Új Kelet, 1997. január (4. évfolyam, 2-26. szám)
1997-01-11 / 9. szám
Az első űrhajós Mp Ha arra kérnélek, raj- ^zold le a Holdat, biztosan egy nagy sárga kifliformát ábrázolnál a papíron. Valójában a Holdnak ezer arca van, és változékony az alakja. Először olyan, mint egy kerek sajt, amiből egy kisegér kiharap egy darabot. S olyan, mintha ez a kisegér addig enné, amíg csak egy láthatatlan vékonyka sarló maradna. Ezeket a formákat, változásokat bizonyára észrevetted. Az embereket régóta foglalkoztatja, hogy mi lehet ennek az oka. Megfigyelték, hogy a Hold mindig ugyanannyi idő alatt hízik meg, s eszerint készítették el az első naptárt. Egy hónap telik el két holdtölte között. Mit gondoltok, mi van távolabb a Földtől, a Hold vagy a Nap? Úgy tűnik, mintha egyforma nagyságúak lennének, pedig ez csak látszat. A Hold 380 000 kilométerre van a Földtől, a Nap pedig százötvenmillió kilométerre. A Nap sokkal nagyobb, ezért látszanak egyforma nagynak. Ha a Földről nézzük, úgy tűnik, mintha a Hold nem lenne nagyobb, mint egy karika sajt. Valójában a Földtől ötvenszer kisebb, átmérője még Ázsiát sem takarná be rendesen. Kőzetekből van, és bármilyen furcsa is, nincs fénye. Mégis fényesnek látjuk, mert megvilágítja a Nap, s annak fénye visszaverődik róla. A Holdon nem él senki sem. Ezt sokáig nem tudták a világűr kutatói. Bizonyossá az űrkutatás tette, hiszen így derült ki, hogy a Holdon nincs se víz, se levegő, ember, állat, növény sem lenne képes megélni rajta. A Föld felszíne nem egységes, olyan, mintha lyukak lennének rajta. Ezek a kráterek. A Holdnak sok ilyen krátere van, némelyik hét kilométer mély! A régi korokban úgy vélték, hogy a Hold felszínén, hatalmas hegyek között óriási tengerek vannak. Valójában ezek homoksíkságok, melyeket valaha víz borított. E medencéket néhol tízezer méter magas hegyek veszik körül. Az első űrhajó, amivel a világűrbe jutottak 1961- ben készült el. Az első úrhajós egy kutya volt, Laj- ka nevezetű orosz űrkutya. Előbb járt a világűrben, mint bármelyik ember. Nyolc évvel később, 1969. július 21-én, az emberiség történelmének egyik legizgalmasabb napján lépett először ember a Holdra, Neil Armstrong amerikai űrhajós személyében. Az űrhajó csak szigorúan megszabott pályán hagyhatja el a Földet, előbb meg kell kerülnie, majd a Holdat is, mielőtt felszállna rá. Az ember Holdra lépése előtt űrlaboratóriumokat juttattak el a Holdra. Úgy működnek, mint a robotok, s műszereikkel sok fontos dolgot kiderítettek. A Földre való visszajutás, a leszállás repülővel sem megy könnyen, űrhajóval pedig még nehezebb ez a művelet. Az űrhajók visszatéréskor több ejtőernyővel általában a tengerre ereszkednek le. R éges-régen élt egy szegény ember, aki minden áldott nap kijárt a nagy sziklás hegyek közé, ott egy nagy csákánnyal egymás után fejtette ki a hatalmasabbnál hatalmasabb kődarabokat, szállította be a városba az embereknek, hogy építsenek házakat belőle. Nem volt ember a falujában, aki nálánál ügyesebben tudott volna köveket fejteni; szívesen is vették tőle a városiak, s ő úgy-ahogy, szegényesen megélt a mesterségéből. Hosszú ideig élt így boldogan, sorsával megelégedetten a szegény ember, nem irigyelte a mások gazdagságát, eszébe se jutott, hogy az ő élete is folyhatna másként. Élt abban az időben egy szellem a hegyek között, s mit gondolt, mit nem, nem tudom, odatelepedett arra a sziklára, ahol a szegény ember dolgozott serényen, s elkezdett beszélgetni vele. Összevissza beszélt mindenfélét, hogy alig győzte hallgatni a szegény kőtörő, hogy így s úgy, ő megsegíti varázslattal, s olyan gazdaggá teszi, amilyenné csak akarja. Csóválta az ember a fejét, egy hangot se szólt, nem tetszett neki ez a különös dolog, s otthagyta a szellemet. Ment be a városba, vitt egy csomó követ egy nagy, gazdag embernek, s hát amint ott bemegy a szobába, lát olyan sok szép dolgot, amilyent soha még csak álmában sem látott. Ettől a perctől fogva olyan nehéznek s olyan szegényesnek tűnt fel a sorsa, hogy örökösen búslakodott, békétlen- kedett magában. Egyszer csak felsóhajtott: — O, bárcsak gazdag ember lehetnék, s aludhatnék olyan ágyban, amelynek ezüstös függönye van, aranyrojtok lógnak le róla! Egy hang szólalt meg a feje felett: — Meghallgattam a kívánságodat, ezentúl gazdag ember leszel! Nézett a szegény ember mindenfelé, hogy vajon ki szól hozzá, de sehol senkit sem látott. Gondolta, hogy talán csak képzelődött, fogta a csákányát, s indult hazafelé, mert semmi kedve nem volt ma a munkához. Hát amint hazaért, szeme-szája elállott a csudálkozástól: a fakunyhó helyett, amelyben eddig lakott, ragyogó, tündöklő palota állott! Benyit a fényes palotába nagy boldogsággal a szegény ember, hát ott meg olyan ezüstös-aranyos ágy állott, amilyenre vágyakozott. No, a szegény ember rögtön belé is feküdött, jól aludt, s reggel még azt is elfelejtette, hogy valaha ő valamit dolgozott is. Henyélt egész nap, sétált le s fel egyik szobából a másikba, nézegetett ki az ablakon, s úgy töltötte el a napját. Erősen unalmas volt biz ez, mert nem tudta, hogy s mint szokták eltölteni az idejüket a gazdag emberek, de segíteni nem tudott rajta. Egyszer nagy forró, meleg nap volt, sütötte úgy a palotát a nap, hogy majd megsült benne a szegény ember, aztán kidugta a fejét az ablakon, hogy hátha egy kis friss szellőcske fújna arrafelé, s ím, éppen akkor robogott arra a herceg kocsija nagy büszkén, s a herceg feje felett egy aranyos napernyő tartott árnyékot. — O, bár én is herceg lehetnék — sóhajtott fel a kőtörő —, s lenne egy ilyen gyönyörű fogatom meg ilyen aranyos napernyőm! húzódott, s ő nem látott többé semmit, nem küldhette le a sugarait a földre. — Hát ez a rongyos felhő hatalmasabb, mint én? — kiáltott fel dühösen. — Nos, akkor felhő akarok lenni! — Kívánságodat teljesítem — hangzott ismét a szellem hangja. Rögtön felhővé változott a kőtörő, s ezentúl ott lebegett a nap és a föld között. Öntötte a vizet magából, s boldogan látta, hogy a hatalma mekkora: hogy a földön ismét virágzik és zöldellik minden a nagy forróság után. Öntötte, öntötte a vizet napokon, heteken át, a patakok kiáradtak medrükből, döntötték a vetéseket, elvitték a falvakat, s a felhő boldogan látta, hogy az ő hatalma elől semmi sem menekül meg. De egyszerre csak a sziklára pillantott, amelyen azelőtt oly szorgalmasan dolgozott, az állott szilárdan, megingathatatlanul magában. Csodálkozva kiáltott fel a felhő: — Hát a szikla erősebb, mint én? Ó, bárcsak azzá lehetnék! Ismét hallatszott a szikla szellemének szava: — Teljesítem kívánságodat, légy szikla! Boldog volt most a szegény ember, nap sütése, eső esése őt meg nem zavarhatta, úgy érezte, hogy most már igazán ő a leghatalmasabb a világon. Ám egy reggelen nagy ütéseket érzett a fején; odapillant, hát egy ember vágja a követ csákányával, s szakadnak le egymás után a kődarabok. Roppant félelem reszketett át minden részén, s szomorúan mondta: — Hát egy földi emberke hatalmasabb lehet, mint én? Ó, bárcsak még egyszer én is az lehetnék! — Légy hát emberré, ha úgy kívánod! — szólt ismét a szikla szelleme. A zzá is lett egy szempillantás alatt, s boldogan kezdte ismét fejteni a köveket a szikláról. Soha többé nem gondolt arra, hogy hatalmasabb legyen annál, ami; szorgalmasan dolgozott, kemény ágyon aludt, fakunyhóban lakott, s mégis elégedett, boldog volt mindig. Sokszor hallgatózott azután is, hogy vajon nem szólít- ja-e meg ismét a szikla szelleme, de soha-soha nem hallotta többé a hangját. Ehető kalapok Születésnapi és névnapi zsúrokat bizonyára sokszor rendezel. Ha meghívod barátaidat, osztálytársaidat, ne engedd, hogy anyu egyedül készítse el a finomságokat. Vendégeid is örülnek, ha az általad készített édességeket megkóstolhatják. Készíts elő kerek kekszet (háztartási keksz is megfelel), félgömb alakú csokoládés teasüteményt vagy bonbont, hideg vizet, porcukrot, négyszögletes zselécukrot és virág alakú cukorkát. Keverj egy kis vizet a porcukorhoz, így „ragasztót” kapsz! Kenj belőle egy kicsit mindegyik keksz közepére. Finoman nyomd a teasüteményeket a kekszek közepére, így olyan, mint egy kalap. A kalaptető és a karima találkozását díszítsd virágokkal és zselé „levelekkel”. A cukorragasztóval dolgozz, és hagyd megszáradni! Óriási csíkos méhecskékkel is kínálhatod barátaidat. Kell hozzá két adag piskótatekercs, egy kakaós és egy sima ízesítésű. Az alaptésztákat anyuval készíttesd el! Keverj ehhez is egy kis „ragasztót” — porcukrot vízzel —, szerezz be csokoládépasztillákat és kicsi, színes cukormázzal bevont csokoládékat. Mindkét piskótatekercset szeleteld fel és „ragaszd” össze úgy, hogy egy barna, egy sárga kerüljön egymás mellé. Az első részre nyomj a piskótába egy-egy csokoládépasztillát az orrnak és a faroknak, cukorból pedig két szemet. Papírból vágj ki szárnyakat, s illeszd a méhecske testébe. A tálcára zöld papírból vagy szalvétából vágj ki levélformákat és tedd a méhecske teste alá! Meglátod, az így elkészített édességek tetszeni fognak osztálytársaidnak. Jó étvágyat hozzá! A kőtörő (japán mese) — Kívánságodat meghallgattam, s teljesítem is — hangzott ismét a hang —, légy ezentúl herceg! Úgy is lett, ahogy a szellem akarta: herceg lett a szegény kőtörőbői, skarlátpiros ruhás, aranysujtásos szolgálók állottak sorfalat előtte, s mikor gyönyörű fogatával s az arany napernyővel kocsizni indult, a nép csak úgy tolongott utána, hogy megbámulja a gazdagságát. Büszke is volt a kőtörő a hercegségére, de amint így kocsikázott keresztül-kasul a városon egész nap, hiába tartotta maga fölé az aranyos napernyőt, mégiscsak keresztültörtek azon is a napsugarak, s napról napra feketébb lett az arca. Mérgelődött erősen a szegény ember, hogy a nap mégiscsak nagyobb úr őnála, s így sóhajtott fel: — A nap mégiscsak hatalmasabb mint én, ó, bárcsak én is az lehetnék! A hegy szelleme ismét megszólalt a feje felett: — Meghallgattam a kívánságodat, te lész ezután a nap! Úgy is lett, s a kőtörő boldogan küldte le égető sugarait a földre, perzselte ki hatalmas forróságával a zöld füvet, megrepesztette a földet, feketére sütötte a hercegek s a szegény emberek arcát. Boldog volt, mert úgy érezte, hogy most már igazán ő a leghatalmasabb a világon. De egyszerre csak egy felhő közeledett hozzá, eléje
