Új Kelet, 1997. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-11 / 35. szám
1997. február 11., kedd- Ezt az őszinteséget imádom benned. Eltűnőben a múlt Hetedik évében jár a német egység, s Bonnban mindent megtesznek azért, hogy eltöröljék a négy évtizeden át fennálló NDK utolsó emlékdarabjait is. Nem elég, hogy „leánykori” (azaz 1990 előtti) nevén szinte már egyetlen, korábban egész Kelet-Európábán jól ismert céget sem lehet találni az Odera és az Elba között. MTI ____________ A televízió képernyőjéről végleg eltűnt a kelet-berlini tv népszerű bábfigurája, az esti mesét beharangozó Sand- manannchen (aki pedig nemcsak a kelet-, de a nyugatnémet gyerekeknek is kedvence volt). A bonni igazságszolgáltatás kezét-lábát töri, hogy jogerős ítéletet sózzon a keletnémet hírszerzés egykori főnöke, Markus Wolf nyakába, egy bizonyos hamburgi hírmagazin pedig újabb és újabb kísérletet tesz a békés keletnémet fordulatban jelentős szerepet játszó személyiségek (Manfred Stolpe, Gregor Gysi, Hans Modrow) sárba rántására, állítólagos Stasi- múltjuk bizonyítására. Persze a belnémet „összenövésnek” akadnak apolitikus oldalai is. Ezek közé tartozik a közúti közlekedés. Annak idején, 1990 őszén még a bonni közlekedési tárca vezetői is elismeréssel nyilatkoztak egy NDK-specialitásról, a zöld nyílról. A háromlencsés forgalmi jelzőlámpák piros jelzője mellett elhelyezett nyíl - elsőbbségadási kötelezettséggel párosulva - lehetővé tette, hogy az adott kereszteződésben pirosnál is lehessen jobbra kis ívben kanyarodni, természetesen a keresztirányú forgalom zavarása nélkül. Az ésszerű tábla lerövidítette a szélső sávban torlódó autósorokat, s Bonnban fogadkoz- tak, hogy bevezetik a nyugati tartományokban is. Azután a dolog csendben elaludt, sőt ma már keleten sem funkcionál úgy, mint régen. Az egykori NSZK-ból érkezett vezetők ugyanis nem tudják mire vélni a piros lencse mellé kitett zöld nyilat, s jóllehet indexelve jelzik bekanyarodási szándékukat, csak akkor mernek elindulni, ha már a lámpa zöldre váltott. Ezzel persze megakadályozzák a mögéjük besoroló, szintén jobbra tartó (keletnémet) autósok beka- nyarodását. A legújabb bonni merénylet az Ampelmannchennek becézett figura ellen irányul. Arról az „emberkéről” van szó, aki a keletnémet kereszteződésekben a gyalogosforgalmat irányító lámpákon látható. Ellentétben a magyar, cseh, angol vagy nyugatnémet figurákkal, a keletnémet jelzőlámpákon egy tömzsi kis fickó látható széles karimájú kalappal. Zöld színű változata nagy terpeszlépéssel lendül előre, krumpliorrát hetykén fölszegve, míg a piros figura összezárt lábbal és karjait szélesre tárva jelzi: állj, itt most tilos az áthaladás! Békeidőben Tlatelolco csendre inti a világot Latin-Amerika atomfegyver nélkül Harminc évvel ezelőtt, 1967. február 14-én született a Tlatelolco-szerződés, az első olyan sokoldalú nemzetközi megállapodás, amely kitiltotta az atomfegyvereket a Föld egy sűrűn lakott térségéből, Latin-Amerikából. Nevét Mexikóvárosnak arról a részéről kapta, ahol a letéteményes ország külügyminisztériuma van, s ahol az első 14 aláírás rákerült a szerződésre. MTI Előzőleg már két egyezmény született meghatározott térségek atomfegyver-mentesítéséről; 1959-ben az Antarktiszról, 1967 januárjában pedig a kozmikus térségből tiltották ki a tömeg- pusztító fegyvereket, majd 1971- ben a tengerek és óceánok fenéktérsége is hasonló tilalmi övezet lett. A Tlatelolco-szerződés részesei lehettek a nyugati féltekének nemcsak a Latin-Amerikában fekvő országai, hanem általában az északi szélesség 35 fokától délre eső szuverén államai, valamint később függetlenné váló, nemzetközi viták által nem érintett területei. A szerződés legfőbb rendelkezése az, hogy a részes államok semmilyen módon nem birtokolhatnak atomfegyvereket, ilyenekkel nem végezhetnek kísérleteket, nem alkalmazhatnak, nem állíthatnak elő, nem szerezhetnek, nem halmozhatnak fel, nem raktározhatnak, nem állíthatnak rendszerbe nukleáris fegyvereket. Nukleáris tevékenységeik felügyeletére biztosítéki megállapodást kell kötniük a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel, amely ellenőrzi a megfelelő anyagok és berendezések kizárólag békés, polgári célú felhasználását. OPANAL néven 1969 júniusában egy latin-amerikai ellenőrző hatóság is létrejött. A szerződéshez két pótjegyzőkönyvet csatoltak. Az elsőben Franciaországnak, Hollandiának, Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak, tehát a latin-amerikai térségben bizonyos területekért de jure vagy de facto nemzetközi felelősséggel tartozó államoknak kötelezettséget kellett vállalniuk arra, hogy e területek atomfegyver-mentesítéséhez hozzájárulnak. A második jegyzőkönyvben az öt atomhatalom - az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország - a későbbiekben vállalta, hogy tiszteletben tartja Latin-Amerika atomfegyvermentes státusát, a maga részéről nem járul hozzá a Tlatelolco- szerződés megsértéséhez, nem alkalmaz atomfegyvert a szerződés részeseivel szemben és nem fenyegeti őket ilyen fegyver alkalmazásával. A szerződés létrejöttének előzményeihez tartozik, hogy nem sokkal a karibi válság után, 1963. április 29-én Bolívia, Brazília, Chile, Ecuador és Mexikó elnöke közös nyilatkozatban fejezte ki az öt kormány készségét egy olyan többoldalú megállapodás megkötésére, amely kitiltaná Latin- Amerikából az atomfegyvereket és a célbajuttatásukra szolgáló eszközöket. Az előkészítő tárgyalások során az Egyesült Államok közölte, hogy sem Puerto Rico sem az „amerikai” Virgin-szi- getek nem lehetnek részei az övezetnek, előbbi a „különleges viszony”, utóbbi az USA- hoz tartozás miatt. A Panama- csatorna övezete bevonható, ha a szerződés nem fogja érinteni a csatornán való áthaladás jogát. Guantanamo támaszpontja ugyancsak bevonható, ha és amikor Kuba csatlakozik a szerződéshez. (Kuba 1995jben csatlakozott, az Egyesült Államok pedig 1977-ben aláírta az első pótjegyzőkönyvet.)- Gyerekek! Van egy marha jó rendőrviccem! Egy szocialista kísérlet kudarca Még 1992 szeptemberében, az első szabad, többpárti választások előestéjén egyezett meg az MPLA és az UNITA abban, hogy az eredménytől függetlenül nemzeti egységkormányt alakítanak. Négy és fél év kellett ahhoz, hogy 1997. február 12-én talán valóban be is iktatják hivatalába a közös kabinetet. MTI _____________ A délnyugat-afrikai országban 1975 novemberében szűnt meg a portugál gyarmati fennhatóság, amelyet nyomban felváltott a hatalomért való elkeseredett marakodás. Az amerikai támogatást élvező kormányellenes szervezet, a Jonas Savimbi vezette UNITA, valamint a sokoldalú szovjet-kubai segítségre támaszkodó MPLA-Munkapárt a 80-as évek végétől fokozatosan közeledett egymáshoz, felismerve, hogy a katonai patthelyzet csak békés eszközökkel oldható fel. Az MPLA-Munkapárt 1990. decemberi kongresszusa elismerte a szocialista kísérlet kudarcát, döntött a többpártrendszer, a gazdasági reformok és a magántulajdon bevezetéséről, állást foglalt a szólás-, a sajtó-, a vallás- és a gyülekezési szabadság mellett. Válaszul az UNITA 1991 márciusi kongresszusa befejezettnek nyilvánította a polgárháborút, tűzszünetet léptetett életbe, s a választásokig elismerte a kormány hatalmát. Miután 1991. május 25-én az utolsó kubai katona is elhagyta Angolát, május 31-én Savimbi és dós Santos államfő Lisszabonban aláírta a békeszerződést az ENSZ, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Portugália bábáskodásával. Az 1992. szeptember 29-30-i parlamenti és elnökválasztást az MPLA-Munkapárt és Jósé Eduardo dos Santos addigi államfő nyerte a szavazatok 53, illetve 47,57 százalékával (az UNITA 34, Savimbi 40 százalékot kapott). Az UNITA vezérkara csalást kiáltott, majd kivonta erőit az egyesített hadseregből. Kiújultak a harcok, de közben folytatódott a huzakodás a tárgyaló- asztal mellett is. Az újabb angolai békemegállapodás 1994. november 20-án született meg, bár értékét csorbította, hogy Savimbi biztonsági megfontolásokra, a kormánycsapatok folytatódó támadásaira hivatkozva szervezete főtitkárát küldte maga helyett a zambiai fővárosban megrendezett nagyszabású aláírási ceremóniára. Bár 1994. november 22-én életbe lépett a tűzszünet, a harcok még jó ideig elhúzódtak, hol itt, hol ott lángoltak fel. Közben az ENSZ segítségével néhány tartományban megkezdődött a csapatok szétválasztása, megindult a kéksapkás-kontingensek szervezése. A kisebb-nagyobb zökkenőkkel folytatódó tárgyalások nyomán dós Santos és Savimbi 1996. március 1-jén állapodott meg a gaboni fővárosban, Lib- reville-ben a közös kormány megalakításáról, s bejelentették azt is, hogy az UNITA alelnöki tisztséget kap (1996 augusztusában a szervezet úgy döntött, hogy a posztot nem Savimbi fogja betölteni). 1996 folyamán az UNITA harcosainak nagy részét (több mint 60 ezer főt) leszerelték, s megkezdődött a 64 ezer kormánykatonából és 26 ezer UNITA-sból álló egységes hadsereg felállítása. 1996 végére az UNITA hadserege ténylegesen megszűnt, s a katonai konfrontáció véget ért. Az ötödik hadoszlop MTI __ __ Mo szkva a jelek szerint nem adta fel a NATO-bő- vítés elleni játszmáját. Egymást érik a nyugati egységet és eltökéltséget bomlasztani próbáló diplomáciai sakkhúzások. Ezek sorában a legutolsó, a NATO- orosz ötös csúcs volt. Noha az elképzeléshez csak közvetett köze volt Moszkvának, Franciaország akaratlanul is a Kreml ötödik hadoszlopává vált a javaslattal. A Borisz Jelcin orosz és Jacques Chirac francia elnök találkozóját övező nagy titkolózás nem volt véletlen. Sportnyelven a NATO-csa- patban a „váratlan elfutásokra” mindig is hajlamos Párizs ismét önállósította magát. Hiába volt a Jacques Chirac-kal előzetesen telefonon beszélő Bili Clinton amerikai elnök figyelmeztetése. A NATO-n belüli francia önállóságot bizonygató Chirac felvetette: a madridi NATO-csúcs előtt Moszkvában kellene találkoznia a négy vezető NATO-nagyha- talom, valamint Oroszország vezetőinek a Kreml megnyugtatására. Az ötletet Moszkva magától értetődően támogatta, bár váratlanul óvatosan fogalmazott az elnöki szóvivő. A kezdeményezés, anélkül, hogy hivatalos formát öltött volna, jeges fogadtatásra talált viszont Washingtonban, amely ismét féltékenyen tekint Párizsra. Hideg zuhanyt jelentett a Moszkvát verejtékes erőfeszítések árán nyugtatgató Javier Solana NATO főtikámak is Chirac javaslata, akinek misszióját megkérdőjelezte volna az ötös csúcs. Harmadrészt a Jalta óta a hasonló különalkuk gondolatától joggal bor- zongó Közép-Európa, de különösen a NATO kapujában álló három ország bizalmatlanságát szintén növelte a javaslat. Mindez együttesen Moszkva alkupozícióit javította, noha aligha kérdéses a NATO bővítése. Mindamellett intő jel, hogy Nyugaton szaporodnak a bővítést megkérdőjelező megnyilvánulások. A Nyugaton csak „Mister Nyetnek” nevezett Jev- genyij Primakov szándékainak komolyságát jelezte, hogy a múlt héten a dumában igyekezett biztosítani a hátországot és a Kreml jelenlegi gyengeségéből is igyekszik fegyvert kovácsolni, ha ez szóba jöhet a bővítés elleni érvek sorában, és Moszkva ismét mumust csinál a kommunista ellenzékből. A párizsi öngól után Washington nyilvánvalóan igyekszik helyreállítani a Nyugat egységét. Jelzés- értékű volt; Viktor Cserno- mirgyin kormányfő washingtoni látogatása után először nyilatkozott úgy, hogy van lehetőség a megegyezésre a NATO-bővítés ügyében, ám változatlanul kérdéses: vajon létezik-e olyan megoldás, amely mindenkinek tetszik.
