Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-07 / 260. szám

I Nem bandaháborúban robbannak a gránátok 2. oldal Ara: ü.MJ r t SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI NAPILAP III. évfolyam, 260. szám — 1996. november 7., csütörtök Városlátogató Nagykálló 7. oldal Szabó György lemondott Munkamegbeszélés-jellegű ülést tartott szerdán a Magyar Szocialista Párt elnöksége, Horn Gyula miniszterelnök rész­vételével. A tanácskozáson megvitatták a koalíciós együtt­működés és a kormányzati munka küszöbönálló feladatait. Horn Gyula tájékoztatta az elnökség tagjait, hogy Szabó György benyújtotta lemondását. A kormányfő azonban még nem döntött arról, hogy tudomásul veszi-e a népjóléti miniszter távozási szándékát. Kormányülés­előzetes A kormány csütörtöki ülé­sén megvitatja a területfej­lesztési támogatásokról, a de­centralizáció irányelveiről és a kedvezményezett területek besorolásának feltételrend­szerérői szóló országgyűlési határozattervezetet. A kabinet tárgyal a fejlesz­tési célokat szolgáló állami támogatások területi össze­hangolásáról, a Borsod-Aba- új-Zemplén megyei szerke­zetátalakítási program meg­valósításáról, valamint a hát­rányos helyzetű megyék fej­lesztését segítő kormányzati intézkedésekről. Külügy Zárt ülést tartott szerdán délután az Országgyűlés Kül­ügyi Bizottsága. Az esemé­nyen a Külügyminisztérium képviselője tájékoztatást adott a Svájcban őrzött, ma­gyarországi eredetű zsidó va­gyon ügyében készült megál­lapodás dokumentumairól. A testület elutasította, hogy a parlament napirendjére ke­rüljön az MDNP-s és MDF-es képviselők egy csoportja ál­tal elkészített határozati ja­vaslat Tibetről. Egyhangúlag támogatta viszont a Külügyi Bizottság Bródi Gábor nagy­követjelölt kinevezését a bé­csi magyar EBESZ-misszió vezetésére. Adókártyák Befejeződött az adókártyák tömeges gyártása, szerdán hajnalban elkészült az utolsó adóigazolvány a gyártó telep­helyén — tájékoztatta Bokor Pál, az APEH elnökhelyette­se a Magyar Távirati Irodát. Hozzátette: a Magyar Posta kézbesítői a napokban eljut­tatják a címzettekhez a leg­utolsó adókazettákból szár­mazó címekre is az adókár­tyákat tartalmazó levélkülde­ményeket. Rendhagyó képzőművészeti tárlat nyitotta mesg kapuit teg­nap a Városi Galériában. Merőben szokatlan dolog egy korszak művészeti áramlatainak felmutatása abban a megközelítésben, hogy az alkotók a szebbik nem képviselői... A kiállítás ugyanakkor roppant világosan és tisztán sorozza azokat az áramlatokat, amelyek — egyrészt — a Kádár-korszak­ban a tiltjuk (avagy esetleg a tűrjük) kategóriába tartoztak, más­részt a feltörekvő, immár európai áramlatokat felvállaló alkotó­kat jellemzik. (Tárlatismertetőnk lapunk hétfői számában.) Csak a falak maradtak meg Leégett a tiszalöki diszkó Jól látható: az egész város leéghetett volna Csonka Róbert felvétele Fullajtár András (Új Kelet) __________ — Hajnali 3 óra 23 perekor kaptuk a jelzést, miszerint Tiszalökön ég a diszkó. Azonnal a helyszínre vonultunk, de már akkor a tető lán­gokban állt és égett a belső berendezés is. A tűz oltásában részt vett még a hajdúnánási hivatá­sos állomány, valamint a tiszavasvári és tiszalöki önkéntes tűzoltók is. A kár jelentős, a tűz oká­nak a vizsgálata tart... — kaptuk a rövid, de ve­lős információt tegnap délben a tűzoltóság ügye­letéről. (A tűz utáni helyszíni tudósításunk a 3. olda­lon olvasható.) Cáfolat az Alkaloidából Fekete Tibor (Új Kelet) Magyarország is aláírta azt a nemzetközi egyezményt, amely szerint a büntetőeljárá­sok alkalmával lefoglalt, majd elkobzott kábítószert meg kell semmisíteni. Két évvel ezelőtt Tiszavasváriban, az Alkaloida vegyészeti gyárban megsértet­ték ezt a szabályt, és 388 kg heroinból 120 kg tiszta morfi­umot készítettek. Rendőrségi ügy lett a dologból, de a vizs­gálat még nem zárult le. A Világgazdaság című napi­lap vezető cikkben foglalkozik az üggyel, melyben a cikkíró néhány tárgyi tévedésen túl, még nem egészen jó színben tünteti fel a tiszavasvári gyárat. Az írásnak az Alkaloidát érin­tő részére a gyár vezérigazgató­ja, Dupcsák László reagált. Mint elmondta, egy tárgyi tévedésből indul ki a cikk. 1994-ben nem adhatták át megsemmisítésre a heroint, ugyanis az égetőmű csak idén januárban készült el. A gyárnak nem volt választási lehetősége, hogy megsemmisí­ti, vagy gyógyszert készít belőle. Akkor csak az utóbbi megoldás volt az egyetlen lehetőség, és ezt az átadóknak is tudniuk kellett. Valóban, a nyersmorfinból gyógyszert készítettek, és ebből nyeresége is származott a cég­nek, de ez a bevétel olyan cse­kély volt, ami az éves haszon­nak még a 0,2 százalékát sem érte el. Teljesen hibás a cikknek az az állítása is, hogy: „a meg­szokottól eltérő módon az Al­kaloida nem elégette, hanem morfiummá alakította a kábító­szert”. Nem volt ilyen megszo­kott mód, hisz még akkor nem is volt égetőmű. Továbbá, hogy nem nevezhető súlyos érdeksé­relemnek, ha a bűnjelként lefog­lalt kábítószert az elkobzás ki­mondása és a jogerős bírói íté­let előtt hozzáférhetetlenné te­szik. Éppen ellenkezőleg! Pont az számít jogsértő magatartás­nak, ha még az ügy lezárása előtt HOZZÁFÉRHETŐVÉ teszik a lefoglalt kábítószert. A dolog érdekessége még — bár közvetlenül nincs összefüg­gésben az Alkaloidával —, hogy az ORFK igazgatásrendé­szeti főosztályának jelentése megállapítja a BM akkori ille­tékesének sorozatos jogsértő magatartását, de a testületből történő távozását (eltávolítá­sát?) követően a Népjóléti Mi­nisztériumnál dolgozik, dol­gozhat. Sőt! A feljelentés meg­érkezett a nyomozóhivatalhoz, de az eltelt időszak alatt még nem hallgatták ki a kábítószer- ügyekért felelős akkori iroda vezetőjét. Egyház és önkormányzat Új Kelet-információ Példaértékű megállapodás született a tiszalöki önkor­mányzat és a református egy­ház között. A képviselő-tes­tület döntése értelmében a re­formátusok még ez évben visszakapják a Kossuth utcai hat tantermes iskolájuk épü­letét. A várossal kötött szer­ződés értelmében az intéz­ményben még öt évig önkor­mányzati iskola működik. Vektor-érdekeltség Nyíregyházán? K. Z. (Új Kelet) ________ Ok tóber végén a Vektor­botrány ügyében interpellált a nyíregyházi közgyűlésen Tóth András, a Független Kisgazdapárt városi elnöke, önkormányzati képviselő. Véleménye szerint sikerdíj­ként nem öt, hanem nyolc százalékot fizettek ki. Szak­értői vizsgálat sem tudta ki­deríteni, hogy az értékpapí­rok és üzletrészek eladásából származó bevételből lekért 173 millióból hogyan lett 162 millió forint. A képviselő teg- napi sajtótájékoztatóján a hétfői közgyűlés őt érintő malőrjéről számolt be. Mint mondotta: — Újabb, a sikerbotrány­hoz kapcsolódó kérdést kí­vántam az önkormányzat ve­zetőinek feltenni, amelyet még pénteken írásban lead­tam a polgármester titkársá­gán. A testületi ülésen a gé­pen jeleztem, hogy ügyrendi kérdésben szeretnék felszó- lani. A számítógépes szava­zórendszer — állítólag — egy szavazáskor törölte jel­zésemet. A közgyűlésen el­nöklő Felbermann Endre al­polgármesternek szóban je­leztem szándékomat, aki azt mondta, hogy az egyebek napirendi pontok között visszatérünk ügyemre. Ez nem történt meg. Diszkrimi­nációnak érzem, hogy ellen­zéki képviselőtől megvonták a szót. Kérdésem lényege, miért tiltották le, hogy a Vektorral kötött szerződések iktatási időpontját megnézzem? A szerződések megkötése tör­vénytelen, hiszen nem volt pályáztatás. Valakiknek ér­dekében állt, hogy az érték­papírok és üzletrészek eladá­sával a Vektort bízzák meg. Egyetlen képviselő voltam a hétfői közgyűéles, aki nem szavazta meg a város pénz­ügyi tervének módosítását. Átgondolatlan dolgokra kér­nek az előterjesztők különbö­ző összegeket. Furcsának tar­tom, hogy az Országzászló téren az információs iroda árépítésének csak a tervezé­sére 325 ezer forintot szán­nak. Az iroda berendezésére az indokolt két és fél millió forint helyett némi ráhagyás­sal több mint ötmillió forin­tot hagyott jóvá a közgyűlés. Tóth András bejelenetette, hogy novemeber 15-én Tiszavasváriban, egy nappal később Nyíregyházán fóru­mon ismeretei az FKGP el­nöke, Torgyán ./ózse/pártjuk gazdasági programját. A kép­viselő elmondta, hogy no­vember 30-án Nagycserke­szen nyílt gazdásznapra vár­ják a kisgazdák az érdeklő­dőket.

Next

/
Thumbnails
Contents