Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)

1997-01-22 / 18. szám

A Banglades északi részét sújtó hideghul­láin 33 ember halálát okozta az elmúlt hét során - jelen­tették be kedden helyi tisztségviselők. Tizennégyen Dinádzspurban haltak meg kihűlés következtében, ami­kor a hőmérséklet az itt rendkívül alacsonynak számító szintre, 5 Celsius fokra süllyedt. A többi áldozatot a várossal szomszédos körzetekben szedte a viszonylago­san komoly tél. A Dzsanakanta című, helyi nyelven megjelenő lap 109-re tette a északi tartományokban a szokatlan hideg áldozatainak számát. Sejk Haszina Vazed bangladesi kormányfő hétfőn elrendelte, hogy azonnal osszanak ki meleg ruházatot az északi területek szegényei között. Időzítő szerkezettel felszerelt nagy erejű pokolgépet hatástalanított a török rendőrség hétfőn este az Isztambul európai felén lévő főpályaudvaron. A nagy mennyiségű TNT-t és a hozzá kapcsolt detonátort egy el­hagyott csomag tartalmazta, amelyet a pályaudvar Sirkeci bejárata közelében helyezett el egy vagy több ismeretlen. A szeparatista Kurd Munkáspárt (PKK), amely a kurdok függetlenségéért fegyveres harcot folytat Törökország délkeleti részén a kormányzat ellen, több ízben is azzal fenyegetőzött, hogy a török nagyvárosokban is akcióba lép. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök élet­veszélyes fenyegetéseket kapott egy szélsőjobboldali il­legális szervezettől. Rendőrségi források szerint a sajtó­hoz eljuttatott közlemény, amelyet „a bosszú zsidó szer­vezete” aláírással láttak el, Netanjahut népe és hazája áru­lójának minősíti, és megfenyegeti, hogy ugyanolyan sors­ra jut, mint az áruló Jichak Rabin. A volt izraeli minisz­terelnököt 1995. november 4-^n gyilkolta meg egy szélsőjobboldali merénylő. Ez a szervezet annak idején magára vállalta Rabin meggyilkolását, amelyet Jigal Amir teológiai hallgató hajtott végre. Amir mindvégig azt állí­totta, hogy tettét egyedül követte el, bármiféle csoport vagy szervezet támogatása nélkül. Sikerült stabilizálni Nikola Koljevic volt bosz­niai alelnök alapvető életfunkcióit, ám a politikus, aki a múlt csütörtökön követett el öngyilkossági kísérletet, to­vábbra is lélegeztető gépen van - jelentették be kedden a belgrádi katonakórház illetékesei. Nikola Koljevic, a há­borús bűnök elkövetésével vádolt Radovan Karadzic mérsékelt politikusként számon tartott helyettese palei irodájában lőtte főbe magát. A második világháború idején a semleges Svédország is jelentős mennyiségben vásárolt aranyat a német náciktól, a Hitler elleni nemzetközi koalíció figyel­meztetései ellenére — írja keddi számában a Frankfurter Rundschau című német lap. A svéd központi bank levéltá­rában végzett kutatások alapján Göran Elgemyr történész és Sven Fredrik Hédin nyugalmazott nagykövet tanulmá­nyában arról számol be, hogy Svédország 1939-ben kezd­te az arany üzleteket a náci rezsimmel, és 1944 márciusáig 34 564 kilogramm aranyat vettek meg a Német Birodalmi Banktól. A németek elsősorban a skandináv ország vas­ércszállításaiért fizettek a megszállt országokból összera­bolt arannyal, de svéd valutát is vásároltak, amely akkor szívesen látott fizetőeszköz volt a nemzetközi piacon. Hasznos lehet a láz! MTI-Panoráma Kanadában állatkísérle­tekkel ellenőrizték azt a régi, de klinikai vizsgála­tokkal mindmáig nem iga­zolt megfigyelést, hogy a gyógyulást elősegíti, ha a „hipertermiát” (a testhő­mérsékletnek a normálisnál magasabb értékét) bizo­nyos ideig fenntartják, s nem kezdenek rögtön láz­csillapítókat adni a beteg­nek. A kanadai kutatók vizs­gálatai kimutatták, hogy a lázas állapotot követő 18 óra során jóval nagyobb mértékben termelődik egy bizonyos „stresszfehérje”, mint egyébként. A 70-es években felfedezett, stressz hatására termelődő fehérjék megakadályozzák a vérrö­gök képződését, ami a fer­tőzéses-gyulladásos folya­matokban a halál leggyako­ribb közvetlen oka. Jelenleg az azonnali láz­csillapítás a széles körben alkalmazott orvosi gyakor­lat — írta dr. Villar, a kana­dai kísérlet résztvevője, a tenerifei La Candelaria kór­ház kutatási részlegének vezetője -, holott a szakmá­ban közismert, hogy a láz a szervezet védekezése a fertőzéses, gyulladásos fo­lyamatokkal szemben. A gyermekek s az idősek láz nélküli lefolyású tüdő- gyulladása például maga­sabb halálozási arányszám­mal jár, mint ugyanez a be­tegség, ha láz kíséri - idéz­te az El País az American Journal of Respiratory and Critical Diseases című fo­lyóirat decemberi számá­ban megjelent írást. Világkrónika Panasz Magyarország ellen Az Egyesült Államok, Ausztrália, Argentína és Új- Zéland szerdán közös panaszt nyújt be Magyarország ellen a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) a mezőgazdasági export támogatása miatt - jelentette be kedden újságírók előtt Tim Fischer ausztrál kereske­delmi miniszter. M77_________________ Fischer közölte: a négy or­szág hivatalosan kérelmezni fogja, hogy a WTO konflik­tusokat megoldó testületé ál­lítson fel bizottságot a pa­nasz kivizsgálására - írta az AP-DJ. Fischer elmondta: a négy ország tárgyalt Ma­gyarországgal a támogatá­sokról, de nem értek el - mint mondta - kielégítő megállapo­dást. A panaszosok szerint Ma­gyarország az 1994-ben befe­jeződött uruguayi kereske­delmi tárgyalási fordulón vál­Támadtak a rendőrök MTI ___ A Belgrád belvárosában szolgálatot teljesítő orvosok hétfő este és kedd hajnalban öt olyan embert kezeltek, akit megvertek a rendőrök, s egy személyt kórházba kellett szál­lítani kivizsgálásra. A rendőrök hétfő este - több helyszínen, de egy időpontban — támadtak rá a vasárnap este óta folyamatosan tüntető diá­kokra. A rendőrök egy cso­portja a belvárosi Moszkva szálloda közelében asszonyo­kat is bántalmazott, gumibot­tal verték őket. A sebesültek között van az a Dejan Bula- tovic is, aki decemberben 25 napos börtönbüntetést kapott azért, mert egyike volt azok­nak, akik egy Slobodan Milo­sevic szerb elnökre hasonlító, életnagyságú és rabruhába öl­töztetett bábuval jelentek meg a múlt év novemberében ren­dezett belgrádi tüntetésen. MTI ______________ Gl igorov szerint az ajánla­tot Jacques Delors, az Euró­pai Bizottság akkori vezetője terjesztette elő Belgrádban azon a találkozón, amelyen részt vett a szerb Slobodan Mi­losevic, a horvát Franjo Tudj- man, a szlovén Milan Kucan, a bosnyák Alija Izetbegovic és a macedón vezető. „Delors nagyon világosan fogalma­zott. Minden délszláv nemzet, MTI_________________ Mi nden demokratikus or­szágban természetesnek te­kinthető véleménynyilvání­tásnak minősítette a NATO egyik, neve mellőzését kérő illetékese a Fekete-tengeri Flotta főtisztjeinek Jelcin lalt mértéken felüli támoga­tásban részesíti exporttermé­keit. Azt tervezi, hogy a ko­rábban bejelentett 16-ról 300- ra bővíti a támogatott termé­kek számát, s ezek között olyanok szerepelnek, mint a gabona, hús, tejtermékek, gyümölcs és zöldségek — mondta Fischer. Ausztrália és a többi ország javaslatokat tett arra, hogyan hozhatná Magyarország összhangba intézkedéseit a WTO-nál vállaltakkal, de saj­nálatos módon nem sikerült kielégítő módon rendezni a kérdést a WTO egyeztető akkor már exjugoszláv, az eu­rópai közösség tagja lehet, de csak azzal a feltétellel, hogy helyreállítják (a volt Jugosz­lávia területén) a szövetségi modellt - gazdasági, katonai és rendőri értelemben. Szer­bia, Horvátország, Macedónia, Bosznia és Szlovénia is füg­getlen maradhat, ám szövetsé­gi érdekekkel összekötve” — emlékeztetett Gligorov. A macedón elnök szerint Delors megmondta azt az árat elnökhöz intézett levelét, amelyben az aláírók szigo­rú ellenlépéseket szorgal­maznak saját kormányuknak a szövetség kelet-európai bővítése esetére. Az Interfax által hétfőn Moszkvában közölt felhívás - felvetve egyebek között mechanizmusán belül — mondta Tim Fischer a Syd­neyben dolgozó külföldi tu­dósítók szervezetében. - Egy ország vagy tagja a WTO-nak és betartja a szabályokat, vagy nem tagja a WTO-nak - tette hozzá. Ha a WTO megállapítja a szabálysértést, akkor felszó­lítja az érintett országot, hogy ésszerű időn belül hozza helyre a hibát. Ha ezt nem te­szi, akkor a WTO által jóvá­hagyott átmeneti megtorlást lehet alkalmazni ellene, vagy kártérítésre lehet kötelezni. A WTO konfliktusmegoldó el­járása rendesen 7-10 hóna­pig tart, utána pedig fellebbe­zés következhet, amely to­vábbi három hónappal el­nyújthatja az eljárást - írta az is, amelyet az egyesülő Euró­pa akkor hajlandó lett volna fizetni, hogy ösztönözze a dél­szláv államok - korábbinál la­zább - szövetségét. Delors 5,5 milliárd dollárt ajánlott a dél­szláv államok gazdaságának élénkítésére. „Én elégedett voltam az ajánlattal, mert ér­demes lett volna egy kevés hiúságot feláldozni, hogy el­kerüljük a fegyveres összecsa­pásokat. Izetbegovic is velem volt, és úgy tűnt, hogy Kucan is elfogadja ezt. Ám Milose­vic és Tudjman is dühös lett. Milosevic kijelentette: illúzi­ókkal nem tudnak bennünket megvásárolni. Nincs szüksé­günk több pénzre” - idézte az elhangzottakat a macedón el­nök. orosz atomrakétáknak a le­endő új tagországok főváro­sai ellen fordítását — „látha­tóan jól időzített” dokumen­tum volt, lévén, hogy közzé­tétele órára egybeesett Ja­vier Solana moszkvai tár­gyalásával - jegyezték meg szövetségi források. Hírről hírre Palotai István (Új Kelet) Tegnap immár hivatalo­san is beiktatva kezdte meg Bili Clinton második négy évét az amerikai Fehér Házban. A meggyőző többséggel újraválasztott elnök ünnepi beszédében nem ígért gyökeres válto­zásokat politikájában, megerősítvén azt a vonalat, amelyet eleddig is követett. Úgy tűnik, valóban ő az az amerikai politikus, akivel az Egyesült Államok siker­rel veheti az ezredfordulót, és ha az összefogás megva­lósul, amit az elnök sze­retne, nagyon is elkép­zelhető, hogy valósággá válik a szlogen, és a világ leghatalmasabb állama is­mét a korlátlan lehetőségek hazájává válik! Mindazonáltal, hogy Clinton nem ígér látványos irányváltásokat, biztosak lehetünk benne, hogy még­is lesznek ilyenek. Nem szabad elfeledni, hogy ha­talma első szakaszában akarva-akaratlan, de kény­telen volt figyelembe ven­ni, hogy újfent a választók elé akar lépni, és ehhez ter­mészetesen pártja támoga­tása is szükséges. Magya­rán, ha nem is elsődle­gesen, de a pártérdekeket is szem előtt kellett tarta­nia, és emellett - céljai el­érése érdekében - folya­matosan kompromisszu­mokat kellett kötnie a leg­különbözőbb politikai és gazdasági érdekcsopor­tokkal. Nos, ez a korszak lezá­rult. Bili Clinton szinte tel­jesen önmaga lehet, és im­már — ahogy mondani szo­kás — már a történelem- könyvek számára politi­zálhat. Őszintén megvallva, roppant feladatok előtt áll, viszont elődjeivel ellentét­ben - mint a világ egyedü­li ura — rendelkezik is azok­kal az eszközökkel, ame­lyek a megoldás kulcsai. Félnie nincs mitől, hiszen azok, akik potenciálisan valamelyest az ellenfelei lehetnének a világon, szin­tén az ő gazdasági segí­tőkészségétől függenek. Magyarán, ha akar, békét teremt az egész világon, szétüthet a terrorista arab államok között, megtisztít­hatja a Glóbuszt a terroriz­mus mocskától, munkára bírhatja a javarészt önhibá­jukból is éhező afrikaiakat, évszázadokra rendezheti Európa sorsát, és mindezt pedig egyidejűleg hazája gazdasági felvirágoztatá­sának érdekében is fel­használhatja... Ha hatalma dinasztiális lenne, megállapíthatnánk, hogy abban a helyzetben van, mint Nagy Sándor - a világ hajdani ura. Csak ott­hon veszíthet csatát, abban az esetben, ha az égető ha­zai gondokat nem oldja meg. Mindenhol másutt felléphet ugyanis a hata­lom, az erő eszközével, csak hazájában nem. Vég­tére is csak otthon kell hogy igazi politikus le­gyen, mert külhoni céljait más módszerekkel is köny- nyen elérheti. Kíváncsian és bizakodva várjuk. AP-DJ.- Szerintem a zöldséges figyelmeztetése, hogy ne tur­kálj annyit a karfiolban. Milosevic és Tudjman mondta A Közös Piac 1991-ben felajánlotta a délszláv tagköz­társaságok vezetőinek, hogy 5,5 milliárd dollárt bizto­sít Jugoszlávia számára, ha gazdasági, katonai és köz­rendészeti értelemben felújítják a köztársaságaik kö­zötti szövetségi modellt - állította Kiró Gligorov mace­dón elnök egy olasz lapnak néhány nappal ezelőtt adott nyilatkozatában, amelyet részletesen ismertetett a hor­vát tömegtájékoztatás. Orosz tábornokok felhívása

Next

/
Thumbnails
Contents