Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-28 / 302. szám

UJ KELET Nyíregyháza 1996. december 28., szombat 7 Tíz éve együtt a zenében, a zenéért Pro Musica-jubileum Mostanában a kerek évfordulók bűvöletében élünk. Amiről írok, az nem olyan nagy szám: az első kerek év­forduló, a tizedik. Ennyi idő telt el azóta, hogy ez a le­ánykar önálló életet él, nevét „jegyzik” a hazai és nem­zetközi kóruséletben. S nem is akármilyen szinten, hi­szen kezdetét nemzetközi nagydíj, a jubileumi évet Eu- rópa-nagydíj fémjelzi. Ingyenebéd az elesetteknek Erdélyi Tamás (Új Kelet) Különös gyönyörűsége a sorsnak, hogy a krónikás ott lehetett a csoda megszületésé­nél. Ott ringott az együttes bölcsője a debreceni Arany Bika színpadán 1986 nyarán, egy ugyancsak jubileumi ese­ményen, a 25. nemzetközi kó­rusverseny résztvevői között. Elmondhatom, igen szép hang­ja volt a kicsikének, amit aztán a zsűri igen nagyra értékelt. Valójában nem keltett megle­petést az új leánykar fényes győzelme, hiszen négy évvel korábban mint gyermekkar, ugyancsak Szabó Dénes veze­tésével már hajszálnyira volt a legnagyobb elismerés elnye­résétől. A meglepetés és az öröm, ami a lányokban akkor fellángolt, mégis akkora volt, hogy íme, máig együtt tartotta a Pro Musica kórust, át számos versenyen és fesztiválon, no meg rengeteg próbán, felkészülésen és hétköznapi fáradozáson. Olvasóink többsége tudja ta­lán, hogy a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolához tar­tozó, de az iskolából már kinőtt fiatalokból álló leánykórusról van szó: művészete eléggé köz­ismert megyeszerte, akár iskolai bérleti hangversenyeken, akár ünnepi alkalmakkor nyújtott él­ményszerű előadásain. Karácso­nyi hanglemezük, CD-jiik is Si­keres — a Cantemus gyermek­karral közösen készítették. Most a jubileum egybeesett egy újabb debreceni kórusver­sennyel, amelyen — mint arról mi is beszámoltunk — a Pro Musica elnyerte az európai kó­rusversenyek legnagyobb elis­merését, az Európa-nagydíjat. Ünneplésre azonban nem volt idő, hiszen egymást érték a fel­adatok, például a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál au­gusztusban, majd az athéni nem­zetközi verseny novemberben, azonban, hogy ki ne szaladjanak a jubileumi évből, a karvezető karácsonyi koncertre hívta mind a 283 volt növendékét, aki tíz év alatt a Pro Musicában éne­kelt. Aki ott volt a múlt pénteki templomi esten, tanúsíthatja, mit sem kopott a kedves dalosok énektudása és művészetük ha­tása. Amikor befejezésül a nyolc kórus előadásában az ötszóla­mú, 40 szólamos Tallis-mű fel­csendült, a székesegyház közön­sége az ünnepi áhítat mellett a kivételes zenei élmény hatása alá került. A templomot zsúfo­lásig megtöltő közönség perce­kig ünnepelte a kiváló kórust, és emelkedett lélekkel távozott. A kórustársaság azonban még sokáig együtt maradt az iskola dísztermében, ahol kará­csonyi ajándékokkal örvendez­tették meg egymást, majd hosz- szan beszélgettek, énekelget­tek, így idézve fel az elmúlt tíz év legkedvesebb emlékeit, egy­ben készültek a további nagy feladatokra. így telnek mindennapjaik (Archív képanyag) Mikor szenteste leültünk a terített asztal mellé és ka­nalazni kezdtem a forró húslevest, szemem előtt egy délelőtt látott kép vil­lant át. A csípős decembe­ri hófúvásban két rongyos kabátú férfi ült egy utcai pádon, egymás kezéből kikapkodva a talán már ré­gen csonttá fagyott ke­nyérdarabot. Ők és a töb­bi hajléktalan vajon ho­gyan ünnepeltek? A szeretet ünnepén szeren­csére többen is voltak, akik megpróbáltak tenni valamit a magányosan, fedél és élelem nélkül maradottakért. Nyír­egyházán, a Segítőházban de­cember 23-án harmincötén ül­ték körül — édesanyák és gyermekeik — az asztalt, hogy elfogyasszák a jórészt ado­mányokból elkészített kará­csonyi ebédet. Mint azt Or­bán Zoltánná, az intézmény vezetőhelyettese elmondta, az asszonyok maguk készítették el a húslevest és a töltött ká­posztát, és házilag készültek az édes linzerek is. A felöltöz­tetett fenyőt körülállva min­denki személyre szólóan ka­pott kis ajándékcsomagot, melyekben ruhák és a gyere­keknek apróbb játékok, meg­lepetések voltak. Az itt élők még talán szerencsésebbek­nek mondhatják magukat, mint azok, akiknek napköz­ben az Árpád utcai „nappali melegedő”, éjszaka pedig a Bokréta utcai „éjjeli mene­dékhely” jelenti a védelmet a hideg ellen. A nappali melegedőben az ünnepek alatt sokkal többen gyűltek össze, mint átlagos hétköznapokon. Ez talán nem csak a kint tomboló hóesés miatt volt így. Az évnek leg­alább ezen a néhány napján jó azt érezni, hogy az em­ber tartozik valahová. Arról, hogyan telt a karácsony a melegedőben és az éjjeli szál­láson, Dragos Ágnessel, a szállás vezetőjével beszélget­tünk. — A nappali melegedő és az éjjeli menedékhely együtt ünnepelt december 23-án este kint, a Bokréta utcán. Azok mellett, akik jó ideje nálunk hajtják álomra a fejüket, na­gyon sokan voltak, akik csak egy őszinte baráti szóra és egy tál levesre vágyva jöttek el hozzánk. Vállalkozók, válla­latok, magánszemélyek, a lét­minimum alatt élők egyesü­lete, a Vöröskereszt, a Human Caritas és az ÁFÉSZ segít­ségével nagyon készültünk a kis háziünnepségre. Az asztalt fehér terítővei takartuk le, és a mindennapra használt alu­mínium és műanyag tálak he­lyett szép porcelánnal és evő­eszközzel terítettünk ötven személyre. Mielőtt azonban leültünk volna vacsorázni, a Vöröskereszt részéről Szarká­né Kövi Márta adta át Horn Gyula jókívánságait és a fe­jenként ezer forintot érő cso­magokat. Vendégeinknek — mert mi tényleg azoknak te­kintettük a hozzánk betérőket — háromfogásos vacsorát kí­náltunk. A húsleves után rán­tott szelet és petrezselymes burgonya, majd mákos beigli következett. Jó volt végignéz­ni az arcokon, látni, hogy a gondok legalább arra a né­hány percre feloldódtak. Az est igazi szépségét azonban a közös éneklés adta. Bár volt közös karácsonyfa is, min­denki kapott a kezébe egy al­mába szúrt fenyőágat gyer­tyával, és felállva énekeltük az ünnepi énekeket. Sokak szemében láttam csillogni a könnyeket... A megemlékezés után mindenkit megajándé­koztunk. Nem mi válogattuk össze a meleg téli ruhákat, ha­nem egy tágas szobában min­denki maga válogathatott íz­lése szerint. Karácsonykor pe­dig a nappali melegedőben, csakúgy, mint az év többi nap­ján, mindenki kaphatott me­leg ebédet. Az ételt készí­tő vállalkozó még az adagot is megemelte, így a szokott­nál többen kaphattak egytál­ételt. A tavalyi esztendőben sok hajléktalan, nincstelen és reményvesztett embernek je­lentett igazi ajándékot a Ho­tel Columbia Maczali ebéd­je december 24-én. Az étte­rem vezetőnője, Maczali Lászlóné az idén is megszer­vezte a főzést és ételosztást. Mint elmondta, az idén sok­kal többen álltak sorba a bab­levesért, közel négyszáz em­bernek mertek a gulyásból. Többen kétszer—háromszor is beálltak a sorba, nemcsak maguknak, de a csúszós idő miatt kimozdulni nem tudó rokonoknak, barátoknak is kérve. Elmúlt a karácsony, s az ut­cákon még most is sok ott­hon, fedél nélkül maradt éhes ember kóborol. Bár még az igazi tél csak ezután köszönt be, sajnos már a napokban is volt, aki megfagyott. Az éj­jeli menedékhelyen ugyan csak harminchét ágy van és telt házzal üzemelnek, a ve­zetőség matracokkal és pok­rócokkal felkészült arra, hogy ha másképpen nem meg­oldható, legalább a fűtött folyosókon helyet adjon éj­szakára a hajléktalan embe­reknek. Egy tál meleg étel F. Sipos József jegyzete Megható és egyben tragi­kus az agondoskodás, ahogy a karácsonyi szeretetakció- kat megszervezték az egyhá­zak, a karitatív szervezetek és egyes magánszemélyek. A legnagyobb nyilvánosságot a budapesti események kapták, ami természetes is, mert a közszolgálati televíziók és rá­diók országszerte „elszórták” az információkat. Az újságíró, a riporter, a be­mondó dicsért, ami természe­tes is. Egy mondat—az MTV egyik esti hírműsorából: „Senki sem maradt hajlék és meleg étel nélkül, mindenhol szeretettel fogadták a hajlék­talanokat, szegény magányo­sokat, nagycsaládosokat...” Ennek ellenére néhány „kellemetlen” kérdés merül­het fel: miért engedheti meg magának ez az ország a szé­dületes sebességű szociális züllést? Tesznek-e valakik azért, hogy a szociális ellátás ne tűzoltómunkaként, hanem egy tervezett program része­kéntjelenjen meg? Ki a fele­lős azért, hogy a betevőfalat, a tüzelő, a villany, és általá­ban minden a vadtőke tulaj­dona lett, hogy már lassan az sem dolgozhat, aki akar? Mi­ért kellett az Országgyűlés el­nökének sok száz gyerek előtt bizonygatni, hogy a parla­mentben folyó munka első­sorban az ő boldog jövőjükért folyik? Milyen lesz ez a jövő? A végzett középiskolások nagy részének első élménye a mun­kanélküliség, a felsőfokú ta­nulmányokat befejezőkre sincs túl nagy szükség, nem kell a kétkezi munka, nem kell az ész, ha betegek lesznek, nem jut majd gyógyszerre, tisztességes kórházi kezelés­re... Ezután jön a szórakozás, az alkohol, a drog — mert el kell hogy foglalják magukat. Felelősség? Vajon kinek a felelőssége az ország népé­nek szociális biztonsága? Jönnek-mennek a népjóléti miniszterek, mert nem oszt, nem szoroz: a miniszterséget is ki lehet próbálni, mint bár­mi mást, felelősségtől daga­dó mellkassalfelesküdni, az­tán felelőtlenül lemondani... Az„emberek tragédiája”— az ország tragédiája, és a kor­mányé. Aki még mindig nem találta meg az utat a gazdagok pénztárcája felé, de már meg­tanulta, hogyan lehet sarcot szedni a nyomorgóktól.. Ebben az országban a „nagy karácsonyi szeretet” előtt és után emberek fagy­nak meg, halnak éhen, és nem kapnak megfelelő egész­ségügyi ellátást... És hiába hangzik az irányított média nagyképű híre: „Ezen a na­pon senki sem maradt meleg étel nélkül..”, hiszen „egyre több nap, mint kolbász”. Kertvárosi karácsony Hogy nem halt ki végleg a szeretet az emberi szívekből, hogy az adományozás öröme még mindig sokat jelent az ado­mányozóknak is, annak feleme­lő példáját adták a kertvárosi iskola hetedik c. osztályos tanu­lói. Szüleik segítségével gyűjtést szerveztek, és megajándékozták szegényebb sorsú osztálytársa­ikat. A karácsonyi csomagok­ban élelmiszer, ruhanemű és más hasznos ajándék okozott örömöt a rászoruló családoknak. Új Kelet-információ A nyíregyházi képviselő-testü­let városüzemeltetési bizottsága —elnökük, Tormóssi Géza meg­állapítása szerint — az ez évi 21 ülésén minden alkalommal hatá­rozatképes volt. A szokásossá vált gyakorlat alapján a tagok — tizenegyen vannak — előre je­lezték, ha valamilyen oknál fog­va nem tudtak részt venni az ülé­sen. így igazolatlan hiányzás nem fordult elő, az üléseken átlagosan 77,5 százalékos volt a részvételi arány. A megbeszéléseken állan­dó meghívottként vesz részt a szakterületet felügyelő Felber- mann Endre alpolgármester, a Szlovák Kisebbségi Önkor­mányzat képviselői, valamint ta­nácskozási joggal az őket érintő napirendeknél a Városvédő Egyesület képviselője, az érintett területi képviselők, valamint cé­gek, szervezetek és irodák veze­tői. Az információcsere javítása céljából ugyancsak állandó jel­leggel meghívót kaptak az ülé­sekre a társbizottságok elnökei. A városüzemeltetési bizottság 1996-ban összesen 104 napiren­di pontot tárgyalt meg, amelyek jelentős részét teszik ki az átru­házott hatáskörben megtárgyalt témakörök. Ezek közül a legfon­tosabbak: az önkormányzati cé­gek üzleti terveinek értékelése, javaslatok az ügyvezetők prémi­umfeladatainak kitűzésére, az önkormányzati cégek üzleti be­számolóinak értékelése. A bizottság tagjai saját hatás­körben döntöttek a városüzemel­tetési előterjesztésekről, így töb­bek között utak, hidak fenntartá­sáról, csatornázásról, intézmé­nyek felújításáról, önkormányza­ti szolgáltató cégek tarifaemelési javaslatairól. Az előteijesztések körülbelül 80 százalékát a polgár- mesteri hivatal városüzemelteté­si irodájának munkatársai készí­tik, akikkel és az érintett területi képviselőkkel rendszeres egyez­tetett Tormássi Géza elnök. Városüzemeltetési bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents