Am. film szív tv 16.30 Príma torna hölgyek­nek 17.00 Mozdulj! 17.30 Ze­nés műsor 18.00 Kockáztató 18.30 Nyugdíjreform 20.00 Különjárat 20.30 Kicsi vagyok én! 21.00 Kapásjelző 21.15 A hatalom kardja. Am. film 5.40 Gazdatévé 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai. Benne: 9.05 Marienhof. Német tévé­filmsorozat, 52/6. A beismerés 9.50 Játék 10.00 Hírek 10.05 Egészség-betegség 10.45 Játék 10.50 Információk, meteoroló­gia 11.10 Happy Holiday. Né­met tévéfilmsorozat, XIII/6. A tangó (ism.) 12.00 Déli harang­szó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk 14.00 Hírek 14.10 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 11. (ism.) 15.00 Repeta. Történelem 16.30 A homok titkai. Brazil tévéfilmso­rozat, 180/58. 17.05 Egy háti­zsákra való kaland. Német-finn filmsorozat, XIII/1 • 1730-17.55 Kapcsolj be! 1730 hANGOLka (ism.) 17.45 Az eltévedt gyer­mek 17.55 Katolikus krónika 18.15 Üzlet 18.30 Tipp-Hopp! 19.00 Esti mese (ism.) 19.15 Múzsa 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 MC 20.15 Vészhelyzet. Amerikai tévéfilm­sorozat, XXII/6. Egy átlagos nap 21.05 Stúdió ’97. 21.55 Wim Wenders filmjeiből: Tokiói tör­ténet. NSZK-amerikai dok.film (1985.-ff!) 23.20 Híradó & SPEKTRUM 18.00 Kirádulás a jövőbe 1830 A Himalája 19.00 Ter­mészetfigyelő 1930 A Gaul hajó rejtélye 20.30 Ember és természet 21.30 Hírhedt bűn­esetek és perek m TV3 13.35 Műsorajánlat 13.40 A Tekergér család világ körüli tekergései 14.10 A vörös ház. Am. film 16.00 Negyedóra 16.20 Salti, a fóka 16.50 Asz­faltbetyár 17.20 Rock and roll bébik 19.00 Híradó 19.15 A kisasszony 19.45 Fekete, fehér 20.20 Miért? 20.50 Aloha sport 21.00 Terror a jachton M S AT S) 8.30 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Euroklick 17.05 Alpesi sí vb. Női szuper óriás­műlesiklás 18.00-19.00 A kör­zeti stúdiók műsora 19.05 Mag­num. Amerikai bűnügyi filmso­rozat. Tigrisek, előre! 19.55 Csí­zió 20.00 Mesterművek. Angol képzőművészeti sorozat. An­selm Kiefer: Enteriőr. Stedelijk Múzeum, Amszterdam 20.10 Trend 21.00 Kriminális 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó 22.15 Aktuális 22.35 KENŐ 22.40 Az égő szenve­dély. (Margaret Mitchell törté­nete) Amerikai tévéfilm (ism.) 0.10 MC (ism.) 9.30 Music Box 13.00 Arany­ásók 14.00 Parti sétány, Auszt­rália 1430 Játszd újra... 15.00 Fekete bársonyruha. Am. film 16.30 Music Box Top Ten 17.00 Nap TV 19.30 Parti sétány, Ausztrália 20.00 Az Ördög és az Inkvizitor21.00 Az Ördög és az Inkvizitor 22.00 Egyszemélyes hadsereg. Am. krimi SiTV SZAMOS TELEVÍZIÓ 9.00 Képes krónika 16.30 Zenés üzenetek 17.00 Vendég- Váró 17.30 Telefonos játék 18.30 Szamos Híradó 18.45 Rovataink 20.00 ATV 47 NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ 18.00 Vasárnapi sportműsor ismétlése 20.00 Közügy 20.30 Hogyan tovább? 20.45 Híradó 20.55 Business Profil 21.05 A katasztrófák évtizede II. rész 21.30 Nyílt tér 22.00 Az álla­tok válaszolnak. Magyar film Feng sui szerencséje Sajtószolgálat Hongkongban ma már felhőkarcolók ostromolják az eget, ám a brit gyarmat csaknem hatmillió kínai la­kosának mintegy nyolcvan százaléka még mindig a feng suihoz - szó szerinti fordításban „szél és víz” ősi gyakorlatához - folyamo­dik, amikor lakást választ, meghatározza egy építendő gyár helyét, vagy vállalko­zását fejleszti. A szerencsét hozó feng sui, Susan Homik cikke a Reader’s Digest Válogatás februári számában bemutat­ja azt a modem világvárost, amelynek kevés lakója mert szembeszegülni az ősi prak­tikával. A feng suiról szóló első eu­rópai tanulmányt Ernest. J. Eitel tiszteletes, a Londoni Missziós Társaság tagja tet­te közzé 1873-ban, de a „szél és víz” már korábban elbűvölte és zavarba ejtette a nyugati világot. Amikor a császárság idején a kínai kormányzat arra kénysze­rült, hogy kikötőket adjon át a gyarmati hatalmaknak, kivétel nélkül olyanokat vá­lasztott, amelyek elhelyez­kedését a feng sui alapelvei szerint határozták meg vá­rosaik helyét, általában ke­rülték a sík területeket, ame­lyeket veszélyesnek tartot­tak az árvizek és tájfunok miatt. Egy épület vagy tele­pülés elhelyezkedését akkor tekintették ideálisnak, ha egy domb déli oldalán fe­küdt, védve az északi széltől és a rablóbandáktól. De nem csak városépítés­nél, a halottak elhelyezésé­nél is figyelembe vették a feng suit, a hiedelem szerint ugyanis a sírok megfelelő elhelyezése szerencsét hoz a leszármazottaknak. A feng suit vidéken is használták, elsősorban a föld megóvá­sára. Az a tény viszont, hogy még a Hongkongban élő művelt városiak is vonzód­nak a feng suihoz, magukat a szakértőket is meglepi. Amikor a Hongkongi Kínai Egyetem építészeti tanszé­kének vezetője, Tannery Lee professzor megkérdezte épí­tészhallgatóit, hogy hányán beszélgettek az elmúlt héten a feng suiról, a diákok há­romnegyede felemelte a ke­zét. 1991 végén a tiszteletre méltó francia központú in­tézmény, a Credit Lyonnais Securities helyi kirendeltsé­ge - szinte csak szórakozás­ból - feng sui szakemberek véleményét is kikérte az 1991-es várható tőzsde- mozgásokról, és a legna­gyobb csodálkozásukra, az előrejelzés csaknem ponto­san eltalálta a hongkongi tőzsde indexét. Sokak számára a feng sui szakértő egyaránt vezetési tanácsadó és varázsló. A hongkongi polgárok, akik rádiótelefonon cseverész- nek, miközben csillogó BMW-ikben munkahelyük­re mennek, nem akarják hagyni, hogy a feng sui ál­tal rossznak ítélt elhelyezés vagy forma folyamatos fej­lődésük útjába álljon. A je­lek szerint kormányzójuk sem, aki úgy döntött, hogy a korrnányház felújítására egy feng sui jártasságáról híres hongkongi építészt kér fel.

Next

/
Thumbnails
Contents