Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)

1997-01-18 / 15. szám

Dr. Bakai Zoltánnal, a Szatmár-Beregi Kórház főigazgató főorvosával

a kórházegyesités nehézségeiről

Félve vágtunk neki a Vásárosnaményt Fehérgyarmattal összekötő bekötőútnak. Aki csak egy kicsit is ismeri a környéket és télvíz idején járt már arrafélé, tudja, hogy az út ilyentájban jószerével járhatatlan. Meglepetésünkre letisztított úton, mintha autópályán mentünk volna, érkeztünk meg Gyarmatra. A kórház igazgatói irodájában beszélgettünk dr. Bakai Zoltánnal, az egyesített naményi és gyarmati, most már Szatmár- Beregi Kórház főigazgatójával a jövőről és a fúzió körüli, ma sem teljesen lecsillapodott indulatokról.

Berki Antal (Új Kéjét)- Főigazgató úr! Nem kerülhetem meg a kérdést: országgyűlési képviselőként megszavazta-e minden bajnak okozóját, az úgynevezett Bokros-csomagot?- Valamit tenni kellett, Abban a helyzetben szükségszerű volt a radikális lépések megtétele. Azon lehet vitatkozni, hogy esetleg a fokozatos bevezetés célszerűbb lett volna, de szerintem még egy ellenzéki képviselőnek is el kell ismernie, hogy azt a döntést meg kellett hoznunk. Egyébként a törvényt megszavaztam magam is. Most is hiszek abban, hogy a megszorítások - és nem az életszínvonal, hanem az állami kiadások csökkentésére gondolok - elengedhetetlenül szükségesek voltak.- Igen ám, de az Alkotmánybíróság annak idején szinte teljesen megsemmisítette Bokros törvényeit...- Nem egészen. Ez a csomag jól példázta az állami finanszírozás képtelenségeit. Bokros teljes joggal mondta: „Ha az állam fizeti ki a társadalombiztosítás hiányát, akkor elvárható, hogy az államnak joga legyen a biztosító ügyeibe beleszólni. Az úgy nem működik, hogy számolatlanul adom a pénzt valakinek, de nem kérdezhetem meg, mire költi.- A kórházbezárások és az ágyak számának drasztikus csökkentése miatt szokatlanul nagy felzúdulás volt az érintett vidékeken. Itt sem történt másképpen, pedig ezt a megoldást, amit Önök választottak, még a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára is jó példaként emlegette.- A két kórház gép-műszer ellátottsága, épületeinek állapota gyakorlatilag mindenre alkalmas volt, csak gyóg-yítómunkára nem. Mi, orvosok ezt pontosan tudtuk. Emberfeletti energiákat követelt, hogy a hiányosságokból a betegek semmit se vegyenek észre.

Két út között választhattunk: vagy kivárunk, és akkor kiderül, hogy mi lesz velünk, vagy elébe megyünk a bajoknak és az állam helyett magunk találjuk meg az optimális megoldást. Nagy valószínűséggel nem feleltünk volna meg a minisztérium által előírt minimális feltételeknek, ami a műszerezettséget, az épületek állagát, komfortfokozatát kötelezően írja elő egy kórház számára, és szép lassan mind a két kórház elsorvad. Lehet, hogy ideig-óráig elvegetálunk, de két-három éven belül biztosan be kellett volna dobnunk a törülközőt. A rekonstrukció hozzávetőlegesen hárommilliárd forintba kerül, és ennyi pénze sem az érintett önkormányzatoknak, sem a megyének nincs. Állami támogatást pedig két ilyen közeli kórház azonos célú elképzeléseihez egyszerűen nem lehet kapni. Arról nem is beszélve, hogy ilyen óriási összegű beruházást, párhuzamos működést feltételezve, egyszerűen nem szabad megkezdeni, mert a kiadások soha nem térülnek meg. Egy korszerű műtő csak abban az esetben képes „megtermelni” az árát, ha azt maximálisan kihasználják, ha a műtétek teljes műszakban folynak. Napi három-négy órás igénybevételért nem érdemes ilyet építeni. Akkor merült fel a gondolat, hogy a két kórház egyesítésével ki lehetne építeni a gazdaságosan működő gyógyító egységeket. Ebből az elképzelésből nagyon komoly feszültségek keletkeztek, mert az önkormányzatok azt hitték, hogy az összevonás valamelyik kórház megszüntetésével jár. Erről ugyan szó sem volt, de kész tényként tárgyalták a naményi kórház átminősítését rendelővé. Egy országos napilap tényként közölte, hogy Vásáros- naményban szakrendelővé alakították a kórházat. Ebből

szívvel fogadhassuk. Kialakítottuk az új létesítmény informatikai hálózatát, beleértve a dolgozók kiképzését is, és megteremtettünk egy kardiológiai központot, amihez a későbbiekben az ösz- szes, körzetünkhöz tartozó háziorvos telefaxos rendszerrel csatlakozni tud.- Beszélgetésünk elején szólt arról, hogy a két kórház rekonstrukciós munkálataihoz mintegy hárommilliárd forint szükséges. Van reális esély, hogy ezt az összeget az állam előteremti?- Igen, van. Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy ezt a temérdek összeget a nyakunkba zúdítják. Az első lépcsőben elég kevés pénzt kapunk majd, de igazában nem is lesz rá szükségünk. Valamikor szeptemberben vagy októberben kezdődik a naményi kórház átépítése, és az, amit kapunk, elég lesz az idei munkákra. A többi pénzt hároméves bontásban utalják át. Mindig annyit, amennyire szükségünk van. Az első lépcsőben befejeződik Vásárosnamény rekonstrukciója, elkészül Fehérgyarmaton egy korszerű, minden igényt kielégítő műtőblokk, és reményeink szerint kétezerben kialakul a modern, huszonegyedik század technikai színvonalának megfelelő Szatmár- Beregi Kórház.- Mi adja Önnek az erőt

I ehhez a küzdelemhez?- Nem a magam előbb- rejutása vezérel. Ha így lenne, inkább képviselőségemet használnám ki. Felelősnek tartom magam a két kórház sorsáért, a térségért, és vannak elképzeléseim az előrelépés módozatairól. Ha nem így lenne, meg sem pályáztam volna a főigazgatói beosztást. Sok támadást kellett elviselnem, sok olyat, aminek igazában csak a gán- csoskodás volt a célja. Még nyáridőben veszekedtek velem, hogy majd télen nem fog tudni közlekedni a mentő, mert az utak járhatatlanok lesznek. Egyébként tényleg így van, Gyarmatról még Kisarba is körülményes eljutni ha leesik az első hó, de ez akkor nem érdekelt. Azt mondtam, majd akkor megnézzük, hogy mit tehetünk. Most itt van a tél, nem is a legenyhébb, és az út járható. Hiszem, hogy a két kórház egyesítése is ilyen lesz. Ha az utak járhatók, akkor az optimális megoldás mindig elérhető.

A járható utakért

a félreértésből adódtak a viták a megyei közgyűlésben, és ettől lett feszült a viszony köztem és a naményi polgár- mester, Hegedűs Antal között is. Remélem, hogy a polgármester úrnak nem Bakai Zoltánnal, hanem az új kórház főigazgatójával van nézeteltérése.- Milyen elképzelésekkel vágott neki a két kórház egyesítésének?- Azt vállaltam, hogy a két önálló kórházból olyan intézményt hozok létre, amelyik egy teljesen új egységként, két telephelyen működik. Nem érdekelt különösöbben, ki hol lakik, az volt a cél, hogy az alkalmazottak az újonnan alakult Szatmár-Beregi Kórház dolgozói legyenek. Itt is, ott is teljesítsenek szolgálatot. Ha mondjuk egy sebész ma Vásá- rosnaményban megvizsgált egy beteget, akkor holnap ugyanaz a sebész Gyarmaton meg is operálhatja tegnapi páciensét. Munkatársaim a szakma szabályainak megfelelő váltásban fogják végezni tevékenységüket. Az átszervezés azt jelentette, hogy a naményi kórházban bizonyos kapacitáscsökkentést vezettünk be, mert a párhuzamos tevékenységeket meg kellett szüntetnünk, de megmaradt a sebészet, a szülészet, a nappali klinikai gyermekellátás, a belgyógyászat, a krónikusbe- teg-ellátási osztály és létrehoztuk a sürgősségi osztályt, ami az optimális gyógyítómunka alapvető követelménye. Eddig a betegeket különféle osztályokra hurcolták és az is előfordult, hogy csak többórás procedúra után döntöttek a kezelés módozatairól. Az új szervezet felállásával ez a gyakorlat megszűnik. Nem a beteget fogják mozgatni, hanem szakorvosok mennek a beteghez. A naményi körzethez tartozó betegeket a jövőben is a naményi kórházba szállítják majd be a mentők. A sürgősségi osztályon eldöntik, milyen gyógymódot alkalmazzanak, és a beteg állapotának megfelelően határozzák meg, hogy a gyógyítás Na- ményban vagy Gyarmaton történjen-e, esetleg azt, hogy néhány órás kezelés után a beteg hazatérhet a családjához.- Az Ön által vázolt elképzelés logikusnak tűnik, miért volt mégis ilyen nagy felzúdulás ellene?- Valószínűleg a sok téves információ miatt. És azért, mert «_gy ilyen kórházátalakítás kizárólag szakmai munka. A politikusok másképpen értelmeznek mindent. A szakemberek sokkal hamarabb átlátják a helyzetet. Munkatársaim kezdetben idegenkedtek az egy kórház, két telephely gondolatától, de ma már pontosan tudják, hogy ez az egyetlen járható útja a fönnmaradásnak. Nemcsak beletörődtek a tervekbe, hanem teljes odaadással vállalják az elképzeléseinket. Gondolom, az is komoly fejtörést okozott egyeseknek, hogy tíz hónapig semmi sem történt, csak egy helyben toporogtunk. Ezért nem a kórház vezetősége okolható. Későn jött az átalakítás megkezdéséhez szükséges pénz, fel kellett állni az új helyzetnek megfelelő munkatársi gárdának, meg kellett

szerveznünk az optimális betegellátást. Végül is nem tárgyakról kellett döntenünk. Egy gépműhely átszervezése mindig egyszerűbb, de nekünk emberek sorsáról kellett határoznunk, mert ugyan ez esetleg cinikusan hangzik, de az egészségügyben a „munkaeszköz” és a „munka tárgya” maga az ember.- Gondolja, hogy előbb- utóbb lecsillapodnak a kedélyek?- Biztos vagyok benne. Mi ezt az átszervezést a legnagyobb körültekintéssel hajtottuk végre. Ha töretlenül képesek leszünk elképzeléseinket végig vinni, ha a Szatmár-Beregi Kórház meg tud felelni az elvárásoknak, akkor megalapozzuk a térség egészségügyi ellátását, és munkatársainknak is meg tudjuk teremteni a biztos

megélhetést és a töretlen szakmai előrelépést. Ennél többet nem ígérhet manapság egy kórházigazgató. Szeretném remélni, hogy a politikusok sem fognak a szakemberek elképzelései ellen cselekedni. A kórházbezárások nemcsak társadalmi feszültséget, de magánemberi egzisztenciális gondokat is okoztak. Zavaros helyzet alakult ki, amit nem volt nehéz sanda politikai szándékok céljaira kihasználni. Sajnos mi sem tudtuk megkerülni a szerintem teljesen felesleges politikai vitákat.- Az orvosok ingázása a két kórház között, vagy a betegek ide-oda szállítása nem okoz majd gondot a kórház m űködésében ?- Miért okozna gondot? Nem akarok Budapesttel példálózni, de ott adott esetben sokkal nagyobb távolságra kell szállítani egy beteget, és az orvos akár másfél órát is bumlizik, míg beér a munkahelyére. Ez a húsz kilométer nem lehet probléma, ráadásul a betegeket mentők, a szak- személyzetet pedig a kórház buszai szállítják, ingyenesen.- Említette, hogy késve

' kapták meg a pénzt...- Az egyesítés feltételeit mindenképpen meg kellett teremtenünk. Saját forrásból nem tudtunk volna semmit sem csinálni. Legfontosabb feladatunk volt a vásárosnaményi sürgősségi osztály kialakítása. Ez nem két filléres beruházás. A volt krónikus betegeket fogadó terület helyén létrehoztunk egy röntgenosztálynak is nevezhető bázist és olyan körülményeket, hogy a legsúlyosabb betegeket is nyugodt

Dr. Bakai Zoltán Fotó: Racskó Tibor