Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-02 / 256. szám
„Csak Isten óvhat meg...” Gyű re Ágnes (Új Kelet) A Bálint család (Bálint Zoltán mérnök, Bálintné Kis Beáta, valamint két gyermekük, Anikó és Márton) a Bajor Evangélikus Misszió, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Pápua Uj-Guineai Evangélikus Egyház együttműködésének eredményeképpen négy évre elköltözött a tizennégyezer kilométerre fekvő Pápua Új-Guinea körülbelül százezres lélekszámú, Lae (ejtsd: Lé) nevű városába, a Malahang evangélikus telepre. Az apa az elődök által pontosan száztíz évvel ezelőtt elkezdett missziós munkát folytatja. Működő missziós központok, gyülekezetek fejlesztési igényeit gyűjti össze, méri fel, majd kidolgozza a megoldás tervét, és megpróbálja megszerezni a szükséges anyagi fedezetet. Ha ez sikerül, elindítja a helyszínen a munkálatokat, s folyamatosan ellenőrzi a kivitelezést. Közben igyekszik minél több embernek átadni az ismereteit. S itt lép be a legfontosabb tényező: a keresztény kapcsolattartás. Legelőször is, meg kell tanulni az egész országban egységesen használt pitgin (ejtsd: pitgyin) nyelvet. A feleség az itthon maradottaknak küldött leveleiben azt írja: ugyanilyen fontos megérteni az ottani emberek gondolkodásmódját, életvitelét. El kell fogadni és szeretni kell őket akkor is, ha bizonyos szokásaik számunkra elképesztőek. Bea asszony a fizikai körülményeikről eképp számol be: az utak porosak és rosszak. A hőmérséklet állandóan 30— 35 (éjszaka 25) fok körül mozog. Július—augusztusban havonta annyi eső esik, mint hazánkban egy év alatt. A levegő rendkívül párás. A legnagyobb ellenség a penész —falon, ruhán, könyveken... Egészségi problémáik eddig nem voltak, és a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy ne is legyenek, de csak Isten őrizheti meg őket a nagyon gyakori maláriától, tífusztól, a tbc-től, bőrfertőzésektől, sokszor halálos kígyómarásoktól... A bátor asszony híradásait mindig azzal a kéréssel zárja: imádkozzanak értük a testvérek. Hiszen Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt második levelén keresztül ezt üzeni az Úr: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz”. Jubilál a pápa MTI II. János Pált két héttel ezelőtt köszöntötte a világ pápává történt megválasztásának 18. évfordulója alkalmából, s most, november elsején újabb nevezetes évfordulóra emlékezik a katolikus egyházfő: ötven évvel ezelőtt szentelték pappá az akkor 26 esztendős Karol Josef Wojtylát. A Krakkó melletti Wado- wicében született Karol Wojtyla a II. világháború kitörése előtt egy évvel kezdte meg egyetemi tanulmányait a krakkói Jagelló egyetemen. A filozófia iránt érdeklődő egyetemista verseket írt és színészi karrierről álmodott. A háború kitörése az ő sorsát is gyökeresen megváltoztatta: hogy ne kerüljön németországi munkatáborba, előbb egy kőbányában, majd egy vegyi gyárban dolgozott. 1942- ben beiratkozott a Jagelló egyetem teológiai fakultásának illegalitásban indított papi szemináriumára. A szemináriumot már a felszabadított Lengyelországban fejezte be. 1946. november 1-jén Wadowicében szentelte pappá Adum Sápiéivá metropolita érsek, s a fiatal pap azonnal Rómába utazott, ahol további két évig folytatta tanulmányait. Lengyelországba visszatérve, 1948 decemberében teológiai doktori címet szerzett a Jagelló egyetemen. A krakkói szemináriumban, majd a lublini katolikus egyetemen tanított, s alig múlt el 38 éves, amikor kinevezték krakkói segédpüspöknek. A fiatal püspök Stefan Wyszyn- ski tanítványának számított. Aktívan részt vett a II. vatikáni zsinatra készülő lengyel püspökök munkájában, majd a zsinaton figyelt fel rá V7. Pál pápa, aki 1964 januárjában krakkói érseknek nevezte ki őt. Ettől kezdve egyre jelentősebb szerephez jutott a Vatikánban. 1967. június 28-án bíborossá szentelte a pápa. 1969-ben a lengyel püspökkari konferencia elnökhelyettese lett, majd 1971-től kezdve folyamatosan tagja volt a püspöki szinódus főtitkársági tanácsának. Az 1978 november 16-án pápává megválasztott Karol Wojtylát a Vatikánon és Lengyelországon kivül kevesen ismerték. A katolikus egyház 264. pápája legelőször azzal vált nevezetessé, hogy bő négy és fél évszázad elteltével (az 1522—23-ban uralkodott VI. Adrián után) lett személyében ismét nem olasz utóda Szent Péternek. Templomok nyomában Nemzeti egyházak P.l. (Új Kelet) Általában kevesen ismerik lényegüket, inkább csak tudomásuk van a magyar embereknek a létükről, sőt, ez sem mindenki esetében igaz... Nemzeti egyházak. Melyek is ezek? Hogyan jöttek létre? Nemzeti egyháznak tekinthetők azok az államvallások, melyek nem ismernek el más ország területén élő egyházfőt maguk felett, valamint az adott vallás legfőbb földi helytartójának az ország uralkodóját tartják. Ilyen például az anglikán egyház, valamint a Svenska Kirkan, azaz a svéd egyház. Hittételeik majdnem teljes egészében megegyeznek az evangélikus világvalláséval, liturgiájuk is csaknem azonos, a különbséget végül is csak az jelenti, hogy az egyház és az állam teljes fúzióban van. A Svéd Egyházat Gustav’ Wasa hozta létre, amikor királlyá választották—egyetlen uralkodói dekrétummal. A királyi ukázt mindenki szép csendben elfogadta— jellemzően a svédek végtelen türelmére és fegyelmére —, egyetlen vallási lázadás sem tört ki. A papok rengeteg világi feladatot kaptak. Kezükbe került — és ma is ott van — az anyakönyvezés joga, a hazai és nemzetközi karitatív munka teljes egésze, és akkoriban az adóellenőri feladatkört is Isten szolgái gyakorolták. Annak ellenére, hogy erre ma valószínűleg mindenki felkapja a fejét, akkoriban mégis logikus volt: Áz állami adó a királyt illeti meg. Mivel a király az Isten földi helytartója, az, aki nem fizet adót, az magát az Istent rövidíti meg, márpedig ennél nincs alantasabb cselekedet... Azt hiszem, ez a rövid kis példa is elég volt arra, hogy megvilágítsam a nemzeti egyházak kialakulásának valódi okait. Sikli Tímea (Új Kelet) Nyíregyháza legrégibb, a XIV. századból származó görög katolikus temploma a mostani református templom helyén állott, egészen a XVII. század elejéig. Emlékét a Kálvin téren egy oszlop őrzi. A görög katolikusok 1662-ben a mostani templom telkén fából építették fel második templomukat. Jó néhány év eltelt addig, míg a faszerkezetet felváltotta 1720-ban a kőépület. Az új templomnak azonban tornya még nem volt, a szűkös anyagiak nem tették lehetővé megépítését. Hosszas huzavona után végül a templom 1882-ben kapta meg tornyát. Ekkor húzták fel a harangokat is, melyek egy budapesti öntőgyáros keze munkáját dicsérik. A harangok érdekessége, hogy azokat praktikusan forgatható koronával szerelték fel, ezáltal nem mindig ugyanazon a helyen koptatja az ütő a harangot. Az évtized második felében úgy tűnt, hívei fogadására kicsi a templom. Néhány éves adomány- gyűjtés után 1895 októberében a város elfogadta Vojtovics Bertalan építész terveit, és megtörtént az alapkőletétel. Mire a tél beköszöntött, már négy méter magasan álltak a falak. A legnagyobb problémát ismét a torony jelentette, nem volt pénz felrakására. Mivel azonban a templom felszentelését szerették volna összekötni az 1896- os millenneumi emlékünnepségekkel, megindult a nagy horderejű gyűjtés. Ez azonban nem hozott teljes sikert, mert az említett esztendő júliusában is csak a kereszt felrakásáig jutottak. Ez azonban hatalmas ünnepség közepette történt meg. Tennivaló még ezután is akadt bőven, hiszen a belső berendezés kialakítása még hátra volt. A munkálatokat — melyek 1897 nyaráig tartottak — egy igen népszerű épület- és műbádogos, Sesztay Pál irányította. Még 1897. október elején minden elkészült, s így már október 9-én vendégül láthatta az egyház a nagy népszerűségnek örvendő munkácsi püspököt, Firczák Gyulát. A neves vendéget a megye, a város vezetői és az intézmények képviselői fogadták. A felszentelési szertartást a püspök húsz pappal végezte, majd az ünnepélyes fogadáson a többi felekezet lelkésze is áldását kérte a templomra. M élyinterjúink készítése során rendszerint akad egy biztos pont, amikor partnerünk bizonytalanná válik, s ez a hit kérdése. Ez a téma szinte mindig váratlan reakciókat szül, és előfordul az is — persze, az egyenes reakciók mellett —, hogy a korábban zárkózott riportalany beszélni kezd, szinte már prédikál, vagy éppen ellenkezőleg, az eladdig fecsegő ember azonnal sündisznóállásba vonul. Sokáig törtem a fejem, mi is lehet ennek az oka, amíg rájöttem: az emberben lévő hit nagysága és mélysége az egyedül meghatározó ebben a kérdésben, hiszen az világos, ez teljesen független attól, hogy az illető amúgy nyílt vagy zárkózott ember! Néhány típusos válasz: 1. Ez az én legbensőbb magánügyem. Senkinek semmi köze hozzá. 2. Nemigen tudok erről beszélni, mert a hit megfogal- mazhatatlan dolog. 3. Hiszek valamiben, de ez nem a nagy fehérszakállú Isten, hanem valami megfogalmazhatatlan érzés. 4. Hiszek Istenben, de nem járok templomba, mert egyetlen vallásban sem Arra hivatkozni ugyanis, hogy ez magánügy, mulatságos dolog. Az Isten minden, csak nem egyesek privilégiuma, amit önmagukba zárva ki lehet sajátítani. Akiben valóban benne él, aki tényleg megérintetett, az tökéletesen képtelen titkolni és elA templom kárpitja talál tam meg őt Ilyen válaszokat azok az emberek szoktak adni, akiket már valamikor megérintett az Isten, csak éppen nem ápolták magukban ezt. Elfogadják, talán még félik is az Urat, azonban nem szolgálnak neki, nem hajtanak főt, nem akarnak főt hajtani. Gyengék. Félnek a megmérettetéstől. Palotai István (Új Kelet) hallgatni. Mert a hit olyan közös ajándéka az Istennek, amiről — ha valóban komolyan él az ember szívében — beszélni kell. Maga a hit kényszerít. A megváltás öröme, márpedig az örömöket meg kell osztani embertársainkkal, mert ha nem ezt tesszük, képtelenek vagyunk örülni. Ez az élet minden területére igaz. Ha tehát felteszed a kérdést felebarátodnak és ő nem válaszol, sőt, kioktat személyes jogairól, a titoktartás jussáról, akkor nyugodtan megmondhatod neki, hogy csak önmagát ámítja, csapja be, mert az igazság az, hogy gyenge a hitben, és még „kevés az Istenben”. Mert bizony semmivel sem hasonlítható össze a gnózisnak az a foka, amikor a templom kárpitja a szívedben meghasad. Azonnal tudod, hogy egyetlen csapásra megváltozott az életed, és immár egy vagy az Istennel, és erről immár mindig és mindenütt szólnod kell! A dy szavaival élve: „Hiszek hitetlenül Istenben, mert hinni akarok, mert nagyobb szükségét még nem érezte sem, élő sem halott.” A Bálint család
