Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-30 / 280. szám

UJ KELET Interjú 1996. november 30., szombat 5 Eletművész, szélhámos vagy az egyik utolsó polihisztor? Néhány éve ismerem Bocs Attilát. Ismerem? Mint kide­rült, túlzó ez a fogalom. Ellenségei szerint szélhámos, mások szerint életművész... Ő nem kedveli egyik fogal­mat sem. Talán nem is lehet meghatározni, milyen ka­tegóriába sorolható. Többórás beszélgetésünk után úgy éreztem, talán még kevesebbet tudok róla, mint előtte. cigánygyerekekkel együtt. Sze­Kozma Ibolya interjúja Élettörténetét mesélve, a domboságyas kultúra eredmé­nyeibe, a tao énektechnika rész­leteibe, de előfordult, hogy a gyomor emésztésének mikrobi­ológiájába. a reformkonyha jel­legzetességeibe, az asztrológia titokzatos misztikájába, a reiki rejtelmeibe, a cigányság nyelvi és kulturális örökségébe, vala­mint a dohányzás következté­ben kialakult biológiai káro­sodás elméleteibe avatott be. Mindezt olyan természetesség­gel adta elő, hogy miközben .„kiselőadásait” hallgattam, egyetlen dolog járt az eszem­ben: a huszadik század egyik polihisztorával ülök szemben. De ki is ő valójában? Disszi- dens, majd hazatelepült milli­omos? Cigánytanító? Asztrológus, zeneművész, mezőgazdász vagy reformélelmező? Angyalföldi proligyerekként nőttem fel. Anyámtól loptam pénzt, hogy zongorázni tanul­hassak. Tizennyolc éves koro­mig még zongorám sem volt, gazdagabb családok gyerekeit korrepetáltam, csak hogy játsz­hassak a hangszerükön. Ha éheztem és nem volt mit enni, a Mező utcai Csemegéből lop­tunk élelmet, a környéken lakó rencsére sohasem kaptak el. A zenész ügyes — mondja hamis­kásan büszke mosollyal, miköz­ben fürge ujjait mutatja. — Ze­neművészeti szakiskolába jár­tam, majd elvégeztem a rende­zői akadémiát. A temetkezési vállalat négyszólamú énekkará­ban énekeltem, csak azért, hogy pénzt szerezzek. Rendezőként dolgoztam a te­levízióban, közben felvételiz­tem az ELTE fizika szakára. Ok­tatófilmeket készítettünk mate­matika, fizika és kémia tan­tárgyból. Még ekkor is proli voltam, a javából. Meg akartam tanulni énekel­ni, egyik tanártól a másikhoz jártam, de hiába. Egyik sem tu­dott eredményt elérni, s azt mondták: tehetségtelen va­gyok. Huszonöt éve, hogy elhagy­tam az országot. Teológiát akar­tam tanulni N yugaton — leg­alábbis azt mondták, jobb, ha ezt vallom, mert politikai hibá­kat követtem el. Bécsben egyházzenét tanul­tam, kommunákban laktam. Magániskolákban tanítottam zenét. Mint rendező érdeklődtek irántam, ezért librettókat kezd­tünk gyártani a zeneakadémia hallgatói részére. Díjakat nyer­tem, köztük háromszor a drez­dai opera nagydíját. Ezeket a műveket az európai operaházak­ban rendszeresen játsszák. Született autodidakta va­gyok, fizikaismeretem segítsé­gével kitaláltam egy sajátos énektechnikát. Ezt alkalmazva az operaénekes a magas hango­kon ívelő szerzemények szöve­gét is érthetően tudja előadni. Erre több ismert művészt is megtanítottam. Egy alkalommal a pekingi zeneakadémia egyik munkatár­sa Du Yakszing tanúja volt egy mesterkurzusomnak. Ekkor de­rült ki, hogy a kínai énektech­nika olyan jellegzetességekre épül, melyeket én a magam eszé­vel és erőmből találtam ki. Kí­nában ezt lao énektechnikának nevezik. Linzben megismerkedtem a kommunális életformával. Megtetszett, így néhány is­merősömmel együtt egy húszszobás bécsi lakás­ban éltünk együtt. Há­rom virágboltot üze- / mehettünk, virág­csokrokat és ko­szorúkat készí­tettünk. A per- metszeres növények miatt vala­mennyi­en be- t e - gek Felvállalta a cigányság tanít­tatását. Tanfolyamokat szervez a kisebbség fiataljainak. Köz­ben maga ellen fordítja a falu magyarjait. Miért? A cigányok többsége nem akar cigány lenni, nincs identi­tástudatuk. Tudni kell azonban, hogy a cigányokon belül több réteget lehet elkülöníteni. A beás cigányok megőrizték anya­nyelvűket, kultúrájukat, míg az úgynevezett romungrok már több generáción át a magyart vallják anyanyelvűknek. Nem lehet a két fajt egyformán taní­tani, nevelni, segíteni. Külön kell választani egymástól és más módszerekkel lehet megközelí­teni őket. A beás cigányokat meg kell erősíteni kisebb­ségi tudatukban, a romug-rókát pe­dig magyar tuda­Ők ilyenek — mondja, s köz­ben védekezve tárja ki a karját. — Odaadják az ingüket, ha meg-dicsérik, de lelkiismeret- furdalás nélkül elveszik, ami megtetszik nekik. A tanfolyam ideje alatt támogatást kaptak, nagyobb összeget, mint a se­gély. Mégis füstölgő ciga­retta mellett panasz­kodtak, hogy nincs pén- z ü k . tuk- ban kell 1 e t - tünk, s szin te egyik napról a másikra felszámol tűk az üzletet és reform ételek forgalmazásába kezd­tünk. Ezt egyébként egy bécsi grófnő javasolta, s tanított meg minket a reformélelmezés alap­jaira. Valamennyien áttértünk a megerősítem. Furcsa dolog, ebben az országban már évszá­zadok óta egymás mellett élünk. Valójában azonban alig tudunk valamit egymásról. Amikor ének-zenét kezdtem tanítani Aranyosapátiban, a ze­neiskolában egyetlen cigány- gyerek sem volt. Holott nagyon jó zenei és ritmusérzékük van. Hívtam néhány cigánygyereket is, most viszont a magyarok koptak ki az iskolapadomból. Hat tanfolyamot indítottam száznegyven cigányfiatalnak. — Akik később kirabolták, meglopták... Már nyolcéves koruktól dohá­nyoznak, mintha ez kötelező lenne. Nincsenek tisztában a káros hatásokkal, hogy például leáll a fejdődésük, legtöbben vegetáriánus étrendre. A nyolcvanas évek közepétől már többször hazajártam. Egy P alkalommal a nincsikai kas- télybantartottam mesterkurzust. Megtetszett a környék, Ara­nyosapátiban telepedtem le. kicsik, alacsonyak maradnak. Néhány év múlva pedig impo­tensek lesznek a nikotintól. Meggyőzésem, tanításom elle­nére nem tudtam elérni egyi­küknél sem, hogy kevesebbet cigarettázzanak. Megítélésem szerint önpusz­tító mechanizmus működik bennük. Önmagukat fogják megsemmisíteni, elpusztítani. Közöttük nőttem fel, amióta ha­zaköltöztem, cigányfiatalokat tanítok. Tanulmányoztam a múltjukat, történelmüket, kul­túrájukat. Jó néhányat is­merek. Mégis érzem, még most sem tudok sem­mit ró- / luk. . Jy Mcg- fejt hetet .'fM lenek, ért Wff hetetlenek. — Mégis mi­ss ért foglalkozik Wm velük? — Sokan azt gon- 5gr dolják, hogy a cigá- ISr nyok nem jók semmire. Nem lehet tanítani, nevel- / ni őket. Néhány fiatalt a sa­ját autómon, a saját költsége­men szállítok a gimnáziumba. Négy év múlva érettségiznek, öt hangszeren játszanak majd, négy tanfolyamot végeznek el és németül tudnak majd beszél­ni. Segédtanítóként dolgozhat­nak majd iskolában, a saját faj­tájuk gyermekeit nevelhetik. A jövő gyermekeinek példaképei lehetnek. Csak úgy változik, él tovább a nemzedékük, ha van modell, akire felnézhetnek. Meg szeretném mutatni, hogy sajátos módszerekkel le­het képezni őket! A felelősség a miénk is. A társadalomé. El­vesznek vagy élni fognak. Nem mindegy, hogyan! — Addig azonban többször kirabolják, míg Ön a képzésük­re költi vagyonának nagy részét. — Nem várom meg. míg vé­geznek az iskolákkal. Ezt már egyedül kell befejezniük. Ti- betbe szeretnék utazni, hogy elmélkedjek, megnyugodjak és meghaljak. Elfáradtam, már elegem van a megaláztatások­ból, de addig is zenetanáraink­kal Mándokon, Záhonyban, Nyíregyházán és Bécsben adunk adventi koncerteket. Orgonán játszom és énekelek, hálaNoviczki dr. sebészi mun­kájának, aki megműtötte a ke­zemet. Itt is szeretném megkö­szönni a munkáját, hiszen ez a kör végtelen és önmagáért beszél. — A cigányok többsége nem akar cigány lenni, nincs identitástudatuk Fotók: Racskó Tibor — Bécsben egyházzenét tanultam, kommunákban laktam- Elvesznek vagy élni fognak. Nem mindegy, hogyan! — Angyalföldi proligyerekként nőttem fel — Önpusztító mechanizmus működik bennük

Next

/
Thumbnails
Contents