Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-26 / 276. szám
6 1996. november 26., kedd Riport UJ KELET „Vadai, halat s mi jó falat...” Égy kiállítás ízei A férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. Ez az általános megállapítás bizony nemcsak a teremtés koronáira vonatkozik, hanem a nőkre is. A Foodapest nemzetközi kiállítás standjai előtt ugyanis hosszú sorokban kígyóznak mindkét nem képviselői. Mindenütt kínálnak valamit. A gyermelyi tésztagyár cukrosdiót szór bokréta alakú kifőzött termékére, amit fehér műanyag tálkában szervíroznak, a Győri Keksz és Ostyagyár képviselői ízléses tálcára rakják az édességeket, de vége-hossza sincs a kínálatnak a különböző chipsekből, csokoládékból, húsfalatkákból, üdítőkből és fagylaltokból. A jobbnál jobb finomságoknak csak kevesen tudnak ellenállni. A cégek, vállalkozások kitettek magukért, érdekes, ízléses építményekkel álltak elő. A Zwack gyár négy méter magas házat állított fel, ennek ablakaiba rakták a vállalat termékeit. A tükrös háttér még ele- gánsabbá, szebbé tette a házikót, melybe nem látogátahat be minden földi halandó. Két hölgy az ajtónál várja a meghívott vendégeket és az arra sétáló potenciális üzletembereket. Mást nem. — Szeretik Önök a jó borokat? — Hogyne... — válaszoljuk a fekete nadrágjához piros nadrágtartót viselő pincér kérdésére, aki kerthelyiségre emlékeztető pavilonban dolgozik.-—Kaliforniai, spanyol, francia és magyar borokat kínálunk. A világ legjobb termékeit. Üzletemberek? — kérdezi. —Nem, újságírók. A válaszra az úr kissé elbizonytalanodik, s nem hív asztalhoz, mi sem erősködünk, bár szívesen kóstolnánk az ízletes nedűkből. A Mozart-bonbonoK ínycsiklandozó rendben sorakoznak, nagy erőfeszítésbe kerül megállni, hogy ne kapjak le egyet belőlük. Nem csoda, hiszen szeretem az édességet, de a piros-sárga dobozokba bújtatott bonbonok még vonzóbbnak tűnnek. A Ferrero Rocher már ismert a tévés reklámokból. A gyönyörű luxusautóban ülő, sárga kalapos, kosztümös, elegáns hölgy is szinte erotikus élvezettel falatozik belőle. Bádogból lehet a gyomra annak, aki nem kéme a finomságból. A kiállításon óriási üveggolyóba pakoltak szép sorrendben ezernyi Ferrero Rocher-t, ennek olyan hatása van, mintha egyetlen órási bonbon lenne az egész. Szívesen hazavinném. Azzal vigasztalom magam, hogy ártana a vonalaimnak A Sweet Point piros-zöld pavilonjából fenyőillat árad. Szépen díszített karácsonyfákkal várják a vendégeket. A kirakott édességek láttán viszont rájöttem, hogy a korábbiakat jobban kedvelem. A Szabolcstej Rt. standján több, öltönyös úriember tartózkodik. A cég egyik képviselője röviden tájékoztat. — Nagyon sokan érdeklődnek termékeink iránt, forgalmazók és beszállítók egyaránt. Valószínűleg több konkrét üzleti kapcsolat is kialakul még a kiállítás ideje alatt. —- Cégük most igazán büszke lehet... — Sikerdíjasak lettünk a Túró Rudival. Az igazi piros pöttyössel. — Miért csak most, hiszen már jó ideje forgalomban van?-— Bizonyára azért, mert nemrégiben lett nagyfiú — folytatja mosolyogva —, húsz éves. — Gondolom, az íze ez idő alatt nem sokat változott. — Valóban nem, most gyümölcsös változattal is előrukkoltunk. Ennek nem a közepéd ben, hanem a csokiréteg alatt van a gyümölcs ízesítés. — Ezt még nem kóstoltam, pedig egyébként nagy Túró Rudi-szakértő vagyok... A kijelentés nem marad válasz nélkül, legalább hét darabot nyom a kezembe a fiatalember. Megkóstoltam az epreset is, a kajszibarackosat is. Finom, de én már csak maradok a régi piros pöttyösnél. Örömünkre más megyei céget is díjaztak a kiállításon, a Papp Kér Kft. fokhagymás uborkája újdonságdíjat kapott. Szívesen megkóstolnám, de éppen nem kínálnak belőle. A Pongó Holding képviselőjével, Pongó Károllyal nem tudunk beszélgetni, nagyon elfoglalt. Hol magyar, hol külföldi partnerekkel tárgyal. Ez azt jelenti, érdemes volt a Foodapesten kiállítani. Két emberi lábszár. Óriási talpak. Semmihez sem hasonló fej vagy test. Esetleg testfej. Hatalmas fekete szem és mosolygó száj. —Tortellini vagyok—mondja —, nem ismersz meg? — A tányéromban mintha kisebb lennél... — Hát megnőttem... —Látsz engem? — Hogyne, most megigazítottad a hajad. Megfogtad az orrod... — Hol látsz? — A szememen! A tortellini-gúnyába öltöztetett ifjú egyre lassabban, egyre lomhább léptekkel sétál fel-alá. Előtte csinos fiatal lány járkál kiskosárral. — Százötven kilogramm voltam, most már csak hatvan. A sok séta tette, meg ez a ruha. —Szóval nem hizlal a tortellini, inkább fogyaszt. — Valahogy így... legalábbis a kiállításon. A csiberuhás fiúk-lányok görkorcsolyán száguldanak. Szórólapokat és vásári magazinokat hordanak. Bámulatos ügyességgel kerülik ki a járókelőket. Eszerint a kiállítás leggyorsabb közlekedési eszköze a görkorcsolya. Reklámemberek hada jár fel- alá. A nyíregyházi Sotex Kft. rabruhát adott egyik munkatársára. A bilincsbe' vert ifjú csíkos ingén hirdeti, hogy a Dívius rabja. Úgy látszik, a finom gyümölcslevektől ő sem tud szabadulni. — A „B” pavionból jövök — mondja egyik ismerősöm, akiről az hírlik, nagy szakértője a folyékony kenyérnek —, ha ittál már jó sört... Kedvesen fogadnak. Angolul is németül is beszélnek. Most már én is — mosolyog a bajsza alatt. — Az első korsó után angolul, a második után németül, a harmadik után, már mindenhogy... Vettem néhány üveg Budwar sört, kétszáz forint üvegje, de még így is megéri. Ezek után már kötelességünknek érezzük mi is megtekinteni az italos standokat. Inkább a borok vonzanak, így nem csoda, hogy a tokaji borok mellett állunk meg. — Negyven évig nem forgalmazták ezt a fajtát — mutat az üvegre a Tokaj Kereskedőház képviselője. — Az aszú és a szamorodni elnyomta a „fordítást”. Speciális módszerrel készül, a zsákokból kipréselt szőlőszemeket a préselés után megfordítják, pótolják, majd folytatják a munkát. Az íze eltér a szamorodniétól is, az aszúétól is. Annak ajánljuk, aki nem kedveli az édes bort. —Mi maradunk az aszúnál... — Akkor abból töltök önöknek — mondja, és nyakon kapja az üveget. Gyakorlott mozdulattal tölt a hosszú pohárba. Majd elegánsan csavar egyet, nehogy egyetlen csepp is kárba menjen. — Legjobb a hetvenkettes évjárat — folytatja. (Ez biztos hogy így van, gondolom, hiszen magam is ebből az évjáratból való vagyok.) — Egyébként egy hetvenkettes szamorodnit az aszútól elég nehéz megkülönböztetni. Egészségünkre! — nyújtja koccintásra a poharat. Kellemes, édeskés ízt érzek a számban. Csak néhány korty, máris bódít. Az alkohol számomra nem mindennapi ital. így Jáger Lászlónak, a Várda Drink Rt. marketingesének ajánlatát vissza kell utasítanom. Sem a szatmári szilvát, sem a barackpálinkát nem merem elfogadni az aszú után, bár szívesen kínálják a népi ruhába öltözött lányok. Maradok az alkoholmentes ásványvíznél. Jó megpihenni a falusi parasztházra emlékeztető stand fapadján. Fenséges menet vonja el a figyelmet. Díszes bársonyruhába öltözött, zászlókkal, jelvényekkel vonuló urak és hölgyek haladnak előttünk. A borrend tagjai. — Hogyan lehet valaki a rend tagja? — kérdezem az egyik urat. — Sok pénz kell hozzá! — mondja sejtelmesen. —Es még? ■— Pártoló tag bárki lehet, szerényebb összeggel is. Az igazi tagnak sokat kell dolgozni, a rendezvényeinken szerepeket kell vállalni és a társaság munkájában segíteni. Évek is eltelhetnek, míg a vezetőség úgy gondolja, hogy megérdemli a tagságot a jelentkező. Fontos, hogy az illető szakember legyen, a bortermelésben, -készítésben profinak kell lennie. Az éves tagdíj is tetemes összeget emészt fel, ezért nem árt, ha gazdag... A borrend tagjai titokzatos- kodva sétálnak tovább, fenségesen, díszes bársonyruhába öltözve, fehér parókában, középkori hangulatot idézve.
