Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-27 / 301. szám
i UJ KELET Évforduló 1996. december 27., péntek A büdszentmihályi feltaláló: „Ragyogó üstökös csillag” Kabay Jánosra emlékezve A büdszentmiháiyi gyár az alapítás utáni években Letter György (Új Kelet) Nagy fiáról emlékezik a város, Tiszavasvári, s talán túlzás nélkül állítható, hogy éppen szülöttének köszönheti töretlen fejlődését; az egykoron jelentéktelennek számító falucska idővel várossá terebélyesedett. A szülőföld iránti szeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy csakis Büdszentmihályon (Tiszavasvári korábbi elnevezése) volt hajlandó a kutatásaira épülő gyárat létrehozni, nem fogadta el a nagyobb városok kétségtelenül vonzóbb ajánlatait a gyártelepítésre, mert a szülőfalujában élőknek akart jobb munkalehetőséget teremteni. Ugyanezt a célt szolgálta a máktermelés propagálásával is. Nagy elődjére emlékezik ma a vegyésztársadalom, a kutatógyógyszerész, a feltaláló, mi több, gyártulajdonos éppen száz esztendeje született. Kabay „a morfin magyar módszerű gyártásának” nevezte eljárását, s az első szabadalmat 1925-ben nyújtotta be. Ennek lényege a zöld máknövényből előállított morfin volt. A szabadalma eleinte nemigen hozott számára osztatlan sikert, bizony a szakemberek, szakmai ve- télytársak, a külföldi gyógyszergyárak és kartellek sem látták át Kabay eljárásának nagy jelentőségét: lényegesen kisebb költséggel, 300-400 százalékkal több morfint termelt a káros ópium kikerülésével. Megpróbálták megakadályozni minden további lépését. A szabadalmaztatást követően viszont a Kabay család és a barátok, nem kis áldozatokkal, előteremtették a szükséges alaptőkét, és 1927- ben a Büdszentmihályon létrehozott Alkaloida Vegyészeti Gyár Rt. Kabay János vezetésével megkezdhette a gyártást. Sok gondot okozott számára az, hogy a felhasznált fehér és kék máknövény virágzása és érése között lehetett csak alkalmazni az eljárást. Kísérletekbe kezdett, előbb a két fajta keresztezéséből létrehozott rózsaszín mákfajtát termesztette, majd később zseniálisan oldotta meg az előrejutást akadályozó valamennyi problémáját. Felismerte, hogy a már száraz mákszalma és a kicsépelt mákgubó is — minden képzeletet felülmúlóan — alkalmas a morfium előállítására. Ez az eljárás már meghozta az elismerést, a hírneve egyre nőtt. Örült, hogy a Gyógyszerész-tudományi Társaság 1930. március 14-ei tudományos ülésén a hazai szakemberek előtt beszámolhatott addigi kutatásairól. De meghívta a Népszövetség Kábítószer-ellenőrző Bizottsága is 1934-ben, hogy Genfben ismertesse találmányát. Rövid idő alatt tíz ország is átvette szabadalmát, s 1935-ben Lengyelországban már fióküzem is létesült Motor-Alkaloida néven (a mai Polfa Gyógyszergyár). Éppen ezen üzem meglátogatásakor záródott ki lágyéksérve, amelyet ott csak visszahelyeztek, mert itthon akarta megoperáltatni magát. A büdszentmiháiyi üzemet irányításra átadta Péter bátyjának, s családjával Budapestre ment, hogy laboratóriumi körülmények között folytathassa a hozam további fokozására irányuló kísérleteit. Sajnos, csak rövid ideig dolgozhatott, mert halaszthatatlanul sérvműtétnek kellett alávetnie magát. A műtét sikerült, de az aközben kapott vérmérgezés 1936. január 29- én végzett vele. A zseniális magyar gyógyszerkutató életét tehát — paradox módon — éppen kórházi fertőzés oltotta ki. Felesége, Kelp Ilona vegyészdoktor nemcsak hűséges társa, de bizton számítható munka- és alkotótársa volt Kabay Jánosnak. Az államosítást követően Ilona asszony a már csonka családdal Ausztráliában keresett menedéket. Ma közös sír fedi őt szeretett Balra: Kabay János feleségével és két gyermekével Lent: A tiszavasvári gyár kutatóintézetének épülete ma Jobbra lent: A posztumusz díszpolgárrá avatáson fia és unokája a városnak ajándékozott képpel férjével Budapesten, a Farkasréti temetőben. A város pedig nem felejti, nem felejtette el fiát. Az idén májusban, Kabay János születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a Város Díszpolgára posztumusz örökös címet adományozta nagy szülöttének, amelyet Sulyok József polgármester adott át ifj. Kabay Jánosnak. Kabay Jánosné naplója 1924—1936 „Utat csinálunk az élet mindennapi tülekedése felett, dolgozni fogunk azért, hogy együttlétünket értékesebbé, szeretetünket tökéletesebbé tegyük. Kiépítünk magunknak egy tartalmas, gazdag, boldot életet. Felülemelkedünk a szürke hétköznapokon, és egymás iránti szeretetünk lesz a pajzsunk az élet viharában.” Gyermekeim, édes kis Jánoskám és Icikém! Két hónapja járok közietek, mint élő halott, s édes vigasztaló mosolyotokra merev gépmosollyal válaszolok. És merev, gépies mozdulatokkal élem le az egymás után következő napokat, a lelkem messze van, s csak a forró szánalmam a Tietek. Nincs anyátok kicsinyeim, de Ti még azt nem tudjátok, a lelkem meghalt azon a szörnyű éjszakán, azon a rossz kórházi ágyon Édesapátok mellett. Két hónap múlt el, és én semmit nem tettem! Az én lelkem lassan homályosodik, a Tiétek — hisz kicsinyek vagytok — megtelik friss élményekkel, ,v az idő múlni fog, és nem fogjátok tudni, hogy ki volt az Édesapátok! De mindig tudnotok kell, mindig éreznetek kell — nem szomorú emlékképen, de édes büszkeséggel: én tudom, ki volt az Édesapám, és méltó akarok lenni hozzá. Ezt szeretném Nektek leírni: ki volt valójában. Ragyogó üstökös csillag, mely végigfutott a mi életünk felett, betöltötte lelkünket ragyogásával, elkápráztatta a világot, és azután eltűnt az éjszakában. De a mi lelkűnkben élni fog az O fényessége mindig. Karácsony előtt egy héttel ért haza. Úgy döntött, januárban megy be a kórházba. Közben Jánoska skarlátot kapott, én el voltam különítve vele a betegszobában. Csak hosszas fertőtlenítés, ruhacserélés után tudtam pár órát Jánossal tölteni. Szentestére mégis mind együtt voltunk. Milyen szeretettel készítette a hatalmas nagy karácsonyfát Apátok, még sosem volt, és soha sem lesz ilyen szép fátok. Ti, gyerekek, az üvegajtón keresztül láthattátok egymást, és mutattátok egymásnak a gyönyörű ajándékokat. Annyi szép, nagy terve volt, hogy életünket gazdaggá tegye. Utazni fogunk, májusban Genfben újabb előadást kell tartani a Népszövetség Kábítószer-ellenőrző Bizottsága előtt. Egy cseh üzem felállításáról is volt szó. Csak előbb erős akart lenni és egészséges újra. Megoperáltatja sérvét, a gyomrát is megnézeti, rendbe hozatja a fogait. Talán még az orrsö- vény-elferdülését, ami egy diákköri bokszolás emléke, is megoperáltatja, mert — gondolta — amiatt nem kap sokszor levegőt. Egész februárban pihenni fog, addig én vezetem a munkát a laboratóriumban. És azután mindig együtt fogunk dolgozni. Január 21-én még együtt bementünk a laboratóriumba. Délután, a kórházba menet megálltunk egy kis cukrászdánál, és megkávéztunk. És utána jött a kórház és a vég. Huszonkettedikén megvolt a műtét. Mutschenbacher sebésztanár operálta, szerinte „gyerekjáték” volt az egész, a műtét sikerült. Huszonnegyedikén, pénteken kapta a végzetes transpulmin injekciót. Dr. Éltető adta be. Huszonötödikén, szombaton felhívtuk a tanár figyelmét, hogy az injekció helye elvörösödött és megdagadt. Estére már magas láza volt, de csak másnap délben kötözték át. Akkor már késő volt, az orbánc már el volt hatalmasodva. Még egyszer operálták minden altatás nélkül, hogy kivágják a fertőzést, iszonyatos szenvedést okozva. Január 29-én, szerdán hatórai néma halálküzdelem után, jajszó nélkül itthagyott bennünket. Ha talán a penicillin, ami már fel volt fedezve, ismert és használt lett volna Magyarországon, meg lehetett volna menteni. Az egész betegséget, a kórházi kezelés szörnyű hibáit egy külön megemlékezésben írtam le. Itt nem akarok kitérni rá. Csak azt említem meg, hogy utolsó percig eszméleténél volt, de az utolsó 8—10 órában beszélni nem tudott. Szeme minden ajtónyílásra arra fordult. Biztosan tudom, hogy utolsó percig az anyját várta. De hiába! Az operáció megvolt, de csak egy, a többire már nem volt szükség. Az orvostudomány egy csapásra elintézett mindent. És februárban lehet pihenni, örökre pihenni. A pionírsors beteljesedett! 1936. február 1-jén temettük el a Farkasréti temetőben. Hat munkás feljött a koporsót vinni, de a gyár nem állt le. A sajtó tele volt hódoló tisztelettel országszerte, mert hát mi akkor ünnepeljük nagyja- inkat, amikor már meghaltak! Azóta talán már egy meny- nyei csillagon építed a gyáradat, az igazit, amit senki nem vehet el Tőled, és ott készítesz számomra is egy zugot, ahol majd egyszer újra együtt dolgozhatunk, ha az Isten megengedi, hogy utánad mehessek.
