Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

UJ KELET Sporl 1996. december 24., kedd 15 „Kicsi” karácsony, nagy karácsony... Csupán percekre maradt őrizetlenül a lakás, a rejtélyes idegen kihasználta a kínálkozó lehetőséget. Dacolva Maryvel, a barátságos vizslával, a nyitott bejárati ajtóhoz somfordáit, majd betette a folyosóra a fenyőfát, mégpedig egy doboz szaloncukor kíséretében. A Kozma család karácsonya ezzel a nem várt, fura, máig titokzatos epizóddal kezdődött... Ladányi Tóth Lajos (Új Kelet) Ki nem ismerné Baktaló- rántházán Kozma Józsefet és családját? Persze van, akinek a családfő egyszerűen csak „Ki­csi"... A becenév alighanem a termetre utal, már a nyíregyhá­zi csapatban is így szólították őt. 1977-ben került a „Szpa- rihoz”, az odaigazolását köve­tően az országos szövetség egy­ből eltiltotta egy évre, ami az előzmények tudatában várható volt. Kicsi Várpalotára járt kö­zépiskolába, ott is futballozott, végzése után pedig elfogadta a nagykanizsai együttes csábító ajánlatát. Ez idő tájt döntöttek úgy a nyíregyházi vezetők, hogy a labdarúgócsapatot a megyéből elszármazott játéko­sok visszainvitálásával „rakják össze”. Kozmának lakást és munkahelyet ígértek, és noha élt a kanizsai aláírás, erre a ja­vaslatra szintén bólintott. Köz­ben ugyanebben az esztendő­ben megházasodott Mártával, akivel ma is békében, boldog­ságban élnek. Szerelmük gye­rekkorukba nyúlik vissza, hi­szen mindketten .nyírkércsiek, ráadásul sokáig egy utcában laktak. AzNYVSSC-nél 1977- től 1983-ig játszott Kicsi, aki egy évig nejével a S^ayicsavnál dolgozott, utána viszont főállá­sú labdarúgó volt. Tizenhárom esztendővel ezelőtt költöztek Baktára... Jelenlegi lakóhelyük véletle­nül éppen a futballpálya köze­lében van, a Móricz Zsigmond utcában. A két fiú, a 18 éves Attila, illetve a 15 esztendős József (ez így túl hivatalos, hi­szen a hozzá közelállók egysze­rűen csak Dodinak becézik), hogy-hogy nem, mindketten futballoznak. Attila márciusban Vámospércsen, Dodi szeptem­berben az ózdi csapat ellen mutatkozott be a baktai felnőtt (!) együttesben. — Tízéves koromban lettem igazolt játékos, de én nem úgy kezdtem focizni, hogy csakis ezzel a sportággal kötöm össze az életemet — nosztalgiázott Attila. — A hajdúböszörményi vadgazdálkodási szakközépis­kola negyedik osztályába já­rok, nekem ez fontosabb a lab­darúgásnál, noha azt is nagyon szeretem... Az iskola miatt csak a pénteki edzésen és a hétvégi bajnokin tudok részt venni. Jövőre végzek Böször­ményben, a DATE Mezőgaz­daságtudományi Karának vad­gazdálkodási üzemmérnök szakára fogok jelentkezni. A baktai erdő közelsége, annak hangulata miatt érdeklődöm a pálya iránt, pmiben ezernyi szépség van. Az öcskös szeptemberben lett középiskolás. Helyben ma­programot. Jól érzem magam a baktai együttesben is, szeren­csére befogadtak a „nagy” csa­patnál... Az apa, a két nagyfiú „Kicsi­je” érthetően büszke gyermeke­ire. Egy éve ő a helyi NB III-as együttes edzője, azóta már mindkét csemetéjének lehető­séget adott bajnoki mérkőzé­sen. „Természetesen” az is merő véletlen, hogy Kozmáné, Márta asszony a Sport nevű büfében dolgozik. Ezzel együtt végképp sportfamíliának ne­vezhetők Kozmáék. A három férfi mellett ő az egyetlen nő a családban. Szinte minden meccsét látta az utóbbi időben a csapatnak, még az idegenbeli találkozókra is elkíséri az együttest. Már amikor megis­merte férjét (akkor még utca­belijét), tudta, mire számíthat, hogy még „a csapból is fog folyni” a foci. Otthon sem volt ez másképp, testvérei Nyír- kércsen játszottak rendszere­sen. Nem éppen csendes szur­koló, ha kell, kiabál, állítása szerint jobban izgul a korláton túl, mint a pályán levő játéko­sok. Karácsonykor, ahogy szokás, együtt lesz a család. A fát szent­este díszítik fel, utána kerülnek alá az ajándékok. Az asztalra pompás karácsonyi menüt igyekszik varázsolni Márta asszony. — Ilyenkor pulykalevessel nyitunk, ezt követi a tejfölös csirke, illetve a töltött káposzta. Másnap mindez kiegészül sült és rántott hú­sokkal, pirí­tott krumpli­val, valamint francia salá­tával. Szer­dán és csütör- tökön Kér­ésén leszünk, a karácso­nyozáson kí­vül a János- napot is meg­ünnepeljük. Remélem, hogy a hó ki­tart addig, ez a nagy fehér­ség hozzátar­tozik a kelle­mes hangu­lathoz. radt, a Vay Adám Gimná­zium és Szak- középiskola közbiztonsági osztályába jár. Noha tavasszal felvették Nyír­egyházára, a „Vasváriba”... Aztán meg­gondolta ma­gát, maradt a szülői fészek­ben. — Ez azt je­lentette, hogy továbbra is a baktai csapatban játszhatok — említette Dodi. — Nekem na­gyon sokat számít a foci!... Két éve egy tehetségkutatón a me­gyei válogatottban szerepel­tem, és bár az NYSI-től kikap­tunk 4-2-re, mindkét gólunkat én szereztem. Akkor figyeltek fel rám a szövetségi vezetők, nem sokkal később kaptam egy meghívót a tatai felmérőre. Cí­meres mezben voltam már Ro­mániában, Cseh- és Lengyelor­szágban, Svájcban, de eddig még tétmeccsen nem léphettem pályára. Talán majd jövőre, az UEFA-selejtezőin... Ubran- kovics Mihályszövetségi kapi­tány számít rám, én pedig bi­zonyítani szeretnék. Február­ban lesz egy szintfelmérő, ak­kor tudjuk csak meg az éves Harminc év a rádiós tájfutók között Megszámlálhatatlan sok érem—mind-mind összegyűjtve, szépen elrendezve egy nyírteleki ház szekrényé­ben. Megannyi feledhetetlen küzdelem, megannyi emlék. Bizony nem könnyű megvonni a Venczel család eredményességének mérlegét. Az elmúlt harminc év során alig volt olyan rádiós tájfutó Európa-, vagy világ- verseny ahonnan vagy Venczel Miklós, vagy a felesége, vagy a fiai érem nélkül tértek haza. Amikor a család­főt kérdezem a múltról, láthatóan zavarba jön.—Egyrészt nem csinálok statisztikákat, másrészt pedig csak előre nézek— hárítja el szelíden az érdeklődésemet. Ne rohanjuk előre, de jó oka van annak, hogy ennyire készül(nek) 1997-re... Venczel Miklóssal és feleségével—leánykori nevén Bartha Ildikóval— a sportolói pályafutásuk kezdetéről, megismerkedésükről, gyermekeikről és a karácsonyvárásról beszélgettünk. Száraz Attila (Új Kelet) — Nem volt tudatos sportágválasztás a rádiós tájfutás — emlékszik vissza pályája elejére a férj. — Az első adókat a nemrégiben elhunyt Székely Imre bácsival én készítettem a megyében, és kí­váncsi voltam, egyáltalán mihez kellenek ezek, hogy kell pontosan működniük. Elmentem egy versenyre, megtetszett, és ott ragadtam. Ez 1966- ban volt, harminc éve... — Én 25 éve ismerkedtem meg a rádiós­tájfutással, korábban iskolai szin­ten kosárlabdáztam, röplabdáz- tam. Szerettem sportolni, mozog­ni... — mondja Ildikó. — 1972- től, húsz éven át megszakítás nél­kül válogatott voltam. Találkozásukra egyformán emlékeznek. Zeneiskolába járt az egyik rádiós tájfutó lány, akinek Ildikó a barátnője volt. Ő vette rá a rádiós tájfutásra Ildikót. Vé­gül is így ismerték meg egy­mást... —Hogyan lehetett versenyez­ni, edzőtáborba járni és két gye­reket nevelni? — Nagyon nehéz volt, a nagy­szülők segítsége nélkül aligha si­kerülhetett volna. Munka mellett kellett úgy szervezni az életün­ket, hogy minden beleférjen. Soha nem kértük egyik fiútól sem, hogy a nyomdokainkba lép­jenek— vallják—7, de végül is a gyerekek pólyás koruk óta szin­te minden edzésen ott voltak, ott nőttek fel. Soha nem erőltettük rájuk a sportágat, így azonban valamennyire természetes, hogy a rádióstájfutást választották. Mikinek (21 éves) már van vi­lágbajnoki ezüstérme, Gabinak (17) pedig Európa-bajnoki bronzérme. Miki nemrégiben szerelt le a katonaságtól, minden esélye megvan, hogy az idén visszakerüljön a válogatottba. — Mellesleg nem túlzás azt ál­lítani, hogy a családunk számára a sport, a mozgás életforma lett. Imádunk kirándulni, együtt já­runk sítáborokba, evezni. Fontos szerepe van a kiegészítő sportok­nak a rádióstájfutás mellett — jegyzi meg a két szülő. — Milyen a karácsony Ven- czeléknél? — Változó, volt már arra pél­da, hogy a karácsonyt síeléssel, külföldön töltöttük, de erről most szó sem lehet, mert minden pén­zünket a házunk átalakítására költöttük. így most otthon le­szünk - jelentik ki, de egyálta­lán nem érezni csalódást hang­jukban. — Soha nem állítunk nagy fát — mondja Miklós, Ildikó nevet­ve jegyzi meg, hogy azért, mert neki az utóbbi időben egyedül kell feldíszíteni, illetve leszednie. — Szép, csinos fánk szokott len­ni — teszi hozzá, majd mesélni kezdi, miként zajlik náluk az ajándékozás. — Mindenki kora este elhelyezi az ajándékát kis címkékkel ellátva szép sorban a fa alá. Ma már csak gyertyagyúj­tás van, az éneklés az idők mú­lásával elmaradt. Este „gyertya­fényes” vacsora van, szépen fel­díszített asztalon tálalva. Halász­lé, sültek, az éppen futó kedvenc ételek, sütemények közül lehet választani.- Igyekszünk praktikus dolgok­kal meglepni egymást, ajándék­vásárlásnál döntő szempont, hogy kinek mire van szüksége. Tavaly közös ajándékként CD-lejátszót kapott a család. Ezt sikerült az utolsó pillanatig titokban tartani - így Miklós. - Most sem hagyom magam kifaggatni...- És vajon mit tartogat az új esztendő a sportban Venczelék számára? - tartjuk tiszteletben a családfő kérését, illetve tesszük fel az ilyenkor szokásos utolsó kérdést. A családfő fogalmazza meg először a terveit:- Jövőre világbajnokság lesz Bajorországban, aztán szeret­nénk megpályázni az 1998-as vi­lágbajnokság rendezését. Elkép­zelhető, hogy újra szerepet ka­pok, vállalok a válogatott mellett, élén. Korábban már voltam szö­vetségi kapitány, úgyhogy tu­dom, mi vár rám. Továbbra is szeretnék eredményesen dolgoz­ni a nemzetközi szövetség mun­kabizottságában. - Ha Miki szö­vetségi kapitány lesz, akkor ne­kem is segítenem kell az ő mun­káját. Valószínűleg én veszem át a nyíregyházi versenyzők felké­szítését - teszi hozzá Ildikó. - Úgyhogy lesz mit csinálnunk 1997-ben is - mondják búcsúzó­ul a munkába, a sportágukba ve­tett hittel és örömmel.

Next

/
Thumbnails
Contents