Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-23 / 274. szám
1 10 1996. november 23., szombat Távozott az MMTK elnöke Megvált posztjától dr. Pénzes András, a Mátészalkai MTK elnöke. Lemondását csütörtökön este közölte az elnökség tagjaival azon az ülésen, amelyen — többek közt — szóba került az MMTK NB lll-as labdarúgócsapatának gyászos őszi szereplése. Koncz Tibor (Új Kelet) A leköszönő dr. Pénzes András rövid nyilatkozatban indokolta döntését. — Első ízben 1992. február 17-én választottak az egyesület élére, majd 1995. december 18-án ismételten megerősítettek ezen megbízatásomban. A közel öt év alatt igyekeztem az alapszabályban rögzített elnöki teendőknek eleget tenni. Ez az idő, amelyet ebben a tisztségben eltöltöt- tem, úgy hiszem, sikeres volt. Az egyesület előtt álló feladatok megoldása érdekében most új elnökre van szükség, s abban a reményben adom át a helyem, hogy utódom eredményesen ténykedik majd. Arra, a kérdésre, miszerint távozása kapcsolatba hozhaFegyelmi határozatok Sport Futball a Bujtoson Új Kelet-információ Új kezdeményezésnek lehetnek tanúi mindazok, akik vasárnap tiszteletüket teszik a bujtosi pályán. Négy csapat részvételével az Őszi Futball Kupa mérkőzéseit rendezik a következő párosításban: Kárpát-Hús Volán— Nagyszállás (11.00 óra), Nyíregyházi Kertváros—Nyír- pazony (13.00 óra). A két győztes egy hét múlva, november 30-án, a Gaz- dásznap rendezvényeinek keretében találkozik, amikor úgyszintén a Bujtoson dőlt el, ki nyeri az első ízben kiírt tornát. Ferencz József emlékére Röplabda NB I, nők Most jön a kilencedik? Hansa Plastik SC Nyíregyháza—Miskolci VSC Nyíregyháza, Bem József Általános Iskola, vasárnap 11.00 V.: Horváth, Mocsnik. Néhány héttel ezelőtt még azért panaszkodtunk, hogy egyszerre focimeccs, röplabda-, és kosárlabda-találkozó is volt Nyíregyházán. Ezen a hétvégén egyetlen első osztályú csapat játszik a megyeszékhelyen. A bajnokságokban rövidebb-hosszabb szünetet tartanak, csak a női röplabdázók játszanak folyamatosan. Révay Zoltán (új Kelet) A nyíregyházi együttes hét közben Békéscsabán még kupameccset is játszott, és biztosan nyert az első mérkőzésen, így várhatóan a hazai találkozón bejuthatnak a legjobb nyolc közé. Vasárnap délelőtt a következő bajnoki mérkőzéseket játsszák, és ez az őszi szezon utolsó meccse. Az eddigi nyolc találkozón itthon és idegenben is nyertek Erdősnéék. Vasárnapi ellenfelük a Miskolci VSC a tabella közepén foglal Kézilabda NB I B, nők Magára talált a Kölcsey Kölcsey DSE NYSI—Jászberény 29-28 (14-15) Nyíregyháza 200 néző. V.: Nádasdi, Pesti Kölcsey: Tomasovszki—Mészáros 2, Padureadu 5, Bárány 4, Laczják 1, Kocsik 14/6, Szabó. Csere: Hegyi (kapus), Ivánka 3, Illés, Téglás, Urbánszki, Nagy. Edző: Hadobás István Kiállítások: 0, ill. 16 perc. Hétméteresek: 7/6 ill 8/7. Fullajtár András (új Kelet) A mezőny egyik legjobb csapatát fogadta tegnap este a Bujtosi Szabadidő Csarnokban a Kölcsey. Ennek ellenére a diáklányok nem lepődtek meg. Az első félidő elején 6- 2-re, majd 8-5-re is vezettek. A játékrész közepétől fokozatosan feljöttek a vendégek, így a 20. percre sikerült nekik kiegyenlíteni, sőt a félidő végére egygólos előnyre is szert tettek. A második félidő közepére megugrott a Jászberény. A 43. percben már három góllal ők vezettek (21-24). De nem adták fel Kocsikék, és egy emberként küzdöttek pályán. Meg is lett az eredménye, mert az 51. percre kiegyenlítettek (25-25). A találkozó végéig hatlamas harc ment a pontokért, de végül a jobban hajrázó hazaiak szerezték meg a nagyon értékes két pontot. Ezen a mérkőzésen egészen másként játszott a Kölcsey, mint eddig, és végül megérdemelten nyertek. Mindkét csapat főleg a támadásokra koncentrált, ez a dobott gólok számából is látszik. A hazaiaknál jól mutatkozott be a hét közben Derecskéről igazolt erősítés, Padureadu Ioa- na, aki öt ólt lőtt. Hadobás István:—Köszönöm a lányoknak a hatahnas lelkesedést, és köszönettel tartozom azoknak is, akik az átalakítás után is bíznak bennünk... Lesz-e tizedik győzelem? A két férfi csapatunk közül a listavezető Tiszavasvári Alkaloida idegenben lép pályára, mig a fehérgyarmati gárdát ismét hazai környezetben láthatják a szurkolók. A vasvári együttes a tizedik fordulóban is szeretné megőrizni veretlenségét. A gyarmatiaknak meg azért fontos a győzelem, hogy megtartsák helyüket az erős középmezőnyben. Új Kelet-információ Rekordszámú elmarasztaló ítélet született a megyei labdarúgó szövetség fegyelmi bizottságának csütörtöki ülésén. Nem kevesebb, mint tizennyolc (!) játékost „meszeltek” el, ami csúcs a maga nemében. A testület döntése értelmében: Tivadar András, Kondor Béla ( mindkettő Vásárosna- mény), Kovács István (Nyíregyházi Kertváros), Mizsur Szabolcs (Nyírvasvári), HaÚj Kelet-információ A közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt 38 éves Ferencz József emlékére (Biri csapatában játszott egykoron) jótékonysági labdarúgó-mérkőzéseket rendeznek Biriben. Vasárnap 11 órakor kezdődik az a meccs, ahol a helyi és a baktalórántházi öregfiúk mérraszti András (Újfehértó), Török Norbert (Nyírmeggyes), Csákányos Zoltán (Kállósem- jén) egy, Bart ha József) Olcs- va), Tímár István (Nyírvasvári), Koncz István (Balkány), Oláh József (Tarpa), Dicső Csaba (Tiszabecs), Váraljai /ózse/(Jánkmajtis) két, Butik Zoltán (Levelek), Katona Attila (Balány), Juszku György (Nyírvasvári), valamint Bállá János, Borkő Tamás (mindkettő Dombrád) három soron- következő bajnoki mérkőzésen nem léphet pályára. köznek meg egymással, délután 1 órától pedig két település felnőtt csapatai mérik össze barátságos találkozón erejüket. Érdekesség, hogy a helyiek együttesét azok a játékosok alkotják, akik Nagy András edzősködése idején játszottak Biriben. A rendezvény bevételét a szervezők az elhunyt családjának ajánlják fel. F. A (Új Kelet) Makó—Tiszavasvári Alkaloida Szeged, vasárnap 11,30. V.: Dobrovics, Kerek A makóiak legutóbb azt a Kiskunmajsát verték meg idegenben, akik ma Fehérgyarmatra látogatnak. Az NB IB másik újonca jelenleg a középmezőnyben tanyázik. A csapatban több volt NB I-es kézilabdás is megtalálható, akik korábban főleg a Pick Szeged csapatában játszottak. Lendületes, agresz- szív kézilabdát játszanak, de nem legyőzhetetlenek. — Dobi lába szépen javul, de még hosszú időt vesz igénybe a felépülése, de a többiek mind harcra készek a Makó elleni összecsapásra — halljuk Gazdag József szakosztályvezetőtől a mérkőzés előtt — Véleményem szerint, ha a lövőiket semlegesíteni tudjuk és a kapusaink egy jó napot fognak ki, akkor nem marad el a tizedik győzelem. Ez azért is fontos lenne, mert a hátralévő négy fordulóban már nem nagyon érhet benünket meglepetés. Fehérgyarmat —Kiskun- máj sa Fehérgyarmat, szombat 17 óra V: Gyúró, Láda A szatmári csapat a legutóbbi, Hort elleni vereségük ellenére a tabellán megtartották 6. ség miatt hiányoztak. Erdősné vállalja a játékot, de Adorján valószínűleg kimarad a keretből, mivel hét közben negyvenfokos lázzal küszködött. A mester helyette Verest vagy Deért szerepelteti a kezdőhatosban. A miskolciakról azt kell tudni, hogy nagyon jól nyitnak, illetve a nyitásfogadásuk is biztos. Emiatt hét közben az edzéseken a házigazdák is sokat gyakorolták a nyitásfogadást. Szekér László tájékoztatása szerint csapata szeremé megőrizni őszi veretlenségét, mert ezáltal lépéselőnybe kerülhetne a legnagyobb vetélytárssal, a Kecskeméttel szemben. Egyébként a jövő hét végén pontosan a legnagyobb ellenfelüket fogadják, a 3. Sz. iskola tornatermében, a nyírségi röplabdások. Addig még kedden is láthatják kedvenceiket a nyíregyházi szurkolók, mivel a Magyar Kupában akkor játszák a visszavágó mérkőzést a békéscsabaiak ellen. helyüket. Peteémann István edző elmondta a találkozó előtt, hogy az ellenfelükről annyit sikerült megtudniuk, hogy elég hullámzó teljesítményt nyújtanak. Képesek meglepő eredményt elérni, de vannak nem várt vereségeik is. A legutóbbi hazai pályán elszenvedett vereségük annak is köszönhető, hogy a csapat húzó embere, Vizsnyicai sérülés miatt nem játszott. Azonban az a hír járja, hogy ellenünk már pályára lép. — Nem ijedünk meg ellenük, harcolni fogunk a győzelemért, mint ahogy eddig is tettük. Weah-t lemajmozták MTI ÚJ KELET Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken közölte, hogy a jövő héten különleges fegyelmi vizsgálatot indít az FC Porto—AC Milan Bajnokok Ligája-mérkőzés után történt dulakodás ügyében. Ismert, az 1-1-es döntetlennel véget ért találkozó után a játékosok között az öltözők felé vezető folyosón dulakodás tört ki, ami után betörött Jorge Costa, a portugál FC Porto védőjének az orra. A futballistát azóta már megműtötték. A szemtanúk szerint George Weah, az olasz Milan libériái csatára lefejelte Costát, aki a mérkőzés alatt az ő őrzésével volt megbízva. Rene Eberle UEFA-szóvivő nem volt hajlandó elárulni, hogy hol és pontosan mikor hallgatják meg az érintett feleket. Egyes hírek szerint november 29-ére rendelik be a dulakodásban részt vevőket és a szemtanúkat. Amennyiben Weah-t vétkesnek találják, az afrikai labdarúgót akár egy évre is eltilthatják a játéktól. — Minden attól függ, mit mondanak majd a szemtanúk — szögezte le Rene Eberle. Az Aranylabdás George Weah védelmére kelt felesége, Claire Weah. Szerinte férjét rasszista megjegyzésekkel illették, ezen „húzta” föl magát. „Az a játékos George-ot leköpködte és in- zultálta. Tudják, mit csinált? Vicsorgatta a fogát, és úgy ugrált előtte, mint egy majom” — idézte Claire Weah-t a Gazzetta dello Sport című olasz napilap. Az olasz sajtó egyébként kemény hangnemben bírálta a Milan-futballista cselekedetét. „Weah Európa nélkül! Majdnem letartóztatták. Dühös a Porto: büntessék meg, ez egy gyilkos” — írta a Corriere dello Sport. Adriano Galliani, az AC Milan klubigazgatója így vélekedett az esetről: — Anélkül, hogy bárkit is megvádolnék, szerintem csak a tényeket kellene megvizsgálni. A köpések és rasszista morgoló- dások kevésbé meggyőzőek, mint a vér látványa. Sakk Bajnokok: Boros és Valkó Új Kelet-információ Az utolsó partikkal befejeződött a megyei női és serdülő egyéni sakkbajnokság. A hölgyek mezőnyében Boros Beáta végzett az élen, míg a fiatalok versengésében Valkó Krisztián szerezte meg a.bajnoki címet. Végeredmény, nők: 1 .Boros Beáta (Nagyhalász) 6,0 pont, 2. Szoboszlai Zita (Krúdy Gimnázium) 5,5 pont, 3. Móré Regina (Nagyhalász) 4,5 pont. Serdülők: 1. Valkó Krisztián (Alkaloida SE) 8,5 pont, 2. Leithereg Miklós (Nyíregyházi Szent István Gimnázium) 8,0 pont, 3. Jung János (NYVMK SC) 6,0 pont. Mindeközben csonka fordulóra került sor a megyei csapatbajnoki küzdelmek során, mivel a Nyíregyházi VMK SC nem jelent meg. Eredmények: Nyírbátor ÁFÉSZ SE—Nyíregyháza Start SE 4,5-3,5, Nyíregyháza Vízügyi SK—Záhonyi VSC 2,5-5,5, a Fehérgyarmati SE—NYVMK SC mérkőzés elmaradt. A harmadik forduló után a bajnoki tabellát a Záhonyi VSC vezeti. IV. Alkaloida Kupa Megyei selejtezők hét helyszínen Új Kelet-információ Mindössze tizenhármat kell már csak aludni a IV. Alkaloida Kupa pénzdíjas nyílt teremlabdarúgó-torna fináléjának kezdetéig. Ezt megelőzően ma megyei selejtezőkre kerül sor, mégpedig hét sportcsarnokban tombol majd a kispályás-varázs. Kisvárdán, Leveleken, Mátészalkán, Vásárosna- ményban, Tiszavasváriban, Nyírbátorban és most először Gyulaházán reggel nyolc órától róbálkoznak meg a résztvevők a kéthét múlva esedékes tiszavasvári döntőbe jutással. Magyar Kupa mérkőzés, női: Papp Kér SE—Kiskunhalas 16-27 (9-14) Mátészalka 400 néző V.: Nádasdi, Pesti Hazai góldobók: Nagy 5, Bánszegi 4/2, Pál2, Szántó 2, Kovácsné 1. Szobonya 1, Pataki 1. Kiállítások: 2 ill. 6 perc Hétméteresek: 4/2 ill 2/2 0 Élvezetes, gólokban gazdag mérkőzésen a vendégcsapat megérdemelten jutott tovább. NB 1-es férfi ifjúsági mérkőzés: Nyíregyházi Sportiskola—Pécs 28-29 (15-10) Góldobók: Kaplonyi 13, Braun 7, Kozma 4, Lovász 3, Tancer 1. Biztosnak látszó két pontot ajándékoztak ellenfelüknek a nyíregyházi fiatalok Dunaferr —Nyíregyházi Sportiskola 14-14 (6-9) Góldobók: Kaplonyi 6, Kozma 3, Novák 3, Braun 1, Bihari 1. Végig vezetett a nyíregyházi csapat, és a játékvezetői nyomás ellenére is nyerniük kellett volna. helyet, s eddig négy győzelmet arattak. A veretlen hazai gárda ellen minden csapat bizonyítani szeretne, így várhatóan most sem lesz könnyű dolga a Hansa Plastik SC-nek. Ráadásul a bajnoki idény közben több klub is erősített, köztük a borsodiak is. Nyíregyházán mutatkozik be az új feladójuk, aki Szlovákiából érkezett. Szekér László edzőtől megtudhattuk, hogy pénteken Er- dősné és Adorján is együtt edzett a társakkal, ők a kupameccsről sérülés, illetve betegtó-e a mátészalkai futball hanyatlásával, Pénzes András nemmel felelt. —Semmi összefüggés nincs a két dolog között. Lemondásomat — egyztetve a város vezetőivel — már korábban elhatároztam. A Mátészlkai MTK nem maradt elnök nélkül: a tisztújító közgyűlés összehívásáig ideiglenesen Petróczi István foglalta el a megüresedett „trónt”. Mint arról tudomást szereztünk eme csütörtöki ülésen ugyancsak benyújtotta lemondását Gyulai Imre, a labdarúgó szakosztály vezetője. A megjelentek azonban — tekintettel a csapatot körülvevő kusza helyzetre — nem értettek egyet Gyalai Imre szándékával, aki egyelőre tovább folytatja munkáját...