Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

Kedves gyerekek! Köszönjük, hogy felhí­vásunkra sok-sok karácso­nyi verset küldtetek szer­kesztőségünkbe. Arra biz­tatunk benneteket, hogy gondolataitokat továbbra is osszátok meg velünk! Mostani Gyermekolda­lunkban Bödönyi Barbara és Papp Erika nyírkércsi olvasóink verseit és Szege­di Sándor nyíregyházi pe­dagógus írását közöljük. Bödönyi Barbara A O, Istenem! Amikor nehezedre esik azt is kimondani: O Istenem segíts! Amikor gyönyörű termé­szetben is csak annyit mondasz: O Istenem ez csak egy híd! Amikor üres szobában csak annyit mondasz: Istenem itt a Vég! Akkor csak annyit kérdezel: Istenem ó Miért?! Papp Erika Magányos Karácsony Itt van a Karácsony A várva várt nagy nap Van aki nevet és kacag, De akad olyan, akinek a szíve a magánytól meg­szakad. Állsz a fenyőfa fényébe Kinézel ablakodon az éj­szaka sötétjébe A fehér csillogó hó min­dent beborít Miközben a te szíved az egekig ordít. Várod, hogy ezen a napon majd talán Minden jóra fordul, De nagy a gyűlölet, s a szereteten ő trónol. Várod azt, hogy valakinek Talán majd eszébe jutsz Befordul ajtódon és te a karjába futsz Összerezdülsz minden moccanásra, De nem volt más, csak a díszek koccanása. Pedig szíved mélyén tu­dod jól, Hogy a szeretetedet nem tudod kiárasztani újból. Elmúlik az ünnep min­denhol csönd honol — fi­gyelsz Miközben egyre csak szíved harangja szól. A szürke város felett szürke, nyirkos, hi­deg idő. Szürke hétköznap. Mintha nem fi. islenne más szín. Kevés ember jár-kel az utcákon, még a Kossuth téri vásárokra egyébként jellemző sokaság is talán a jobb időre vár. Mert akkor vásár igazán a vásár, amikor az időjárás is kegyeskedik végre megemberelni magát: a szél tiszta kékre mossa az eget, a nap pedig végre rámosolyoghat alattvalóira, akik ettől a mosolytól mindjárt kellemesebb helynek látják a világot. No de ez a jelen pillanatban egyelőre még csak álom, szerény vágy, a jelen pillanat: unalom, szürkeség, ami igazából senki­nek sem tetszik, talán csak az influenzavírusoknak. Ez van. Az ember lemondóan legyint: Eh, a fene ezt az időt!... meg a főnö­köt, akinek semmi sem jó, meg a barátnőt, aki olyan mogorva volt tegnap, meg a Pistukát,... meg a Tocsik Mártát, meg ezt a Gyulát, meg általában ezt a vüágot cakumpakk. Az „idő” szócs­kába ugyanis mindezek, s még nagyon sok más is, kinek-kinek tetszése szerint beleértendők. Leleményes a magyar ember. Nem beszél feleslegesen (néhány politikus és anyós kivételével). Summa summarum: ború fent az égen és ború lent, az embe­rekben. Azaz... mégsem mindenkiben. A téren nevetés száll át, gyerekzsivaj, s rögtön megélénkül az élet. Igen: afelől a kis istálló felől száll, mely egy ideje kedves színfoltja a térnek, s amely körül mindig nagy a jövés-menés. Most is iskoláscso­port ujjong lelkesen, becézi, simogatja, eteti az apró istálló la­kóit: a csacsit, a pónilovat, a nyuszikat, a kiskecskéket. A csacsi pajkos szeme szinte nevet, boldogan fogadja a simogatásokat. A póniló rezignáltan pislog ki legújabb frizurájából, mint egy ünneplésbe belefáradt filmsztár. A nyuszik óvatosan néznek a gyerekseregre. Nem olyan bátrak, mint a csacsi, s nem fogadják el kézből a csemegét, a lehullott falatokat mégis szorgosan összegyűjtik, farkincájukkal jelezve: azért köszönjük. Majd fel­pislognak nagy barátjukra: aztán nehogy ránk lépj, te sza­már... persze ezt kár is mondani. Békesség uralkodik a házikó­ban, s bár kicsi a hely, mégis jut belőle mindenkinek. S ez a gondtalan derű, ez a parányi kis békesziget mosolyt varázsol az arcokra. A gyerkőcöket kísérő szülők, nagyma­mák és nagypapák szívében emlékvirágok nyílnak. Régi te­lek, régi karácsonyok bukkannak elő az elfeledett, ódon em­lékfiókokból. Halk öröm rezeg át az embereken: hát még meg­vagytok, percek, pillanatok, pedig már azt hittük, végleg el­tüntetek a sötétségben. S az emberek emlékeznek. Bercire, a hóemberre, aki szerel­mes lett a Napba, s végül belehalt, a nagy hócsatákra, a száncsen­gő örökké vidám hangjára, a kis karácsonyfára, amely alatt ámu- ló, könnyes szemmel álltak. Alatta nem volt univerzális termi- nátorember, gólyalábú Barbie baba, számítógép és CD-ROM, csak egy piros alma, egy fakard, vagy csutkababa. Valahogy mégis ezerszer többet értek, hisz az angyalka hozta, ez biztos! Valószínűleg olyan kedves arcú angyalka, aki most ott ül édesapja nyakában, s tágra nyílt szemmel nézi a jászol állatait, s feszülten figyeli édesapja meséjét. Az apu olyan érdekeseket mond! Egy kisfiúról mesél, akit, miután megszületett, körbe­álltak az istálló jámborszívű állatai, a csacsi, a lovacska meg a tehén. így melengették, védték a kisdedet, aki aztán a leges- legjobb emberré lett a világon! A kisfiú — a hajdani angyalka mai utóda — elméláz. Nagy, barna szemében töprengés. — Apu! A csacsit, a lovat, meg az ökrök megdicsérte valaki? Tudod, a Jézuska miatt. — Nem tudom, kisfiam — hökken meg édesapja a váratían kérdésen.—Talán akis Jézus szülei—teszi hozzá bizonytalanul. —Hát, ha nem biztos, én most megteszem! — mondja határo­zottan a kisfiú, s kéri apját, emelje oda az állatokhoz. Ä csacsi, a póni, a nyuszik és a kiskecskék kíváncsian nézik. A kisfiú átöle­li a Füles nyakát, megsimogatja a pónit, s mivel a nyuszik és a kecskék félénkebbek, nekik egy puszit küld. Apja nevet: — Hé, hiszen ők nem is voltak ott! — Nem baj — válaszol a kisfiú vidáman. — Én szeretem őket! És téged is! — öleli át édesapja nyakát. Az emberek mosolyognak. Valahogy megszépült a világ. És lám, nem is kellett hozzá Világbank, Éurópai Unió és sok-sok millió forint, csak egy kisfiú, és néhány oktalan állat. Hopp, hogy a legfontosabbat ki ne felejtsem: az a kisded is, aki egyszer Betle­hemben megszületett, és ezerszer megszülethet bennünk is, ha meijük megtanulni ettől a kisfiútól, hogy hát hogyan is megy ez. El ne felejtsük megkérdezni tőle! Ezegedi Sándor Betlehem a Kossuth téren A nyírgyulaji kisóvodások is készülnek a karácsonyra. Óvó nénijük, Molnár Sándorné, Ibolya óvó néni segítségével megtanulták a Betlehemi királyok című József Attiia-verset. A jelme­zeket ők készítették a felnőttek segítségével. A verset az ovis karácsonyi ünnepségen adják elő Álarcok, kalapok és robotok A szilveszteri mulatságra és a közeledő farsangra is készít­hetsz magadnak vidám, bo­londos álarcot. Készíts elő ti­zennyolc centiméter átmérő­jű papírtányérokat, ceruzát, tompa hegyű ollót, néhány filctollat, joghurtospoharat, ragasztót, fonalat és papír alá­tétet. Farkasálarcot a legegysze­rűbben, úgy csinálhatsz, ha két lyukat vágsz a szemeknek a papírtányéron és helyet hagysz az orrnak. A joghurtos pohár­ból vágj ki egy nagy darabot és ragasztóval rögzítsd a poha­rat a tányérra. A kivágott rész legyen alul. A keménypapírból kivágott füleket és az orrot is tedd fel. Kerekísd le az éles szé­leket, hogy ne akadályozzanak a beszédben. A színes papírt hajtogasd össze harmónika- szerűen, és rajzolj bele egy V alakot és a külső részeket vágd ki. Ha széthajtod a papírt, ak­kor megkapod a farkas félelme­tes fogait. Rajzolj és vágj ki barna papírból fülnekvalót, és vond be a joghurtospohárból készített orrot is barna pa­pírral. A fogakat a joghur- tospohár kivágott része köré ragaszd fel. A tányér felső ré­szén fúrj két lyukat, illessz bele fonalat, ami megtartja fejeden az álarcot. A három kismalac álarcához rövidre vágott joghurtos po­hárból készítsd el az orrot. Ugyanúgy ragaszd fel, mint a farkasnál. Rajzold rá az orrlyu­kat és fesd ki! Ragassz rá füle­ket és gömbölyítsd le az éles széleket. Az aranyhajú királykis­asszony és a három medve című mese szereplőit is hasonló módon lehet elkészíteni. Az aranyhajú gallérját egy közé­pen kivágott papír alátétből alakíthatod ki, a medvék fülét kerekre vágd ki. Ragassz fel orrot. A tányér alsó részeit ke­rekítsd le. Boszorkány- vagy varázsló­fejfedőt is gyárthatsz, különö­sen most, hiszen a téli szünet alkalmával rengeteg időd lesz. Vegyél elő kartonpapírt, vonal­zót, csillámot, tapétát, spárgát, rajzszöget, papírzacskót és to­jástartó dobozt. A kalap elkészítéséhez raj­zolj egy félkörívet spárgára kötött ceruza vagy körző segít­ségével. Vágd ki a vonal men­tén! Ragaszd össze úgy, hogy a kalap kényelmesen üljön a fejeden! Fesd ki és díszísd fel. Ragassz rá csillag- és karika­formákat különböző színből. A hajat úgy készítheted, hogy egy papírcsíkot bevagdo­sol és belülről a kalapra ra­gasztod. Hogy teljes legyen a varázs- lódísz, varázspálcára is szükség lehet. Vágj ki csillagformát, és szórj rá egy kevés csillámot, majd ragaszd fel egy műanyag vonalzó végére. Jelmeze­ket te magad is kitalál­hatsz és jó­kat játsz­hatsz majd a barátaid­dal. Például egy elegáns hölgy fej­díszt félbe­vágott papír alátétből is lehet készí­teni, ha ra­gasztasz rá ékköveket, A robot feje papírzacskó­ból készül. Vágd ki a szemek helyét, ragassz rá orrot és szájat színes papírból. Szé­les tapétacsíkokat erősíts a karodra és a lábadra. Raj­zolj rá szegecseket. Tojásdo­bozból készíts kapcsolótáb­lát és ragasztószalaggal vagy biztosítótűvel erősísd a pu­lóveredre. Ha nem megy egye­dül, kérj segítséget a szü­léidtől. azaz össze­gyűrt szta- niolpapírt vagy fémfó­liát. Hajcsat­tal erősítsd a hajadra. Az elegáns úr jelmezéhez egy nagy csokornyak­kendőt szí­nezz és vágj ki. Ragaszd rá a ruhádra.

Next

/
Thumbnails
Contents