Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-30 / 25. szám
♦ÍJ Iíclct Még néhány hét, és az adózó álampolgárok számot adhatnak a hivataloknak elmúlt esztendei bevételeikről, kiadásaikról. Egészen új azonban, hogy az adó egy százalékát ki-ki saját belátása szerint utaltathatja különféle szervezeteknek, alapítványoknak. Tiszátok utcáin járva arról kérdeztük meg a járókelőket, ők mit szólnak ehhez. íme néhány a válaszok közül: Szurkos László:- Nagyon tetszik, hogy legalább kis részben lehet beleszólásom abba, mire fordítsák az általam befizetett adó egy százalékát. Azt azonban sajnos senki nem tudja garantálni, hogy a félretett forintok jó helyre kerülnek majd. Sokat gondolkodtam azon, én vajon kinek ajánljam fel az egy százalékomat. Végül úgy döntöttem, egy gyermeksegélyező alapítványt segítek. Ott biztosan nem lehet su- mákolni, s az a néhány forint talán segít a sok, család nélkül maradt kisgyermeken. Jövőre már lehet, hogy nem lesz miből felajánlanom. Munkanélküli lettem, felszámolták a cégünket. Szerszámgéplakatos a mesterségem, de egyelőre még nem tudtam újra elhelyezkedni.- Nyugdíjas vagyok, de ha kíváncsi a véleményemre, én megmondom, hogy nagyon jó dolog ez az egy százalékos kezdeményezés, mert erősíti a demokráciát. Bár nem hiszem, hogy túl sokra mennének a szervezetek az így befolyt öszegekkel. Lehet, hogy sokkal célravezetőbb lenne, ha az állam közvélemény-kutatással kiPapp István: derítené, melyek azok az alapítványok és társaságok, melyeken az emberek többsége segíteni szeretne. Ha megvannak a nevek, akkor egy bizonyos összeget egyben kellene átutaltatni a számlájukra, nem így elaprózva. Hová vezet ez? Nemcsak hogy töméntelen időbe telik, míg az adóhivatal szétszortírozza a százalékokat, de az sem biztos, hogy mindenki megkapja a neki utalt részt. Ez nem egyszerű bizalmatlanság, de amit az ember mostanában lát a tévében, az már kriminális. Öregszik az ország, s egyre inkább kezdünk elmaradozni Európa fejlettségétől. Ez az orvosi ellátás terén is megmutatkozik. Igy szerintem bárki bármit is mond, a segítségre a legnagyobb szüksége az egészségügynek van. Kovács Anita:- Egyetértek a döntéssel, mely szerint magam ítélhetem meg, kinek adom oda egy részét annak a pénznek, amiért megdolgoztam. Az éremnek viszont van egy másik oldala is, hiszen nem lehet biztosan tudni, tényleg minden fillér a helyére kerül-e. Megítélésem szerint az egészségügynek lenne a legnagyobb szüksége az anyagi támogatásra. En mégsem nekik adok, hisz fizettem már elég tb-járulékot. Inkább valami természetvédő egyesület adószámát jelölöm meg a kártyán. Még mindig várja az érdeklődőket az a helytörténeti kiállítás, melynek a tiszalöki városi könyvtár ad otthont. A kiállítást Aranyász Sámuel állította össze, elsősorban az 1848-49-i szabadságharc és az akkori paraszti élet emlékeiből. Városlátogató 1997. január 30., csütörtök „Meghosszabbítjuk a bentlakók életét” Házhoz is kijár a gondozó Pontosan dél van. Az Idősek Gondozási Otthonában éppen érkezésünkor kezdik szétosztani az ebédet. Van, aki az étkezőben költi el az ételt, a gyengébbeknek viszont ágyba viszik azt a gondozók. A vezetőnő irodája felé igyekezve asztalok és székek állják utunkat. Megbocsátható az átmeneti felfordulás, újjabb helyiségekkel bővült az otthon épülete. Erről és az intézet működéséről Boross Pálné intézményvezetővel beszélgettünk.- Ebben a most látható formában 1995 óta működik az otthon. Pillanatnyilag huszonkilenc gondozottunk van, de ebben az évben újabb lakók érkezésére számítunk. Az otthon mellett működött éveken át a mentőállomás. Miután ők kinőtték az épületet és új helyre költöztek, az önkormányzat áldását adta arra, hogy mi vegyük birtokunkba az így felszabadult helyiségeket. Terveink szerint azok az időskorú férfiak kapnak majd ott helyet, akik még könnyen mozognak, és nem szorulnak állandó felügyeletre. Ez persze nem azt jelenti, hogy ők elkülönülve fognak élni. A nappalokat továbbra is együtt töltik majd a többiekkel a társalgóban, Csengetésünkre Aranyász Sámuel nyit ajtót, és melegen invitál minket a nagyház felé. Az előszobába lépve különös kép fogad. Mintha csak a világ legtermészetesebb dolga volna, a magyarországi kisváros egyik portáján egymásba kúszva fejlődnek a trópusi gyümölcsfák. Az „örök szerelemről” így vall házigazdánk:- Az egész történet még valamikor 1938 és 1941 között kezdődött, amikor elvégeztem egy gazdasági szakiskolát. A tudást bizonyító papírokkal a kezemben Szarvasra, kerültem, tó festésre és nagytakarításra volt szükség. Ezzel elég gyorsan végeztünk, mára már csak az utolsó simítások vannak hátra. Úgy számolom, hogy hat-hét férfi kényelmes elhelyezését tudjuk megoldani fürdési lehetőséggel, sőt, még egy külön kis társalgójuk is lesz.- Milyen ellátásban részesülnek a bentlakók?- A kényelmes elhelyezés mellett naponta háromszor kapnak enni, és szakképzett ápolók gondoskodnak róluk. Sokan olyan állapotban vannak, hogy önállóan tisztálkodni sem tudnak, ebben is segít nekik az ápolószemélyzet. Én úgy érzem, hogy aki itt él, meghosszabbítjuk az életét, hiszen kényelem, nyugalom veszi körül.- Mennyit fizetnek az idősek a bentlakásért?- Eddig havi 8600 forintot kértünk, de most kénytelenek leszünk ezt az összeget körülbelül húsz százalékkal megemelni. A legtöbb általam ismert intézményben a nyugdíj ahol a nagy öntözőparkban kaptam munkát. Nagyon szerettem csinálni, de 1952-ben felszámolták a magángazdaságot. A szenvedély azonban akkor már olyan nagy volt bennem a különféle növények iránt, hogy egyre inkább bújni kezdtem a szakkönyveket, s azon munkálkodtam, hogy akkor még igencsak különlegesnek és egzotikusnak tartott magokat oltsak be és honosítsak meg a ház körül. Ezekből az időkből vannak az első fügefáim, és nem sokkal később helyet kapott nálunk a citrom, a narancs, a kávé és a vanínyolcvan százalékát vonják le, de én ezt nem tartom túl ésszerű és igazságos dolognak. Ugyanazért a szolgáltatásért és ellátásért miért fizessen valaki többet csak azért, mert néhány forinttal többet hoz neki havonta a postás. Erről szerencsére sikerült meggyőznöm a képviselő- testületet is, így megegyeztünk a már említett húsz százalékos növelésben. — Csak a bent élő idősekről tudnak gondoskodni?- Nem, hiszen már évek óta jól működik a házigondozói szolgáltatásunk is. Ennek keretében két házigondozó és egy közhasznú munkás jár ki a rászorulókhoz, ahol segítenek a takarításban, tisztálkodásban, és naponta három alkalommal házhoz viszik az ennivalót is. Emellett a szociális étkeztetésről is gondoskodunk. Ez azt jelenti, hogy azoknak az idős embereknek is mi főzünk, akik maguk ezt nem tudják megtenni, s ők minden délben eljönnek hozzánk a meleg ebédért. lia, majd az ötvenes évek végén a banán is. A feleségem először kicsit bizonytalankodva nézte mindennapi ténykedésemet, aztán szép lassan beletörődött, hogy nekem már csak ez marad a „bogaram”. Időközben azonban ő is megkedvelte finomságokat adó védenceimet, s éppen ő találta ki, hogy az előszobában, ahol úgysem fűtünk, milyen jó helye lenne néhány fának. Ezek a növények ugyanis nem kedvelik a for- róságot. A kávé, a peppinó és a banán kifejezetten a tíz fok körüli hőmérsékletet szereti, és a narancsnak, citromnak se kell több plusz öt foknál. Legnagyobb büszkeségem most azonban a datolya és a citromfa. A datolyáról hatalmas tál gyümölcsöt szüreteltünk a minap, és a citromfa is roskadozik. Bár a termése nem minden fának egyforma. A nyárikonyhában lévő példányokon a szokásos méretű gyümölcsök nőttek, de az előszobái fán egy-egy citrom férfiököl nagyságú. Búcsúzóul kóstolót kapunk az érdekes gyümölcsökből, és mellé néhány szál hóvirágot. Mintha a természet is tudná, hogy ez a hely egy kisebb paradicsom, itt emelték fel először fejüket a tavasz hírnökei. írta: Sikli Tímea Fotók: Bozsó Katalin Tiszátok Embermagas tortacsoda Egészen biztos, hogy jó helyen járunk, mert a levegőben már messziről érezni a frissen sült krémesek illatát. Kora délelőtt lévén a termelőüzemben nagy munka folyik. Orosz Lász- lóné vezetésével egymás után kerülnek tálcára a gyümölcsös, krémes és habos sütemények.- Mióta működik ez ai üzem?- Már több mint harminchárom éve. Az eltelt esztendők alatt számos változást megértünk, de azért nem múlt még el nap tésztasütés nélkül. Most már magánvállalkozásként működtetjük az üzemet. Körünkben van még idős mesterünk is, akitől több generáció tanulhatta meg a süteménykészítés fortélyait. Neki köszönhetően már jómagam is harmincegy éve vagyok a pályán.- Csak a helybélieknek sütnek?- A városon kívül Tisza- vasváriba és Hajdúnánás térségébe is visznek tőlünk cukrászsüteményeket. Messzebb nem érdemes próbálkozni, mert a szállítás költségei minden hasznunkat elvinnék.- Mi az, amit a legszívesebben fogyasztanak az emberek?- Az igény többrétű. Leginkább a krémesek és a gyümölcsös sütemények aratnak nagy sikert. Specialitásunk azonban maga a sárga piskótaalapunk, melyet mindig házi tojásból készítünk. Ma már nem vesznek nagy tálca édességet a vásárlók, de amit elvisznek, azt szeretik a legigényesebb kivitelben és ízben megkapni.- Mennyi fogy naponta a süteményekből?- A hét első napján csak néhány száz darabot sü-. tünk. A hétvégeken azonban a szeletes tészták mellett sok születés- és névnapi, valamint esküvői tortát rendelnek. Gyakran rendelnek emeletes tortákat, a gyerekek körében leginkább a figurás sütemények, ezek közül is a sündisznó és a pillangó hódít. A legnagyobb élményt egy esküvői torta elkészítése jelentette számomra. A „költemény” magassága megegyezett a menyasz- szony százhetven centijével, szélessége pedig hatvan centit tett ki. csajt ejszajtara vagy a ueiuia- ni pihenés idejére mennek át a saját szobájukba.- Nagy munkát adott az átalakítás?- Egyáltalán nem. Olyan szerencsés volt az épület beosztása, hogy csak egy tisztiTrópusi növények szerelmese Gazdag termés a legkülönbözőbb déliekből Narancs, banán, mandarin, kis és nagy méretű citromok, füge- és óriás paradicsomfa, bors, babérlevél és kávé. Ha valaki azt hinné, hogy valamelyik egzotikus ültetvényről adunk úti beszámolót, az nagyon téved. Tiszaiök belvárosánál nem is kellett messzebb mennünk ahhoz, hogy részesei lehessünk a nem mindennapi csodának.
