Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-02 / 281. szám

8 1996. december 2., hétfő Kultúra UJ KELET Tanulni vágyó, fiatal pályatársaimnak Ellenőrzőkönyv Biológia 4. Verebes István Csípős, mérges, kellemet­len ellentmondás, hogy min­denért a színész okolható, miközben maga a színész, vétlen!... Hiszen sok minden a szí­nészet, de elsőrendűen ideg­állapot, a belső bizonyta­lanságok érzékeny kivetítő- dése biztonságos eszközök révén, agy és szív, észlelet és test, akkor és ott!... A magyar színész pedig bizonytalan. Felelőtlen, pökhendi rendező, gondat­lan színházvezető gondol­hatja, mondhatja: magára vessen a színész!... Csak­hogy a színész nem tehet róla, amiért ide juttatták. Abban a 40—50 évben, ami­kor a magukban méltán bízó, egykor felnőtt nagyok kihaltak, a színésszel azt tet­ték berendezkedések, hiva­talok, hivatalnokká züllött művészek, buta és merev tes­tületek, intézmények, amit csak a politikai és az idő­szakra méretezett érdekeik éppen diktáltak. A trend az izmusokba való beleraga- dás lett, s míg vaskosodtak az általánosságra méltatlan iskolák, kimúlt az egyéniség elsődlegessége. Az alkal­mazkodás vált érdemmé, a bizonyítás, a mindig, min­den percben való megfele­lés, s az öntörvényűség el- engedhetetlensége bűnné lett, a színész művészi és ál­lampolgári önrendelkezése, kiváltságosán, önmaga ál­tal egyénített magánhatal­ma letöretett. A színész ma is bizonyíta­ni akar, elsősorban bizonyí­tani, mindenek felett bizonyí­tani, minden egyebet, saját valóját is háttérbe rendelve bizonyítani. Ezért aztán mind­ig csinál valamit. Az alkotás pedig sohase lehet csinálás, csinálmány!... Az alkotás magától érte­tődő, természetes, áradóan laza folyamat, a jó csakis sok rossz könnyed kipróbálása ré­vén születhet meg, az alkotás teremtődik, mert megfékezhe- tetlen kondíciók révén érvé­nyesül, ha ezt a lendületet ál­landóan ellenőrizzük, ha kö­zege folyton-folyvást vizsgáz­tatni citálja, s azt sulykolja, úgy légy jó, ahogy manapság a szakmai elit, a kritikai kar, az adminisztráció felügyelet, a lerohadó közízlés elvárja, akkor a színész megtorpan, megzavarodik és csinál vala­mit, amiről csak hiszi, hogy teljesítmény, de tulajdonkép­pen nem más, mint kapkodás, közhely, fölbuzdult bizonyga- tása az egyáltalán jelenlétnek. A színészt hagyni kell meg­nyugodni, hagyni kell, hogy legyen őt segítő, benne biz­tosan hívő közege megismer­kednie feladatával, s felada­tán belül önmagával!... El kell hitetni vele—de nem ál- nokul, hazudva neki a nem hittel! —, nem lehet kárára, hogy' félrefog!.. Meg kell győzi, hogy ő maga a leg­több, minden más, amit kép­zel a színészetből, amit kí­vánnak tőle színészet címén, fölösleges és hasznavehetet­len. Hogyan?!... No, ezt képtelen vagyok rö­vid tőmondatokban megfogal­mazni!... Harminc éve próbá­lom gyakorolni magamon és pályatársaimon. S még a mun­ka felénél sem tartok!... Bálozásból tanszer Új Kelet-információ Kiválóan sikerült az újfehértói 2. Sz. Általános Iskola közelmúltban megrendezett jótékonysá­gi bálja — tájékoztatta la­punkat Somosi Antal, az intézmény igazgatója. A rendezvényt magas szín­vonalú, másfél órás műsor nyitotta, melyen fellép­tek a Szabolcs táncegyüt­tes tagjai és a nyíregyhá­zi 23. iskola táncoslányai. Természetesen a 2-es is­kola diákjai is lehető­séget kaptak tudásuk be­mutatására, az előadók között volt például Szűcs Zsuzsanna, az intézmény tanulója, aki megyei versmondóversenyt is nyert már. A hajnal fél ötig tartó rendez­vényen, melynek a kúltúrcent- rum (Tornádó Disco) adott ott­hont, mintegy 150 —160 láto­gató jelent meg, de nagyobbra tehető azok száma, akik támo­gatták a szervezést, s ezzel segí­tették a nehéz helyzetű iskolát. A pénzadományok 5 ezertől 50 ezer forintig terjedtek, míg az egyéb értékes felajánlásokat (pulóvereket, cipőket)—szeren­csés esetben — a tombolát vá­sárlók vihették haza.. Az igazgató várakozáson fe­lülinek minősítette a rendez­vény sikerét, más csak azért is, mert a tiszta bevétel megha­ladta a 300 ezer forintot, s így előteremtették a szükséges pénzt ahhoz, hogy az iskola az oktatáshoz nélkülözhetet­len magnókat és szemléltető eszközöket vásároljon. Amatőrfilmes seregszemle Egerben A Nyíregyházi Városi Televízió műhelye kapta a szombati eredményhirdetésen annak az Országos Tematikus Függet­len film és Videoszemlének a fődíját, amely Gazdag szegé­nyek, szegény gazdagok címmel pénteken kezdődött meg Egerben. Ugyancsak kiosztották az észak-magyarországi közösségi televíziók számára kiírt programpályázat díjait, amelynek vetítését a filmszemlével egy időben rendezték meg a Hevesi megyeszékhelyen. Az 5 résztvevő helyi televízió közül a Miskolci VTV szerepelt a legjobban, amelynek egy riport- filmjét oklevéllel jutalmazta a televíziós és filmes szakem­berekből álló zsűri. (MTI) Hellman-bemutató a Krúdy Kamarában A kitűnő szereposztás meghozta gyümölcsét Lilian Heilman az amerikai drámairodalom egyik remek írója. Művei általában klasszikus és tipikus újvilági tör­ténetek, amelyek a századforduló tájékán élő emberek körében játszódnak, így — mintegy belülről — vizsgálja az akkoriban még meglehetősen amorf társadalmi kö­zeget. A kis rókák—történetére nézv2 — is ilyen családi dráma, méghozzá meglehetősen romantikus felhangok­kal, ahol a jó hófehér, a rossz pedig permanensen holló­fekete. A megoldás viszont már kimondottan mai: a ha- rácsolás és a sötétlelkűség fényes diadalt arat... álló vulkán. És bár csak az elő­adás legvégén hangzik el uta­lás rá, mégis az elejétől kezdve tisztában vagyunk vele, hogy nemcsak lelki, hanem fizikai terror alatt is tartja feleségét, Birdie-t. Alakításának roppant értéke az itt-ott felcsillanó és a figurát gúnyoló humor, ami nél­kül bizony meglehetősen nehéz lenne elviselni a gondolatot, hogy ilyen és ehhez hasonló verőlegények között élünk. Zubor Agnes Birdie-je idege- sítően jó alakítás. Az önsors- rombolás mintaképe, aki — bár tudja, hogy verni fogják miatta — kényszerű és permanenes al­koholmámorában fennen idézi a múlt idők szépségeit. Olyan asszony, aki már régen nem él itt, ezen a földön, és csak időn­ként egy-egy pillanatra száll alá, hogy figyelmeztesse az arra érdemeseket a készülő veszede­lemre. Nagyszerűen építette fel szerepét a már említett légies, szinte csehovi alaktól egész a közönségesség határáig, ami alól azonban rögtön fel is ment­jük őt. Róbert Gábor most végre olyan szerepet kapott, amely­ben megmutathatta igazi művé­szi „farkaskörmeit”. Feladatát emlékezetesen oldotta meg, nyeglesége és szívtelensége saj­nos nagyon is ismerős manap­ság. Hetey László szeméről na­gyon sok esetben nem tudtam levenni a szemem. Benjamin Hubbardja egész egyszerűen színészi remekmű! Annyira al­jas és annyira okos, hogy már igazán nem is lehet rá haragud­ni. Igaz, ő kerüli az erőszakot, és mindent a róka ravaszságá­val old meg... (Az utóbbi évek­ben Hetey László művészete — és erre remek példa a Korona Pódiumon látott alakítása is — hallatlanul elmélyült.) Kocsis Antal Marshallja hite­les és tisztán formált figura, Csorba Ilona Rose-áról pedig azonnal tudjuk, hogy néger szolgáló, annak ellenére, hogy nincs feketére festve!!! (Azóta is azon gondolkodom, hogy csinálja?) Szép, tiszta előadás volt. Az embernek szinte kedve támad­na Birdie-t kézen fogni, itthagy­ni ezt a korcs világot, és „vissza­menni Lionett-be”... Szabó Tünde és Zubor Agnes Fotók: Racskó Tibor Palotai István kritikája Ha nem magát a történetet vesszük górcső alá, hanem a darab kérdésfeltevéseit és a jel­lemek rendszerét, olyan érzé­sünk támad, mintha egy Ibsen- művel állnánk szemben. A go­noszság mélységes pokolbugy­rai itt viszont szinte társadalmi létjogosultságot nyernek, nem csoda, hiszen a tőkefelhalmo­zás korát élik... Míg Ibsennél a bűn önmagában hordozza büntetését, addig Heilman ese­tében csak akkor válik igazi bűnné, ha a hivatalos büntetés kézzelfogható közelségbe ke­rül, addig legfeljebb ügyes üz­leti fogás. A szereplő szemé­lyek ábrázolása mintha maga lenne az amerikai társadalom eklektikus metszete: az „iga­zi” okos és rendíthetetlen ame­rikai mellett megjelenik a szív­telen jéghideg pénzember, a családját rettegésben tartó sza­dista, a minden vonatkozásban erkölcstelen és már-már lady macbethi mélységekig romlott és gonosz asz-szony, sőt Birdie, a már-már csehovi, múltba ré- vedő áldozat, aki azonban — és ez már az akkori Amerika — kényszerű iszákossága miatt olyan, amilyen. A darab folya­mán — ahogy az esemény szá­lai bonyolódnak — egyre újabb és újabb érdekszövetsé­gek kötődnek, és roppant érde­kes az a hullámzó dramaturgi­ai szerkezet, amely állandóan új íveket és új érdekpilléreket teremt. Tasnádi Csaba rendező re­mek érzékkel közelített az anyaghoz. Nyilvánvaló törek­vése a tizenkilencedik század végi Amerika és a mai magyar valóság hasonlóságainak fel­mutatása, a mammon imádatá­nak és a gátlástalan pénz- hajhászat éles kritikája. Teszi mindezt a szerény rendezők módján, nem tolakodóan, ha­nem hagyván a gondolatokat „dolgozni”. A rendezés nagy erőssége ezenfelül a remek és hangsúlyozott tónusú ember­ábrázolás. Amivel vitába száll- nék, az a „családi album” és a befejezés koncepciója. Meglá­tásom szerint nem erősíti sem a történetet, sem a közönség Hetey László, Szigeti András és Bárány Frigyes befogadói aktivitását. A „pil­lanatfelvételek” technikailag kissé döcögősek — az első ket­tőt például műszaki zavarnak hittem. Az utolsó kép sincs iga­zán kimunkálva. A végkifejlet ilyetén „meglebegtetése”csak kérdéseket vet fel, és nem vál­lalja a döntés ódiumát. Az sem világos, hogy kinek az ítéleté­re dördül el hat lövés, hiszen csak négyen vannak, akik ezt kiérdemelnék... Csanádi Judit díszlettervező szép és játékra alkalmas teret teremtett, Húros Annamária kitűnő jelmezei korhűek és re­mekül jellemzik viselőiket... A fényes szereposztás meg­hozta gyümölcsét: a színészi- leg sziklaszilárd és kitűnő elő­adást. William Giddens szerepében Bárány Frigyes megint kitűnő önmagát hozta. Visszafogott és „eszköztelen”, gondolatai vi­szont úgy szikráznak ebben a csendben, hogy a néző szinte szavak nélkül is megérti őt. William Giddens — a pozitív hős—ebben a mocskos közeg­ben még a bosszúra is képte­len, mert erőterei csak a tisz­tesség és a szeretet irányába hatnak. Tragédiáját Bárány Fri­gyes mélyen megrázó alakítá­sa teszi hitelessé és ma is érvé­nyessé. Szabó Tünde •— Olivia, azaz Giddens felesége szerepében — a szemünk előtt tárja fel a mennyet és a poklot. A shakes- peare-i aljasságokban könyékig vájkáló asszony pénzimádatát olyan erővel mutatja fel, hogy az ember már a kezdet kezdetén tudja: ezt a nőt egész egyszerű­en nem lehet kiszorítani a hata­lomból és a vagyonból. A má­sodik felvonás „gyilkosmo­nológjában” már-már ijesztő sátáni erőket szabadít fel... Az izzó gyűlöletnek ez a foka egy­értelműen sokkoló hatású! Lányukat, Elisabethet, Gosz- tola Adél alakítja finoman és ér­zékenyen. Szerepe vezérmotí­vumát: a fiatalság szeretet- és életvágyát, amit lépésről lépés­re egyre inkább elnyomorít a gyikos és erkölcstelen valóság, mély átéléssel vetíti elénk, és könnyekben úszó arcát nézve, bizony könnyen eszünkbe jut­hat: nem vagyunk-e néma cin­kosai mi is ennek az aljas világ­nak, amelyben a pénzért ennyi minden megtörténhet... Charles Hubbardot, Olivia bátyját Szigeti András felveze­tésében szinte szeretné a néző maga felelősségre vonni, olyan hiteles és ,,időszerű”az a buta, aljas szadista típus, amit a mű­vész remek színekkel abszolvál. Olyan, mint egy kitörés előtt

Next

/
Thumbnails
Contents