Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-22 / 18. szám
Hazai krónika 1997. január 22., szerda Bizalmatlanság! Az ellenzéki pártok különbözőképpen értékelik az MDF kezdeményezését a kormányfő elleni bizalmatlansági indítványról - derült ki az MTI keddi körkérdésére adott válaszokból. MTI_________________ A Magyar Demokrata Néppárt értetlenül áll a Magyar Demokrata Fórum ellenzéki egyeztetés nélküli bejelentése előtt - tudatta közleményben az MDNP sajtóirodája az MTI-vel. A dokumentum szerint a konstruktív bizalmatlansági indítvány az új miniszterelnök megnevezésével, de a parlamenti arányok megváltoztatása nélkül érhet el kormányváltozást. Az MDNP ezzel szemben nem csupán Horn Gyula, hanem az MSZP—SZDSZ koalíció ellenzéke, így az ország politikai, társadalmi és gazdasági helyzetének változását nem a jelenleg 72 százalékos parlamenti többséggel rendelkező koalíciós pártoktól várja, hanem az 1998-as választásokon egy más többségű Országgyűléstől, annak kormányától. Ezért a Magyar Demokrata Néppárt nem kíván az indítványhoz csatlakozni. A Független Kisgazda- párt Horn Gyula megsegítését eredményező indítványnak tartja az MDF javaslatát a kormányfő elleni bizalmatlansági indítványról. A kisgazda képviselők ezért nem fogják támogatni a kérdés napirendre tűzését — közölte az MTI-vel az FKGP elnöke. Torgyán József úgy vélekedett: az MDF kezdeményezése a politikai kalandorkodás kategóriájába tartozik, aminek - az országgyűlési erőviszonyoknak megfelelően Horn Gyula megerősödése lehet az egyetlen eredménye. A Kereszténydemokrata Néppárt messzemenően egyetért a Magyar Demokrata Fórummal, és aláírásokkal is támogatja a Horn Gyula kormányfő ellen kezdeményezett bizalmatlansági indítványt - jelentette ki az MTI munkatársának Giczy György. A KDNP elnöke ugyanakkor megjegyezte: félnek attól, hogy a hiányos előkészítés miatt súlytalanná válik a bejelentés. Giczy szerint az ellenzéknek mindenképpen egyeztetni kellett volna a kérdésben, ez azonban nem történt meg. Nem állapodtak meg kormányfőjelöltben, és nem ismert a kormány- program sem, ezért kérdéses, hogy az ellenzék egységesen szavaz-e majd. Az MDF javaslatának indítékával teljesen egyetértünk - nyilatkozta az MTI-nek Ader János, a Fidesz - Magyar Polgári Párt ügyvezető alelnöke. -Megfogalmazása szerint a Horn-kabinet kudarcról kudarcra bukdácsol, és mára elvesztette választói bizalmát. Áder János kijelentette azt is, hogy a kabinetnek távoznia kell, illetve kellene, mert nem alkalmas arra, hogy az országot még másfél évig irányítsa. Hozzátette azonban, hogy mivel az FKGP és az MDNP nem támogatja a demokrata fórum javaslatát, nem jöhet össze a szükséges számú aláírás a bizalmatlansági indítvány napirendre tűzéséhez. Aki színházzal gyógyít Régen köztudott dolog, hogy a szenvedélybeteg- ségek kialakulásában, de főképpen rögződésében komoly szerepe van az egyén (többnyire a fiatal) személyiségzavarának. Palotai István (Új Kelet) Ez a személyiségzavar általában együttjár valamiféle társadalmi szerepzavarral is, illetve a szerepek megkövetelte elvárások egyéni eredetű teljesíthetet- lenségével. A drámapedagógia, mint az ifjúság nevelésének fontos eszköze, már elfogadott módszer, több iskola - a modernebb szellemiségűek - már sikerrel is, azonban a szenvedélybetegek gyógyítására Magyarországon most először alkalmazzák! A világhírű párizsi Atraal színház alapítója, a magyar származású Georges Baal (azaz Balassa György) irányításával háromhetes színházi műhelymunka kezdődött hétfőn a drog- és alkoholfüggő fiatalok komlói rehabilitációs intézetében. A pécsi székhelyű Leo Amici Alapítvány komlói terápiás központjában 1994-ben a francia színházi szakember kezdeményezésére és irányításával indították el az országosan egyedülálló színházterápiás pogramot. A foglalkozások célja, hogy a személyiségük zavaraival küzdő szenvedélybeteg fiatalok az előadásokra készülve olyan készségek birtokába jussanak, amelyek hozzásegítik őket a társadalomba való visszatéréshez. Az eltelt két és fél év alatt a komlói intézet páciensei az ország másfél száz településén mutatták be nyolc egyórás és több rövid produkcióból álló repertoárjukat középiskolás, egyetemista fiatalok, valamint számos pszichoterápiás csoport előtt. Az előadásokat követő beszélgetéseken a „színészek” és a nézők rendszeresen megvitatják a darab által felvetett élethelyzeteket és saját problémáikat. A drog és az alkohol rabságából a komlói csoportterápia révén szabaduló fiatalok a február 8-án záruló műhelymunka végén egy új darab bemutatását is tervezik, melyet a korábbiakhoz hasonlóan országszerte előadnak majd. Tocsik-ügy, dokumentumok, Pozsgay Sajtószemle az MSZP megyei elnökével Napok óta az MSZP vélt vagy valós ügyeitől hangos a sajtó. A botrányok középpontjában a Tocsik-ügy, a „ki- szivárgott” stratégiai dokumentum és egyes szocialista párti képviselők megnyilvánulása áll. Tukacs István- nal, az MSZP megyei ügyvezető alelnökével tartottunk egyfajta sajtószemlét. Száraz Attila (Új Kelet) — Mit szól ahhoz, hogy Nagy Sándor megfogalmazása szerint „az MSZP-ben a szükségesnél magasabb az egy főre jutó miniszterelnök- jelöltek száma”? — Nagy Sándor megfogalmazásán jót derültem... Ami a tartalmát illeti: egy választásra készülő kormányzó pártban megfogalmazódnak csoportoknak, platformoknak a szándékai, amelyek nem ritkán személyekben is megjelennek. Nagy Sándor nem járt messze az igazságtól...- „A stabilizáció eredményes volt, a nehezén túl vagyunk, de túl nagy árat fizettünk a külső és belső egyensúly javításáért” — ezt Mcd- gyessy Péter pénzügyminiszter mondta. Az ellenzék a kijelentést „sikerlihegésnek”, választási kampány részeként jellemezte. — Egyetértek a pénzügyminiszterrel: túl nagy árat fizettünk a stabilizációért. A kérdés: az „ár” a kelleténél nagyobb volt-e? Erre Medgyes- sy Péter sem tért ki. A szabolcsi szocialisták véleménye szerint a stabilizációs csomag szükséges volt, ugyanakkor néhány területen meg lehetett volna takarítani az ezzel járó feszültségek egy részét.- Túl sok a botrány a párt körül: Budapest Bank, Tocsik-ügy. Odáig jutott Tocsik Márta ügye, hogy Boldvai László (MSZP) és Budai György (SZDSZ) is „besározó- dott". Állítólag ők kötöttek, vagy akartak a hölggyel olyan kompromisszumot kötni, miszerint megtarthatja Tocsik Márta a sikerdíj 25 százalékát, ha egy nagyobb összeget átutal bizonyos bankszámlaszámokra... Ezek elég komoly vádak.- Nagyon is komolyak. Az én kérdésem viszont az: ezek a vádak bizonyítottak-e? Nem bizonyítottak! A magam részéről nagyra értékelem azt, P. I. (Új Kelet) __________ A magyar-ukrán kulturális kapcsolatok szempontjából igen fontos és hézagpótló művel jelentetett meg a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tamszékc, amikor kiadta Görömbei András A Magyar irodalom rövid története című kötetét. Görömbei András jeles magyar irodalomtörténész és irohogy Boldvai László maga kérte a mentelmi bizottságtól mentelmi jogának felfüggesztését.- Ehhez képest az ellenzék azt mondja, hogy Horn Gyula a kelleténél többet szerepel mostanában a televízióban és „magyarázza a mechanizmust”...- Horn Gyula megjelenését és kapcsolattartását elődjénél sokkal jobbnak ítélem. Nem korteskedésnek fogom fel, hanem egy olyan szándéknak, amikor egy ország közfunkciót viselő politikusa tájékoztatni akarja a polgárokat.- Az egyik legizgalmasabb kérdés az MSZP választási dokumentuma, mely az Új Magyarországban jelent meg. Az ellenzék szerint ez valós irat, önök szerint viszont provokáció. A dokumentumban olyan megállapítások szerepelnek, hogy figyelni kell a Fideszre mint leendő pártszövetségesre. Újra kell éleszteni az SZDSZ és a Fidesz között a liberális együttműködést. A következő választáson a győzelemre a legnagyobb esélye az MSZP-nek, a Fidesznek és az FKGP-nek van...- Ilyen dokumentum az MSZP-ben semmilyen fórumán nem született. Sem tartalmilag, sem formailag nem felel meg a szocialista párti iratoknak. A megjelent dokumentum hamisítvány, mely ha elemeiben tartalmazhat is igazságot, de összességében hamis. Az MSZP politikáját meghatározó emberei és tagjai egyértelműen úgy gondolják, hogy nem feltétlenül az ellenzék „szétverésével” szerezhetünk pozíciókat a következő választásokon.- Miként értékeli Pozsgay Imre közéletbe való hét végi visszatérését?- Nagyon érdekes hír volt. Pedig tudom, a politika nagy csáberő, különösen azok számára, akik hosszú időn kedalomkritikus ukrán nyelvre átültetett műve egyaránt szolgál tudományos és tudománynépszerűsítő célokat, és kiadása nagyban szolgálja a magyar irodalom értékeinek külföldi megismerését. A művet Lesz ja Musketik ültette át ukrán nyelvre, és ő állította össze az ukrán nyelvű fordítások bibliográfiáját. A kötetet szerkesztette és az előszót írta Udvari István dr. egyetemi magántanár. resztül részt vettek az országos politika irányításában. Pozsgay Imre politikai pályája, amióta 1992-ben kilépett az MSZP-ből, nagyon kacs- karingós volt. Az eltelt idő alatt nézeteiben is távol került az 1988-as, ’89-es, ’90- es önmagától. Jelenleg az MDF-ben vállalt szerepéről nem tudok mit mondani...- Horn Gyula miniszterelnök korábban évente öt százalékos inflációt ígért, ami szerinte teljesült is. A miniszterelnök úr szerint a belső fogyasztás az idén nőni fog. Miért nem érzik ezt magukon a szabolcsi emberek?- Az infláció csökkenését megerősítette jó néhány független szakmai elemző. Horn Gyula szavai reálisak. Kisebbfajta gazdasági javulás a költségvetésből prognosztizálható. Sajnos, a pár százalékos növekedést senki nem érezheti azonnal a „zsebén”. Hatalmas életszínvonal-javulás nem várható ebben az esztendőben. Ugyanakkor nem értek egyet azokkal, akik azt állítják, hogy megyénkben az utóbbi időben semmi nem történt, ami javulást hozhat az életkörülményekben. Ilyen például az M3-as autópálya terve, aminek következtében már most érezhetően megnőtt a működő tőke érdeklődése Szabolcs felé, 1,1 milliárd forintot osztott szét a Terület- fejlesztési Tanács különböző beruházásokra, melynek egy része „esélyt kiegyenlítő” pénzeszköz volt, amire eddig nem volt példa. Ezek munkahelyeket teremtenek. Az ön- kormányzatok jelentős támogatásokat nyertek el, megépült a Lónyai pontonhíd, megkezdődött a határátkelők rekonstrukciója. Ezek azok a példák, amelyek azt igazolják, hogy a megye helyzetében igenis történik változás. NYITÁS Új Kelet-információ A Magyar Szocialista Párt Nyíregyházi Szervezete közéleti fórumot tart január 24-én, pénteken 16 órától az MSZP irodájában (Jókai tér 4. szám). Az érdeklődőket Makai István, a Nyírtávhő Kft. ügyvezető igazgatója várja, aki a Nyíregyházi Távfűtési Szolgáltatások (NYITÁS) korszerűsítési programról tart előadást. Az igazgató tájékoztatást ad a fűtésdíjemelés mértékéről és arról, hogyan támogatja az önkormányzat azokat a családokat, amelyek a lakossági mérés szerinti díjfizetésre kívánnak áttérni. Irodalomtörténet - ukránul W: AfcG l flWuv \ Hírről hírre Palotai István (Új Kelet) Mindenkinek van valami mániája. Van, aki „notórius fajfenltartó”, van, aki a fürdőkádban énekel, avagy utolsó fillérét is totóra költi, azonban olyan emberrel még nem találkoztam, akinek az a gyengéje, hogy szinte az egész ország akaratával szembeszegülve szárnyai védelme alá vesz valakit, még akkor is, ha ezzel önmaga hitelességét rontja. Mondom, ilyen emberrel még nem találkoztam. Főleg pedig nem miniszterelnökkel... Fel nem foghatom, hogy miként és mivel érte cl Suchman Tamás — ez a bukott ex- össznépi miniszter- Horn Gyula korlátlan és kritikátlan bizalmát, aki most úgy döntött, hogy újra Pestre hívja - immár gazdasági főtanácsadójának — a marcali önkéntes remetét? Mert munkájával nem szolgált rá! Áz a tény ugyanis, hogy az energia- szektor privatizációja során „maga is csodálkozott” az elért magas vételárakon, azt bizonyítja, hogy a leghalványabb gőze sem volt az általa kínált portéka valódi értékéről!!! Kérdem én, miféle alku az, amikor a vevő az, aki többet ajánl? És mindez nem kizárólag az energiaszektorra vonatkozik. A Suchman-féle kó- tyavetye - az állam vagyonának bagóért való kiárusítása - nem más, mint gazdasági rémálom, amiből még — ezt bátran állítom — fel sem ébredtünk igazán, és még igen komoly meglepetésekre számíthatunk... A Tocsik-ügyben is (politikailag) érintett exminiszter- akinek a miniszterelnök szerint azzal, hogy lemondott bársonyszékéről megszűnt minden felelőssége - , tehát ezek után bátran osztogathatja jó tanácsait Horn Gyulának. Csak aztán ne olyanok legyenek, mint a rabbi jó tanácsai, amikor Kohn bácsi a segítségét kérte, hogy döglenek a libái. (Első nap: Etess velük Tri- sót, fiam! Persze másnap megint elmegy Kohn, és elpanaszolja, hogy még jobban döglenek a libái. Nem baj, fiam, etess velük apróra tört üvegcserepet, és meglásd, jobban lesznek! Harmadnapon megjelenik Kohn immár teljes letargiában. Lebe rabbi, minden libám megdöglött... Szegény fiam, jaj de sajnálom, pedig még lett volna néhány jó tanácsom...) Töredelmesen bevallom, hogy tartok az ilyen és ehhez hasonló jó tanácsoktól, tudniillik egy bizonyos szint felett (és a miniszter- elnöki főtanácsadóé miért is ne lenne ilyen) ezek már igencsak túlmutatnak a jó hecc és a humor határain, és nem hiszem, hogy halálra röhögnénk magunkat, ha egy—két „remek” Suchman-i ötlet következtében megfeküdne az ország amúgy is roskatag lábakon álló gazdasága. Végül is Horn Gyula szíve rajta. O választotta és ő is választja ki a munkatársait. Mit tehetünk? Szél ellen nem lehet piskótát dobálni...