Új Kelet, 1996. december (3. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-18 / 295. szám
Sport 10 1996. december 18., szerda UJ KELET Ülőröplabda__________________ Nyíregyháziak az élen Új Kelet-információ Az elmúlt hétvégén folytatódott az ülőröplabdázók nemzeti bajnoksága. Ezúttal a két nyíregyházi együttes két külön csoportban szerepelt: Mindketten sikeresen vették a hétvégi akadályokat, a Start Sportula három mérkőzésen nyert a Vácon sorra került tornán, míg a Piremon két mécsesét játszott Tatabányán, és ők továbbra is veretlenül vezetik a mezőnyt. Egyik mérkőzésüket húsz perc alatt tudták le, úgy hogy az ellenfél egy pontot ütött. Tavasszal még egy fordulót játszanak a gárdák, és utána a rájátszás következik, ahol az első négy helyezett küzd majd a bajnoki címért. A sportággal kapcsolatos hír, hogy a nyíregyházi illetőségű szakágvezető Gál János, és a válogatott szövetségi kapitánya Balogh István is lemondott. A mozgáskorlátozott sportolók szövetségénél, egyelőre még keresik kik lehetnek az utódaik. A válogatott az elmúlt években Eu- rópa-bajnokságot nyert, de az olimpián a vártnál halványabban szerepelt. A közelmúlt sikereihez tartozik, hogy a Piremon SE kétszer egymás után megnyerte a BEK-et. Ha sikerül bajnoki címüket idén is bebiztosítani, akkor magyar pályán védhetik meg címüket, ugyanis augusztusban Hajdúszoboszlón rendezik meg a tornát. Bajnoki eredmények: Start Sportula—Mozdulj 3-0 (9, 8, 14). Sportula: Kekecs, Léka, Raska, Lőcsei, Barnucz, Peres. Csere: Kéninger. Start Sportula—Sprint 3-1 (7, -11, 3, 8 ) Sportula: Kekecs, Peres, Kéninger, Lőcsei, Dukát, Barnucz. Csere: Léka. Start Sportula—Hamburger 3-0 (7, 2, 4 ) Sportula: Kekecs, Léka, Raska, Lőcsei, Barnucz, Peres. Csere: Kéninger. Piremon SE—Tatabánya 3-0 (6, 3,6) Piremon: Drotár, Szabó, Mányák, Makarovszki, Széchenyi, Domokos. Piremon SE—Ajka 3-0 (0, L0). Sötétül a Suns MTI Négy mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda- bajnokság (NBA) legutóbbi fordulójában, és a hazai csapatok közül csak a Los Angeles Clippersnek sikerült győznie. Igaz, az angyalvárosiaknak is alaposan meg kellett szenvedniük a sikerért, hiszen csak hosszabbítás után bizonyultak — mindössze egyetlen ponttal — jobbnak a Phoenix Suns csapatánál. A hazai siker legfőbb kovácsa Malik Sealy volt, aki 28 pontot szerzett, mielőtt kipontozódott. A Boston Celtics — Milwaukee Bucks találkozón Vin Baker és Glenn Robinson villogott a vendégeknél. Baker 28, Robinson pedig 19 pontot szórt, ezzel jelentősen hozzájárultak csapatuk 16 pontos győzelméhez. Érdekesség, hogy a Bucks kispadján az a Chris Ford tért vissza sikerrel Bostonba, aki előtte öt évig a Celtics vezetőedzője volt. Eredmények: Boston Celtics — Milwaukee Bucks 91:107 Toronto Raptors — Detroit Pistons 92:98 Los Angeles Clippers — Phoenix Suns 122:121 — hosszabbítás után Sacramento Kings — Washington Bullets 89:97. Gretzky gólja MTI Viszonylag szolid, három mérkőzésből álló program várta magyar idő szerint kedd hajnalban az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) bajnokságára kíváncsiakat. Jóllehet a Montreal Canadiens és a Calgary Harnes is otthon játszott, a hazai jég ezúttal a vendégegyütteseknek „lejtett”, merthogy a Kanadaiak és a Lángok is kikaptak. Egyedül a New York Rangers érvényesítette a hazai pálya olykor valóban csak elméleti előnyét. A Hartford Whalers elleni New York-i telt házas, 18 200 fős közönség előtt elért sikerben ismét a veterán klasszisok vállaltak jelentős részt: Wayne Gretzky egy gólt ütött, s egy gólpasszt adott, míg a csapat- kapitány Mark Messier az egyik Rangers-találat előkészítésében jeleskedett. Utóbbi teljesítménye azért is külön említendő, mert könyöksérülés miatt az előző öt mérkőzést kénytelen volt kihagyni. Visszatértével újra lendületet vettek a Parkőrök, győzelmük pedig azt jelenti, hogy az új bajnoki idényben először átlendültek az 50 százalékos teljesítményküszöbön, mivelhogy öt döntetlen és 14 vereség mellett immár 15 nyertes mérkőzés szerepel lajstromukon. Montreálban — 20 ezer néző bánatára —- a svéd idegenlégiós, Mikael Andersson emberhátrányban is képes volt bevenni a hazaiak hálóját, Chris Gratton pedig két góllal sietett a Tampa Bay Lightning segítségére. Az öbölbéli Villámok hat vesztes találkozóból álló sorozatukat követően az utóbbi öt fellépésükön fordított előjelű szenzációt szolgáltattak híveiknek, hiszen egy döntetlen mellett négy alkalommal is győztesként korcsolyázhattak le a jégről. Az eddig összességében felettébb jól szereplő Calgary Flames a legutóbbi játéknapon botlott, a New Jersey Devils gyengítette a Lángok erejét. Az „ördögien” udvariatlan vendégek ötször is bevették a Flames kapuját.Eredmények: Montreal Canadiens—Tampa Bay Lightning 2-4 New York Rangers—Hartford Whalers 5-2 Calgary Flames—New Jersey Devils 0-5. Súlyemelés __________________________________ Új abb olimpikont igazolt az NYVSC Az NYVSC súlyemelő-szakosztálya eddig is a legerősebbek közé tartozott Magyarországon, két olimpikont, Feri Attilát és Popa Adriánt, küldtek Atlantába. A csapatbajnokságot az idén is a nyíregyháziak nyerték. A szakosztály egy tegnapi igazolás után még tovább erősödött, ezután Farkas Zoltán olimpikon is a vasutascsapat sportolója, a 64 kilogrammban versenyző súlyemelő Szekszárdról érkezett Nyíregyházára. Révay Zoltán (Új Kelet) Farkas Zoltán, huszonkét éves, és Szovátán született, ott ismerkedett meg a súlyemeléssel, majd Marosvásárhelyen folytatta, ahol Feri Attilával egy szakosztályban sportolt. Tizenhat évesen jött át Magyarországra, és azóta Szekszár- don sportolt, ahol Kovács Vilmos volt az edzője. A súlyemelővel kedden délután Nyíregyházán az NYVSC klubházában beszélgettünk. Junior vb-n kétszer szerzett ezüstérmet, az idén magyar bajnok volt, az olimpián nyolcadik helyezett lett. Korábban 59 kilós súlycsoportban versenyzett, most már végleg egy súlycsoporttal feljebb 64 kilogrammban szeretné folytatni. Farkas Zoltán eddig a szakításban ért el jobb eredményeket, egyéni csúcsa szakításban 135, lökésben 162 kilogramm. Jövőre 140 kilóig szeretne eljutni szakításban, lökésben 167-ig. — Hogyan született meg a döntés, hogy Nyíregyházára igazol? — Először 1993-ban jártam Nyíregyházán, egy térdsérülés miatt jöttem Vass doktorhoz, és ha problémám van azóta mindig hozzájárok kezelésre. Most Szek- szárdon nagyon rendezetlenek a körülmények a klubunknál. A város nem nagyon támogatja a klubot, és a szponzor is elhagyta az egyesületet. Most még azt sem tudják milyen formában működik majd tovább a szakosztály. Sokszor egyedül edzettem a teremben, most Feri Attilával és Popa Adriánnal együtt készülhetek. Őket még Romániában ismertem meg, Pópával az ottani válogatottban is találkoztunk. Szekszárdon nem tudtam továbbtanulni, itt erre is lehetőségem lesz. Nyíregyházán sokkal rendezettebb a szakosztály élete, nyugodtabban dolgozhatok majd. — Mik a tervei a jövőre? — A világversenyken pontszerzőhelyen szeretnék végezni, és a távlati cél a sydneyi olimpián jó eredményt elérni. — Az ünnepeket már Nyíregyházán tölti? — A napokban már ideköltözöm, de karácsonyra hazamegyek Szovátára szüléimhez, hogy a családdal együtt ünnepelhessek karácsonykor. Fitt 7 próba A nyolcadik az ajándékozás Új Kelet-információ A nyíregyházi városi szabadidő-sportbizottság az idén első ízben indította útjára a Fitt 7 próba sorozatot. A szabadidősport-verse- nyeknek, már a rajt évében nagy sikerük volt. Több Százan futottak, mozogtak a versenysorozat alatt. A hétpróbán már túl vannak a résztvevők, kedden délután a Kodály Zoltán Általános Iskolában tartották meg a sorozat díjkiosztó ünnepségét, a nyolcadik „próbát”, ami a legkevésbé terhelte meg a résztvevőket. Felbermann Endre alpolgármester köszöntette azokát, akik az egészséges életmód hívei. Az ünnepség során sok jutalom talált gazdáA lányoknak még egy alpolgármesteri puszi is járt Fotók: Racskó Tibor, Kosárlabda Idegenben kell bizonyítani MJl ____________________ Ke llemes, de hosszú — hat és fél órás — buszozást követően érkezett meg kedden délután a kelet-csehországi Novy Jicinbe a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely szerdán 16.30 órakor a vendéglátók nemzeti csapatával mérkőzik az Eb-középdöntő 8. fordulójában. — Nagyon jó körülmények között készülhettünk a csehek ellen, remélem, ennek meg is lesz az eredménye — nyilatkozta a Hotel Kalacban, a csapat szálláshelyén Mészáros Zalán, a Danone-Honvéd irányítója az MTI munkatársának. — Úgy érzem, a centerposzton erősebbek vagyunk, ez mellettünk szól, s különben is kellő elszántsággal játszunk majd a nagyon fontos mérkőzésen. A szövetségi kapitány, Mészáros Lajos — ő Mészáros Zalán édesapja — a munkában bízott, s a rövid csendespihenőt követően a mérkőzés helyszínén pergő ritmusú edzést vezényelt tanítványainak. — Nemhogy a kezdőegyüttes összetételét, de még a jegyzőkönyvbe kerülő tíz nevet sem tudom megadni — mondta az edzés után a kapitány. — Szerda délelőtt tartunk még egy átmozgató gyakorlást, s majd utána jelölöm ki a csapatot. A várható taktikánkról sem tudok még biztosat mondani, ugyanis sok függ játékosaim frissességétől. Az viszont mindenképpen megnyugtató, hogy valamennyien egészségesek. A csehek is bizakodnak, ami természetes is. — Legalább hatpontos győzelmet várok, hogy az egymás elleni eredmény a mi szempontunkból legyen kedvezőbb — mondta Milos Prazak, a cseh szövetség főtitkára. — Csoportunkban az olaszok és a szlovének tűnnek a legesélyesebbnek, de nagyon oda kell figyelni az alaposan feljavult macedónokra is. A főtitkár szavaival kapcsolatban érdemes emlékeztetni arra, hogy a magyar válogatott a sorozat harmadik fordulójában, Miskolcon 85:80-ra diadalmaskodott a cseh együttes ellen. Az Eb-középdöntő C csoportjának további mérkőzései a 8. forduló keretében: Szlovénia—Macedónia Olaszország—Finnország. Kézilabda Egy-egy F. A. (Új Kelet) _________ Pá r nappal ezelőtt a Kis- várdai SE NB I-es női kézilabdacsapata Miskolcon szerepelt két edzőmeccsen. Tagnap a borsodi lányok viszonozták a látogatást és két mérkőzést is játszottak a várdai sportcsarnokban. Az előkészületi találkozók érdekessége volt, hogy a délelőtti meccset a Kisvárdai edző, mig a délutánit a miskolciak trénere fújta le, hivatásos játékvezető hiányában. Az első meccsen 25-26-ra az ellenfél nyert, míg a másikra már összeszedte magát a hazai csapat és 36-21 arányban diadalmaskodtak. A két előkészületi derbi végén Rácz Sándor edző elmondta, hogy komoly fizikai képzés után léptek a pályára a lányok Miskolc ellen, éppen ezért a játékuk időnként hullámzott. Hozzátette még az új edző, hogy a két ünnep között is muszáj edzeni a csapatnak, mert január 8-án és 15-én már kupameccset játszanak, míg 17-én folytatódik a bajnokság. Williams-per MTI Keddi londoni értékelések szerint a két olasz Forma 1— es Nagydíj teljes bojkottját eredményezheti, s az egész gyorsasági autósport jövőjét is megkérdőjelezheti az az előző napi olaszországi ügyészségi bejelentés, miszerint februárban bíróság elé kell állnia Frank Williamsnek — a nevével fa émjelzett F— 1-istálló vezetőjének — Ayrton Senna 1994-ben történt halálos balesete miatt. A londoni rádióban megszólaltatott szakértők szerint nem csupán a Williams-csa- pat, de egyetlen más team sem lesz hajlandó rajthoz állni Monzában és Imolában, ha egy esetleges baleset a csapatok tagjainak hatósági üldözéséhez és végső soron bebörtönzéséhez vezethet. A BBC-nek nyilatkozó szakemberek érthetetlennek nevezték, hogy a bírósági eljárás nem csupán a Williams három tagjára, de a pálya két igazgatójára, sőt, a verseny- igazgatóra is kiterjed, jóllehet ez utóbbi nem is a pálya, hanem a nemzetközi szövetség (FIA) munkatársa. Brit vélemények szerint ez azt jelenti, hogy az olasz bíróság „a gyorsasági autósport egészét idézte a vádlottak padjára”. A Williams-csapat vezetője keddig nem kommentálta személyesen a vádemelés tényét; a team oxfordshire-i központja rövid közleményben nevezte teljesen megalapozatlannak az olasz ügyészség eljárását. A vád állítása szerint Senna kocsijában hanyagul végezték el a kormánymű módosítását, s a szerkezet emiatt mondta fel a szolgálatot a Tamburéllo-kanyar előtt San Marinóban. Frank Williams már korábban közölte: a fedélzeti számítógép adatai szerint a háromszoros világbajnok brazil versenyző autójának kormánya az ütközés pillanatáig működött. ra. A részletes végeredményt a későbbiekben közöljük.