Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-21 / 17. szám
1 1997. január 21., kedd A dalai láma tervezett tajvani látogatása azt jelzi, hogy Tibet indiai száműzetésben élő vallási és világi vezetője már nem törekszik arra, hogy kivívja Tibet függetlenségét Kínától - írta hétfőn a tajvani United Daily News című lap. - Tajvani utazásom világosan bizonyítja, hogy lemondtam a Tibet függetlenségét követelő álláspontomról - mondta a dalai láma a lapnak adott nyilatkozatában. Nagy erejű robbanás rázta meg hétfő reggel az északír fővárost. Az első jelentések szerint a rendfenntartó karhatalom (RUC) egyik belfasti őrsét érte a támadás, de senki nem sérült meg. A merénylet az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő katolikus terrorcsoport, az IRA módszereire emlékeztet, jóllehet a szervezet egyelőre nem vállalta a felelősséget a robbantásért. A dél-koreaiak ismét megjelentek munkahelyeiken és felvették a munkát, miután a radikális dél-koreai szakszervezeti szövetség átmenetileg felfüggesztette a december óta folyó sztrájkot. A közel négy hete tartó sztrájkok élén álló, ám betiltott Koreai Szakszervezeti Szövetség (KCTU) felhívására valamennyi munkás és alkalmazott megjelent munkahelyén. Törökország azzal fenyegetőzik hogy vétót emel a kelet-európai jelöltek NATO-csatlakozása ellen, ha nem kap felvételi ígéretet az Európai Uniótól - jelentette hétfőn a Financial Times. Az európai integrációs szervezetek mélyén igen jó információs hálózattal bíró, vezető brit napilap szerint a török kormány úgy tartja, hogy a NATO bővítése „elválaszthatatlanul kötődik” az EU kiszélesítéséhez, ebből a folyamatból pedig Törökország sem maradhat ki. Lesből meggyilkolták a kelet-zaire-i lázadók katonai parancsnokát - közölték hétfőn biztonsági források. Andre Kisase Ngandut január 8. körül ölték meg a lázadók kezén lévő Butembo városban - közölte a Reuterral a magát megnevezni nem kívánó forrás. Gomában, a felkelők fővárosában már néhány napja elterjedt a parancsnok halálának híre. Laurent Kabila lázadóvezér, a Demokratikus Erők Szövetsége Zaire-Kongó Felszabadításáért (ADFL) nevű ellenzéki pártszövetség elnöke még nem erősítette meg parancsnoka meggyilkolásának hírét. Ultimátumot intézett Slobodan Milosevic szerb elnökhöz a belgrádi ellenzéki erők egyik legfőbb vezetője, Vük Draskovic. A politikus elmondta, 10 napot ad Milo- sevicnek, hogy elismerje az ellenzék győzelmét a tavaly novemberi helyhatósági választásokon megszerzett összes városban. A román ellenzék kisebb pártjai nem fogadták különösebb lelkesedéssel a volt kormánypárt, az SZDRP pénteki, rendkívüli kongresszusán körvonalazott célt, amely szerint Iliescu elnök formációja baloldali alakulatként tart igényt az újdonsült ellenzék vezetésére. Az SZDRP kormányzása idején és pénteki kongresszusán is magát szociáldemokrata irányzatúnak minősítette, de a Szocialista Intemacionálé a mai kormánytöbbséghez tartozó, Szociáldemokrata Unió néven választási szövetségre lépett Demokrata Pártot és a Román Szociáldemokrata Pártot ismerte el román szociáldemokrata pártokként. Fellebbezett a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) a belgrádi választási bizottság azon múlt heti döntése ellen, amelyben a testület - megsemmisítve a múlt év novemberében rendezett szerbiai helyhatósági választások eredményeinek részleges érvénytelenítéséről hozott bírósági döntéseket - az Együtt ellenzéki pártkoalíciót nevezte meg a fővárosi önkormányzati választások győztesének. A belgrádi média ellenzéki forrásokra hi- , vqjkozó jelentései szerint Dragoljub Jankovic, a választási ügyekben illetékes belgrádi bíróság elnöke hétfőn ^megerősítette, hogy a szocialisták fellebbeztek. Gyilkos golyóstollak MTI-Panoráma JWr---------------------Mi nt a James Bond-fil- mek híres-hírhedt feltalálója, „Q úr”, úgy alakított át egy 60 éves belga férfi golyóstoliakat gyilkos pisztolyokká. Az ország déli részében lévő Binche nevű helységben lakó férfit a hét végén tartóztatta le a rendőrség - olvasható a hétfői belga lapokban. Értesülések szerint a férfi több mint száz golyóstollat alakított át fegyverekké, amelyek tíz méterről képesek gyilkos lövést leadni. Állítólag darabonként 6-8000 frankért árulta a fegyverré átalakított golyóstoliakat. Az egyelőre nem ismeretes, hogy fel- használásra kerültek-e már, és ha igen, miként. Világkrónika Támadják a távozó kancellárt A Die Presse szerint most jön a feketeleves Andreas Unterberger, az osztrák konzervatív lap, a Die Presse főszerkesztője szerint minden szempontból bírálható Franz Vranitzky kancellári teljesítménye: gazdaságilag, külpolitikailag, a koalíció és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPO) jelenlegi állapotát tekintve is, a kormányfő csak lemondása időpontját választotta meg briliánsán. MTI A szociáldemokraták iránti szimpátiával nem vádolható lap szerint néhány hét múlva újabb problémákra lehet számítani: megkezdődik Ausztriában a vita az 1998 és 2000 közötti költségvetésről, s az OECD legújabb elemzéséből is az olvasható ki, hogy - a távozó kancellár minden fogadkozása ellenére - a következő három évet nem lehet Ausztriában megúszni újabb takarékossági csomag nélkül. Unterberger azt is kifogásolja, hogy az SPÖ nem több jelöltből választotta ki a kancellárjelöltet, hanem a régi szociáldemokrata iskolának megfelelően az előd nevezte meg örökösét. A lap több oldalon keresztül elemzi Vranitzky tevékenységét, s úgy véli: a távozó kancellár legjobb évei 1987 és 1990 között voltak, s több szempontból szerencséje volt: Kurt Waldheim osztrák elnök nemzetközi elszigetelődése miatt ő képviselte külföldön Ausztriát, a Jörg Haider szabadságpárti vezetővel folytatott párharcban a radikalizmus ellentéteként, a megfontoltság megtestesítőjeként hatott, ezenkívül a hatalmas európai változások időszakában kifelé is, befelé is nyugalmat sugárzott. A Die Presse elismeri Vranitzky rendkívül nagy érdemeként, hogy Ausztriát beléptette az Európai Unióba, de a konzervatív lap szerint a kancellár komoly külpolitikai hibákat is elkövetett. Ilyennek tartja Vranitzky következetes atomellenes politikáját, amelynek következtében ugyan nehezebbé vált a szomszédos országokban az atomerőművek finanszírozása, de a felépítésüket nem sikerült megakadályozni. Ezenkívül a finanszírozási nehézségek miatt a kelet-európai erőművek nagyobb veszélyeket hordoznak, mint valaha, s Ausztria keleti kapcsolatainak sem tett jót a vita - írja a lap. A lap szerint Ausztria keleti szomszédai nemrég ismét megorroltak Vranitzkyra, amikor egyre világosabbá vált, hogy az SPÖ-t nem érdekli a reformországok EU- csatlakozása, s Vranitzky még csak a máshol szokásos szónoki fordulatokkal sem igyekezett megnyugtatni ezeket az országokat - véli a Die Presse. A cikkíró szerint a távozó kormányfő a nyugati kormányfőkkel, még a közismerten Ausztria-rajongó Helmut Kohl német kancellárral sem tudott baráti kapcsolatot kialakítani, s csak tavaly tért át vele a tegeződésre. A lap a legnagyobb hibának mégis azt tartja, hogy Vranitzky soha nem mert belemenni egy vitába Ausztria esetleges NATO- tagságáról, hanem elodázta a kérdést, s hagyta magát Heinz Fischer SPÖ-alelnöktől és parlamenti elnöktől befolyásolni, aki viszont - a Die Presse szerint — Moszkva kívánságait közvetíti. tüntetések MTI Belgrad belvárosában hétfő reggel is tartott a diákok- „kordonnal a kordon ellen” elnevezésű akciója: a múlt év novemberében tartott szerbiai helyhatósági választások eredeti eredményeinek elismerését követelő egyetemisták vasárnap délután sorakoztak fel ismét a belvárosi sétákat akadályozó rendőrkordonnal szemben, s a hideg időjárás ellenére is tartják magukat azon elhatározásukhoz, hogy mindaddig nem mennek haza, amíg a rohamrendőröket nem vonják vissza az utcákról. A belgrádi belvárost elzáró kordont alkotó rendőröket két- óránként váltják, s eddig semmi jel sem utal arra, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a hatóságok ismét parancsot adnak a rendőrsorfal feloszlatására. ma&GSDJ ■"* A ft. A- Már megint nem volt lehetőség ennek a gazembernek az elítélésére, ezért úgy fejbe csaptam a büntetőtörvénykönyvvel, hogy megemlegeti! EU'imniszterek a feladatokról Az EU-országok külügyminiszterei a kormányközi konferencia sikeres, és lehetőleg még a júniusi, amszterdami csúcstalálkozón történő befejezését jelölték meg az idei első félév legfontosabb feladatának. Szorosan utána többnyire a pénzügyi unió harmadik fázisát, valamint a leendő közös valuta bevezetésére való felkészülést említették a feladatok fontossági sorrendjében. MTI Az EU külügyminisztereinek tanácsa félévnyitó ülésén a soros holland EU-elnökség programjának vitájában többször utaltak a majdani bővítés fontosságára is. Ezt azonban már korántsem minden delegáció említette, és a témát említők sem feltétlenül ugyanarra helyezték a hangsúlyt. Hans Van Mierlo holland külügyminiszter elnökségi vitanyitójában a félév fontos kihívásai közé sorolta a kilátásba helyezett újabb tagfelvetetek előkészítését, részint a kormányközi konferencia sikeres lezárásával, részint a kelet-európai társult országok csatlakozását megelőző stratégia hatékonyabbá tételével. Az utóbbi kapcsán utalt a holland diplomácia azon szándékára, hogy az EU és a társult Tízek minisztereinek rendszeres találkozóit a jövőben még előkészítettebbé, még inkább párbeszéd jellegűvé tegyék. Michel Barnier francia és Werner Hoyer német európai ügyi miniszterek beszédükben alapvetően a kormánykö1 teli \ Hírről hírre Palotai István (Új Kelet) zi konferencia minél sikeresebb befejezésére helyezték a hangsúlyt. Mindketten szorgalmazták, hogy erre még júniusban sor kerüljön. Bármilyen késés meglehetősen nehezen lenne elfogadható - mondta Hoyer. Mindketten utaltak arra, hogy mindez jelentős részben a küszöbön- álló bővítés miatt is lényeges, mivel csakis az EU-intézmé- nyek igazi reformja után képzelhető el újabb tagországok befogadása az unióba. Kiemelt témaként kezelték a szélesítés ügyét a skandináv országok miniszterei. Lena Hjelm-Wallen a svéd diplomácia részéről - Václav Havelt idézve - leszögezte: kerülni kell a gazdag és a szegény európai országok közötti megosztottság kialakulását. Egyre több biztató hang és egyre több jóakarat jellemzi - legalábbis látszólag - a külföldi tagállamok véleményét hazánk EU-tagságáról. Ugyanakkor roppant sok olyan kérdés maradt még megválaszolatlanul, amely végül is a mi saját belátásunkra tartozik... Magyarország csak akkor léphet megnyugtatóan az unióba, ha minőségi, termelékenységi mutatói felnőnek a feladatokhoz - különben óhatatlanul az „Európai Egyesült Államok” örök csicskásává, bérmunkásává, rabszolgájává válik. Leginkább nem is az ipar vagy a szolgáltatások terén mutatkozik katasztrofális lemaradás, hanem sajnos a mezőgazdaság terén. Magyarország, amely évszázadokon keresztül Európa éléskamrája volt és még az államszocializmus idején is bámulatra méltó eredményeket ért el - többször kirángatva az országot a legnagyobb sla- masztikából -, ma keserves kínok között küzd a puszta fennmaradásért. Az „elvi” és politikai indokoktól vezéreltetvén szétveretett szövetkezeti struktúra - amely egyébként nagyon is alkalmas bázisa lett volna egy ésszerű kibontakozásnak - elpusztult, értékeit szétlopták vagy fillérekért elkótyavetyélték. A föld új tulajdonjogi rendszere pedig - a bankok önző és nemzetellenes tevékenységének következtében - aligha eredményez többet, mint nemzeti köznyomort! Amíg a mi parasztjaink lóval és tehénnel szántanak, és amíg az így keservesen megtermelt javaikat a kufárok dézsmálják, fölözik le a hasznot, magyarán, amíg nem tudunk európai módon termelni és értékesíteni, addig az EU-tagság egyszerű ön- gyilkosság! Ha ilyen kondíciók között lépünk be, akkor az országot elárasztja majd a spanyol paradicsom, a francia tej és az olasz disznóhús, és a magyar mezőgazdaság megszűnik létezni! Pontosabban önmagába fordulván visszatér a puszta önellátásra... Kikkel kell versenyre kelnünk? Néhány példával szolgálhatok. Dániában majdnem négymillió tehén legelészik. Átlagos tejhozamuk 22 liter felett van, és a tej minősége a magyar szabványok szerint a legkiválóbbak közé tartozik. A tej felvásárlási ára közel hat korona, azaz majdnem száz forint! A holland tehenek olyan öntözött legelőkön legelésznek, melyeket napelemes szivattyúk látnak el vízzel. A svéd tanyák legtöbbikén önálló és az egész gazdaságot árammal ellátó mini szél- erőművek működnek, így az energia egy őréjükbe sem kerül. Folytathanám, de minek? Csak éppen azt ne higgyék, kérem, hogy mindez csak vágyálom! Nem az! Pár év alatt el lehetne érni ezt a szintet, hiszen a mi földrajzi adottságaink sokkal jobbak, mint az előbb említett országoké. Ehhez csupán bankokra lenne szükség. Igazi magyar bankokra, amelyeknek az ország a szívügyük, és nem a saját feneketlen pénzsóvársá- guk.