Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-06 / 4. szám
1997. január 6., hétfő Riport Csorog a Vince Januári jeles napok Isten nem ver bottal Képzelt riport törvényről, önbíráskodásról, kéjhölgyekről Tóth M. Ildikó A január nevet a rómaiaktól kaptuk, akik Janusról, a kétarcú (egyszerre a múltba és a jövőbe néző, a nappal és az éjszaka egybeolvadását szimbolizáló) istenségükről nevezték el. Janus a kapukat őrizte, s a „janua”-nak, vagyis a ki- és bejáratoknak rendkívüli jelentősége volt a rómaiak életében. Például, ha a római hadsereg háborúzott, az Alvárosból a Fórumra vezető, az isten ércszobrával megszentelt kaput jelképesen nyitva tartották. A békét a zárt kapu hirdette. Janusból aztán szerencseisten és Pater Matutinus, a Hajnal Atyja lett, hónapját a Mensis Januarius-t nászi hónapnak is tartották, a januárban született gyermekekről pedig úgy vélték, hogy szerencsések és fogékonyak a természetfeletti dolgokra. A mi kalendáriumunkban 6-a, Vízkereszt és a Három- királyok napja az első jeles esemény, a farsang és vele a bolondozó vígasság veszi kezdetét. A keleti egyház még most is ezen a napon ünnepli Jézus születését. A pap a tömjén mellett megszenteli a vizet, és keresztel (innen ered a Vízkereszt elnevezés). A megszentelt víznek a babona szerint gonoszűző, egészségvarázsló hatása van, ezért abból mindig hazavisznek egy keveset. A mise után a pap elmegy a hívekhez, és megszenteli a hajlékukat, az ajtó szemöldökfájára a szintén megszentelt krétával felírja az esztendő számát, és a három napkeleti király, Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűjét imigyen: 19+G +M+B+97. Pár percre le is ül a házban, hogy a tyúkok jól tojjanak. Amikor még otthon szőtték-fonták a kendert, a háziasszonyok igyekeztek mind tovább elkísérni útján az atyát, hogy jó hosszúra nőjön a kenderük. Férj- és időjósló nap is, ekkor bontják le a karácsonyi asztalt, és általában a fenyőfát is. Január 17-én van az állatok védőszentjeként tisztelt Remete Szent Antal emléknapja. Hajdan, amikor a jószág betegsége vagy elhullása végtelen nyomorúságba taszította a szegény embert, a gazdák fontos ünnepe volt. Ilyenkor hatottak a legjobban az ősi ráolvasások, amelyeknek rítusához babonás cselekedetek is hozzátartoztak. Ekként hitték, hogy a Szent Antal tüzének nevezett orbánc lángját el lehet oltani (azaz megszabadítani tőle a beteget), ha az ágya mellett három Antal nevű férfi elpöfékel egy pipa dohányt, és mind ráfújja a füstöt. Bár a művelet eredményéről nem maradtak fenn hiteles beszámolók, a pálos atya napján — legalábbis a lelkekben — erősen fogott a varázs. Másnap tartják a Piroskák a névünnepüket, a ka- lendáriumcsinálók eredetileg Priscára, az ókeresztény vértanúra kívántak emlékeztetni vele. A hajadonok ekkor piros kendőt kötöttek a nyakukba, mert akkor még az esztendőben férjhez mentek. Az időt jósló regula azt mondta: „ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy”, a mostani kemény télen ez valószínűleg beigazolódik. 1271. január 18-án hunyt el Árpád-házi Szent Margit. Őt atyja, IV. Béla király Istennek ajánlotta, ha a tatárok veszedelme elhárul. Mint ismeretes, Margit Jézus menyasszonya lett, és a domonkosok rendjében élte alázatos és önfeláldozó életét. Húszadikán Fábián és Sebestyén vértanúkra emlékezünk. Szent Sebestyén császári katonatiszt a lövészek, Szent Fábián pápa a pestises betegek patrónusa volt. Névnapjukat az első tavaszkezdő napként jegyezték, akkortól már nem szabad fát vágni, mert méz- gásodni kezdenek, vagyis megindul bennük az életnedv. Huszonegyedikén, Ágnes napján Szent Ágnes római szűz és vértanú ünnepe van. Ha ekkor böjtölnek, és különféle mágikus cselekményeket végeznek a lányok, akkor állítólag éjszaka megálmodják a jövendőbelijüket. „Csorog a Vince, telik a pince” — szól a közismert rigmus Szent Vince hispá- niai vértanúnak, a középkori szőlősgazdák védőszentjének ünnepén. Ha olvad, nagyokat isznak és mulatnak a bortermelők, közben dicsérik Vincét, hisz az ol- vadásos idő jó bortermést jósol. Aztán vagy beigazolódik a sok száz esztendős mondás, vagy nem, mert ha csak ennyin múlnék a torokvidító borovicska sorsa, akkor újra feltámadna a hordót csináló kádárok mestersége. Huszonötödikére, Pál napjára is vannak rendelve csíziók, például: Pál-fordulás — télfordulás, hogyha szeles Pál-fordulás, akkor lészen hadakozás, Pál fordul köddel, jószág hullik döggel. Mindezek azt mutatják, hogy a damaszkuszi úton való megtéréséről híres, sokszor emlegetett Szent Pál apostol névnapja fontos idő-, termés- és egészségjósló nap volt, amikortól lassan tavaszra fordul az idő. Pál a néphagyomány szerint valóban fordul, mert vagy jeget tör, vagy csinál. Ha ideje tiszta, jó lesz a termés, viszont hava és esője drágaságot jelez, köde járvánnyal, a szele meg háborúsággal fenyeget. Ekkor szokták megsütni a Luca- pogácsához hasonló Pál- pogácsát a családtagoknak, s akinek a pogácsájában megperzselődik a libatoll, az még az esztendőben elbúcsúzik az ámyékvilágtól. A néphit azt is tartja, hogy a medve Pál napján fordul meg a barlangjában, február 2-án pedig előcammog onnan, hogy látja-e a saját árnyékát. Ha napos időt talál, akkor még hosszú és kemény lesz a tél, vagyis őkelme durmolhat tovább. Tapolcai Zoltán (Új Kelet) A fehér furgon intés nélkül kitette az indexet. Ekkora mázlit. A többiek már órák óta taposták az útszéli latyakot, neki elég volt tíz perc, hogy palit fogjon. Nem is akármilyet. Német rendszám, világmárka, hatalmas batár. Nem kell az első ülésen szorongani, ahogy magukra zárják a raktér ajtaját, jöhet ami belefér. És ez fizet, fizet mindenért. Kényszeredetten ugrott arrébb, ahogy az autó a saras havat felcsapva mellette elsuhant. Néhány méterrel mögötte fékezett. Utánafordult. Már a placcon következőként standoló lány is megindult felé, hátha nagy parti lesz. Ekkor kivágódott a furgon ajtaja. Villámgyorsan két férfi pattant le a platójáról. Egy építőipari cég pufajká- ját viselték, fekete sísapka fedte egész arcukat, csak egy vékony résből villámlott ki hidegkék szemük. Kiáltani sem volt ideje, mert az egyik marokra vogta a haját, bőrkesztyűs kezét a szájára tapasztotta és hátrarántotta a fejét. A másik már ütött is. Szinte kipréselte belőle az összes levegőt. Feinyalábolták mint egy ronggyal teli zsákot és felhajították a kocsira. Nem tudta, hogy eszméleténél van-e még, de nem érezte a plató hidegségét. Valami meleg, enyhén remegő tárgyra esett. Ujjaival ernyedten tapogatni kezdte. Egy élettelen emberi testen feküdt. * * * A szürke épület második emelete. Elegánsan, de hidegen berendezett szoba. Az ablak ellenfényében két férfi sziluettje. Az egyik mereven figyeli az utca forgalmát, a másik jobbra-balra toporogva, széleseket hadonászva beszél. — Érthetetlen, érthetetlen... — Mi? — Eltűntek... Egyik pillanatról a másikra... — Kik? — Hát a lányok...tudja,... a „határvadászok”... — Na és... tél van... meglepi? — Khm... reggel még kint voltak... — Ezt honnan tudja? — Mocsok dolog, ha a mi embereink is elnézik, vagy akár benne vannak ebben az üzletben... — Hova gondol? Fülest kaptunk... — Azt... Feljelentés érkezett? — Nem. — Akkor? * * * Még ketten mentek lépre a piacéról. Nem bírt mozdulni, csak szeme sarkából Figyelte, ahogy azok arcára is ráfagy a bájvigyor, ahogy karikába hajlanak az ütéstől. A furgon ajtajától egyik se látta, mi történt a másikkal, így belesétáltak a két férfi karjaiba. Az egyik lány nem vesztette el az eszméletét. Kínkeservesen felült, megpróbálta szétgombolni a kabátját. Lábait esetlenül szétvetette, amennyire viseltes szoknyája engedte. — Nem köll fizetni... nem köll... Az egyik fogdmeg felhördült, s azzal a lendülettel ahogy felugrott, beletalpalt a lány arcába. Az hátra- hanyatlott és vérbe borult arcából vinnyogás bugybor- gott. A furgont hirtelen re- terát szaga töltötte el. A tehetetlen cigánylány összerondította magát. Még egy rúgás volt a jutalma. Nem mozdult többé. Lehettek vagy tízen. Ahogy a ruhafoszlányokból, hajszínekből egymásra ismertek, szinte senki sem hiányzott azok közül, akik a határhoz vezető főúton nap mint nap stricheltek. De hol voltak a futtatók? Miért nem védték meg őket? Most hova mennek? Megölik őket? Eladják? Mit akarnak? A bűztől, az éhségtől és a félelemtől mindenkinek kavargóit a gyomra. De senki se mert még pisszenni se. Hosszú órák teltek el. A két férfi hatalmas dorongjaira támaszkodva ült az autó végében. Nem szóltak egy szót se, ahogy valaki megmoccant, már emelték is a botot. S néha csak úgy a rend kedvéért, mozgás nélkül is ütöttek. Korom sötét estére csapódott ki a furgon ajtaja. És egyszerűen kihajigálták a lányokat az országút szélére. * * * A szürke épület második emeletén megcsörren a telefon. — Te vagy az? Régen hallottam már a hangodat! Hja kérem, aki a világ másik végére kerül! — Érdekes így összefutni, de van egy furcsa hírem. — Mond, ne kímélj! — A járőreim tegnap éjszaka begyűjtötték tizennégy lányt az országút mellől! — Gratulálok! Javítjátok az országos statisztikát. —- De félholtra voltak verve! — S nekem ehhez mi közöm! — Semmi mást nem voltak hajlandók elmondani, csak azt, hogy hova valók. A ti megyétekbe. — De mit keresnek hatszáz kilométerre innen? — Ezt én is szeretném tudni! — Mit mondtak? Ki verte meg őket? — Erről hallgattak. Tizennégy név és cím. Ezzel szolgálhatok. A megyei kórház baleseti sebészetén vannak. — Hívj fel, ha küldhetek értük egy kocsit. A többi a mi dolgunk... — Tényleg nem tudsz semmit mondani? — Én is értetlenül állok az eset előtt. Röhej. A törvény keretein belül megoldhatatlan dolgokra, valakik törvényen kívül próbálnak választ adni... — Mázlid van. Ezek nem mennek még egyszer ki az út szélére... — Ne hidd.. Kattan a telefon a szürke épület második emeletén. A férfi feláll és újra belebújik az ablak ellenfényébe az utca forgalmát bámulva. A ház előtt épp egy fehér furgon gurul el, német rendszámmal. Világmárka, hatalmas batár... * * * Ezt a történetet a képzelet szülte. Részben. Mert ugye van törvény, van önbíráskodás, vannak kéjhölgyek. És létezik a fehér furgon... Nyelvőrködés Decemberben közzétettük a nyelvvédők felhívását a magyar nyelv védelméről. Egy-két példával megvilágítottuk azt is, mire gondoltak a felhívást kibocsátók. Aztán kézbe vettük a Nyelvművelő kéziszótárt, hogy figyelmébe ajánljuk olvasóinknak. Azok számára, akik tenni szeretnének nyelvünkért, vagy legalább igényesek arra, hogy elkerüljék a legsúlyosabb vétségeket, ebből szemlézgetünk most. Erdélyi Tamás _____ A magyar szókincset rendszeresen gazdagítjuk idegen nyelvekből kölcsönzött szavakkal. E jövevényszók, ha új fogalmakat jelölnek, s helyettük a fogalmat pontosan kifejező magyar szó nincs, a nyelv szerves részévé válnak, értelmetlen dolog volna hadakozni ellenük. Nem hibáztatható az idegen szavak használata akkor sem, ha azok hangulati vagy stilisztikai különbséget fejeznek ki, illetve szépirodalmi műben környezet- vagy jellemfestő eszközként szerepelnek. Ugyancsak helye lehet az idegen szavaknak a tudományos és a szakirodalomban, mindaddig, amíg az csak szakembereknek szól. Ezekben is kerülni kell azonban az idegenszerű új szakszavak alkotását. Az idegen szavak használatát azonban feltétlenül kerülni kell az ismeretterjesztésben, az oktatásban, a sajtóban, rádióban és televízióban; az elkerülhetetlen — mert nincs helyettük magyar szó — idegen szavak jelentését azonnal értelmezni kell! Az akármennyire is közismert idegen szavak öncélú használata megnehezíti a gondolatok cseréjét, kiszorítja helyükből a rokonértelmű magyar megfelelőket, olykor szótévesztést okozhat (pl. adaptál — adoptál). A közkeletű idegen szavakat a magyar szövegben általában magyarosan írjuk és ejtjük ki. Az idegen földrajzi nevek egy része ugyancsak magyaros formában honosodott meg, és magyar nevén írandó például a Kárpát-medence történelmi magyar településeinek neve is. A nem közkeletű, latin betűs idegen szavakat, kifejezéseket és neveket eredeti helyesírás szerint kell leírni, kiejtésüknél azonban tartózkodni kell mindkét véglettől — tehát a betű szerinti kiejtésmódtól éppúgy, mint az eredeti ejtésmód tudálékos utánzásától. Bizonytalan esetben használjuk a megfelelő szótárakat! A ragok, jelek, képzők toldalékolásának szabályait az érvényes helyesírási szabályzatból ismerhetjük meg. A nem latin betűs szavakat általában fonetikus (kiejtés szerint) írjuk. Újabban teljed a kínai és a japán nyelvek nemzetközi — angolos — átírása. Ez sem helyteleníthető, csak arra kell vigyázni, hogy egyazon szövegben csak egyfajta átírást alkalmazzunk!
