Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-24 / 300. szám
8 1996. december 24., kedd Riport UJ KELET Készülnék a karácsonyfadíszek karácsonyt velük tölti. Sok hasznos meglepetés lesz számukra a csomagjában. Magyar József (40) egyéves volt, amikor elveszítette a szüleit, testvéreit. Egerben járt iskolába, ahol „két lány” rendszeresen meglátogatta, időről időre elvitték őt az intézet falai közül. Nyíregyháza és Tarpa után a huncutsze- mű fiatalember 20 éve él Szakolyban, ahol nagyon jól érzi magát. Kedvenc időtöltése a sport és a versmondás. Asztaliteniszben szép eredményt ért el a nemzetközi Mohos-kupán, nem talált legyőzőre. Míg bírta, nagyon szeretett focizni, a „két méter magas védők rémálma volt”. Igazi lesipuskásként tartották számon. A nyáron szépen szerepelt a debreceni országos versmondó fesztiválon. Arany János Toldijából mondott részletet, szinte eljátszotta az Előhangot, az Első és a Második éneket. Úgy adta elő, mintha ő lenne Miklós... A karácsonyt az intézetben tölti, eltervezte, hogy vesz magának fenyőfát és szépen feldíszíti. Természetesen kora este fellép a közös ünnepségen. O már egy kicsit előbbre hozta magának az ajándékozást, nemrégiben a keresetéből vett egy polaroid fényképezőgépet, olyat, amilyet hétvégeken a Szerencsekerékben látni. Karácsony tájékán kicsit mindig elszorul a szíve, hogy neki nincs családja, nincs hova Bozsó Kati fotói mennie. Ha tehetné, szívesen felkutatná azt a két egri lányt, akik őt látogatták. Talán a nővérei voltak? Álma, hogy a nyáron eljusson Hollandiába, mert úgy tudja, ott lesz számukra a következő nemzetközi kulturális fesztivál. Székely Margit (67) az intézetben mindenkinek csak a „Mama”, rokonai Vásárosna- ményban élnek. 1976 óta van intézetben, addig élte a mindennapi életét, majd — ahogy ő fogalmazott — újra gyerek lett. „Mama” imád jönni-men- ni, nyugdíjba vonulásáig az intézetben takarítónőként dolgozott. Amit bír, ma is megcsinál. A rendszeretete a nyugdíjas éveire sem múlt el, fiatalabb társai tisztelettel beszélnek vele. Imád rádiót hallgatni, tévét nézni. Kedvenc műsora az országgyűlési közvetítés, igyekszik minden adást megnézni, még ha maga nem is politizál, próbál lépést tartani a politikusokkal. Nagyon készül a karácsonyra, még nem tudja, hogy testvére elviszi-e magához? Anikónak és a kisunokának készített ajándékot. Ha nem megy Naményba, akkor ugyanúgy tölti az ünnepeket, mint bárki más az intézetben. Plafonig fog érni bizonyára majd a karácsonyfa, énekelnek, imádkoznak, illetve elbeszélgetnek majd mellette. Tóth Kornél (20) kertész szakmát tanult ki Tiszadobon. Tizennyolc éves kora után Debrecenbe ment, egy munkásszálláson rendezkedett be. Hamar rá kellett azonban jönnie, hogy milyen nehéz munkát találni. Utógondozók segítségével egy szabolcsi faluban talált munkát, ahol aztán csúnyán kihasználták. A gazda éhbérért napestig dolgoztatta volna őt és társait. Megszökött, Nyíregyházán a hajléktalanok szállásán talált menedéket. Rádöbbent, ha valamit el akar még érni az életben, cselekednie kell. így aztán pár nap után gyűrött személyigazolványával a zsebében besétált a GYIVI ajtaján. Csomag nélkül, egyetlenegy ruhájában érkezett Szakolyba. Arra vár, hogy rendeződjön a sorsa, egyelőre az iratait kell pótlólagosan beszerezni. Társai közé szépen beilleszkedett, szorgalmasan dolgozik. Nemcsak fedél van már a feje fölött, hanem barátságot is kötött egy hasonló sorsú lánnyal. Ő is, mint a társai, boldognak érzi magát Szakolyban... Az irodalmi színpad előadása Magyar József Karácsonyvárás Szakolyban Karácsony előtt pontban egy héttel fotós kolléganőmmel ködös, nyálkás időben indultunk el Szakolyba. A kanyargós úton a gépkocsi adta kellemes melegben végig arra próbáltam lélekben felkészülni, hogy valóban megértsem őket, s ne csak szeretetteljes szánalmat érezzék a Szakolyi Szociális Foglalkoztató és Rehabilitációs Intézet gyermekei iránt. Mert valóban gyermekek ők, még akkor is, ha átlagéletkoruk 35-40 év... Száraz Attila (Uj Kelet) Meleg kézfogással fogad Turcsik László, a nyíregyházi közgyűlés tagja. Meglepetésemre az egyébként határozott politikust itt teljesen más oldaláról ismerhetjük meg: a gyermekek „papának” szólítják. Később meggyőződünk róla, hogy ez nemcsak a neki kijáró, szinte kötelező cím. Az igazgató úr nem kis büszkeséggel visz bennünket körbe az intézetében. Megyei önkormányzati pénzből korszerűsítették a fűtést, átszigetelték a lakóépületeket, hamarosan cserélik a nyílászárókat, felújították a vizesblokkokat. A Népjóléti Minisztérium adta támogatásból elkészült két iroda és egy nagy társalgó. Minden változás azért volt és lesz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, megfelelő körülmények között éljenek, a gondozók valóban segíteni tudjanak. Bár az irodalmi szakkör ünnepi műsorát jöttünk el megnézni, nem maradhat el az intézeti élet bemutatása. — Száznyolcvan lakónk a megye minden részéből érkezett közepesen súlyos vagy enyhén értelmi fogyatekos — magyarázza turcsik László. — Vagy kisegítő iskolába jártak vagy a tiszalöki foglalkoztató intézménybe, és onnan kerültek hozzánk. Itt arra törekszünk, hogy valóban otthont teremtsünk, otthona legyen ez a hely minden itt élőnek. Valamilyen szinten mindannyian betegek ezek az emberek, de igyekszünk részükre értelmes feladatot találni: 10—12 féle elfoglaltságból választhatnak gondozottjaink, a kábelmentéstől a labdavarráson, a ládagyártáson át a nyári vályogvetésig. Naponta hat órát dolgoznak, pénzt kapnak a munkájukért, melyből szabadon vásárolhatnak. Az ismertetőből ennyi elég is, irány a nagyterem. Itt gyűlnek egybe ünnepek alkalmával az otthon lakói. Nagy sikere volt legutóbb a Mikulás-ünnepségnek, ezúttal a karácsonyt várták. Egyelőre csak egy egyméteres feldíszített fenyőfa áll az egyik asztalon, mely csak dísz, de a gondozók közül mindenki tudja, látja, érzi, hogy az a gondozottak számára sokkal többet jelent: a várakozást, a szeretetet, kedveseink megajándékozását. A teremben egy hosszú asztal, melyen színes papírból díszeket készítenek, hogy mire itt lesz az igazi fenyőfa, legyen Turcsik László igazgató mit ráakasztani, és az ő fenyőfájuk legyen a legeslegszebb a világon. Sokat kell „dolgozni”, hiszen az igazi fa a plafonig ér. A nagyterem közepén ott a bárány, a jászol, szintén az itt lakók kétkezi munkája. Vasi Sándorné álmodta meg, tanította be az irodalmi szakkör részére az új összeállítást. — Az elmúlt három évben Jézus születésének történetét játszottuk — mondja Ilike néni —, ezt nagyon szerették a gyermekeink. Most is megpróbáltuk tartani a műsor egyházi jellegét. Szenteste mindig megtisztel bennünket jelenlétével a református tisz- teletes úr, illetve tavaly eljött az esperes úr. Eddig hat alkalommal próbáltunk, van, aki hamar megtanulja, van, akivel többször el kell mondatni. Nagyon sok olyan gyermekünk van, aki nem tud ími- olvasni, velük külön kell foglalkozni, hogy megértsék, mit látnak majd. Azok is bejárnak a próbákra, akik nem szere* pelnek a műsorban, érdekli őket a készülődés. Nagyon nehéz olyan kérdésekre válaszolni, mint amikor a verset olvasva kérdik tőlünk, hogy mit jelent: „Van seb, melyre nincsen ír. Nincs ember annál szomorúbb, mely Karácsony este sír.” Ilyenkor megértik, hogy a vers róluk is szól. Nagyon kevés gyereknek volt vagy van igazi karácsonya. Akármennyire igyekszünk évről évre a családi melegséget, a szeretetet pótolni, azt szerintem azt nem lehet... A karácsonyt, a szeretet ünnepét minden gyermekünk átéli, megvan bennük az ünnep misztériuma. Huszonnegyediké a mi otthonunkban is olyan lesz — veszi át a kolléganőjétől a szót és ígéri Turcsik László —, mint bármely családban. Sül majd a bejgli, lesz mákos bobájka, ugyanúgy van fenyőfadíszítés, műsor, ajándékozás. A csomagunkban egy kis édesség, kávé, cigaretta rejlik majd. Érdekes, hogy a nagyközösségi foglalkozás után, hasonlóképpen tesznek kisebb közösségekben is. Szinte minden szoba állít saját karácsonyfát, és a lakók egymást is meglepik ajándékokkal. Szenteste csalhatatlan karácsonyi hangulat lesz nálunk, megpróbáljuk az itt élők számára pótolni a pótolhatatlant. Másnap ünnepi ebéd várja gyermekeinket. Már készül a csigatészta, mert az otthoni húslevest is azzal tálalják. Természetesen akiknek van családi kötődésük, akikért eljönnek, vagy haza tudnak menni egyedül, azok töltik otthon az ünnepeket, körülbelül 150—160 ember azonban itt marad. Az ünnepek alatt a szeretet fontosságát évről évre külön is hangsúlyozzuk, mert akik itt élnek, nagyon éhesek a szere- tetre, a jó szóra. Csak az tud nálunk dolgozni, aki szereti az itt lakókat, türelemmel van a másik iránt, el tudja fogadni a másságot. Az igazgató úr még lelkesen körbevezet, mutatja a kertet — nyáron itt minden csupa zöld —, beszél dédelgetett fejlesztési terveiről, de én akkor is és napokkal később is csak arra gondoltam, amit ott láttam, tapasztaltam. Arcok, sorsok... Szakoly üzenet lehet számunkra több tekintetben is... Öt „gyereksors” Baba László (19 éves) néhány hónapja van az intézetben. Nemrégiben még állami gondozott volt Tiszadobon, végül is, ha akar, maradhat Szakolyban. Nagyon úgy néz ki, hogy akar maradni az ügyes kezű kosárfonó, mert mint elmondta, ez idő alatt megtalálta itt a boldogságát. Karácsonyra gyönyörű szép koszorút font fenyőágakból... Gergely Piroskát (26) két éve a férje vitte be az intézetbe. Szakoly a menekvést jelentette számára, mert élete párja ütötte-verte. Gyermekeik, Piroska (3) és Viktor (5) az anyósánál maradtak Kálmán- házán. Örül annak, hogy gyermekei szépen fejlődnek, havonta egyszer meglátogatja őket. Nagyon hiányoznak neki. Ő születése óta állami gondozott, intézetekben, illetve nevelőszülőknél lakott. Tanulmányai lezárásaként könyvkötő szakmunkás-bizonyítványt szerzett. Imád olvasni, most például Hermann Wouk: Remény című könyvét olvassa. Tagja a helyi irodalmi szakkörnek. Miután szentestén vége lesz a közös programnak, egyből indul gyermekeihez Kálmánházára, a „Gyermekek vagyunk, mint bárki más volt rég...”
