Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-04 / 3. szám
Sport 1997. január 4., szombat Dunaújvárosi évnyitó Röplabda, Extra liga, férfiak Dunaferr SE—NYVSC Szabolcs Gabona Dunaújváros, vasárnap 17.00. V.: Donkó, Herpai. Az NYVSC röplabdásai játsszák az első bajnoki meccset a szabolcsi csapatok közül. Ők is idegenben lépnek pályára, így még várni kell, míg újra bajnoki csatákat láthatunk. Egyébként ebben is vasutas röpisek lesznek az elsők, január 17-én a kazincbarcikaiakat fogadják a bujtosiban. győzni szeretnénk, de az tény, nem tudtunk kellőképpen felkészülni a bajnokira, és a vendéglátónk jó képességű rutinos röplabdásokból áll. Nehéz őket hazai pályán megverni. Egyébként a pihenő után lehet, hogy pont erre az egy meccsre tudják „felszívni” magukat a játékosaink. Utána már lesz idő rendesen készülni. — A nyíregyházi találkozón elég paprikás volt a dunaújvárosi tábor hangulata. Ez nem befolyásolja a csapatot? — Mindig azt mondom, nekünk azzal kell foglalkoznunk, ami a pályán történik, így nem is alkotok véleményt a pályán kívül történtekről. Azt sem szabad hagyni, hogy az indulatok vezéreljék a játékot, mert az nem vezet jóra. — Kik lesznek a kezdőhatosban? —Szombaton még lesz egy edzésünk, és csak utána döntöm el. Beégtek a Rakéták MTI Néhány napos szünet után tíz összecsapással folytatódott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakasza. Az eredmények többsége megfelelt a papírformának, ám két mérkőzésen nagy meglepetés született. A Houston Rockets hazai környezetben, a Utah Jazz pedig idegenben szenvedett vereséget nála jóval gyengébbnek tartott csapattól. A Houston Rocketshez a Portland TrailBlazers legénysége látogatott, és 16 pontos győzelmet aratott. A vendég- csapatban Isaiah Rider 31, Kenny Anderson 23, Gary Trent 19 pontot dobott, a litván Arvydas Sabonis pedig 18 pontig és 12 lepattanóig jutott. A Portland ezzel sorozatban harmadik találkozóját nyerte meg. A Rockets viszont ebben az idényben először kapott ki a Blazers- től. A Nyugati főcsoportot vezető hazaiak gyenge teljesítményt nyújtottak, különösen a büntetődobásokban rontottak sokat: 30 kísérletből mindössze 17-szer találtak a gyűrűbe. A találkozón a Rockets legjobbja Charles Barkley volt, aki 30 pontot és 14 lepattanót szerzett. Eredmények: Charlotte Hornets—Dallas Mavericks 107:97 Cleveland Cavaliers- —Phoenix Suns 103:94 Detroit Pistons—Boston Celtics 99:87 Miami Heat—New Jersey Nets 101:91 Orlando Magic^-Toronto Raptors 96:94 — hosszabbítás után Washington Bullets—New York Knicks 80:92 Houston Rockets—Portland Trail- Blazers 96:112 San Antonio Spurs—Utah Jazz 83:80 Seattle SuperSonics—Philadelphia 76ers 96:82 Sacramento Kings—Los Angeles Lakers 83:90. „Dakaros” raliverseny MTI ________________ Sz ombaton rajtol a világ egyik legnagyobb autós-motoros raliversenye, a Dakar '97. A hagyományos év eleji esemény 19. „felvonása” ismét nagy izgalmakat ígér, ugyanis a szervezők több helyen is megváltoztatták a szabályokat. Az új előírások miatt a korábbi évek viadalait uraló Citroen ZX típusú kocsik nem vehetnek részt a küzdelmekben, így többen is reménykedhetnek a győzelemben. A január 19-ig tartó Dakar—Agadez—Dakar rali mezőnye szombaton rajtol a szenegáli fővárosból. A résztvevőkre 8518 (ebből 6513 gyorsasági) kilométer megtétele vár. A távot 15 szakaszra osztották, az egyetlen pihenőnap 12-én lesz. Új autómárka is bemutatkozik a sivatagi versengésben. A dél-koreai SsangYong autógyár csapatának igazgatója Bemard Occelli lesz. Az egykori sportember Didier Auriol másodpilótája volt 1994-ben, a rali világbajnoki cím elhódításakor. „Már az is siker lenne, ha az autók teljesíteni tudnák a távot” — mondta Occelli. A motorosoknál valószínűsíthető, hogy a KTM-es spanyol Jordi Arcarons és a francia Thierry Magnaldi lesz az éllovas. Az ugyancsak francia Stéphane Peter- hansel (Yamaha) is esélyes az első hely megszerzésére. Szilágyi marad Demecserben Helyzetképek a labdarúgó NB III Tisza-csoportjából Most megy, netán marad? Szilágyi József dilemmáját illetően az utóbbi időszakban szinte napról napra új hírek keltek szárnyra, közülük a legfrissebb tegnapi keltezésű: a demecseri csatár levelet fogalmazott a megyei labdarúgó szövetségnek, melynek visszakozását részletezi. Noha aláírt a Kecskeméti TE NB ll-es együtteséhez (és erre a demecseriek is áldásukat adták), meggondolta magát, kérte az átigazolási bizottságot, hogy családi okok miatt tekintsék semmisnek távozási szándékát. A lényeg: Szilágyi marad a Kinizsinél. Ladányi Tóth Lajos (Új Kelet) ______________ A hónap utolsó hétvégéjén a Joma Kupa pénzdíjas teremlabdarúgó-tornán „teremhetnek” a nevező megyei csapatok. Demecserben már eldöntötték, hogy rajthoz állnak, emiatt a tervezett első találka időpontját egy héttel előbbre hozták: nem január 13-án lesz az első összejövetel, hanem már hétfőn. Köny- nyen lehet, hogy bővül Esze- nyi Dénes edző kerete, melynek véglegesítésére a napokban kerülhet sor. Hárman távoztak Várdáról Jövő vasárnap érkezik visz- sza Kisvárdára Rozsnyai Béla tréner, illetve az együttes egyik erőssége, Gheorghe Marginean. Másnap már kezdődik is az alapozás! S hogy milyen összetételű állománnyal? Nos, annyi bizonyos: a három távozón (Kocsis, Seres — ASE Tisza- vasvári, Horváth — Levelek) kívül mások nem jelezték, hogy klubot akarnak váltani. A tizennyolcas keretbe mindenképpen igazolni szeretnének elsősorban egy jobb oldali védőt és egy támadót. Kertész: egy év után újra Nyírbátorban a szakvezetés a jelenlegi csapatot alkalmasnak tartja arra, hogy vagy megtartsák az ötödik helyet, vagy esetlegesen előrelépjenek. Úgy vélik: egy gólerős csatár azért „elférne” Lőrincz mellett... Szabó Zs. leszerelt, ennek ellenére nem engedik el, meg is állapodtak a játékossal, eszerint tavasszal is a bátoriak sorait erősíti. Kertész több mint egy év után léphet újra pályára, hiszen Erdősivei együtt mindketten felépültek, készen állnak az alapozáshoz. Január 14-én seregük össze az együttes, akkor derül ki, hogy teljes marad-e a létszám... Karászban kezdenek... Szokatlan időpontban, vasárnap délelőtt találkoznak először a baktai labdarúgók szervezett keretek között. Nem most, hanem a jövő héten! A 12-ei kezdéskor jelenthetik be a játékosok tervüket: egy biztos, nem óhajt senkit sem igazolni a szakvezetés. Beneveztek a már említett Joma Kupára, a terembeli bemutatkozás után szabadban is lejátsszák első edzőmérkőzésüket, melynek helyszíne nagy valószínűség szerint Nyírkárász lesz, az ellenfél pedig a helyi megyei első osztályú együttes. Czeczeli Károly az új Fehértóit! L.T. L. (Új Kelet)_______ Mo st már hivatalos... Csütörtökön este „felszállt a füst”, bizonyos az új újfehértói edző kiléte: a jövőben Czeczeli Károly irányítja a megyei első osztályú labdarúgócsapat szakmai munkáját. A szűk körű összejövetelen mindkét fél ismertette elvárásait, igényeit, és bár a vezetés hosszú távra szerette volna megnyerni Czeczelit, ő csak fél évet vállalt... — Egyelőre— tette hozzá a tréner. — Ha kölcsönösen elégedettek leszünk egymással, akár hosszabbíthatunk is. Azon leszek, hogy a bajnokság végén az újfehértói együttes az első tíz között szerepeljen. Azzal kell főznöm, ami van, magyarán a vezetés nem tervez kereterősítést. Pénteken tartunk egy játékosértekezletet, ott személy szerint mindenki elmondhatja, hogy akar-e maradni, avagy elkívánkozik máshová... Egyébként nem akartam eljönni Mádról, jól éreztem magam ott. Az ifjúsági csapatnál tavasszal is dolgozhattam volna, azonban szimpatikus volt a fehértóiak megkeresése. Még időben lépnem kellett, hiszen újra egy felnőtt gárdánál bizonyíthatok. Gól nélkül „rostokoltak” Válogatottunk veresége Sindelfingenben Pénteken megkezdődött a 7. Daimler-Benz Kupa nemzetközi junior teremlabdarúgó torna. A sindelfingeni Glaspalastban az Ubrankovics Mihály szövetségi mester által irányított magyar 18 évesek egygólos vereséget szenvedtek az első csoport számukra nyitó összecsapásán. Téli foci, kifulladásig Kon ez Tibor (Új Kelet) Odakint „dong a tél”, de mit számít ez azoknak, akik a négy fal között űzött futballra esküsznek. Legfeljebb a csarnokok megközelítését teszi nehézkessé a mindent beborító hó... Hogy mi indokolja e röpke időjárásjelentést? Nem más, mint hogy a hétvégén két helyszínen rajtol az 1996/97-es nyíregyházi teremlabdabdarúgó-baj- nokság. A negyven csapatot négy csoportba sorolták: mindegyikben tíz gárda csatázik majd egymással. A szervezők nem vádolhatok azzal, hogy csakis a megyeszékhelyre figyelnek, miután három vidéki társulat ékelődött be a mezőnybe. A Val Ter- Joma által szponzorált csoport a 3. számú iskolában (Epreskert utca) talált otthonra, a mérkőzéseket vasárnap délelőtt játsszák. Az örökösföldi 21. számú iskolában egyszerre három csoport (névadók: PB rádió, Casino, Gösser Söröző és Étterem) küzdelmeit rendezik. A városszéli suli tornatermében szombatonként nyolc órától kifulladásig rúgják a bőrt — szünet nélkül. MTI_______________ A mezőny 15 ifjúsági gárdát számlál, a teljes körmérkőzések után szombaton délután játsszák le a negyeddöntőket, majd egyeneskieséses rendszerben estére be is fejeződik az esemény. A sindelfingeni tiné- dzserfutballnak a múlthoz hasonlóan a sanyarú sorsú gyerekek látják hasznát, hiszen gólonként 100 német márkát gyűjt össze a Daim- ler-Benz, és az egyéb szponzori összegeket is „hozzácsapva” átutalja majd a nemzetközi S.O.S. gyermekfalvak javára. Tavaly például több mint 133 ezer márka folyt be, és azt Szarajevó gyermekeinek megsegítésére postázták a németek. Ami azt illeti, a magyarok nem tették be a maguk százasát, nem rúgtak gólt, fiaskóval mutatkoztak be: Magyarország—Hansa Rostock (német) 0-1 (0-1) Gólszerző: Grahnert (4. p.) Az összecsapás első tíz percéről messze nem mondható, hogy villogtak az Ubran- kovics-fiatalok, nem volt kidolgozott akciójuk. A 4. percben a középpályán elveszített egy labdát a magyar csapat, a hórihorgas Grahnert kiugrott, pár lépés után 8 méterről laposan a bal alsó sarokba lőtt (0-1). A félidőtől a magyarok lábra kaptak, de a 12. percben a balti-tengeriek növelhették volna az előnyt. Akkor Kohn a jobb kapufát találta el. Az utolsó két percben remekül rohamoztak a magyarok, 27 másodperccel a lefújás előtt a győriek tehetsége, Fehér egy balról eléje került labdát két lépésről a jobb kapufának lőtt. Az esetnél a németek kapusa, Radseck már régen a földön hasalt, nem lett volna esélye menteni. Hír-es hasáb Piatini a főzebra MTI A Gazzetta dello Sport című olasz sportláp megszavaztatta a Juventus labdarúgóklub vezetőit, valamint egykori és jelenlegi futballistáit arról, kit tartanak a Juventus FC legjobb játékosának ebben az évszázadban. A voksok többségét a francia Michel Piatini kapta, így övé lett a büszke cím. A zebrák november 1-jén ünnepük fennállásuk századik évfordulóját. A Gazzetta dello Sport ez alkalomból megrendezett szavazásán Piatini (1982 és 1987 között volt a Juve játékosa) Dino Zoffot (1972- 1983) és Gaetano Scireát (1974—1988) előzte meg. Michel Piatini annak köszönheti a megtisztelő titulust, hogy nagy része volt a Juventus 1985-ös BEK- győzelmében. Bonaly tartalék! MTI Az ötszörös Európa-baj- nok Surya Bonaly csak tartalékként szerepel a január 19. és 26. között megrendezendő párizsi műkorcsolya és jégtánc Európa- bajnokságon részt vevő francia csapat listáján. A műkorcsolyázónő technikai felkészültségét ugyanis elégtelennek találták a „gall kakasos” válogatott vezetői. Date ara lesz MTI Férjhez megy Kimiko Date (26), minden idők eddigi legjobb japán teniszezőnője, aki novemberben fejezte be profi pályafutását. Az 1994-ben az ausztrál, egy évvel később pedig a francia nemzetközi bajnokságon elődöntős sportolónő szíve választottja Kiichi Nakai japán színművész, akivel szeptemberre tervezik az esküvőt. A hírt „megszellőztető” újság, a Sport Nippon szerint azonban az sem lehetetlen, hogy a fiatal pár már májusban kimondja a boldogító igent. Szórakoztató nápolyi M77 ___________ Gi gi Simoni, a Napoli vezetőedzője szerint az olasz labdarúgás veszített varázsából. — A régi idők futballját nem hagyománytiszteletből védem, hanem azért, mert ez az a stílus, amiben hiszek. Munkánk a szórakoztatás, a mérkőzéseket nem szakiad elrontani, unalmassá tenni a túlzott taktikázással. Új Kelet-információ A csapat felkészüléséről Balázs Ist\’án edzőt kérdeztük. — Nekünk nagyon korai ez a kezdés, hiszen a játékosok közül többen is elutaztak, hogy családi körben tölthessék az ünnepeket, és még csak egy pár edzésen vagyunk túl. A megszokott helyen, a bujtosiban most egyébként sem tudnánk készülni a főiskolás kézilabdavilágbajnokság miatt. Igazán még nem tudtuk felvenni a csapamái megszokot ritmust, ezért nem vagyok túl optimista. — Eddig egy súlyos idegenbeli vereség, és egy hazai győzelem van a mérleg serpenyőiben a két gárda idei bajnoki találkozóit számba véve. Most ismét negatív irányba billen a mérleg? — Ezt nem mondom, hiszen Dunaújvárosban is