Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-02 / 256. szám

„Csak Isten óvhat meg...” Gyű re Ágnes (Új Kelet) A Bálint család (Bálint Zoltán mérnök, Bálintné Kis Beáta, valamint két gyermekük, Anikó és Már­ton) a Bajor Evangélikus Misszió, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Pápua Uj-Guineai Evangé­likus Egyház együttműkö­désének eredményeképpen négy évre elköltözött a ti­zennégyezer kilométerre fekvő Pápua Új-Guinea kö­rülbelül százezres lélekszá­mú, Lae (ejtsd: Lé) nevű városába, a Malahang evan­gélikus telepre. Az apa az elődök által pontosan száztíz évvel ez­előtt elkezdett missziós munkát folytatja. Működő missziós központok, gyüle­kezetek fejlesztési igényeit gyűjti össze, méri fel, majd kidolgozza a megoldás ter­vét, és megpróbálja meg­szerezni a szükséges anya­gi fedezetet. Ha ez sikerül, elindítja a helyszínen a munkálatokat, s folyamato­san ellenőrzi a kivitelezést. Közben igyekszik minél több embernek átadni az is­mereteit. S itt lép be a leg­fontosabb tényező: a ke­resztény kapcsolattartás. Legelőször is, meg kell ta­nulni az egész országban egységesen használt pitgin (ejtsd: pitgyin) nyelvet. A feleség az itthon mara­dottaknak küldött leveleiben azt írja: ugyanilyen fontos megérteni az ottani emberek gondolkodásmódját, életvite­lét. El kell fogadni és szeret­ni kell őket akkor is, ha bizo­nyos szokásaik számunkra elképesztőek. Bea asszony a fizikai körül­ményeikről eképp számol be: az utak porosak és rosszak. A hőmérséklet állandóan 30— 35 (éjszaka 25) fok körül mozog. Július—augusztus­ban havonta annyi eső esik, mint hazánkban egy év alatt. A levegő rendkívül párás. A legnagyobb ellenség a penész —falon, ruhán, könyveken... Egészségi problémáik ed­dig nem voltak, és a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy ne is legyenek, de csak Isten őrizheti meg őket a nagyon gyakori maláriától, tífusztól, a tbc-től, bőrfertőzé­sektől, sokszor halálos kígyó­marásoktól... A bátor asszony híradásait mindig azzal a kéréssel zárja: imádkozzanak értük a testvé­rek. Hiszen Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt máso­dik levelén keresztül ezt üze­ni az Úr: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz”. Jubilál a pápa MTI II. János Pált két héttel ezelőtt köszöntötte a világ pápává történt megválasztá­sának 18. évfordulója alkal­mából, s most, november elsején újabb nevezetes év­fordulóra emlékezik a kato­likus egyházfő: ötven évvel ezelőtt szentelték pappá az akkor 26 esztendős Karol Josef Wojtylát. A Krakkó melletti Wado- wicében született Karol Wojtyla a II. világháború kitörése előtt egy évvel kezdte meg egyetemi tanul­mányait a krakkói Jagelló egyetemen. A filozófia iránt érdeklődő egyetemista ver­seket írt és színészi karrier­ről álmodott. A háború ki­törése az ő sorsát is gyöke­resen megváltoztatta: hogy ne kerüljön németországi munkatáborba, előbb egy kőbányában, majd egy ve­gyi gyárban dolgozott. 1942- ben beiratkozott a Jagelló egyetem teológiai fakultá­sának illegalitásban indított papi szemináriumára. A szemináriumot már a fel­szabadított Lengyelország­ban fejezte be. 1946. no­vember 1-jén Wadowicében szentelte pappá Adum Sápi­éivá metropolita érsek, s a fiatal pap azonnal Rómába utazott, ahol további két évig folytatta tanulmányait. Len­gyelországba visszatérve, 1948 decemberében teológi­ai doktori címet szerzett a Jagelló egyetemen. A krakkói szemináriumban, majd a lublini katolikus egye­temen tanított, s alig múlt el 38 éves, amikor kinevezték krakkói segédpüspöknek. A fiatal püspök Stefan Wyszyn- ski tanítványának számított. Aktívan részt vett a II. vati­káni zsinatra készülő lengyel püspökök munkájában, majd a zsinaton figyelt fel rá V7. Pál pápa, aki 1964 januárjában krakkói érseknek nevezte ki őt. Ettől kezdve egyre jelentő­sebb szerephez jutott a Vati­kánban. 1967. június 28-án bíborossá szentelte a pápa. 1969-ben a lengyel püspök­kari konferencia elnökhelyet­tese lett, majd 1971-től kezd­ve folyamatosan tagja volt a püspöki szinódus főtitkársági tanácsának. Az 1978 novem­ber 16-án pápává megválasz­tott Karol Wojtylát a Vatiká­non és Lengyelországon kivül kevesen ismerték. A katolikus egyház 264. pápája legelőször azzal vált nevezetessé, hogy bő négy és fél évszázad eltel­tével (az 1522—23-ban ural­kodott VI. Adrián után) lett személyében ismét nem olasz utóda Szent Péternek. Templomok nyomában Nemzeti egyházak P.l. (Új Kelet) Általában kevesen is­merik lényegüket, inkább csak tudomásuk van a magyar embereknek a lé­tükről, sőt, ez sem minden­ki esetében igaz... Nemze­ti egyházak. Melyek is ezek? Hogyan jöttek létre? Nemzeti egyháznak te­kinthetők azok az államval­lások, melyek nem ismer­nek el más ország területén élő egyházfőt maguk felett, valamint az adott vallás leg­főbb földi helytartójának az ország uralkodóját tartják. Ilyen például az anglikán egyház, valamint a Svenska Kirkan, azaz a svéd egyház. Hittételeik majdnem tel­jes egészében megegyez­nek az evangélikus világ­valláséval, liturgiájuk is csaknem azonos, a különb­séget végül is csak az jelen­ti, hogy az egyház és az ál­lam teljes fúzióban van. A Svéd Egyházat Gustav’ Wa­sa hozta létre, amikor ki­rállyá választották—egyet­len uralkodói dekrétummal. A királyi ukázt mindenki szép csendben elfogadta— jellemzően a svédek végte­len türelmére és fegyelmé­re —, egyetlen vallási lá­zadás sem tört ki. A papok rengeteg világi feladatot kaptak. Kezükbe került — és ma is ott van — az anya­könyvezés joga, a hazai és nemzetközi karitatív munka teljes egésze, és akkoriban az adóellenőri feladatkört is Is­ten szolgái gyakorolták. An­nak ellenére, hogy erre ma valószínűleg mindenki fel­kapja a fejét, akkoriban mégis logikus volt: Áz állami adó a királyt illeti meg. Mivel a király az Isten földi helytartója, az, aki nem fizet adót, az ma­gát az Istent rövidíti meg, márpedig ennél nincs alan­tasabb cselekedet... Azt hiszem, ez a rövid kis példa is elég volt arra, hogy megvilágítsam a nem­zeti egyházak kialakulásá­nak valódi okait. Sikli Tímea (Új Kelet) Nyíregyháza legrégibb, a XIV. századból származó gö­rög katolikus temploma a mos­tani református templom he­lyén állott, egészen a XVII. szá­zad elejéig. Emlékét a Kálvin téren egy oszlop őrzi. A görög katolikusok 1662-ben a mosta­ni templom telkén fából építet­ték fel második templomukat. Jó néhány év eltelt addig, míg a faszerkezetet felváltotta 1720-ban a kőépület. Az új templomnak azonban tornya még nem volt, a szűkös anya­giak nem tették lehetővé meg­építését. Hosszas huzavona után végül a templom 1882-ben kapta meg tornyát. Ekkor húz­ták fel a harangokat is, melyek egy budapesti öntőgyáros keze munkáját dicsérik. A harangok érdekessége, hogy azokat prak­tikusan forgatható koronával szerelték fel, ezáltal nem min­dig ugyanazon a helyen koptat­ja az ütő a harangot. Az évti­zed második felében úgy tűnt, hívei fogadására kicsi a temp­lom. Néhány éves adomány- gyűjtés után 1895 októberében a város elfogadta Vojtovics Ber­talan építész terveit, és megtör­tént az alapkőletétel. Mire a tél beköszöntött, már négy méter magasan álltak a falak. A leg­nagyobb problémát ismét a to­rony jelentette, nem volt pénz felrakására. Mivel azonban a templom felszentelését szeret­ték volna összekötni az 1896- os millenneumi emlékünnepsé­gekkel, megindult a nagy hord­erejű gyűjtés. Ez azonban nem hozott teljes sikert, mert az említett esztendő júliusában is csak a kereszt felrakásáig jutot­tak. Ez azonban hatalmas ün­nepség közepette történt meg. Tennivaló még ezután is akadt bőven, hiszen a belső berende­zés kialakítása még hátra volt. A munkálatokat — melyek 1897 nyaráig tartottak — egy igen népszerű épület- és műbá­dogos, Sesztay Pál irányította. Még 1897. október elején min­den elkészült, s így már októ­ber 9-én vendégül láthatta az egyház a nagy népszerűségnek örvendő munkácsi püspököt, Firczák Gyulát. A neves ven­déget a megye, a város vezetői és az intézmények képviselői fogadták. A felszentelési szertar­tást a püspök húsz pappal végez­te, majd az ünnepélyes fogadá­son a többi felekezet lelkésze is áldását kérte a templomra. M élyinterjúink készí­tése során rendsze­rint akad egy biztos pont, amikor partnerünk bi­zonytalanná válik, s ez a hit kérdése. Ez a téma szinte mindig váratlan reakciókat szül, és előfordul az is — per­sze, az egyenes reakciók mel­lett —, hogy a korábban zárkózott riportalany be­szélni kezd, szinte már prédi­kál, vagy éppen ellenkezőleg, az eladdig fecsegő ember azonnal sündisznóállásba vonul. Sokáig törtem a fejem, mi is lehet ennek az oka, amíg rá­jöttem: az emberben lévő hit nagysága és mélysége az egyedül meghatározó ebben a kérdésben, hiszen az világos, ez teljesen független attól, hogy az illető amúgy nyílt vagy zárkózott ember! Néhány típusos válasz: 1. Ez az én legbensőbb magán­ügyem. Senkinek semmi köze hozzá. 2. Nemigen tudok erről beszélni, mert a hit megfogal- mazhatatlan dolog. 3. Hiszek valamiben, de ez nem a nagy fehérszakállú Isten, hanem va­lami megfogalmazhatatlan ér­zés. 4. Hiszek Istenben, de nem járok templomba, mert egyet­len vallásban sem Arra hivatkozni ugyanis, hogy ez magánügy, mulatsá­gos dolog. Az Isten minden, csak nem egyesek privilégiu­ma, amit önmagukba zárva ki lehet sajátítani. Akiben való­ban benne él, aki tényleg meg­érintetett, az tökéletesen kép­telen titkolni és el­A templom kárpitja talál tam meg őt Ilyen válaszokat azok az em­berek szoktak adni, akiket már valamikor megérintett az Isten, csak éppen nem ápolták magukban ezt. El­fogadják, talán még félik is az Urat, azonban nem szolgál­nak neki, nem hajtanak főt, nem akarnak főt hajtani. Gyen­gék. Félnek a megmérette­téstől. Palotai István (Új Kelet) hall­gatni. Mert a hit olyan közös ajándéka az Istennek, amiről — ha valóban komolyan él az ember szívé­ben — beszélni kell. Maga a hit kényszerít. A megváltás öröme, márpedig az örömöket meg kell osztani embertár­sainkkal, mert ha nem ezt tesszük, képtelenek vagyunk örülni. Ez az élet minden terü­letére igaz. Ha tehát felteszed a kér­dést felebarátodnak és ő nem válaszol, sőt, kioktat személyes jogairól, a ti­toktartás jussáról, akkor nyugodtan megmondhatod neki, hogy csak önmagát ámítja, csapja be, mert az igazság az, hogy gyenge a hitben, és még „kevés az Istenben”. Mert bizony semmivel sem hasonlítható össze a gnózisnak az a foka, ami­kor a templom kárpitja a szívedben meghasad. Azonnal tudod, hogy egyet­len csapásra megváltozott az életed, és immár egy vagy az Istennel, és erről immár mindig és mindenütt szólnod kell! A dy szavaival élve: „Hiszek hitetle­nül Istenben, mert hinni akarok, mert na­gyobb szükségét még nem érezte sem, élő sem halott.” A Bálint család

Next

/
Thumbnails
Contents