Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-18 / 269. szám
6 1996. november 18., hétfő Hétindító UJ KELET Botrányos Ki mit tud? Vétkesek közt cinkos aki néma, így szégyellje magát, aki nem ad felháborodásának hangot, aki szó nélkül hagyja, amit szombat éjjel a Magyar Televízió elsőnek mondott csatornáján Ki mit tud? címén megetettek velünk. Mondhatja Vásárhelyi Laci bácsi, hogy ez az amatőr mozgalom megdicsőülése volt, de ez mindenről szólt, csak arról nem. Tapolcai Zoltán (Új Kelet) Ha a műsorszámok közötti különbséget csak zongorázni lehet, akkor Petrovics Emil inkább zongorázzon, de ne szólaljon meg, mert egyetlen épkézláb mondatra, egyetlen valódi értékelésre nem volt képes az első elődöntőtől a győztesek kihirdetéséig. Nem tudom, hogy egy zeneszerzőben hogyan születhetnek csodaszép dallamok, ha szavai üresek és még szürkének is csak jó indulattal mondhatók. Antal Imre lehet, hogy viccet mesélni tud, de hogyan csinálhat röhejt százak és ezrek versengéséből, felkészüléséből, abból a kínkeservből, amelyet a szebb jövő reményében fektettek a munkába. Az biztos, borsos gázsiért legalább érthetően fel kell tudni olvasni, ha már többre nem telik. A pénzből. S itt félbehagyom az általam két ember kivételével nem tisztelt zsűri értékelését, mert a lényeghez értünk. A pénz. Mert a Ki mit tud? nem az amatőrség- ről szólt, hanem a pénzről. Köszönet a főszponzornak, hogy egyáltalán szánt valamicskét erre az országos mozgalomra, de legalább annyit kellett volna még hozzátenni, hogy a zsűrit ne az motiválja, hogy minél kevesebben utazzanak Mexikóba. Hogyan lehet jobbnak mondani egy szedett-vedett, és valóban amatőr módon össze- fércelt jelenetet, a Carmina Burana zenéjére megálmodott valódi koerográfiánál? Vagy ha a profik nem nyerhetnek ezen a versenyen, akkor miért engedték elindulni mondjuk a Nyírség Néptáncegyüttest? Amely lépésanyagában, előadásmódjában leiskolázta mindkét ellenfelét. De sajnos többen voltak, mint öten. Ezért nyert az öt kölök. A ZIG Singersből is elég lett volna szólistát indítani, s akkor talán Viktor Máté se tévedett volna abban, hogy az elődöntőben előadott Madonna-számot hány embernek kell énekelni. Mert a műfaj szakértője (de ki mondta róla, hogy az?) úgy látszik nem látta a videoklipet, ahol Madonna partnere egy néger énekesnő. Kedves Viktor Máté, ezért énekelte két ember annak idején azt a számot a Zig Singersnél is. És azt hogyan magyarázza meg, hogy más kategóriába került mind a Zig Singers, mind a korábbi ellenfele, a székesfehérvári énekegyüttes? S miért versenyeztek most mind a ketten a döntőben egy-egy szólistával szemben? És miért veszítettek mind a ketten? Mert a vonatba, a szponzori keretbe nem fértek volna bele? Úgy látszik, a zeneszerzők épp azért foglalkoznak inkább a hangszereikkel, mert a szavakhoz nem értenek. Mert lelki és intellektuális szegénység az, amit Viktor Máté milliók előtt produkált. Ha ennek csak ő látná kárát, üsse kavics. De ne köpködje Kisvárdát csak azért, mert nem tud mit mondani! Ha nem csak a maga szerzeményeivel lenne elájulva, akkor tudná, hogy mit jelent a rappelés, tudná, miért nyúlik témájában a „fekete” világba, és tudná, hogy mit várhat el a H 40-től, ettől a tizen-huszonéves bandától. Lehet, hogy Viktor Máté néhány körrel lemaradt, és szerinte a keleti végeken még mindig „fekete” vonatok járnak, de nekem az a csiricsáré vagonsor büdösebb, mint egy szabolcsi viciná- lis. Nézze már meg kedves Huszti Péter is, hogy honnan jött a szereplők többsége, melyik megye adta a legtöbb döntőst? Akkor ne higyje már, hogy Magyarország határa Budapestével egyezik meg, és ne mondja azt, hogy ezt a műsort figyelemmel kísérte a város. Nem a város, az ország, amelynek ilyen esetben nincs fővárosa, meg vidéki városa Elegünk van a Fradi-szind- rómából. Tudják mi az? Nem? Nézzenek meg egy televíziós közvetítést! Ha Nicsenko belebotlik a labdába, élvezettől hörög a szpíker. Ha a Győri Eto leiskolázza a Telek Manci által vezérelt zöld-fehér védelmet, csak cöngetés, egy „ejnye no, ezek is tudnak futballozni!” — lekezelés a válasz. Igen ez fáj, ha lenéznek, ha hülyének néznek. Mert kérem, itt arról van szó. Itt megetették velünk, hogy egy majd 35 éves hagyományt elevenítettek fel a kedvünkért. Á, dehogy. Nyílik egy kereskedőház, kellett körítés a reklámhoz. De ha már a Fradinál tartottunk, spóroltunk mi 7,5 milliót akkor, amikor nem közvetítettük a Newcastle elleni meccset. Azt most ide- költhették volna! Igen, lekezelés az, ahogy Antal Imre Bandikámnak szólítja Szász Endrét, miközben az szá- molatlanul szórja — természetesen nem ingyen — plakettjeit. Ez a lebandikázás sejteti, hogy egy szűk kis klikk üzlete a mi szórakozásunk. De velünk, nézőkkel ne szórakozzanak! Ahogy Walter Matthau mondta egyik filmjében: állami csatornát már csak drogokkal képes elviselni. S mi is már csak kábítjuk magunkat. Hogy egyszer valaki beszól a háttérből és nagyon messzire elzavarja a kóklereket. S odaültet a Szinetár Miklóshoz, a Vásárhelyi Laci bácsihoz felnövő másik öt zsűritagot. Ha gyennekeim közül valaki évek múltán indulni akar ezen a ma már egy cseppet sem nemes versengésen három dologra hívom fel a figyelmét. A zsűri számára az a fontos, hogy határon túli legyen, lehetőleg nemzetiségi és csak egyedül szerepeljen. De ez csak a szűrinek számít. A legkisebb kultúrház színfalai mögött még mindegy, hogy ki honnan jött, nem nézik őseit, és azt se hányán társultak hozzá. Ott még igazi a versengés. De attól félek, hogy ha ez a népbutítás elkezd rombolni a fejekben, akkor már a legkisebb előselejtezőn is az számít majd, hogy „kinek van pénze buszra, amivel felmegy Pestre...” Holland kulturális szint etióp gazdasági alapon Programtalanság! ? Fazekas Szabolcs miniszter új színfoltot jelent a kormányzat palettáján. A második sorból reflektorfénybe került ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter konkrét, megfontolt célkitűzésekkel foglalta el a bársonyszéket. Határozott elképzelése, hogy nagy, állam által támogatott projektek nélkül nem lehet tőkét vonzani Kelet-Magyarországra, illetve az, hogy nem az államnak kell döntenie a beruházásról, hanem mindezt a vállalkozókra kell bízni, akik tevékenységét egy varázsszó: a profit motiválja. Munkatársunktól — Dunai Imre miniszter leköszönésekor és a ma már menesztett Suchman Tamás volt privatizációért felelős miniszter ipari tárca vezetői jelölésekor felmerült egy német típusú, összevont gazdasági minisztérium létrehozása. Milyen úton halad a tárca strukturális átalakítása, hogy a magánosítás külön felügyeletet kapott, viszont az idegenforgalom beleolvadt az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumba? — Az elvégzendő feladatokhoz mért a minisztériumi szerkezetátalakítás. A kormány, az európai uniós csatlakozás felkészülési folyamatában elkötelezte magát a feladatok regionális szintű megoldása mellett. Az idegenforgalom beolvasztása ezzel szoros összhangban áll, mert a térségi ipari, kereskedelmi fejlesztések nem nélkülözhetik a jelentős állami bevételt hozó turizmust. A privatizáció nagyságrendje és fontossága miatt külön fejezetet jelent a hosszú távú kormányprogramban, így egyelőre önálló igazgatást kapott. Mindennek ellenére nem tartom kizártnak, hogy az ezredfordulóra a privatizációs tárca beolvadásával kialakul egy egységes Gazdasági Minisztérium. —Ön csak nemrégiben lépett elő a második vonalból, pedig nagy tapasztalatokkal rendelkező szakember. Hogyan látja Magyarország teljes, politikai, gazdasági, társadalmi rendszerváltását?-f- A politikai váltás volt a legegyszerűbb, ez csupán fél- egy évet vett igénybe, mert jogos társadalmi elváráson alapult. Az ezzel együtt járó gazdasági átalakulás a korábbi kormányzat által hirdetett négyöt évnél tovább tart, ez a mai napig nem fejeződött be. A nyolcvanas években kiépült külkapcsolati rendszer némi állami ráhatással összeomlott, például a keleti piacokróli visszavonulást többek között Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sínylette meg a legjobban. A cél egy minden létező piacra nyitott, szociális piacgazdaság kialakítása, amelynek a stabilizációs alapjai a másfél éves megszorító intézkedések hatására mára megteremtődtek. így is még legalább két-három évbe fog telni, hogy az új gazdasági rendszer olyan fejlődési mutatókat produkáljon, ami garantálja a megszilárdulását. Ez a folyamat az idei stabilizálás után jövőre már képes lesz arra, hogy a nemzeti össztermékgyarapodás számszerűsíthetően kimutatható legyen. Mindezekkel párhuzamosan a leghosszabb átalakulás a lakosság fejében fog végbemenői. Ez az egyes elemzések szerint akár egy-két generációt is felölelhet. Érdekes megfigyelni az 1995. március óta elkezdett korrekciós politika megítélését. A nemzetközi pénzvilág üdvözölte és támogatta a magyar változásokat, amíg a hazai közvélemény csak a rosszat látja benne. Meggyőződésem, hogy jó úton haladunk, pedig ez nem népszerű kijelentés manapság. Magyar sajátosság, hogy a pozitív eredményeket hajlamosak vagyunk elfelejteni, nem adunk hangsúly neki. Ehhez a mentalitásváltozáshoz kell még harminc-ötven év... —Sikerült elkerülni a gazdasági összeomlást, azt, hogy Magyarországból második Mexikó váljon, de a megszigorító intézkedések az elmaradott térségekben, mint például Sza- bolcs-Szatmár-Beregben is, fokozottan éreztették hatásukat. A kormány regionális fejlesztési elképzelésébe hogyan illik bele az elfelejtett Kelet-Magyarország? — Az elemzések a keleti helyzetet ironikusan úgy fogalmazzák meg, hogy a holland szintű kultúra etióp gazdasági alapokon nyugszik. Jobban tükrözi talán az a valóságot, hogy az osztrák tőke nyugatmagyarországi betöréséhez csak útlevélre volt szükség, amíg a Duna átlépéséhez már kormány segítség kell. A gazdaságkutató intézet szerint Nyu- gat-Európában több milliárd márkás befektethető tőke áll készenlétben, amely arra vár, hogy megvalósítható projektet találjon. Hiszek ebben, s azt szorgalmazom, hogy a korábbi gyakorlattal szemben hozzunk létre államilag támogatott három-négy nagy programot, amelyben a külföldi partnerek éppúgy fantáziát látnak, mint a kelet-magyarországi vállalkozók. Ne a tárca ossza el a pénzt, hogy mennyi fordítható fejlesztésre és marketingre, hanem az egész összeget adjuk oda —persze bizonyos garanciák mellett — a vállalkozó beruházóknak, s azok a saját jól felfogott profitérdekeltségük miatt ésszerűen hasznosítsák. — Változás lassan, de tapasztalható. Épül az M3-as, elkészült egy elfogadott megyei fejlesztési koncepció, az infrastruktúra úgy-ahogy megalapozott. Hova célszerű átcsoportosítani a meglévő megyei forrásokat? — Szerencsésen túljutottunk, talán még nem későn, az autópálya-építés tyúk-tojás kérdésén. Korábban azt mondták, hogy minek keletre autópálya, hiszen a talicskát földúton is lehet tolni, s riposztként megkaptuk, hogy azért kell talicskát használni, mert nincs olyan autópálya, amelyen a tőke utazni tudna. Ma már elkezdődött az M3-as építése, s készül a keleti regionális fejlesztési program is, mert az infrastruktúra már elfogadhatóan kiépült. Ma már nem ismétlődhet meg a precedens értékű vásárosnaményi eset. A német beruházó három műszakban akart termelni, illetve kapcsolatot tartani a holding svájci központjával, de a városi telefonközpontos kisasszonynak 16 óráig tartott csak a munkaideje... Ez az idő elmúlt, ma már Szabolcsban is egyre több multi jelenik meg. Kiépültek az ipari parkok, és van különleges gazdasági előnyöket élvező övezet. A forrásokat a kínálati oldalra kell átcsoportosítani, minél több lehetőséget kell felajánlani. Az önkormányzatoknak — jelentős előny(!) — pozitív a befektetési hozzáállásuk. A kormány a megvalósítható projektekhez speciális — akár nulla adóterhű — támogatást garantál. A privatizáció nem áll le, csak nyilvánosabb lesz Magánosítani kell Berki Antal (Új Kelet) Mozgalmas napjai vannak mostanában Csilla Judit miniszter asszonynak. Pénteken Nyíregyházán részt vett a Baloldali Önkormányzatok fórumán, szombaton pedig Debrecenben tartott sajtótájékoztatót a privatizáció kérdéseiről. Lapunk munkatársa Nyíregyháza-Sóstón kérdezte a minszterasszonyt. —Miért megy olyan vontatottan az önkormányzatok kárpótlása, amikor jogerős bírói ítéletek vannak a belföldi földterületek értékével kapcsolatban? — Valóban vannak ilyenek, csak az a kérdés, melyiket fogadjuk el? Egyszerűen nem létezik egységes ítélkezési gyakorlat. Több tucat ilyen jellegű határozatot elemeztünk, és enyhén szólva is színes a kép: van olyan, amelyik kimondja, hogy ez nem a polgári törvénykönyvre tartozó jogviszony, hanem államháztartásra vonatkozó gazdasági jogvita, és a tőkerészt ki kell fizetni, kamat nem jár. Van olyan ítélet, amelyik azt mondja, hogy ez tiszta polgárjogi vita, és a polgári törvénykönyvben szereplő 20 százalékos kamat a mértékadó, de kamatos kamatot már nem lehet követelni, mert azt külön ki kell kötni. És van olyan, amelyik úgy kezeli a kérdést, mintha gazdálkodó szervezetek egymás közötti vitájáról lenne szó, és a jogerős végzés a jegybanki alapkamat kétszeresét ítélte meg. Ilyen végletes ítélkezési gyakorlat mellett okosat dönteni, melyiket fogadjuk el a mértékadónak, nem egyszerű és nem kockázat nélküli dolog. — Van-e fedezet az ilyen jellegű kifizetésekre? — Van. A ’96-os költségvetés módosításakor 36 milliárd forintot, a ’97- es költségvetésben pedig 21 milliárd forintot tartalékoltunk erre acélra. Valószínűleg a november végi kormányülés fog dönteni a kérdésben. — Mi a helyzet a sikerdíjakkal? — Jogilag nem zárható ki, hogy lesz olyan bíróság, ha egyáltalán bíróság elé kerül ilyen ügy, amelyik úgy mérlegel, hogy az ilyen összegeket vissza kell fizetni, de azért érdemes az egészséges etikai érzékre is apellálni, mert ha az önkormányzat által megajánlott sikerdíj erdményt hozott, tehát megkapták kamatostól a járandóságukat, akkor végig kell gondolni, etikus-e pereskedni. Ez minden önkormányzatnak mérlegelnie kellene. —Egyes pártok a privatizáció azonnali leállítását követelik... —Ha valaki leállítaná nálunk a magánosítás folyamatát, az nagyon nagy bajt okozna. Részben megtörne egy hat-hét éves folyamat, meghiúsítaná a már előkészített döntéseket, és nem utolsósorban hosszú időre elriasztaná a külföldi befektetőket. Azt gondolom, hogy a privatizációt folytatni kell, de a mechanizmust láthatóbbá kell tenni. Bármilyen leállítás gazdasági öngyilkosság lenne. Végül is nem szabad elfelejteni, hogy csak a privatizáción keresztül tudtuk végrehajtani a gazdasági modellváltást, és az idén végre eljutottunk odáig, hogy több munkahelyet teremtettek a befektetők, mint amennyit megszüntettek. — Van-e még állami vagyon, amit érdemes privatizálni? — Azt szoktunk mondani, hogy a korortaékszerek már elkeltek, de van még néhány gyémánt. Ilyen például a Moll Rt. Terveink szerint ’97 novemberéig be kellene fejezni a folyamatot. Akkorra dönteni kell arról, milyen vagyontömeg marad tartósan állami kézben, melyek lesznek azok a vállalatok, amelyeket privaüzá- ciós szintre kell hozni. — Gondolnak-e arra, hogy a választások előtt a privatizációs bevételeket a lakosság hangulatának javítására fordítják? — Arra gondol, hogy ebből a pénzből segélyeket adunk, vagy a kenyér árát támogatjuk? Nem. Ilyen jellegű kiadások nem szerepelnek terveinkben.
