Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-30 / 303. szám
UJ KELET Sport 1996. december 30., hétfő 11 Szezon végi focimérleg A semjéniek, jó helyen” vannak A csoport augusztus óta nem 1. számú, sokkal inkább a Dona-Trade nevet viseli büszkén. Legfőbb ékessége a listavezető, azaz Kállósemjén csapata. Nyáron, az utóbbi listavezető, Gávavencsellő távozásával megnyílt az élre vezető út a semjéniek előtt, azonban ők korántsem hirdették azt, hogy márpedig meg akarják nyerni a megyei másodosztályú bajnokságot... Ladányi Tóth Lajos (Új Kelet) Most mégis a csúcson vannak, ahonnan feljebb nem lehet kerülni. Egyelőre. Fél év múlva (ha addig kibírják ott, és amennyiben egyáltalán akarják, vállalják a magasabb rendű kihívást) nekirugaszkodhatnak a „megye egynek”... — Messze van az még, nagyon messze... — merengett el Katona György, a kálló- semjéni együttes edzője. — Az őszi szezon befejezése után egy szűk körű összejövetelen természetesen szóba került: mi lenne akkor, ha maradnánk ebben a pozícióban. Az önkormányzat részéről pozitívan nyilatkoztak. Ez megnyugtat bennünket, rajtunk múlik, hogy célba tudunk-e érni. Jó helyen vagyunk most, de tudjuk, hogy a tuzsériak nagyon erőteljesen pályáznak a posztunkra. A KSE otthonában és vendégként egyaránt tizenhét pontot gyűjtött. A mezőnyben a legtöbb gólt szerezte, ugyanakkor a legkevesebb találatot kapta. Unikum a maga nemében... — Az a tapasztalatom, hogy nekünk teljesen mindegy, hol játszunk — állította a tréner. — Ha együtt van a csapat, ha mindenki megszakad a sikerért, akkor bárhol képesek vagyunk győzni, amennyiben viszont kollektiven csődöt mondunk, akár Semjénben is megbotlunk. Példa erre a napkoriak elleni döntetlenünk, ez az eredmény fáj a legjobban. Az első fordulóban kikaptunk Anarcson, onnantól kezdve nem volt megállás, veretlenek maradtunk. Az imént említett ikszen kívül megosztoztunk a pontokon az erős tuzsériak, valamint a szintén élmezőnyhöz tartozó jékeiek és apa- gyiak ellen. Most három pont az előnyünk a tuzsériakkal szemben, ami korántsem megnyugtató, hiszen pont ennyit ér egy győzelem. A tavaszi idény pedig tizenöt meccsből áll... Az újságból értesültem én is arról, hogy Sveltát leigazolták a levelekiek. Ez roppant érdekes, hiszen erről nekünk senki sem szólt, márpedig aligha mehetett el így tőlünk. Jó lenne, ha együtt maradnánk... Vannak, akik a keretből már kipróbálták magukat magasabb szinten, szeretnék, ha jövőre újból odakerülhetnének. Nem egy-két játékos húzza a csapat szekerét, a középpálya és a hátsó alakzat is alaposan kiveszi a részét a gólgyártásból. Szerencsére az összetartás nem csak a pályán van meg, ilyenkor a holt idényben is találkozunk. „Hivatalosan” január 10-én kezdjük a felkészülést, heti három alkalommal akarunk edzeni. Az időjárás határozza majd meg a tornatermi és a szabadtéri tréningek arányát. Ha tavasszal megismétli az együttes az őszi hozzáállását, akkor nem lenne szabad alább adnunk a mostani helyünknél. Labdarúgás, NB III, Tisza-csoport Demecsernek a dobogó kell! L. T. L. (Uj Kelet) Az uborkaszezonban sok zöldséget fecsegnek, amiből azért ki lehet hámozni a „fogyasztható” dolgokat. Például Fáky László, a Demecseri Kinizsi elnöke kijelentette, hogy—nem tévedés, nem ámítás... — a csapatnak biztosított feltételek jövőre jobbak lesznek, mint idén, ami egyenértékű lenne az első három hely valamelyikének elérésével. Ezúttal több átigazolási lap került terítékre. A „menükártyán” van választék bőséggel, az NB II-től a megyei másod- osztályig bezárólag. •— Nem csak Szilágyi Józsefet kereste meg a Kecskeméti TE, hanem engem is — vallotta be Fáky László. — Aláírtuk a lapot, csak éppen nem bélyegeztük le. Józsi azt mondta: még gondolkozik egy kicsit. Ha úgy gondolja, hogy mégis marad, akkor írásban nyilatkozik róla, és semmi akadálya annak, hogy nálunk játsszon a jövőben is. Én szeretném, ha maradna... Az ibrányi Mikhárdi is aláírta az átigazolási lapot, utána visszakozott, bízom benne, hogy mégis bennünket választ. Tegnap a korábban Nyíribronyban szerepelt Kantár testvérek írásban elkötelezték magukat hozzánk. Még bővülhet a keret, ugyanakkor senki sem jelentette be távozási szándékát. Totó 52. JÁTÉKHÉT 1. Arsenal—Aston Villa 2-2 X 2. Chelsea—Sheffield Wednesday 2-2 X 3. Derby County—Blackburn 0-0 X 4. Everton—Wimbledon 1-3 2 5. Como—Capri 1-4 2 6. Modena—Saronno 0-0 X 7. Novara—Monza 0-2 2 8. Pistoiese—Alessandria 1-2 2 9. Spal—Treviso 2-5 2 10. Acireale—Ancona 0-0 X 11. Ascoli—Avellino törölve A megállapított tipp: 2 12. Sora—Atl. Catania 0-3 2 13. Trapani—Andria 1-0 1 Pluszmérkőzés: 14. Manchester United —Leeds 1 -0 1 K.0. a megyegyűlésen: 43-0! Petrika Ibolya az új megyei sportigazgató Száraz Attila (Új Kelet) Egyhangú szavazással, 43-0 arányban választotta szombaton meg a megyegyűlés a január elsején megalakuló Megyei Testnevelési és Sport Intézet igazgatójának Petrika Ibolyát. A kinevezés 2001. december 31-éig szól. Petrika Ibolyán kívül további két pályázó volt. — Nagyon boldog vagyok, és nagy megtiszteltetés számomra, hogy a megyegyűlés egyhangúlag nevezett ki a létrejövő új intézmény igazgatójának. A következő években igyekszem mindent megtenni azért, hogy munkámmal ezt az előlegezett bizalmat megháláljam—nyilatkozta az öröm perceiben a gratulációkat fogadva a csinos, rendkívül dekoratív új sport- igazgató. Majd a „szakmára” térve így folytatta Petrika Ibolya: — Az intézmény, elődjéhez hasonlóan, koordináló szerepet lát el, ebben tehát nem lesz változás. Ami új lehet, hogy megpróbálunk majd a megyében lévő egyesületek érdekében olyan marketingmunkát végezni, aminek segítségével számukra pluszbevételekhez juthatunk. Meg kell próbálni a megyében lévő vállalkozókat, vállalkozásokat bevonni a sportba. A sportba én beleértek minden sportágat, az utánpótlás-neveléstől az élsportig. Nagy álmom nemcsak a pénzszerzés, hanem a sport „társadalmasítása”. Tudom, hogy a megyében mindenféle kósza hírek terjen- genek, de én egyértelműen azokkal képzelem el a jövőt, akik eddig is ezen a területen dolgoztak. Nagyon remélem, hogy Vass Gézával az élen a korábban hasonló munkakörben dolgozók vállalják velem a további munkát. Természetesen az élsportra is oda kell figyelnünk, de a „piramist” — széles alappal — fel kell építeni. A minőségi sport mindig mérvadó, annak Névjegy 1957-ben Nyíregyházán született, 1981-ben a BGYTKF földrajz—testnevelés szakán szerzett általános iskolai diplomát, majd három év múlva középfokú edzó'i szakképesítést. Az NYVSC atlétájaként tíz éven keresztül tagja volt a nemzeti válogatottnak. A moszkvai olimpián ötödik helyett szerző 4x400-as váltónak. Tanított testnevelést a TK-n, 1991-től 1996 januárjáig a Városi Stadion menedzsere volt. eredményei meglátszanak utánpótlásszinten. Nagyon sokat gondolkozom azon, hogy milyen ösztönző rendszert lehetne kitalálni annak érdekében, hogy a testnevelő tanárok a mozgásgazdag, az egészséges életmódra nevelést a szívügyüknek tekintsék. Én sem gondolom, hogy mindenkiből élsportolónak kell lenni, de a sportolás sze- retetéig minél több embernek el kellene jutnia. —Ahogy Önt hallgatom, akkor körülbelül marad az az irányvonal, amit elődje, dr. Bige Lászlóné képviselt... — Igyekszem mindent ami jó volt, átvenni az elődömtől, nem tartom ezt szégyennek. Dr. Bige Lászlóné munkája, nem véletlenül, sok elismerést kapott. Természetesen igyekszem majd a saját elképzeléseimet is megvalósítani közben... — Most már hivatalból ott kell lennie egy csomó sportrendezvényen, elvárják, hogy megjelenjen bajnoki mérkőzéseken, meg kell ismerkednie mélyebben a szakszövetségek munkájával... Mennyire lesz más ezt követően az élete? — Igyekszem a megye majd minden településére eljutni a későbbiekben, a szakszövetségekkel személyes kapcsolattartásra törekszem. Megpróbálom beilleszteni majd a programokat a civil életünkbe. Hetedik éves a kislányom, nagyon sok rendezvényre már ő is eljöhet velem... — Ön atléta volt, nem kerül-e a „sportok királynője” — más sportágak rovására—túlságosan nagy szerephez Ön által a következő időkben? — Ez a kérdés a meghallgatások során is felmerült... Az atlétika minden sportágak alapja, a futáshoz létesítményre sincs szükség, ezért olyan elterjedt. Bizonyára lesznek kiemelten kezelendő sportágak, de a „szakirányú segítséget” minden sportág megkapja majd. Maximálisan támogatni szeretném az olyan új sportágak bevezetését, melyek könnyen népszerűsíthető^, sok embert mozgatnak meg. Minden sportág előtt nyitott tehát az út... — Kinevezése 2001-ig szól. Mivel lenne elégedett öt esztendő múlva, ha mit sikerülne sport- igazgatóként elérnie addig? — Ha a megye lakosságának a sportindexe az országos rangsor elején helyezkedne el, ha lenne olimpikonunk, éremszerzőnk a következő olimpián is. A testnevelő tanárok pedig szívvel-lé- lekkel tudják a sport megszerettetését, népszerűsítését végezni. Röplabda, Savaria Errea Kupa, női torna Kegyes volt Bécs válogatottja MTI A 22. Savaria Errea Kupa nemzetközi női röplabdatoma negyedik, befejező napján: Magyarország—Szlovákia 3:0 (8,4, 12). A torna utolsó mérkőzésén az addig veretlen Bécs válogatottja (több „hazánk lánya” játszott soraiban) sima 3:0:ás vereséget szenvedett, így jobb játszmaaránnyal rendelkező magyar válogatott került az első helyre. A torna végeredménye: 1. Magyarország 4 3 1 11-4 7 2. Bécs válogatottja 4 3 1 9-6 7 3. Románia 4 2 2 8-7 6 4. Szlovákia 4 13 4-9 5 5. Ukrajna 4 13 3-9 5 Kosárlabda Bika-buli Újabb győzelmet aratott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Chicago Bulls. Michael Jordanék hazai pályán nyertek (102:97) a Cleveland Cavaliers ellen. így azután utolsó tíz mérkőzésén kilencedszer diadalmaskodott a címvédő! Jordan teljesítményére ezúttal sem lehetett panasz, miután a chicagói gárda vezéregyénisége negyvenöt pontot szerzett. Eredmények: New York Knicks—Orlando Magic 96:85 Utah Jazz—Philadelphia 76ers 110:84 Detroit Pistons—Charlotte Hornets 97:75 Washington Bullets—Atlanta Hawks 97:86 Minnesota Timberwolves—Denver Nuggets 103:96 — hosszabbítás után Chicago Bulls—Cleveland Cavaliers 102:97 Dallas Mavericks—Seattle SuperSonics 95:90 Houston Rockets—Golden State Warriors 104:95 Vancouver Grizzlies—Phoenix Suns 98:103 Sacramento Kings—Boston Celtics 126:96. Pingvin-öröm Fontos győzelmet aratott a Pittsburgh Penguins az északamerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A nagy rivális Buffalo Sabres _____________ elleni 2-0-ás siker elsősorban a kapusnak, Rookie Patrick- nek és az ismét kiválóan teljesítő Mario Le- mieux-nek köszönhető. Patrick — ebben az idényben másodszor — nem kapott gólt, míg Lemieux csapata mindkét góljában főszerepet játszott. Ezúttal egy találat és egy gólpassz fűződött a nevéhez. Eredmények: Hartford Whalers—Ottawa Senators 3-2 New York Islanders—Detroit Red Wings 1-7 New Jersey Devils—Anaheim Mighty Ducks 5-3 Pittsburgh Penguins— Buffalo Sabres 2-0 Tampa Bay Lightning— Montreal Canadiens 4-4 — hosszabbítás után Toronto Maple Leafs— Chicago Blackhawks 5-4 Washington Capitals— Florida Panthers 1- 1 — hosszabbítás után Edmonton Oilers—San Jose Sharks 5-3. Focifalatkák a világ asztaláról Fésűről pattant le MTI Vasárnap megkezdődött a hagyományos izraeli lab- darúgóutánpótlás-torna. A Piski Elemér szövetségi edző irányította magyar 17 évesek vereséggel rajtoltak: Izrael—Magyarország 2-1 (1-0) A hazai együttesben öt olyan futballista szerepelt, aki az izraeli felnőtt-élvonalban játszik, ráadásul két labdarúgójuk a Borussia Dortmundot erősíti. További „csattanó”: az 5. percben az a Benayoun szerezte meg a vezetést, aki az Ajax Amsterdam szerződtetett reménysége. Az első félidőben kiegyenlített erők harcoltak, majd a 40 perces első játékrész után ügyes rohamokkal folytatta a Piski-csapat. A 44. percben Farkas Balázs egyenlített, és több olyan magyar helyzet is adódott, amiből arra lehetett következtetni, hogy a vendégek nyernek. Az esélyek csak esélyek maradtak. A 60. percben egy 30 m-es bomba megpattant Fésű testén, és a labda a magyar kapuba került (2-1). — Ha jobban élünk lehetőségeinkkel, legalább a döntetlent megszerezhettük volna. De hát a múlton keseregni kár, a folytatásban javítani próbálunk a ciprusiak és a görögök ellen — kommentált Piski Elemér. Magyarország ma Ciprus válogatottjával mérkőzik: * ínyenc jelöltek Nigériában MTI Világszerte elismert angol és holland szakembereket próbálnak megnyerni a nigériai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának. — Olyan nagytudású edzőkkel vettük fel a kapcsolatot, mint Kevin Keegan, Howard Wilkinson, Louis van Goal, Johan Cruyff és Albert Fafie. Amennyiben minden jól megy, közülük kerül ki nemzeti csapatunk szövetségi kapitánya -— nyilatkozta a nigériai sportminisztérium részéről Danladi Bakó. Ronaldóék loholnak! MTI A spanyol labdarúgócsapat, az FC Barcelona angol vezetőedzője, Bobby Robson nem túl elégedett játékosai teljesítményével. Az albioni szakvezető ezért — büntetés gyanánt — az év utolsó napján, szilveszterkor is edzést vezényel Ronaldo és társai számára. Metrika Ibolya