Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-29 / 24. szám
Magyar Távirati-Iroda Az amerikai kormányzat tiltakozott Belgrádnál a békés tüntetőkkel szemben alkalmazott rendőri erőszak miatt Nicholas Burns külügyi szóvivő hétfőn közölt^ hogy a tiltakozó jegyzéket az Egyesült Államok belgrádi ügyvivője nyújtotta át Milan Milutinovic jugoszláv külügyminiszternek Ismételten figyelmeztette a szerb kormányt, hogy nem számíthat nemzetközi támogatásra mindaddig, amíg „fizikai erőt alkalmaz ártalmatlan polgári személyekkel szemberT. Álláspontja szerint a belgrádi hatóságok a tüntetők „szisztematikus megfélemlítésére törekednek’. A limai japán nagykövet rezidenciáján 72 túszt fogva tartó szélsőbaloldali gerillák hétfőn délután automata fegyverekkel több lövést adtak le; a jelek szerint azért, hogy távozásra kényszerítsék az épület előtt nagy erőkkel felvonuló rendőri alakulatokat A francia hírügynökség jelentése szerint a gerillák a levegőbe lőttek, a Reuter azonban rendőrségi forrásokat idézve arról számolt be; hogy a biztonsági erőknek az épület előtt elhaladó egyik páncélozott járművét több találat érte A lövöldözésben senki nem sebesült meg Közvetlenül az incidens előtt több tucat rendőr vonult fel az épület közelében, majd három-négy páncélozott szállító harcjármű is elhaladt a rezidencia előtt, amely fölött eközben egy helikopter körözött Az Albániában kormányzó Demokrata Párt keddre politikai nagygyűlést hirdetett meg hogy megpróbálja lecsillapítani a piramisjátékok összeomlása nyomán támadt közfelháborodást és fellépjen az országon végigsöprő erőszakos megmozdulásokkal szemben. A nagygyűlés előestéjén ismeretlen támadók Tirana belvárosában súlyosan megsebesítették Ndre Legisit, a szocialisták egyik tekintélyes vezetőjét Legisi koponyatörést szenvedett s az orvosok szerint állapota válságos. Egyidejűleg Sáli Berisha elnök bejelentette; hogy nem látja indokoltnak a szükségállapot bevezetését s katonákat csak korlátozott időre rendelnek ki az utak és a középületek védelmére Momir Bulatovic montenegrói elnök hétfőn Belgrádban járt, és tárgyalásokat folytatott Slobodan Milosevic elnökkel - írta keddi számában a Nasa Borba. A független napilap nevük mellőzését kérő illetékesekre hivatkozó jelentése szerint a két politikus a jugoszláv föderáció jövőbeli működéséről, valamint az új szövetségi kormány összetételéről tárgyalt. A hét végén Milo Djukanovic, Montenegró miniszterelnöke is tárgyalt Milosevic elnökkel, azonban belgrádi értesülések szerint a megbeszélés nagyon rövid volt, s a két politikus több kérdésben vitába keveredett egymással. A Nasa Borba szerint Momir Bulatovic az egyetlen olyan podgoricai vezető, aki nyíltan támogatja a szerbiai belpolitikai válság megoldásának Milosevic-féle tervezetét. Borisz Jelcin orosz és Jacques Chirac francia elnök találkozója az eredeti terveknek megfelelően, február 2-án lesz - jelentette be kedden Moszkvában Szergej Jasztrzsem- bszkij elnöki szóvivő. Jasztrzsembszkij közölte, hogy a találkozót az újévi orosz-német csúcshoz hasonlóan Jelcin elnök Moszkva közelében lévő rezidenciáján tartják meg. Pulykákkal az AIDS ellen MTI A tavalyi kampány főszereplője, egy beszélő pénisz helyett idén tipikus karneváli figurák jelmezébe öltözött pulykák, a helyi szlengben a férfi nemzőszervvel társított állatok buzdítják óvszerhasználatra a brazilokat a közelgő karnevál elé időzített AIDS-ellenes kampányban. A brazil szóhasználatban a pulykának ugyanúgy kettős jelentése van, mint az angolban a kakasnak: egyszerre jelöli a madarat és a hímvesszőt - írta a Reuter a kampány készítőjére, a Master Comunica- cao reklámcégre hivatkozva. ' Vasárnap óta Carmen Miranda helyi filmsztár, kalózok, régimódi sanzonénekesek és a duhaj karneváli mulatságok más jellegzetes figuráinak álruháját viselő i pulykák tűnnek fel a tévé- ; ben, hogy a kellő elővigyázatosságra intsék a brazilokat a farsang alatt, amely hagyományosan a kicsapongás ideje. E háziszámyas képe díszíti azt a 2 és fél millió kondomtartó tárcát is, amelyet február 8-12. között osztanak szét ingyen. Az állatfigurával a kampány alkotói a tavalyi botrány megismétlődését akarták elkerülni. Akkor az AIDS-el- lenes propagandát, amelyben egy férfi Braulio „nevű”, állandóan kakaskodó péni- szével perlekedett, kénytelenek voltak félbeszakítani, miután a Braulio nevű férfiak szerte az országban élcelődés tárgyává váltak. Brazília a világ egyik legfertőzöttebb országa. A 160 milliós államban 95 ezer vírushordozót tartanak nyilván, de az AIDS-fertőzöttek tényleges száma - a hatóságok becslése szerint - elérheti a 450 ezret is. Világkrónika Csecsenföld választott MTI A szakadár Csecsenföldön hétfőn parlamenti- és elnökválasztást tartottak, amely az eredmény függvényében meggyorsíthatja a terület státusának rendezését. A példátlanul magas megjelenés miatt a központi választási bizottság késő estig meghosszabbította a mintegy 450 szavazóhelyiség nyitvatartását. Az esti órákig nem voltak pontos adatokat a részvételről, de a megjelenés alapján biztosra veszik, hogy érvényesnek bizonyul a voksolás. Megfigyelők szerint a tizenhárom elnökjelölt közül a fegyveres ellenállás öt ismert vezetője - Zelimhan Jandarbijev elnök, Aszlan Maszhadov kormányfő, a hírhedt terrorista Samil Bászájev, Movladi Udugov miniszterelnök-helyettes és Ahmed Zakajev elnöki tanácsadó - indult valós eséllyel a tisztség elnyeréséért. Mindannyian a csecsen függetlenség hívei. Az öt esélyes mintegyike szűkebb hazájában szavazott. Csak Maszhadov mondta biztosra győzelmét, úgy vélve, hogy a szavazatok 60 százalékát szerzi meg és nem lesz második forduló. Az elnök mellett parlamentet is választottak. A 63 hely mindegyikére tucatnyinál több jelölt jutott. Tim Guldimann, az EBESZ grozniji képviselője elégedetten nyilatkozott a szavazás menetéről. A hosszú sorok miatt a központi választási bizottság délután két órával meghosszabbította a szavazóhelyiségek nyitva tartását. A gyenge telefonösszeköttetés miatt pontos adatok nem álltak estig rendelkezésre a részvételről. Kora délutánig a közel félmillió szavazópolgár közül 135 ezren adták le voksukat és a nagy megjelenés alapján feltételezhető, hogy érvényes volt a választás. A szavazás tisztaságára az EBESZ 72 képviselője felügyelt. A leszavazott választópolgárok kezét ultraibolya lámpa alatt látható festékkel jelölték meg, elkerülendő, hogy valaki többször is szavazzon. Moszkvai megfigyelők szerint a választás közelebb hozhatja a szakadár kaukázusi köztársaság jogállásának meghatározását, ám a terület gazdaságilag aligha képes az önállóságra és a háborús károk helyreállítására. Az új elnök MTI Bátor katona bőrében rejtőző igazi diplomatának tartják otthon és külföldön is Aszlan Maszhadovot, aki - előzetes, de már biztosnak tekinthető eredmények alapján - győzött a hétfői választásokon, s Csecsenföld új elnöke lett. Maszhadov hivatásos katonatiszt, 1978 és 1981 között végezte el a leningrádi tüzérségi akadémiát. Először Magyarországon szolgált, majd - történelmi paradoxon! - Litvániába vezényelték, s a legkiválóbbnak tartott szovjet tüzéralakulat ezredeseként parancsnokolt a függetlenséget követelő tagköztársaság lerohaná- sában. 1992-ben tért haza, hogy tábornokként részt vegyen a függetlenségét 1991 végén kikiáltott Csecsenföld hadseregének létrehozásában, s vezérkari főnökként irányítsa az orosz csapatok elleni harcot. Vitathatatlan tekintélyével a szeparatista háború minden vezetőjének és résztvevőjének bizalmát elnyerte - olyannyira, hogy a legkegyetlenebbnek tekintett Samil Bászájev emberei közül is sokan mellé álltak. Az új csecsen államfőt valódi hadvezérnek, rettenthetetlen katonának tartják, aki képes volt egy mozgékony és hatékony, a hatalmas orosz fölénnyel is eredményesen szembeszálló hadsereg megteremtésére. Az egyenruha egyben tehetséges diplomatát is takar: acélidegei, rendíthetetlen nyugalma, ravaszsága és intelligenciája a béketárgyalások során Alekszandr Lebegy orosz tábornok méltó partnerévé tette. Bár szélsőséges ellenfelei szerint „ingatag” békét kötött, amely bármely pillanatban összeomolhat, a csecsen nép a hétfői szavazáson bebizonyította, hogy a kegyetlen, szélsőséges katonai vezetéssel szemben a remélhető békét részesíti előnyben. A 45 éves, őszülő hajú, középtermetű, sovány Maszhadovot hívei - tekintélyes méretű hallószervei miatt - „Nagyfülűnek” becézik. Az elnök nős, két gyermeke van: fia, Anzor mellette harcolt az oroszok ellen, s leánya, a 13 éves Fatima. Kárpátaljai főszerkesztők tiltakozása Az idei év első politikai szenzációja lett Kárpátalján a Rabocse-Kresztjanszkaja Pravda (Munkás-paraszt Igazság) című újság első számának a megjelenése. A magát a bolsevikok közéleti-politikai lapjának nevező, Munkácson szerkesztett és Ungváron nyomtatott orosz nyelvű kiadvány, amit tavaly novemberben jegyzett be Ukrajna Tájékoztatási Minisztériuma, heves tiltakozást váltott ki a kárpátaljai írott és elektronikus sajtóban. MTI Hét megyei lap főszerkesztője és a Kárpátaljai Állami Televízió és Rádiótársaság vezérigazgatója nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélik az Oroszországi Kommunisták Bolsevik Pártjának ukrajnai, moldáviai és dnyepermelléki szervezetének vezetői által alapított újság szellemiségét. Az aláírók felháborodásukat fejezik ki amiatt, hogy a független ukrán állam területén a demokráciát és szólásszabadságot felhasználva megjelenő kiadvány semmibe veszi és pocskondiázza az állami jelképeket, nacionalistának és fasisztának nevezi az ukrán zászlót, miközben fejlécén egy nem létező állam, a Szovjetunió címereit, jelszavait, Marx, Engels, Lenin és Sztálin portréját viseli. A főszerkesztők szerint a bolsevik újság megsérti az ukrán sajtótörvény 3. cikkelyét, mivel az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére szólít fel, nyűt kirohanásokat intéz a fennálló hatalom, az állam vezetői ellen. Leonyid Kucsma elnököt például az imperialisták lakájaként emlegeti, de hasonló hangnemben ír az oroszországi vezetésről is. A munkácsi kiadvány - mutatnak rá a nyilatkozatot jegyzők - cikkeivel komoly kárt okoz Ukrajna érdekeinek, nemzetközi tekintélyének, durván beavatkozik egy szomszédos állam bel- ügyeibe, ezért felszólítják a hatalmi szerveket és a közvéleményt, hogy megfelelő módon értékeljék a lap alapítóinak a tevékenységét és a kiadvánnyal szemben alkalmazzák a hatályban lévő megfelelő törvényeket. Szélsőséges sajtótermékekben korábban sem volt hiány Kárpátalján. A megyében éveken át forgalmazta az állami sajtóteijesztő- hálózat a többi között a szomszédos megyeszékhelyen, Lem- bergben kiadott ultranacionalista irányzatú Holosz Naciji (Néphang) heti újságot és a Nacio- naliszt című havi folyóiratot. Mindkét kiadvány a fajelméletet hirdette, a faji-nemzeti alapú ukrán állam megteremtésére szólított és náci jelképeket propagált. A két sajtótermék néhány hónapja ugyan eltűnt az újságos- standokról, jóllehet nem jogi lépéseknek köszönhetően, hanem a kiadásukra szánt anyagi források kimerülése következtében. Tömeges ételmérgezés Skóciában MTI __________________ Hé tfőn tizennyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma Nagy-Britannia eddigi legsúlyosabb ételmérgezési katasztrófájában; ezúttal is, mint legutóbb, egy idős skót nőbeteg hunyt el az e-coli fertőzésben. A hatóságok továbbra is egyetlen mészárszéket tartanak felelősnek a több száz embert ágynak döntő mérgezésért, mégpedig azt a lanark- shire-i családi vállalkozást, amelyet tavaly az „Év skóciai hentese” kitüntetéssel illettek. A cég szolgáltatta a húsételeket althoz a főként idősek, illetve gyermekek részvételével szervezett jótékonysági rendezvényhez még novemberben, amelynek látogatóinál elsőként jelentkeztek a súlyos tünetek. Á mérgezés azóta közvetlen átfertőződéssel is terjed Nagy-Britanniában; több kórházban a betegekkel foglalkozó egészségügyi személyzet számos tagja is megkapta a kórt. A szakértők szerint a katasztrofális ételmérgezést okozó hús- készítmények az e-coli nevű vírussal voltak fertőzöttek; a kórokozó belső vérzéseket és veseelégtelenséget válthat ki. A tömeges ételmérgezés egy éven belül a második olyan élelmiszerbotrány Nagy-Britanniá- ban, amely országos jelentőségre tett szert. Tavaly márciusban pattant ki, hogy a szarvasmarhákat sújtó agyi fertőzés (BSE) - amely már másfél évtizede ismert - szakértők szerint „valószínűleg” közvetlen okozója lehet a gyógyíthatatlan emberi változat, az agyleépüléssel járó Creutzfeldt- Jakob kór nemrégiben azonosított, igen virulens új változatának. Az. új CJ-törzs okozta betegségbe eddig igazoltan 15 személy halt bele Nagy-Britanniában. ****&* mhmm \ Hírről % hírre Palotai István (Új Kelet) Nincs a világon olyan öröm, amelybe üröm ne vegyülne, így a szélesedő nemzetközi horizontnak, melynek részesei vagyunk nem csak fény-, hanem árnyoldalait is el kell tudni viselnünk. A gazdasági fejlődés oldalvizén a feketegazdaság, a kereskedelem mentén a csempészet is feljődik és „virágzik”,- és sajnos elkerülhetetlennek látszik. Ami jelenleg folyik, az smafu, hogy ne mondjam, kismiska ahhoz képest, ami itt bekövetkezhet, ha már nem „csak” a FÁK országaiból jönnek a zsi- ványvezérek, hanem máshonnan is... A napokban a ferihegyi repülőtéren letartóztattak egy kábitószercsempészt, aki a kies Bogotából - Kolumbia fővárosából - érkezett hazánkba és motyójá- ban minden bizonnyal kokain volt... Még a gondolatra is kiráz a hideg, hogy mi lenne belőle, ha az ukrán, orosz és csecsen banditák Budapesten és környékén akasztanának tengelyt a kolumbiaiakkal, márpedig, ha a dél-amerikaiak megkezdték az „anyag” szállítását. Még az a szerencse, hogy egyelőre nincsenek érdekellentétek a két tábor között, mert kokainban a FÁK banditák - tudomásunk szerint - jelenleg még nem utaznak, megelégszenek a heroin, és az amfetamin (speed) piacával. Persze - mivel a kokain a legdrágább drog - minden bizonnyal ők is szemet vetnek erre az „iparágra”- mint legjobban fizetőre... És ha ez bekövetkezik, akkor jaj nekünk! Ahhoz már egészen biztos, hogy lesz néhány szava az olasz , de az amerikai-olasz maffiának is. Mindezek okán tehát valamilyen úton-módon csirájában kéne elfojtani a kezdeményezéseket és ehhez leginkább tapasztalatokra és „némi” pénzre volna szükség... Csak annyira, hogy egyetlen magyar rendőrt, határőrt és vámost se lehessen kilóra megvennie a simliseknek. Tisztában vagyunk vele, hogy az európai integráció jegyében jogharmonizációra van szükség. Mindenesetre roppant praktikus lenne olyan törvényeket és büntetési tételeket alkalmazni, hogy a drogbűnözők hátán Magyarország hallatára a hideg futkosson... Ez minden bizonnyal megtenné a hatását és messzire elkerülnének bennünket. Külpolitikusaink- nak pedig valahogy el kellene ismertetni a világgal, hogy a rend érdekében- legalább egy rövid ideig- szigorúbbak leszünk...