Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-09 / 262. szám

■ 1996. november 9., szombat Erskine lesz a stábfőnök Hivatalos forrásokból származó kiszivárogtatások szerint Bili Clinton elnök Erskine Bowles észak-carolinai befektetési ban­kárt kívánja kinevezni az új fehér házi stábfőnöknek. Az elnök közép-európai idő szerint péntek késő estére meghirdetett sajtó- értekezletén jelenti be döntését. A jelenlegi stábfőnök, Leon Panetta már korábban tudatta, hogy vissza kíván térni szőkébb hazájába, Kaliforniába. Erskine Bowlest régi baráti kapcsolatok fűzik az elnökhöz. Már dolgozott a Fehér Házban, egy ideig a stábfőnök helyettese volt. Energikus, erős kezű embernek tart­ják, aki kiváló szervezőképességekkel rendelkezik. Pisztoly az előcsarnokban Egy pisztolyt találtak a lakók annak a háznak az előcsarnokában elrejtve, amely szomszédos az október 2-án meggyilkolt volt bolgár miniszterelnök, Andrej Lukanov házával — jelentette pénteken szófiai sajtóértesülések alap­ján a Reuter. A hangtompítóval felszerelt, rongyokba csavart fegyvert a fűtőtest mögött fedezték fel. Az egykori miniszter- elnök, majd szocialista párti képviselő és milliomos üzlet­ember Lukanov holttestét otthona előtt találták meg, életét három pisztolylövés oltotta ki. A szófiai televízió szerint le­hetséges, hogy gyilkosa a szomszéd házon át menekült el, ahol a fegyvert felfedezték. Nehézfegyverek A szarajevói kormány titkos művelet keretében nehézfegy­vereket halmoz fel, hogy a háborús cselekmények újbóli ki­robbanása esetén fölényben legyen ellenfeleivel szemben. Európai hírszerzési információk szerint augusztus utolsó he­tében negyven 155 milliméteres ágyú jutott be konténerek­ben Boszniába, a horvátországi Ploce kikötőjén keresztül. A tüzérségi ütegek olyan nehézfegyvereknek minősülnek, ame­lyek színfalak mögött történő beszerzése sérti a daytoni békemegállapodást. A szállításokról pénteken beszámoló The New York Times kiemelte, hogy a titkos nehézfegyver-be­szerzések alátámasztják azokat a véleményeket, amelyek sze­rint a bosnyákok nemcsak a daytoni egyezményben megsza­bott korlátot lépik túl. hanem a horvát—muzulmán föderáci­ós erők keretén kívül is fegyverkezni akarnak. Német segítség Afrikának Németország kész humanitárius segítséget és politikai támo­gatást nyújtani a Ruanda és Zaire határán kialakult robbanásve­szélyes helyzet megoldásához, de Franciaországgal és Nagy- Britanniával ellentétben nem hajlandó katonákat küldeni a tér­ségbe. Klaus Kinkel bonni külügyminiszter közölte ezt pénte­ken ruandai kollégájával, Anastase Gasanával folytatott esz­mecsere után. A német diplomácia irányítója rámutatott, hogy Ruanda jelenlegi tuszi vezetését is felelősség terheli az újabb menekültáradatért és a kialakult háborús veszélyért. Lélektani átköltözés Elsősorban lélektani okok miatt költözött át a moszkvai Kardiológiai Központból a Központi Klinikára Borisz Jelcin — közölték pénteken moszkvai egészségügyi források. Az Interfax által idézett illetékesek szerint a Jevgenyij Csazov akadémikus vezette Kardiológiai Központban semmivel sem rosszabbak a szívműtét utáni rehabilitáció feltételei, mint a Központi Klinikán. Jelcin számára viszont már megszokott­nak számít az utóbbi intézet, ahol többször is kezelték. Az elnököt moszkvai idő szerint 11 órakor szállították át oda, miután jóváhagyta ezt a péntek reggeli orvosi konzílium. A közlemény szerint Jelcin jól viselte az utat. Vérképe stabil, vérnyomása 110/70-es, pulzusa 80-84 percenként. A cigaretta és a mellrák MTI Bár már rengeteg tanul­mány született ez ügyben, ah­hoz mégsem elég, hogy pon­tosan mérhető legyen a do­hányzás és a mellrák kialaku­lása közötti kapcsolat, s ahhoz sem elég, hogy a rizikócsopor­tokba tartozó nők felhagyjanak káros szenvedélyükkel. Min­denesetre egy amerikai tanul­mány most ismét megkondítja a vészharangot: a genetikailag hajlamos nőknél a dohányzás többszörösére növelheti a mellrák kialakulásának lehe­tőségét. Az amerikai bethesdai Nem­zeti Rákkutató Intézet tanul­mánya szerint mindenekelőtt a dohányzó fehér bőrű nők veszélyeztetettek. Ennek oka az, hogy minden második fe­hér nő az úgynevezett NAT2 génnek már csak a mutációjá­val rendelkezik. Ezzel szem­ben a megváltozott gént csak minden harmadik afro-ameri­kai, minden ötödik kínai és minden 10. japán, illetve más ázsiai nő hordozza. A normális NAT2 képes megszabadítani a szervezetet a dohányfüstben levő méreg­anyagoktól, illetve képes azo­kat ártalmatlanítani. A mutáns gén viszont nem rendelkezik ezzel a tulajdonsággal. így azok a fehér bőrű nők, akik 20 éven keresztül legalább napi húsz szál cigarettát elszívnak, sokszorosára növelik maguk számára a mellrákképződés kockázatát. Világkrónika A gránátrobbanás vélhető áldozata A legnagyobb példányszámú szlovák napilap, a Novy Cas munkatársa Szlovákiában nyomozni próbált a há­rom héttel ezelőtti budapesti gránátrobbanás állítólagos áldozata, bizonyos Marcel D. után. Ha a felismerhetet- lenségig roncsolt áldozatról kiderül, hogy valóban ő volt a mellette talált útlevél tulajdonosa, akkor igazolódik a szlovák lap állítása: az áldozat az egykori csehszlovák hadsereg zsoldosaként 1990—91-ben részt vett „Siva­tagi vihar” elnevezésű kuvaiti akcióban, később pedig a francia idegenlégióban kapott kiképzést. MTI______________________ A lap egy közelebbről nem megnevezett (Bytca környéki) faluban kereste meg a budapesti áldozat mellett talált útlevél tu­lajdonosának szüleit, volt fele­ségét és későbbi élettársát. A szülők elmondták: fiuk, Marcel D. úgy ment el hazulról, hogy előtte két ismeretlen, feltűnően drága kocsival érkező férfi ke­reste meg, akiket a barátainak ne­vezett. Másnap elutazott. „Azt mondta, Németországba megy. Állítólag a titkosrendőrséggel. Amikor megkérdeztem, hogy ilyen még létezik, csak mosoly­gott” — idézi a lap az anya sza­vait, aki szerint a fia az ezt követő héten háromszor telefonált haza egy német városból. A szülők a televízióból érte­sültek róla, hogy Budapesten felrobbant egy férfi, aki a mel­lette talált okmányok adatai sze­rint az ő fiuk lehet. Az apa — volt bányász — nem igazán hi­szi el, hogy a fia azonos lenne az áldozattal. Elmondta: ha látná az áldozat kezét, biztosan meg tud­ná állapítani az igazságot, mert a fiának gyerekkorában olyan kéztörése volt, hogy majdnem amputálni kellett a karját. „Nem értem, miért nem hívtak meg bennünket Magyarországra, hogy megpróbáljuk azonosíta­ni a fiunkat. Ezért nem hiszem el a hírt, hogy az áldozat a mi Marcel fiunk” — így az apa, aki a fiát egyelőre csak eltűntnek te­kinti, és azt sem hiszi el, hogy egy hétpróbás, zsoldot viselt fi­atalember kezében csak úgy fel­robbanjon egy kézigránát. Marcel D. hónapokon át vett részt a kuvaiti katonai akcióban. Amikor hazajött, vett egy Audit, és élvezte az élet örömeit — mondta a lapnak a volt feleség, akivel Marcel D.-nek közös gyer­meke van, de a férfinak a válást követő élettársi kapcsolatból is van egy gyermeke. Elmondta: Kuvait után furcsán viselkedett: mint aki örökké indulóban van. Gyakran reszketett a keze, el­merengett, és a Kuvaitban eleset­teket, a gyermekáldozatokat em­legette. Gyakran sírt. „Marcel szívesen nézett a televízióban háborús filmeket. Sokat tudott a repülőgépekről, a fegyverekről.” A közel negyedmilliós pél­dányszámú szlovák lap felveti: tegyük fel, hogy a budapesti grá­nátrobbanás áldozata valóban Marcel D. Miféle szelek so­dorták Magyarországra az egy­kori zsoldost, az idegenlégióst? Ha a robbanás áldozata mégsem ő, akkor hová tűnt Marcel D., akinek mozgását állítólag a ma­gyar hatóságok figyelték? Ha fi­gyelték, miért nem tudják, mit keresett azon az éjszakán abban a budapesti kerületben, ahol a robbanás történt? „Ezekre és más kérdésekre keresik most a mie­inkkel együttműködve a választ a magyar rendőrök” — így a Novy Cas, amelynek értesülése szerint Marcel D. címére két hét­tel ezelőtt Londonból érkezett egy levél. Ebben a feladó közli: Marcel D. nevét felvették a munkára várók nyilvántartásába, és kérik, december végéig továb­bi adatokat is adjon meg önma­gáról. Csütörtökön — egy nap­pal a Novy cas közlése előtt - Marcel D. Prágából kapott egy meghívót, amelyben a kuvaiti hadművelet csehszlovák veterán­jainak két hét múlva esedékes prágai találkozójára invitálják Romániai választási kampány Pénteken teljes erővel kibontakozott a csata az elnök­választás második fordulójába jutott két jelölt, Ion Ilies­cu eddigi államfő és a parlamenti választásokon győztes ellenzéki pártszövetség által összefogott koalícióra tá­maszkodó, és így a választási matematika szerint esé­lyeit jelentősen növelő Emil Constantinescu között. MTI______________________ Az eddigi ellenzék jelöltje saj­tóértekezleten válaszolt Iliescu szerdai nyilatkozatára, amely­ben az államfő azt hangoztatta, hogy kész együttműködni az ellenzék által létrehozandó kormánynyal, de az új helyzet­ben „ellensúlyként” van szükség rá, és óvott az ellenzék bőkezű ígéreteinek következményeitől, a politikai tisztogatástól, a nagy­birtokok visszaszolgáltatásától. Emil Constantinescu sorra cá­folta ezeket az érveket, s rámuta­tott, hogy Iliescu megvalósítha- tatlannak minősítette a Konven­ció programját, így azt aligha se­gítheti. Iliescu azt is világosan kifejtette, hogy ellenőrizni kí­vánja a kormányt, amely szerin­te nem fog sokáig fennmaradni. Minden azt bizonyítja, mondta Constantinescu, hogy Ion Ilies­cu nem értette meg, és nem is akarja elfogadni a nyilvánvaló tényeket, újra ellenségeskedést akar kelteni az ország polgárai között, s noha magát a megbé­kélés hívének nevezi, megkísér­li a románokat a nemzeti kisebb­ségek, a bérlőket az államosított házak tulajdonosai, a paraszto­kat a városok lakói ellen uszíta­ni. Az ellenzék közös jelöltje szerint Iliescu választási fegyve­re a gyűlölet, a manipuláció, a mérgezett szavak taktikája, ami pedig a „társbérlet” nemzetközi példáit illeti, igazából csak a franciaországival lehet összeha­sonlítást lenni, és az kudarcot vallott. Emil Constantinescu hang­súlyozta, hogy nem lesz bosszú, nem lesz politikai ala­pú tisztogatás, senkinek nem lesz hátránya amiatt, hogy va­lamelyik párthoz tartozik, s ha elnökké választják, mandátu­ma idején nem lesznek „bá­nyászjárások”, utcai harcok, a román állampolgárok közötti gyűlöletre szólító felhívások. Kérdésekre válaszolva a Konvenció elnöke ismét meg­erősítette, hogy a román ellen­zék két főereje közötti szövet­ség nyitva áll valamennyi de­mokratikus párt, köztük az RMDSZ csatlakozása előtt is. Élesen elítélte Miron Mit- reának, az eddigi kormánypárt főtitkárának kijelentését, amely szerint az RMDSZ eset­leges részvétele a kormányban Románia biztonságát fenye­getné, az ország föderalizálá- sára vezethetne. Antifasiszta tüntetés MTI A lengyel fővárosban kö­zel félezer, zömmel fiatal felvonuló vett részt pénte­ken délután a fasizmus és a nácizmus elleni tüntetésen. A „kristályéj szaka” előes­téjére időzített akciót a bal­oldali Munka Uniója — a lengyel törvényhozás egyetlen nem posztkommu­nista baloldali pártja — if­júsági tagozata kezdemé­nyezte, de a rendezvényen más politikai szervezetek képviselői, köztük ismert közéleti személyiségek is megjelentek. Az egykori varsói gettó főterén, az Umschlagplat- zon a demonstráció részt­vevői megemlékeztek a koncentrációs táborokba elhurcolt zsidókról. Plaza-Iáz Budapesten MTI ________________ A Duna Plaza bevásárló- központot felépítő izraeli cég még az idén hét újabb hasonló létesítmény építésé­be fog bele a „Plaza-lázba esett Budapesten”. A magyar főváros Közép-Európa bevá­sárlóparadicsomává nőheti ki magát; a kérdés csak az, hogy lesz-e, akinek pénze is van a vásárlásra — írta pén­teken megjelent e heti szá­mában a brit gazdasági heti­lap, a The Economist. A hetilap idézte a Cont­rol Centres nevű izraeli in­gatlanfejlesztési csoport vezetőjét, aki szerint a 2 milliós lélekszámú magyar főváros legalább tíz ilyen bevásárlóközpont eltartá­sára képes. A The Eco­nomist szerint azonban legalábbis vegyes a kép: a Duna Plaza illatszer- és pa­píráruboltjai komoly kasz- szát zárhattak az első hét után, a 250 dolláros öltö­nyöket kínáló butikok azonban konganak az üres­ségtől, ami „nem csoda a 350 dollárnak megfelelő havi magyar átlagkereset ismeretében”. Az elemzés mindeneset­re elismeri, hogy a vásárlók „csapatostul özönlenek” a csillogó központba, amely „kirívó látvány a szürke észak-pesti munkásnegyed közepén”. A The Econo­mist szerint a Duna Plaza az első nyugati mintájú bevá­sárlóközpont Budapesten. ÚJ KELET Amerikai cáfolat MTI Washingtoni illetékesek csütörtök éjszaka egybe­hangzóan cáfolták Pierre Salinger volt fehér házi ta­nácsadónak azt az állítását, amely szerint a New York közelében júliusban lezu­hant TWA-járat katasztrófá­ját „baráti rakéta” okozta. John F. Kennedy egykori sajtószóvivője előzőleg úgy nyilatkozott Nizzában, hogy a titkosszolgálaton keresztül olyan okmányhoz jutott, amely tanúsítja, hogy az óri­ásgépet az amerikai haditen­gerészet egy rakétája találta el véletlenül. Pierre Salinger közlése szerint a TWA-gépet nem sokkal felszállása után olyan útvonalra irányították, amely keresztülvezetett az amerikai haditengerészet ál­tal éppen rakétagyakorlatok céljára használt körzeten. A volt sajtótitkár azt mondta, hogy a New York-i irányító- torony „tragikus hibát” kö­vetett el, amikor nem értesí­tette a haditengerészetet a Boeing—747-es útvonalá­ról. Tudomása szerint ráadá­sul a gép alacsonyabban re­pült az előírt hatezer méter­nél, hogy össze ne ütközzön egy másik repülőgéppel. — A TWA-járatot véletlenül ta­lálta el a rakéta, a gép nem volt a célpont — mondta. Azzal vádolta az amerikai hatóságokat, hogy el akarják hallgatni az igazságot. Állítását az amerikai hadi- tengerészet és a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) szóvivője egyaránt határo­zottan cáfolta. Mindketten emlékeztettek arra, hogy már korábban is elhangzottak ha­sonló feltevések a véletlen rakétatalálatról, de a vizsgá­latokat végző szervek elve­tették az elméletet, mert kéz­zelfogható nyomát nem ta­lálták az esetleges becsapó­dásnak. — Semmiféle bizo­nyítékunk nincs arra, hogy a tragédiát „baráti találat” okozta volna — hangoztat­ta csütörtök éjszaka az FBI képviselője. A TWA-óriásgép New Yorkból szállt fel, hogy két­százharminc személlyel a fe­délzetén Párizsba repüljön. Indulás után nem sokkal azonban robbanás történt a gépen, és a kettéroppantott törzs lángcsóvaként az At­lanti-óceán vizébe csapó­dott. A mentési-kutatási munkálatok eredményeként már a roncsok döntő többsé­gét kiemelték az óceán fe­nekéről, ám az aprólékos vizsgálatok mindmáig nem szolgáltattak egyértelmű és megfellebbezhetetlen bizo­nyítékot arra nézve, hogy mi okozta a katasztrófát. Az utóbbi időkben történt kiszivárogtatások szerint a roncsok alapos fémtani vizs­gálata viszont erősen azt su­gallja, hogy a járat pusztulá­sát nem terrorcselekmény, hanem műszaki probléma idézte elő. A nyomozást véggő szervek illetékesei el­mondták, miszerint a kö­zépső üzemanyagtartály da­rabjainak tüzetes metallur­giai elemzése azt jelzi, hogy a Boeing—747-es fedélze­tén bekövetkezett robbanás viszonylag kis energiájú volt, és nem olyan heves, mintha pokolgép vagy rakéta idéz­te volna elő.

Next

/
Thumbnails
Contents