Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-29 / 279. szám

I­Tarnavölgyi György jegyzete Kuncze Gábor azt üzente, fogyóban a regimentje ...de legalábbis hamarosan fogyóban lesz, ha nem történik valami egészen meglepő Budapesten. Mondjuk: elfognak egy keresztapát, két robbantóbrigádot, három bérgyilkost vagy egyetlen éjjelen száz autótolvajt. Különben lesz nemulass, dádá meg száraz kenyér egyes főrendőröknek] A két legfőbb rendőr, az országos meg a budapesti főkapi­tány nem kapta meg azonnal a főnöki üzenetet, mert nincse­nek itthon, külföldön tartózkodnak. Némelyek szerint hiva­talosan vannak kint, speciális járőrpárost alakítottak, s vit­tek magukkal két nagy botot, azzal ütik a külföldre vezető nyomokat. De azt aztán nagyon! Mások azt állítják, hogy csak pihennek, mert nagyon megviselték őket az utóbbi he­tek. Megint mások meggyőzően hangoztatják, hogy edzőtá­borban tartózkodnak, készülnek a jégtánc-vébére, eszelősen gyakorolják a „leszúrt Bodrácska & Pintér" elnevezésű szen­zációs ugrást. Van persze, olyan is, aki azt gondolja, hogy bár valóban fejétől büdösödik az a bizonyos víziállat, az sem mindegy, milyen lében úszkál. Vagyis: lehet, hogy maga a víz szaglik. Meg erősen hínáros. Olyannyira, hogy nemigen látni rajta keresztül. Át- meg átszövik különféle szálak, itt-ott vastag kötegekben egyesül­nek, másutt kígyózva bújnak át a legkisebb résen is, de egy a lényeg: valahol találkoznak a többivel! És így együtt igen­igen erősek! Táncolhat itt akár csárdást vagy botolóst is a rendőrség — síkos a pálya, könnyű elcsúszni. S akkor aztán azt üzenik... A MATÁV jószívű cég ...olvasom az Interneten az Intemetto című elektronikus újságban. Azt tervezi ugyanis: megkönnyíti az Internet-el­érést mindenki számára azzal, hogy úgynevezett Internet- telefondíjat állapít meg. Ezzel mindegy, ki honnan telefonál az Internet-szolgáltatójához, ezt a díjat fogja fizetni, e téren tehát nem lesz helyi vagy távolsági díjszabás. „Ez, kérem, fantasztikus. Hogy egy ilyen nagy cég ilyen jólelkű legyen és ennyire a szívén viselje a korszerű elektro­nikus jövőnket! Nahát!" A fenti lelkendezés Kéthkedy bácsitól, az öreg cipésztől származik, aki nem maradt a kaptafánál, hanem nagy újság­olvasó, mi több, a napokban a számítógépem mellé is oda­merészkedett és elámulva esett neki az Internet-világnak. Az öreg nagyon fejlődőképes! Szóval, lelkendezett egy sort, amikor a fenti hírt elolvas­tuk, de nekem mindjárt gyanús lett. Nem szokott ő ilyen hurráhangulatokban dagonyázni... Be is jött a sejtésem, mi­vel az öreg így folytatta: „Aztán te most milyen tarifával bóklászol az Interneten, fiam? Ha jól tudom, helyi tarifával, igaz? Na, akkor neked betesz Matáv bácsi! Drágább lesz a dolog.” „Na, igen, de tessék csak azokra gondolni, akiknek nincs helyben Internet-szolgáltató tehát távolsági hívást kénytele­nek eszközölni” — válaszoltam higgadtan ám hivatalosan. „Bizony, rájuk is gondolni kell — bólogatott az öreg gya­nús engedékenységgel, majd hirtelen megemelte a suszter­kést, amit állandóan magánál hord. — Akkor miért nem csak azokra terjeszti ki a védőszárnyait a Matáv, akik ilyen hátrá­nyos helyzetben vannak? Szerintem egyszerűen a monopol­helyzetét akarja kihasználni! Hiszen ma már minden nagyobb városban van helyi szolgáltató, a mi megyénkben meg a Szabinetet mindenhonnan helyi tarifáért lehet hívni (hála egyébként a Matávnak!), és szerintem a helyi elérési lehető­ségek gomba mód szaporodni fognak a jövőben. Matáv bá­csi pedig ekkor emel! Ügyes, nagyon ügyes!" Látszott, még töri a fejét valamin. Ki is bökte: “Aztán arra kíváncsi leszek, milyen alapon fogja azt mon­dani a magasságos Matáv, hogy az Internet-szolgáltatók csak­is ezen az új számon hívhatók? Elszedi az eddigi számaikat, amit megfizettek? Milyen alapon?" Az öreg legyintett, és behívta a képernyőre a Playboy leg­frissebb számának Internet-oldalát. A hárommillió koldus országa ...lettünk újra, de legalábbis nagyon hasonlítunk rá — ezt maga Árpi bácsi, azaz Göncz Árpád elnök úr jelentette ki a világ színe előtt egy ENSZ-konferencián, mely a szegény­ség elleni küzdelemről szólt. Ha ez a téma, akkor persze Afrika ötlik az eszünkbe netán Dál-Amerika, egy mexikói „bádogváros”. Az már kevésbé, hogy hazánkban 1990-ben az „alsó” és a „felső” 2—2 millió lakos jövedelme között négyszeres volt a különbség, mára ez a száma: hétszeres! Hát mi ez, ha nem Dél-Amerikai És a szegénység elleni küzdelem ma Magyarországon annyi, mint a segélyosztás meg a kompenzálás meg ha­sonlók. Pedig tudnivaló: ahol csak segélyt osztanak, ott semmi nem fog változni. Legfeljebb egyre többen állnak a sorban. Kiss Elemér Nagy Frigyesről Megvan az új miniszter MTI Horn Gyula miniszterelnök Nagy Frigyes szocialista or­szággyűlési képviselőt, agrár­mérnök, közgazdász, címzetes egyetemi tanárt jelöli a földmű­velésügyi tárca élére. A kor­mányfő kezdeményezte az Or­szággyűlés elnökénél a jelölt parlamenti bizottsági meghall­gatását, amit várhatóan a jövő héten megejtenek és Nagy Fri­gyes december 16-án elfoglal­hatja a bársonyszéket—jelen­tette be Kiss Elemér a csütör­töki kormányülést követő saj­tóértekezleten. A miniszterel­nökségi államtitkár az újság­írók érdeklődésére hozzátette, hogy a kabinetülésen nem volt szó Szabó György népjóléti miniszter utódlásáról; még nincs hivatalos jelölt e poszt­ra. Az államtitkár tudomása szerint a miniszterelnök az említetteken túl nem tervez to­vábbi személyi változtatásokat a kormányban. MTI Nagy Frigyes földművelés- ügyi miniszterjelölt programjá­ról, terveiről nyilatkozott az MTI-nek. Válságból kell kive­zetni az agráriumot — mondta —, ennek értelmében jobban figyelembe kell venni az euró­pai normákat, — ugyanis ma a költségvetés az európai uniós átlagnál lényegesen keveseb­bet tud agrárcélokra fordítani. Ezt a hányadot mindenki ke­vesli, ő maga is, ugyanakkor— fejtette ki — meg kell nézni, hogy egyrészt milyen források­hoz lehet nyúlni, másrészt pe­dig az elosztási rendszerben új utakat kell keresni, a termelők­höz az eddigieknél hathatósab­ban eljuttatni az anyagiakat és ésszerűbben felhasználni a ren­delkezésre álló forrásokat. Új Kelet-információ November 28-ától látható a Belügyminiszter holnapja az Interneten. A tegnapi sajtótájé­koztatón Németh Krisztina, a BM sajtófőnöke kiemelte, hogy a nyitott tárca jegyében működésüket átláthatóvá kí­vánják tenni. Reméli, hogy így erősítik lakosság belügyi szer­vezetekbe vetett bizalmát. Vi­lágjelenség, hogy a kormány­zatok igyekeznek az Internet- technológia adta lehetőségeket Kiss Elemér a továbbiakban a kabinet döntéseit ismertetve bejelentette: a kormány kivéte­lesen gyors eljárást kérve kez­deményezi az Országgyűlésnél, hogy — az elmaradt önkor­mányzati béremelések részbeni pótlására — a pedagógusok de­cemberben átlagosan bruttó 10 ezer forint egyszeri kifizetésben részesüljenek a központi forrá­sok terhére. A 19,5 százalékos KIÉT-megállapodás ugyanis az önkormányzati szférában nem teljesült, az e területen dolgozók többsége 13-14 százalékos fize­tésemelést kapott. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány a maga részéről eleget tett a megállapodásban foglalt köte­lezettségeinek, ám az önkor­mányzatok jó része nem telje­sítette a rá háruló feladatokat. A kabinet ezért 3,7 milliárd fo­rint szétosztását kezdeményezi. A Miniszterelnöki Hivatal ál­lamtitkára ezután elmondta, hogy a kormány döntött a nyug- díjszerű szociális ellátások Az agrárszerkezetről szólva kijelentette: a privatizáció és a kárpótlás lebonyolítása után ki­alakult helyzet rendezése éve­ket vesz igénybe. A körülmé­nyeken lehet javítani, de több kormányzati ciklusra van szük­ség ahhoz, hogy konszolidálód­jék a mezőgazdaság, amelyre adott esetben az Európai Unió­nak nem kell többet költeni. Ezzel összefüggésben kijelen­tette: ezen a területen nem azért kell lépéseket tenni, hogy az Európai Unió tagjai legyünk, hanem azért, mert ez Magyaror­szág alapvető érdeke. Annak a meggyőződésének adott han­got, hogy a mezőgazdaság ki­kerül a válságból; hangsúlyoz­ta: ha a kormány szándék ez- irányba hat, akkor a tárca meg fogja találni a kiutat. A minisz­térium jelenlegi vezetőségét kihasználni. A hálózaton hoz­záférhetnek a szükséges adatok­hoz, és maguk is adatszolgálta­tóként nyilvánosságra hozhat­ják az általános közlésre szánt információkat. Erre a lehető­ségre a Belügyminisztérium fel­figyelt, hiszen egy demokrati­kus országban az állampolgá­roknak joguk van a közigazga­tás működésével összefüggő közérdekű adatokat megismer­ni. Kuncze Gábor belügymi­niszter megbízta a BM Sajtó és Kommunikációs Főosztályát, emeléséről. Eszerint — a nyug­díjemelés mértékével azonosan — 19,5 százalékkal növekszik a politikai rehabilitációs ellátás, valamint az átmeneti járadék és az egészségkárosodási járadék. A rokkantsági járadék 800 fo­rinttal, a vakok járadéka 700 forinttal, a központi szociális segély 1000 forinttal emelke­dik. E lépések fedezetére 4,5 milliárd forintot különítettek el. A megemelt nyugdíjkorha­tárokhoz igazította a kormány a korkedvezményes nyugdíj igénybe vételét. A kedvezmény mértéke változatlanul 5 esz­tendő, ezt azonban az új nyug­díjkorhatárokhoz képest kell számítani. Átmeneti szabály­ként az 1944-ben, 45-ben és 46- ban született nők, valamint az 1941-ben született férfiak szá­mára öt évnél hosszabb időre is meg lehet állapítani korked­vezményt. Az eddigi rendszer elemei más ponton nem változ­nak. A módosítás január else­jén lép hatályba. nem bírálta, mint mondta, a bölcsek kövével ő sem rendel­kezik, de személyében ízig-vé- rig gazdász kerül a miniszteri bársonyszékbe. Választ az MDNP Új Kelet információ A Magyar Demokrata Néppárt elnöksége november 30-án, szombaton tartja I. Országos Küldöttgy űlését a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, Budapesten. Az elnöki megnyitót és helyzetelemzést a mandá­tumvizsgálóbizottság, vala­mint a jelölőtestület jelen­tése követi. A napirend és az ügyrend elfogadása után döntenek a levezető elnök­ségről, a szavazatszámláló bizottságról a jegyzőkönyv- vezetőkről és a hitelesítők­ről, majd az alapítók ismer­tetik és elfogadásra beter­jesztik a Néppárt alapsza­bályát. Az országos elnök­ség beszámolóját a parla­menti frakció tájékoztató­ja követi. A délután folyamán zárt ülésen választják meg a Néppárt elnökét, elnökségét, és országos testületéit. hogy szervezze meg az adat­szolgáltatást. A kifejlesztett in­duló állományt folyamatosan bővítik a szakemberek. Azokat az információkat, amelyek a határokon túl is érdeklődést kelthetnek, angolul is közzéte­szik. Készül a minisztérium fe­ladat- és hatáskörébe tartozó ügyek intézésével kapcsolatos tájékoztató. A BM tervei közt szerepel, hogy egyes jogsza­bálytervezeteket az Interneten keresztül bocsátanak társadal­mi vitára. ÚJ KELET \ Hírről V hírre Palotai István (Új Kelet) Hóm Gyula miniszterelnök egyre elképesztőbb módon kezdi kezelni a „személyzeti” teendőit. Az még valahogy — nagyon nagy jóindulattal — „belefér”a politikai sakkjátsz­mába, hogy egy miniszterelnök a koalíciós partnerét kész té­nyek elé állítsa, az azonban, hogy a saját pártját, a saját frak­cióját, sőt a saját kormányát is,- az már mindennek a teteje! Ez a „kézivezérlés” bizony na­gyon kezd hasonlítani a rossz­emlékű múlt gyakorlatára... Hogy fordulhat az elő :— hacsak nem a szándékos lejá­ratás a célja —, hogy például Lakos László földművelésügyi miniszter egy újságírói kérdés révén hall először arról, hogy ki akarják tenni munkájából ? A kérdésre válaszolva cáfol — mi mást is tehetne —, hiszen neki senki sem tett említést ilyesmiről. Ezek után alig te­lik el két nap és Horn bejelen­ti: javasolja a köztársasági el­nöknek Lakos László leváltá­sát a tárca éléről és a miniszter máris köznevetség tárgya... Más. A miniszterelnök ne­mes egyszerűséggel közli a médiákkal, hogy felkérte Memk Józsefet ,hogy vállalja el az MTI legfőbb vezetői posztját. Arról most akár ne is beszéljünk ,hogy nevezett a véresszájú kommunista ex- „kulturpolitikus” Meruk Vil­mos fia, legyen elég maga a tény, hogy Horn Gyula ezt a „személyzeti ötletét” sem a szocialista frakcióval, sem a szocialista párt vezetőivel, sem a parlamenttel, sem a kor­mánnyal nem beszélte meg... Lakos László esetében köny- nyen lehet, hogy valóban gyen­gén szerepelt, de ez mégsem indok erre a bánásmódra, hi­szen a kormány egyik tagjáról van szó. Arról nem is beszél­ve, hogy egyes önmaguk elha­tározásából lemondó miniszte­reket meg nem akar elenged­ni, illetőleg azokat, akiket azon­nal ki kellett volna rúgni, még hetekig hónapokig bagyul- gatja, amíg csak nem kereke­dik akkora botrány körülötte, hogy kénytelen megválni „üd­vöskéjétől” ...Hol itt a logika, hol a következetesség? Ha még palotaforradalom nem is , felhördülés viszont egyre többször, egyre nyíltab­ban és egyre hangosabban for­dul elő és főleg a szocialista frakció soraiban. Az eddig megfigyelhető tak­tika a következőképpen műkö­dött a miniszterek eltávolítása­kor: Először„kiderülf ’ hogy az illető kormánytag valamilyen kérdésben nem ugyanzt a né­zetet vallja valamiről, mint a miniszterelnök (de ez „nem baj, mert demokrácia, gyűj­tőpárt, szakmai, nem politikai kérdés és igy tovább és így to­vább). Aztán egy kis idő múl­va valahonnan a partvonal mel­lől elhangzott egy kis fujjolás, harmadjára pedig a kormány hatékonyságára való tekintettel mehetett is, amerre látott. Ha ez a „koreográfia”nem a véletle­nek sorozatos és csodálatos összjátéka, abban az esetben könnyű megjósolni, hogy a következő áldozat Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter lesz, hiszen már nyílt titok, hogy míg Hóm szívesebben egyezne ki a szlovákokkal Bős- Nagymaros ügyben, addi Baja inkább a nemzetközi bíróság döntését tartja mérvadónak és meg is kívánja várni azt... Hogy aztán ez mennyi ideig működik még így, meddig en­gedi a párt, hogy elnöke ilyen ötletszerű döntéseket hozzon, az már a jövő zenéje.... A nagy program Konferencia MTI A kis- és középvállalkozá­sok fejlesztésére jövőre több mint egymilliárd forintot kí­ván fordítani a kormányzat. A támogatás elsősorban a PHA- RE-források társfinanszírozá­sára nyújt pénzügyi fedezetet — mondta T. Asztalos Ildikó, az Ipari, Kereskedelmi és Ide­genforgalmi Minisztérium politikai államtitkára csütörtö­kön, a Kis- és középvállalko­zások fejlesztése Közép-Ke- let-Európában című nemzet­közi konferencia sajtótájékoz­tatóján. Az Európa Tanács és a Magyar Vállalkozásfejlesz­tési Alapítvány által rendezett kétnapos szimpózium célja, hogy lehetőséget teremtsen a térség gazdasági döntéshozói számára. A nyitott tárca jegyében Belügy az Interneten

Next

/
Thumbnails
Contents