Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-30 / 303. szám
UJ KELET Kultúra 1996. december 30., hétfő 7 „Nem dolgozom, hanem látszom” A vadaskert szép hely, ahol a vadászat után sem ment minden tönkre. Élnek még növények, állatok, és természetesen mi is itt élünk. Még. Szép mesék, szép állatok, szép erdők, kedves emberek. mozgalmas, látványos konHatházi Andrea (Üj Kelet) A Hobo Blues Band (HBB) „csupán” három lemezzel lepte meg rajongóit a ’96-os év végén. Az első két összeállítás Jim Morrison emlékére a „mester” dalaiból, illetve egy Chicagóban élő magyar költő verseiből készült. A Vadaskert dupla album külön-kü- lön is megvásárolható, így a három LP valójában négy. Földes Lászlót, azaz Hobót a Vadaskert nyíregyházi bemutatóján kérdeztem az új „Vadászat”-ról: — Nem, ez a lemez nem folytatása a Vadászatnak, hanem azokról szól, akik túlélték azt. Arról, hogy él még a magyar kultúra is. Csak talán a szovjet nyomás után az amerikai kultúra alatt keres ma utat magának. Amikor a technozene és a tökéletesen igénytelen kultúra hulláma tetőzik, talán meggondolatlanságnak tűnhet, hogy mi két összefüggő részből, 19 tételből álló művet adunk ki. A Hobo Blues Band változatlanul nem tett le arról a „születési adottságáról”, hogy az emberek nem hülyék és piaca van az igényes zenének. S mi most a trend ellen is azt csináltuk, ami minket foglalkoztat, ami számunkra és reméljük még sokak számára érték. A Vadaskert egy összefüggő mű, 84 perces. Negyvennyolc daltéma készült, ebből huszonhármat írtam meg, de végül csak tizenkilenc került az albumra. — Mikor hallhatjuk Nyíregyházán? — Erre egy kicsit várni kell. Egy Viszockij-est szervezéséhez kezdtem. Hármasoltárt építek, amelynek közepén József Attila, a másik, mondjuk nyugati szárnyán Jim Morrison, keleti szárnyán pedig Viszockij kap helyet. Egy nagy karácsonyi koncertet adunk szokás szerint Budapesten, a Petőfi Csarnokban és csak tavasz- szal indul a HBB a Vadaskert bemutató turnéjára, hatalmas díszletekkel, rengeteg látványos kellékkel, tíz, ötven vagy akár száz felfújható állatfigurával szeretnénk színpadon bemutatni ezt a lemezt. Nem színházi előadásról lenne szó, hanem Hobo certről. Természetesen a lemezen szereplő vendégek is fellépnek majd, mint Fe- renczi György, Novák Péter (a Kim Novák-ból), Lukács Laci (a debreceni Tankcsapdából), Presser, Cserhalmi Gyuri. A budapesti koncerten biztosan mindenki ott lesz közülük, de a tűmén nem hiszem, hogy teljes számban részt tudnak venni más elfoglaltságaik miatt. —A Vadaskert a béke és a nyugalom szigete? — Nem. Vannak patkányok, görények, van mocsok és szemét. Erről szól a Vadaskert, de nem az elkeseredettség hangján, mert mégiscsak rejti a szabadság érzését, illúzióját. Ugyan vannak, akik legszívesebben törésekkel tűzdelt kőfalak között élnének, de léteznek azok is, akik meg akarják akadályozni. Az előző lemezemen a (Vissza a 67- es úton) volt egy dal, a Nem lehet két hazád, amely talán előképe ennek a lemeznek. Nekünk ez a vadaskert a ha,- zánk. —Hogyan érzi magát benne? — Furcsán, de szabadon. Jobban, mint a hatvanas években. Mindenki azt állítja, milyen fantasztikus időszak volt. Egy nagy nyavalyát! Itt voltak az oroszok, a rendőrök kergették egymást és bennünket. Levágták a hajunkat, nem lehetett kapni útlevelet, csak a szocialista országokba. Nem voltak olyan fantasztikusak azok az évek sem. Igaz, most sem kap röhögőgörcsöt, aki végignézi a tv-Híradót, de a parlamenti közvetítést végigszenvedni is tiszta röhej, katasztrofális. Egy olyan embernek, mint én, aki semmilyen csoportba, pártba, valláshoz, közösséghez nem tartozik, nagyon nehéz, és nagyon mulatságos. Rövid távon elviselhetetlen, de hosszú távon kifizetődő. Én ötvenkét éves leszek februárban, és mit csinálok? A Hobo Blues Bandben játszom. Nem dolgozom, hanem játszom. Szerintem ez a legnagyobb ajándék az élettől, hogy 52 évesen én még játszhatok. Földes László, Hobo Morvái Tibor szobrász-grafikus ___________ A művész igazsága Kevés olyan vidám fickóval találkoztam életemben, mint amilyen Morvái Tibor. Az embernek az az érzése, hogy ö az, aki minden rosszban azonnal megtalálja a jót, holott nem is keresi. Egyszerűen ilyen. Nyitott az életre... Palotai István (Új Kelet) Nyíregyházán született 1954 karácsonyának szentestéjén. Az Erdő sori általános iskolába járt, majd a Krúdy gimnáziumban érettségizett. Tett egy sikertelen felvételi vizsgát a Képzőművészeti Főiskolára, aztán szakmát tanult: nyomdai fényképész lett Debrecenben. — Mikor kezdődött vonzalma a képző- és iparművészet iránt? — Már óvodás koromban felfigyeltek rám. Első grandiózus művemet az udvarunkban lévő fodrászat va- donatújan festett ajtajára készítettem, hogy úgy mondjam, természetben található anyagokkal, és mindezért mogyoróvessző-díjban részesültem, amit édesanyám nyújtott át... Ezt szintén egy nagylélegzetű munka követte, immáron a grafika világából, amikor a nálam tíz évvel idősebb lánytestvérem oroszmunkafüzetét „illusztráltam”. Ekkor a család közös kitüntetését vehettem át. Mondhatni tehát, hogy kicsiny gyermekkorom óta komoly indíttatásom van a vizuális művészetek iránt. Kamaszkoromban tettem ugyan egy kis kitérőt a világirodalom göröngyös mezsgyéjén, amikor is a költészet berkeit kutattam, és szent elhatározásomat, miszerint nagyobb leszek Petőfinél, az a sajnálatos eset döntötte romba, hogy magyartanárnőm, elolvasván műveimet elmondta aggályait és kritikát alkotott. Soha többé nem verseltem... — Akkor mostantól komolyan... — Mindig komoly volt a szándék, csak valahogy állandóan valami lőcs került a szerkezetbe, ami kerülőutak használatára kényszerített. Aztán 1979-ben végre alakult Nyíregyházán képzőművészeti stúdió, ahol valóban komoly tanulmányokat lehetett folytatni. 1985-ig jártam oda, és mondhatom, rengeteget tanultam. A mesterem Berecz András volt. Ő beszélt rá, hogy jelentkezzem a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára, ahol 1991-ben szereztem diplomát a rajz szakon. — Ekkor már bemutatkozott a közönségnek is? — A kilencvenes évek elejére már rendszeresen jelentkeztem tárlatokon amatőrök között, de az őszi tárlatokon is évről évre szerepeltek festMorvái Tibor ményeim, grafikáim. Több díjat nyertem. A XIII. Országos Amatőrtárlaton bekerültem az országos katalógusba, és országos díjat kaptam. — Van munkahelye is, vagy csak az alkotásaiból él? — Nagyhalászban tanítok 1992 óta, az általános iskolában. Nagyon nagy örömmel vállaltam el az újdonsült város képző- és iparművészeti menedzselését is, aminek örömteli eredménye, hogy megszületett a városi galéria! Tanítvá- n y a k* im k ö zött sok a tehetség, amit az is bizonyít, hogy megyei és országos versenyeken rendszeresen sikerrel szerepelnek. — Eddig csak grafikáról és festészetről volt szó. Ha jól tudom, szobrászként is eredményes... — Abban a bizonyos nyíregyházi stúdióban már a kezdet kezdetén tanultam mintázást Nagy Lajos szobrászművésztől. Még ma sem igazán tudom, hogy grafikus va- gyok-e vagy szobrász, persze ezek a dolgok egységet alkotnak. Az biztos, hogy az idei amatőrtárlaton leginkább szobrokkal jelentkeztem — méghozzá kitörő sikerrel. Az újságok kritikusai és a szakma is jelentős alkotásoknak ítélte az Adám, Éva és a Hol a madár című alkotásomat. A Hol a madár országos kiállításra került. — Magam is tanúsíthatom. Sőt, azt is állítom, hogy ezek a szobrok köztérre kívánkoznak. Van ilyen célja? — Igen. Nagyon izgat. Persze, ennek még vannak egyéb feltételei is: az idő és a pénz. Pénzt könnyebb szerezni... — Milyen a viszony az alkotótársakkal? — Kapcsolatban állok a megye majd’ minden képzőművészével. Ez főleg mostanában alakult így, amióta \ Nagyhalász dolgait intézem. Sokat segítettek alkotásaik ajándékozásával, sőt, I személyes v ügyekben is. — Hogyan tovább? — Most már haladéktalanul beadom felvételi kérelmemet a Képzőművészeti Alaphoz. Ha tag leszek, azzal azonnal a hivatási művészek sorába lépek, és ezáltal hatalmas lehetőségek nyílnak előttem, részt vehetek komoly pályázatokon, ösztöndíjakat nyerhetek el. A megmérettetéstől sohasem riadtam vissza. Sőt! A kihívás feltüzel! A célom: nyitott szemmel járni a világban, megfogalmazni a kor összes vetü- letét, és visz-szaadni azt a művészet tükrében, amely nemcsak esztétikai kategória, hanem kemény politikai állásfoglalás is. Egy művész általános célja az igazság kendőzetlen feltárása és a lélek gyógyítása. A „szent- háromság” olvasatai Palotai István (Új Kelet) Uramisten, mekkorát változott ez a világ! Nem a szabványos korosztályi nyavalygás, nem a „bezzeg a mi időnkben” mondatja ezt velem, hanem annál sokkalta nagyobb, szélesebb perspektívák. Századunk elején már új világ volt, de összehasonlítva: ma Mars szekerén száguldozva imádjuk Mammont, míg az Isten csak néz, csak néz és a fejét csóválja. O mennyire mást jelentenek ma a dolgok, menynyire más az emberi optimum és minimum koordinátarendszere. E lélekszikkasztó korban költőink elkorcsosulnak, verseik szlogenekké prosti- tuálódnak, miközben mi csak rohanunk a hatalmas fogyasztói óceán felé, amely kitartóan várja, amíg elérhető közelségbe nem kerülünk, hogy aztán beszippanthasson, feloldhasson, elkeverhessen, szaporítsa a csillagok számát lobogóján és homlokunkra üsse a bélyeget: O.K. Mi pedig? Csak nézünk bamba szemekkel, és vigyorgunk, miközben zabáljuk a hot dogot, meg a hamburgert és rapelünk a külvárosi négerek után „szabadon”, mint a taposómalom barma. Fiataljaink immár kabát helyett „kabáth”-ot sziszegnek és belenyomorítják a nyelvbe a diftongusos „L” betűt, egyben gégehanggá alakítva azt; szappanoperákon nevelkedünk és kul- túrkonzervet fogyasztunk, miközben „kint a földön rothad a magyar szellemiség”. A napokban egy művelt fiatal kollégám — némi gúnnyal a hangjában, de őszintén a következőket mondta anyagi helyzetét latolgatva: amíg van zsíros kenyér, kóla, meg HBO, addig nincs igazán nagy baj. Az pedig mindig kerül majd valahogy — még segélyből is... Szavait hallván, ösztönösen Ady Endre úgynevezett „szentháromsága” ötlött fel bennem: A kenyér, a cigaretta és az aznapi újság. Ismervén a fokról fokra liberalizálódó világ értékrendjét, egészen biztos vagyok benne, hogy Ady nem lenne ebben a rendszerben pozitív, hiszen a „nikotin árt a szervezetnek”. Én meg azt mondom: az HBO még jobban árt, és nem is „csak” a szervezetnek, hanem az egész sematizált emberiségnek. Jól tudom: a végcél egy olyan világ, amely ugyanarról és ugyanúgy beszél, illetve a most még csak kontinensméretekben működő HBO, vagy FilmNet világméretűvé tétele. Akkor már mindenkit egyfomán lehet majd manipulálni...
