Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-30 / 280. szám
Hétvégi beszélgetés Ára: 22,50 Ft s Élsportolókat köszöntött a megyegyűlés 3. oldal SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP III. évfolyam, 280. szám — 1996. november 30., szombat Közérdekű adatok Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. köteles a kezelésében lévő közérdekű adatok megismerését lehetővé tenni — állapította meg az adatvédelmi biztos. Maj- tényi László a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter kérésére fogalmazta meg a privatizációs adatok kezelésére vonatkozó álláspontját. NATOnépszavazás Másfél-két éven belül esedékessé válhat a népszavazás Magyarország NATO-csatla- kozásáról, a jelenlegi közhangulat ismeretében azonban nem biztos, hogy feltétlenül elnyerné a jóváhagyást — mondta Szentiványi Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője pénteken azon a tanácskozáson, amelyen megvitatták: miként készíthetik fel a közvéleményt a NATO- csatlakozásra. Az államtitkár szerint konkrét, racionális projektekre építve kell elősegíteni a közvélemény tájékozódását és bemutatni a NATO-t — se célból sürgette a párbeszédet a civil szervezetekkel is. Rendkívüli ülésszak Várhatóan december 19- én befejezi idei munkáját az Országgyűlés, eszerint négynapos lesz a rendkívüli ülésszak. Hét-nyolc törvénynél eltérnek a házszabálytól, mivel nem öt, hanem csak két nap lesz a módosító indítvány és a zárószavazás közötti idő — mondta Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke egy győri sajtótájékoztatón. Kijelentette: a társadalom- biztosításnak is lesz az idén költségvetése. A lii V«;.i i kivételes ajánlata Műsoros videokazetták — Természetfilmek: Az oroszlán birodalma, A tigrisek földjén, 119 A delfinek élete, A cápák árnyas birodalmában stb. — Fitness kazetták: Claudia Schiffer szupermodell mozgásprogramja 2 db kazetta együttfg&Fi Cindy Crawford 100 perces programja 1590irf m —Walt Disney rajzfilmek: Pocahontas, Csipkerózsika, Oroszlánkirály, 139QJ$íÓi Dumbó, Gumimacik, Csipet csapat stb. — Klasszikus mesefilmek: Pinokkió, Aladdin, Dzsungel könyve, Notre Dame-i toronyó'r, Koldus és királyfi, Szépség és a szörny stb. — Sikerfilmek 1—2. része egy videókazettán: , A rettenthetetlen, Ben Húr stb. Több mint 200 féle kazetta: pl.: Supra Hits, Fradi (új), Mulatós, Karácsonyi, Omega, Dolly Roll, Generál, Rock and Roll stb. CD-lemezek csak most Boltjaink: Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3—5., Kelet Áruház földszint, a Búza téri ABC mellett Kisvárda, Szt. László u. 21. Kétszáztíz éve város 1 Nyíregyháza ' .A* A régi Városház tér (ma Kossuth tér). Közel a mostani Kossuth-szobor helyéhez a múlt században egy kis római katolikus templom állt. Ezt és más régi nyíregyházi képeket tekinthetnek meg a művelődési központban ma nyíló kiállításon Fotó: Csonka Róbert Fekete Tibor (Új Kelet) 1786. november 23-án kelt az a császári és királyi rendelet, Megölte a nagyanyját F. A. (Új Kelet) Emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség S. Attila (28) géberjéni lakost. Az eddigi vizsgálatok szerint a gyanúsított szeptember végén felkereste a Kisaron élő 82 éves nagyszülőt, akitől pénzt követelt. Az unoka viselkedése alaposan meglepte az idős asszonyt és tiltakozott az erőszakos kérés ellen. Emiatt S. ütni kezdte a rokonát, majd egy párnával megfojtotta. A gyilkos unoka szörnyű tette után ez idáig ismeretlen összegű pénzzel ismeretlen helyre távozott. Mivel az elhalton külsé- relmi nyomokat nem fedezett fel a körzeti orvos, és a néni szívbeteg volt, így a halottszemle után boncolás nélkül kiadta a temetési engedélyt. Később a nyomozó hatóságok tudomására olyan adatok jutottak, melyek azt támasztották alá, hogy az elhalt bűncselekmény áldozata lett. A teljes bizonyosság miatt elrendelték a holttest exhumálását és igazságügyi orvosszakértői vizsgálatát. Az emberöléssel gyanúsított, szökésben lévő S. Attilát végül november 26- án Szigetszentmiklóson elfogták. Az emberölési ügyben a vizsgálat tovább folytatódik. amely szerint Nyíregyháza a városi cím használatára jogosult. Ezzel együtt engedélyt kapott évente négy országos vásár rendezésére és szombatonként heti piac tartására. A kétszáztíz évvel ezelőtti rendelet kibocsátói nem is sejthették, mekkora fejlődésnek indul ezáltal a lápos, mocsaras terület közepén ez a poros kis falu, az akkori Nyíregyháza. Ma akik naponta mehetnek piacra, nem is gondolnák, mekkora jelentősége volt a XVIII. században a vásár- és piactartási jog megszerzésének. Az ezer- hétszáznyolcvanas évek elején már sokan éltek a településen olyanok, akiknek nem volt szállásföldjük. Termőterületük csak azoknak volt, akik paraszti foglalkozást űztek. Abban az időben 250, vagy még annál is több kézműves élt a településen, akik termőföld híján, csak a piacokról tudták beszerezni a család heti élelmiszer-szükségletét. Történelmi barangolásunkban dr. Margócsy József nyugalmazott főiskolai főigazgató, a város helytörténetének egyik legjobb ismerője volt a segítségünkre. (írásunkat a negyedik oldalon találják.) Folytatódik a közgyűlés Új Kelet-információ Hétfőn folytatják Nyíregyháza képviselői a november 25-én elkezdett közgyűlést: a testület második fordulóban tárgyalja a megye- székhely jövő évi adó- és költségvetési koncepcióját. Csabai Lászlóné polgármester javaslatot tesz a piac- és városgazdálkodási iroda megszüntetésére, Vagyon és Gazdálkodó Kft. alapítására és sportcélú ingatlanok tulajdonjogának rendezésére. Felbermann Endre alpolgármester a város energetikai fejlesztésének és autóbuszközlekedés javításának koncepcióját terjeszti elő. A nem lakás célú ingatlanok bérletéről szóló rendelet módosítására Váradi István, a vagyon- és vállalkozási iroda vezetője tesz javaslatot. Ürge Lászó, a városüzemeltetési iroda vezetője a helyi autóbusz-közlekedésről szóló, többször megváltoztatott rendelete módosítását indítványozza: 20 százalékos díjemelésről van szó. Endrejfy Ildikó képviselő a Nyíregyházi Temetőkért Közalapítvány működéséről számol be. Hajdú Sándor, a humán iroda vezetője a Sóstói Szabadidő Park alapító okiratának módosítására kéri a városatyák jóváhagyását. A Keleti szolidáris volt a kelettel * Átadták a nyíregyházi vasútállomás aluljáróját A budapesti Keleti pályaudvar szolidaritásból lemondott az idei fejlesztésre szánt pénzügyi keretéről, hogy mihamarabb elkészülhessen a nyíregyházi vgsútállomás évekkel ezelőtt elkezdődött korszerűsítése. A szabolcsi megyeszékhelyhez hasonló forgalmú vasútállomásokon már szinte mindenütt aluljárón keresztül közelíthetik meg az utasok a vágányokat. Tegnap délelőtt az Inter- Cityvel érkeztek az illusztris vendégek, élükön Lotz Károly közlekedési miniszter, Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter és a MÁV magas rangú vezetői. Az ünnepségen a megye és a város lakosainak képviseletében dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke és Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere fogadta a kormánytagokat. Lotz Károly avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy a jövő század személy- és árufuvarozása elképzelhetetlen a vasút fejlesztése nélkül. Jó példa erre a nyugat-európai országok köz- útjainak túlterheltsége, ahol már több árut csak vasúton tudnak szállítani. Mindenképpen kívánatos lenne a kombinált szállítási forma szélesebb körben történő elterjesztése, hisz ezzel nemcsak közútjaink terheltsége csökkenhetne, de nőne a határátkelőhelyek áteresztő- képessége is. Az ünnepség végén a két kormánytag együtt vágta át a jelképes nemzeti színű szalagot az aluljáró bejáratánál. Lotz Károly és Baja Ferenc együtt vágják át a szalagot