Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-18 / 269. szám
UJ KELET Megyei krónika 1996. november 18., hétfő 3 A megye tizenegy bábcsoportja vett részt azon a fesztiválon, amelyet a Köiyökvárban rendeztek meg az elmúlt héten pénteken és szombaton. Nyolc általános iskolás és három felnőttcsoport jelent meg a bemutatkozón, amelyet 1974-től minden évben megrendeznek. Az együttesek fellépése után szakmai megbeszélést tartottak a bábosok. >• Uj Idők-fórum az MDF-ben Vödrös Attila, az Új Idők fő- szerkesztője találkozott az olvasókkal szombaton délután Nyíregyháza MDF-irodájá- ban. A főszerkesztő beszélt a lap ellenzéki hangvételéről, arról, hogy a mérsékelt stílus hatásosabb, mint az ökölrázás. Mint mondta, nehéz helyzetben van mindenki, aki úgy nevezett konzervatív újságírásra adja a fejét. Ma csak azok a pesti lapok tudnak életben maradni, akik valamilyen formában a kisebbik kormánypártot támogatják. Kézműves kamara: stratégiai döntések Pályázati szaktanácsadás A tervezett tanácsadó szolgálat felállítása volt a legfontosabb stratégiai határozata a megyei kézműves kamara legutóbbi elnökségi ülésének. A vezetőség új alapokra szeretné helyezni a tagsággal a kapcsolatát, amely hosszú távon gazdasági stabilitást jelent a köztestület működésében. Munkatársunktól A kamara vezetőségének célja, hogy a 221 szakmában a testülethez tartozó tagsággal belátássá a gazdasági önkormányzat szükségességét, anélkül, hogy a törvényadta hatósági eszközöket igénybe kellene vennie. Az elnökségi ülésen megfogalmazódott, hogy először hasznos lehetőségeket, szolgáltatásokat kell kínálni a vállalkozóknak, hogy érdekükben álljon kamarai tagokká lenniük. Az eddigi általános, adóügyi, szerződési bel- és külkereskedelmi tanácsadási szolgáltatást kibővítve átalakítja a közjogi testület. Várhatóan december elsejétől egy komplex szolgáltatáscsomagot kínál a kamara. A hetek egy adott napján külső — APEH, tb, munkaügy — szakértők bevonásával tanácsadó szolgálat fog működni a kamara székházában. Ezt kiegészítve a megyei fejlesztési ügynökségei és a Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvánnyal folytatott sikeres tárgyalások miatt pályázatkészítéssel, pályázati lehetőségekkel kapcsolatos kérdésekre is. választ kaphatnak a testületi tagok. — Sok kisvállalkozás hatalmas lehetőségeket szalaszt el azzal, hogy nincs megbízható ismerete a hazai és a nemzetközi pályázati lehetőségekről — mondta Pozmán Róbert ügyvezető igazgató az elnökségi ülés után. — A kamara vezetősége úgy véli, hogy ezzel stratégiai lehetőséget adunk a tagjaink kezébe, ugyanis jövőre bővülnek a területfejlesztési pályázati források. Sokan, sok helyen elmondták már, hogy az elfelejtett kis- és a középvállalkozások kezében van a jövő, ugyanis az a legszélesebb szektor a magyar gazdaságban, amely a legtöbb munkahelyet képes létesíteni. Ehhez tőkére van szükségük, a kamara pedig meg szeretné mutatni, hogy honnan, milyen módon és hogyan szerezhetik be. Mindezeken túl a testület ülésén Zilahi József, a megye területfejlesztési tanács elnöke ismertette az első TEFA-pályázatok eredményét, illetve a vezetőség megvitatta az 1997-ben átvállalandó közjogi feladat, az egyablakos vállalkozói igazolvány kiadásának feladatait. Az ügyvezető igazgató mindehhez hozzáfűzte: a testület felkészült erre, s a megyei hat területi irodájában kihelyezett ügyfélszolgálatot hoz létre. A másik két társkamarával közös irodalétesítésről elmondta: pozitív tartalmi tárgyalásokat folytatnak, s a továbbiakban sem zárkózik el a kézműves kamara semminemű együttműködés elől. B. A. (Új Kelet) Kegyeibe fogadta az időjárás Nyírtura ünneplő lakosságát. Mintha nem is tél eleji vasárnap lett volna, ragyogó napsütésben kezdődött a község mülecentenáriumi megemlékezése. Az óvoda kertjében széleskörű összefogással épült játszóteret adtak át. Felavatták a legkorszerűbb eszközökkel kiépített telefonközpontot, amely lehetővé tette, hogy a község iskolája rácsatlakozzon az Internet hálózatra. A falu fontosnak tartja a rászorulók támogatását is. A Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei segítségével szociális boltot nyitottak. Bagoly Zoltán polgármester köszöntőjében kiemelte, milyen fontos Nyírturán a gyerekek nevelése. Nem véletlenül kapcsolták össze a honfoglalás ünnepét a legnagyobb gyerekszövetség, az úttörőmozgalom fennállásának ötvenedik évfordulójával. A játszótér átadása is rendhagyó körülmények között történt. Már régen birtokba vették a gyerekek a különböző alkalmatosságokat, mikor megérkeztek a mazsorettek és Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, hogy átadja rendeltetésének a megyében is páratlan létesítményt. A nap további részében tűzijáték és jótékonysági bál várta a szórakozni vágyókat. A bál bevételét Nyírtura több évszázados református temploma rekonstrukciós munkálatainak befejezésére fordítják. Miniszteri vonatindítás K. Z. (Új Kelet) A teherforgalom komi... j szállítása kezdőtött el a V • végén Ukrajna és Magy szág között. A kamioni cs sofőrjeik vonaton te' -' A meg szombattól az uta* Záhony és Dnyepröpetr;-v.'izk között a széles nyom ává síneken. Az ukrán vasúti szakemberek elkészítették azokat a süllyesztett rákié Ihletű vagonokat, amelyeken a kamionok átférnek a Kíúpá- tok alagútjain is. Az első, e relvény péntek reggel érke- í zett Ukrajnából, amely szó; n- j baton indult vissza 20 kamt-1 ónnal. A vonatindulásra a j síp és tárcsajelet vasutas ru ] hába öltözve Lotz Károly, a j közlekedési, hírközlési és j vízügyi tárca vezetője adta j meg. A miniszter véleménye [ szerint ez az esemény is elő ] relépés a kombinált szállítás j terén, ám az igazi megoldás I az lenne, ha a kamionok a I keleti és nyugati célállomások között vonaton tennék meg a távolságot. A közlekedési szakemberek elképzelései szerint a vonatpárok a kö- j zeljövőben rendszeresen közlekednek Záhony és Lvov között. A miniszteri sípszó után Lotz Károllyal az autópályák jövőjét elemeztük. A tárca vezetője szerint Nyíregyháza és polgár között egyelőre csak fél autópályát célszerű kiépí teni. A befektetők és a hitelezők — az első összeg az elmúlt hét péntekén érkezeti az M3-as folytatására—a befektetés megtérülését tartják szem előtt. Tény az is, hogy több befektető jelezte, ha a határig épülne az autópálya, beruházna megyénkben — áhította a miniszter. Lotz Károly szerint kismértékben csökken autó- pályadíjak bevezetése, 1998 szeptembere után, a sztrádákon a forgalom. Oka: a szakemberek igyekeznek az autósoknak minél több kedvezményt tódolgozni. A minisztérium vezetője nem tart attól, hogy az autópálya használati díja bevezetése után az elsőrendű fő- utakra terelődik át a forgalom. Ennek ellenére a közelekdési szakértők hatástanulmányt dolgoznak ki az említett utak forgalomemelkedését, annak következményeit elemezve. Bábfesztivál Nyírtura a huszonegyedik század felé