Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)

1997-01-21 / 17. szám

1 1997. január 21., kedd Sport Torma Ág&aak is tetszett Röplabda NB I, nők A Hansa Plastik Sportula Nyíregyháza SC női röp- labdásai eddig is remekül szerepeltek a bajnok­ságban, az újonc a vasárnapi budapesti bajnoki előtt tizenkét találkozójából egy híján mindet meg­nyerte, vasárnap a megárvult TUNGSRAM csar­nokban szerzett győzelmükkel már az osztályozó kapujába léptek. Révay Zoltán, Új Kelet Vasárnap este a TUNGSRAM Megyeri úti csarnokában a Pulzus SC gárdája fogadta a nyíregy­házi lányokat-asszonyokat. (A csarnok egyébként - míg a vállalatóriás áldozott az élsportra - sok nagy röp- labdás- és kosarascsatát lá­tott már. Mára bizony kicsit elárvult. Érdekesség, hogy a teremben játszó Pulzus SC-t egy magánvállalkozó támogatja, elsősorban azért, mert lánya is ezt a sportot űzi. Még szerencse, hogy akadnak ilyen vállakozók is, és nem maradt üres a te­rem.) A rutinos „öreg rókákat”, több volt válogatottat fel­vonultató hazai együttes nincs önbizalom híján — ezt a nyíregyházi találkozón is tapasztalhatták a szurkolók és minden lehetséges eszközt bevetettek a vendé­gek legyőzésére. A túlfűtött csarnok - érdekes, mára ezt a fegyvert egyre kevesebb helyen alkalmazzák az ellenfél zrikálása, a játék­vezetői döntések kritizálá- sa mind azt szolgálta, hogy elbátortalanítsák a vendé­geket, ahol többségben vannak a kevésbé rutinos fiatalok. (Mellékesen, sem a játékvezetők, sem a szur­kolók nem díjazták Len­gyelek állandó reklamálá­sát. Előbbiek két sárga lap­pal, utóbbiak bekiabálá­sokkal jelezték ezt!) A sokszoros magyar vá­logatott Bárdi Györgyi ve­zényelte Pulzus SC-nek az első játékban egyik fegyve­rük sem talált célba. A ven­dégek biztosan nyerték a játszmát. A meglepetés ezu­tán jött, a hazaiak „mérge­zett nyilai” ekkorra kezd­tek hatni. Lengyel kiszer- válta a vendégeket, és si­mán hozták (vitték) a játé­kot. A harmadik szettben Parti Mónika gondolt egyet, és leutánozta Len­gyelt, most az ő szervái el­len nem volt hatásos véde­lem. A két „egyéni” játékot hozó szett után, illetve már a harmadik játék végén kezdett lendületbe jönni a listavezető újonc. Előbb Adorján, aztán Botos, majd a debreceni különítmény, Erdősné, Szabó is ébrede­zett, és ez elégnek bizo­nyult a győzelemhez. A mérkőzés után Szekér László mester pillanatok alatt eltűnt a teremből, akik ismerik, kitalálhatják, a do­hányzóhelyre sietett, mi­hamarabb rá akart gyújtani egy cigire. Az előtérben azonban még fogadnia kel­lett a gratulációkat, első­ként a magyar röplabda­sport egyik legnevesebb szereplője, Torma Ági di­csérte neki a nyíregyházi csapatot. Az edző nem ta­gadta meg magát, vissza­kérdezett: - Láttad a mécs­esét, Ági? Mire a sokszoros válogatott elárulta, hogy a harmadik játszma kezdete­kor érkezett. Szekér László csak ennyit válaszolt: Jobb is! A tréfát félretéve, Tor­ma dicsérte a nyíregyházi szervákat, és a centerek egy-egy szép megmozdu­lását. Reményét fejezte ki, hogy tavasszal már az ext­ra ligában szerepelhetnek az edző tanítványai. Kérdé­sünkre egyébként elárulta, hogy évek óta nem volt röp­labdameccsen. mert nagyon elfoglalt, egy vállalkozást irányít, és ez minden idejét kitölti. Legutoljára néhány hónappal ezelőtt - hogy is kell ezt leírni? - egy múlt­idéző mérkőzésen játszott a korábbi csapattársak kö­zött, és a meccsen nagyon jól érezte magát, de utána néhány napig „húzta a lá­bát”, pedig naponta úszik, hogy karbantartsa egészsé­gét. Aztán már „elengedte” Szekér Lászlót, hogy a csa­pattal együtt ünnepelhes­sen, hiszen a nyíregyházi­ak most már besétálhatnak az osztályozóba. A buszra felszálló sportulás asszo­nyok és lányok bizony már azt skandálták: - Extra li­gás a Sportula! Olajuwon napja AP, AFP, Reuter, MTI Ugyan csak hat mérkőzés szerepelt i az észak-amerikai profi ko- i sárlabda-bajnokság (NBA) i alapszakaszának legutóbbi játéknapján, a forduló még­is kiemelkedőnek bizo­nyult. A Houston Rockets a címvédő Chicago Bulls gárdáját fogadta, és 16 pon- tos győzelmet aratott. A Rockets ezzel visszavágott a Bullsnak a néhány nappal ezelőtt Chicagóban elszen­vedett 24 pontos veresé­gért. A texasi összecsapás hőse — a hazai szurkolók legnagyobb örömére - Ha­keem Olajuwon volt. A Hou­ston Rockets nigériai szü­letésű centere 39 percet töl­tött a pályán, ez idő alatt 32 pontot dobott, és 16 lepat­tanót gyűjtött be. Eredmények: Houston Rockets-Chicago Bulls 102:86, Miami Heat-Or- lando Magic 87:99, Indi­ana Pacers-Philadelphia 76ers 111:107, Vancou­ver Grizzlies-Toronto Raptors 100:92, Portland TrailBlazers-Utah Jazz 102:96, Los Angeles Clip­pers—Cleveland Cavaliers 102:107 - kétszeri hosz- szabbítás után. A bajnok könnyű helyzetben Röplabda Magyar Kupa, férfiak, negyeddöntő NYVSC Szabolcs Gabona- Medikémia Szeged Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidő Csarnok, kedd 17.00 Második mérkőzés, az első találkozó után: 3-0 (45-18) a Medikémia Szeged javára. A vasárnapi, kecskeméti bajnoki meccs után ma kupa- mérkőzést játszanak az NYVSC Szabolcs Gabona férfi röplabdásai. A negyeddöntőben ez már a második ta­lálkozó a két együttes között. Az első meccsen a sze­gediek biztosan nyertek, és a magyar élcsapatnak csak 19 pontot kell ütnie a bujtosiban, hogy bejussanak a legjobb négy közé. Munkatársunktól Az NYVSC Szabolcs Gabo­na extra ligás együttese va­sárnap bajnoki meccset ját­szott Kecskeméten, és simá­nak mondható 3-0-ás veresé­get szenvedett a második he­lyezett Kecskeméttől. A mér­kőzésről Balázs István edzőt kérdeztük. — Az eredmény ellenére az első két szettben szoros csa­tát vívtunk a kecskemétiek­kel. Várakozáson felül jól in­dultunk, jól ráhangolódtunk a kezdésre. A játszma elején egészen 10-10-ig rendre mi vezettünk, akkor néhány rossz megoldásunk után átvette a kezdeményezést az ellenfél, és ez elég volt ahhoz, hogy harminc perces kemény csa­ta után ők vezessenek. A má­sodik játszmában a hazaiak­nál volt az előny, de feljöttünk 10-9-re, ekkor időt kért az el­lenfél, és mi utána rosszul szerváltunk, ezzel el is ment a szett, illetve a mérkőzés is, a harmadik játszmában már nem tudtunk javítani.- Az egyéni teljesítménye­ket hogyan értékelte?- A kezdőben szerepelt Ve- ress Péter, az ifjúsági játékos jól kezdett, aztán elbizonyta­lanodott, helyette Pampuch Csaba lépett pályára, ő is jó kezdett, de aztán visszaesett a játéka. Általában azt mond­hatom, hogy nem akadt kiug­ró teljesítmény a csapatban.- Hogy játszottak a cente­rek?- Bugyi végig játszott, míg Pál Laci kettő, Horváth Géza egy szettben szerepelt. Véde­kezésben, blokkban nem tűn­tek ki igazán, emellett a sánc mellett megjátszott labdákat se tudtuk kivédekezni. Sok idő nem maradt a pihe­nésre. Ma este az eddig csak az interligában és a BEK-ben szereplő szegediek érkeznek Nyíregyházára. A medikémi- ások négy idegenlégióssal ját­szottak a nemzetközi meccse­ken, itthon azonban csak há­rom külföldit nevezhetnek, és közülük is csak kettő lehet egyszerre a pályán. Szegeden Melnyicsuk és Szajfulin kez­dett, és Nebotov is lehetőséget kapott. A balkezes Tolocsko akkor nem szerepelt. Az egy héttel ezelőtti első meccsen Melnyicsuk remekelt elsősor­ban, ütései, sáncai és ejtései is rendre pontot értek. Szaj- fulinnak is kitűnő megoldásai voltak. Az irányítót, a magyar válogatott Schildkraut Krisz­tiánt nem kell bemutatni a röp­labdaszurkolóknak, az előké­szítő játékos kitűnően nyit, és a sáncoknál is számolni kell vele. Mellettük a Kazincbarci­káról igazolt Berkes, illetve Petheő és Csikós kezdett. — Mit vár a keddi mérkő­zéstől? - kérdeztük Balázs Istvánt.- Szegeden csak a harmadik játszmában tudtunk ellenállást tanúsítani, addig az történt, amit a vendéglátók akartak. Azt szeretném, ha ezúttal a harmadik játékban mutatott teljesítményünket végig tud­nánk hozni! A továbbjutásra nem sok esélyünk maradt, a vendégeknek 19 pont is elég. A megerősített bajnokcsapat nagyon jó teljesítményre ké­pes, a játékerejük nemzetközi mércével mérhető, igazán jó együttest láthat majd a nyír­egyházi közönség. Habuczki orresonttörése ébresztett Kézilabda NBI Vasárnap este a Bujtosi Szabdidő Csarnokban szikrá- zóan kemény kézilabdacsatának lehetett szemtanúja a szép számú szurkolósereg. A Kárpát-Hús Nyíregy­házi KC-Győr mérkőzésnek időnként igen durva pilla­natai is voltak, aminek eredményeként összesen 28 percig játszottak emberhátrányban a csapatok. Habuczkit egy átlövés során valósággal letaglózták. A nyírségi játékos már nem is tudott pályára lépni, mert eltört az orrcsontja, sőt, az elkövetkező két-három mérkőzésen sem számíthat rá az edző. Fullajtár András (Új Kelet) A találkozó másnapján Köst- ner Vilmos edző már megnyu­godva értékelte csapata telje­sítményét,- Nem ilyen kezdést vártam a csapattól, pedig a találkozó előtt arra hívtam fel a játéko­sok figyelmét, hogy az első percektől mi tartsuk kezünk­ben a játék irányítását, akkor nem lehet baj. Már a beme­legítésnél láttam, hogy lelkiek­ben nincs felkészülve a csapat a várható küzdelemre, hiány­zott a tűz és az elszántság. A találkozó előtt felkészültünk a 4-2-es és hatosfalas védekezé­sükre is. Ennek ellenére, úgy a támadásainknál, mint a véde­kezésünknél zavarok keletkez­tek. Nem tudtuk felvenni a Győr diktálta iramot, alig telt el tíz perc, és máris ők vezet­tek 7-2-re. Ekkor időt kértem, és felhívtam a figyelmet a sok hibára. Megbeszéltük, hogy a támadásoknál sok mozgással, befutással és zárással próbál­janak gólhelyzetet teremteni, míg a védekezésnél időben akadályozzák meg a lövőiket, különösen Décsit, mert abban az időszakban jóformán csak ő lőtt gólokat. Alighogy foly tattuk a játékot, Habuczki megsérült. A játékost ért pofon aztán felébresztett mindenkit. Attól kezdve sokkal agresszívabb lett a védekezé­sünk, és fokozatosan feljöt­tünk, de a döntetlent sokáig nem tudtuk átlépni. A második félidőben már adok-kapok ment a pályán, így az eredmény szorosan maradt. Véleményem szerint a fordulópontot Décsi kiiktatása hozta meg. Az első félidőben nyolc gólt lövő játé­kos a második játékrészben egyszer sem talált a kapunkba. Sikerült labdákat elcsípnünk, míg a mérkőzés egyre durvább lett. Amikor megszereztük a vezetést, már tudtam, hogy nyerni fogunk, mert a fiatal összetételű ellenfél akkor egy­séges, ha vezetnek, de amikor hátrányba kerülnek, könnyen pánikba esnek. Ez történt most is, nem bírták idegekkel, ami­kor a hajrában ismét vezetést szereztünk. Szergyuk labda- szerzése is tudatos volt, amivel aztán végleg bebiztosította a győzelmünket. Utólag azt mon­dom, hogy küzdeni akarásból mindenki kitűnőre vizsgázott. Nagy fegyverténynek tartom, hogy ötgólos hátrányból fel tudtunk állni, és magunk javá­ra döntöttük el a mérkőzés sor­sát. A két kapus, Szabó és Len­csés jól kiegészítette egymást, számos ziccert és hétméterset is hárítottak. Medve ezúttal döntő szerepet vállalt a győ­zelem elérésében, Bécsi nem volt annyira aktív, de jól ját­szott, Szergyuk annak ellené­re, hogy szigorúan őrizték, fon­tos gólokat lőtt. A Habuczki helyett bejött Déváid is kitű­nően helyt állt. Kerekes is szé­pen dolgozott a falban, Dengi a védelemben jó lábmunkával állta az ellenfél rohamait. Kun passzívan kezdett, de az utol­só negyed órában ő is harcolt a győzelemért. Úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet, ami az összefüggő, jó csapat­teljesítménynek köszönhető. Puhl a? év játékvezetője Lapzártakor érkezett! MTI ~ _____ Az IFFHS, a labdarúgás statisztikai érdekességeit összeállító, történetét kuta­tó német szervezet tagjai szavazása eredményeként 1996 legjobb játékveze­tője Puhl Sándor lett. Az egri bíró megszakítás nél­kül harmadszor érdemelte ki az első helyet. Ugyanak­kor összesítették az elmúlt tíz esztendő eredményeit is, és ez alapján Puhl a má­sodik helyet szerezte meg a földkerekségen. kadettek Kosárlabda Új Kelet-információ A hétvégén a Nyíregy­házi Városi Sportiskola fiú kadett csapata a ha­gyományokhoz híven bravúrosan szerepelt az Országos Kadett Kupa selejtezőjén. A tornát a Zrínyi Ilona Gimnázium tornatermében rendezték öt csapat részvételével. Az NYSI gárdája mind a négy meccset simán nyerte, és három találko­zón is több mint száz pontot dobtak. Két talál­kozón több mint kétszer annyi pontot szereztek, mint az ellenfelük. A négy mérkőzés után a meccsenkénti dobott pontok átlaga 103 (!). A nagyszerűen szerepelt csapat edzőjétől, Vajda Lászlótól megtudhattuk, március 8-án Hódmező­vásárhelyre utaznak, ott rendezik majd a közép­döntőt. Természetesen ott a cél az országos döntőbe jutás lesz. A négy meccs alatt a csapatban a leg­többet dobók: Zácói Péter 92 (23-as pontátlag), Bodnár Péter 67, Ványi Tamás 52, Kóder Gábor 50, Boczkó Ádám 48, Sár­közi Sándor 38. Eredmények: NYSI- Hajdúszoboszló 116-51, NYSI-Budafok 124-56, NYSI- Nagykőrös 109-56, NYSI-Paksi Atom 63-48. A torna végeredménye: 1. NYSI. 2. Paksi Atom, 3. Nagykőrös, 4. Budafok, 5. Hajdúszoboszló. Tenisz Reuter, AFP A világelső Pete Samp­ras és a harmadik helyen kiemelt Goran Ivanisevic számára sem jelentett le­küzdhetetlen akadályt a Melboume-ben zajló auszt­rál nemzetközi teniszbaj­nokság újabb fordulója. Eredmények: férfi egyes, 4. forduló: Sampras (ame­rikai, 1.)- Hrbaty (szlovák) 6:7, 6:3, 6:4, 3:6, 6:4; Iva­nisevic (horvát, 3.)-Ruud (norvég) 4:6, 6:2, 6:7, 6:3, 6:3; A. Costa (spanyol, 10.) -W. Ferreira (dél-afrikai, 8.) 6:3, 6:2, 3:2-nél Ferreira feladta. Szergyuk akcióban Fotó: Racskó Tibor I

Next

/
Thumbnails
Contents