Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-16 / 268. szám
UJ KELET Interjú 1996. november 16., szombat Seszták Agnes Bencsik András „A dolgok nem olyan egyszerűek, ráadásul nehezen érthetők” lünkön kevés a meghatározó személyiség, ezért van az, hogy általában mi képviseljük az úgynevezett jobboldali sajtót... Pártsemleges jobboldali újság B. A.: — Az, hogy igazad van, vagy úgy gondolod; igazad van, az nem jogosít fel a pontatlanul fogalmazásra, vagy sületlen beszédre. Ez a mi álláspontunk. Rendkívül magas mércét állítottunk a munkatársainknak, de magunk elé is. Ragaszkodunk a minőséghez, és azt gondolom, ez is közrejátszik abban, hogy valamiféle elismerést azért kapunk a másik féltől is. Ők szerencsésebb helyzetben vannak, mert lényegesen szélesebb körből válogathatnak. Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár neves szerző gyengébb írását közöljük. A Demokrata melyik pártot képviseli? — Egyiket sem. Legalább másfél éve abszolút szuverén álláspontot képviselünk. Mi minden további nélkül megírjuk, ha egy ellenzéki politikus hülyeséget beszél. Érdekes, az ellenzék is ugyanúgy zokon veszi ezt, mint a kormánypárt. Ugyanakkor olvasóink örülnek ennek a stílusnak, örülnek annak, hogy létezik egy újság, amelyik gondolkodik, és gondolkodásra kényszerít. A vad dolgokat nem szeretik az olvasók. Ezt inkább én szoktam elkövetni, főleg, ha Ági nem figyel oda, akkor előfordul egy-két ökölrázás. Ez nem jó. Senki sem szereti, ha sokkolják. Noha fenntartjuk magunknak a tévedés jogát, nagyot nem tévedhetünk, mert hamar el- játszhatjuk azt a bizalmat, amit sikerült magunknak kivívni. Úgy tűnik, mintha az országos sajtó, legalábbis a nagy napilapok, szép lassan szembefordulnának a kormánnyal... B. A.: — Nem tudom, így van-e. Létezik egy óriási nyilvánosság, amiről a nagyképű pesti mamutlapok nem vesznek tudomást. A vidéki sajtó, ami körülbelül egymillió-háromszázezer példányban jelenik meg naponta, és amelyik soha sem volt se ellenzéki, se kormánypárti, egyszerűen teszi a dolgát. Csak a pesti lapokra lehet valamiféle címkét ragasztani. Önök mennyire foglalkoznak napi politikai ügyekkel? B. A.: — Amennyire egy hetilap lehetőségei megengedik. Az ügyeletes botrányokban nem nagyon veszünk részt. A Tocsik-ügyet csak hír szintjén érintettük. Messziről látszik, ez valamiféle ürügy. Sokkal több pénz úszott el ebben az országban, mint ez a 800 millió. Elég, ha csak a Budapest Bank 12 milliárdját említem. Akkor a sajtó csöndben volt. Most úgy tűnik, az MSZP lejáratása a cél, mintha az SZDSZ hátrálna kifelé a koalícióból. Az eheti számunkban (okt. 31. — a szerk.) közöltük egy SZDSZ-es szakértő elemzését, aki feltételezéseinket teljes mértékben alátámasztotta... „Ellenbeszélő”, akkor jó séhez. Kihagytuk a lap kérdéseit, a szakértő nevét, de a válaszok megjelentek. Azt gondolom, az újságíró idejét sem lehet büntetlenül elrabolni, senki sem engedheti meg magának, hogy egy már lejegyzett interjút, különösebb indok nélkül visszavonjon. Hogyan látják a lap jövőjét? B. A.: — Szerintem enyhülni fog a velünk szemben alkalmazott blokád. A tőke természetéből adódóan, ha kis késéssel is, de alkalmazkodik a változó politikai feltételekhez. Nekünk az elkövetkezőkben ugyanezt kell csinálni, azzal a kiegészítéssel, hogy még egyszer azt a hibát nem követhetjük el, ami a Pesti Hírlap idején volt. Ideológiai nézetazonosság okán nem szabad dicsérni egy rossz kormánypolitikát! Nem mutathatunk be egy arcot simának, ha azon bibircsók van. Van egy alapszabálya a mi szakmánknak, elég közhelyes megfogalmazás, de pontos: ne a tükröt szidd, ha a képed ronda! S. Á.: — Ami az irányultságunkat illeti, arról valaki azt mondta, betöltjük a Beszélő funkcióját, csak éppen az ellenkező oldalon. Ennek nagyon örültem, mert a Beszélő, teljesen függetlenül attól, miről írt, profi szerkesztésű hetilap volt. Ha a Demokrata egy „Éllenbeszélő”, akkor jó lapot csinálunk. Miért jöttek el ide az isten háta mögé, ráadásul nem a szakmájukba vágó feladat elvégzésére? nagyon szép korszaka fűz Mátészalkához. A másik ok is személyes. Engem izgatott ez a felkérés, katolikus vagyok, nem sokat tudok a reformátusokról, arra gondoltam, ez is egy kihívás, és ha az ember tudja teljesíteni, akkor örülhet. Nincs vidéki Magyarország S. Á.: — Név nélkül adtuk le a véleményét, mert nem járult hozzá a cikk megjelenéS. Á.: — Nekem kifejezetten személyes okom volt, hogy elvállaljam a műsor vezetését. Ér. itt érettségiztem, életemnek egy B. A.: — Arra kérem, a cikkben se hagyja ki a kérdést, írja meg úgy, ahogy feltette. Magyarország Trianon miatt Budapestország lett, minden más hely vidék, mindenki más vidéki. Ez rendkívül sértő. Jómagam sokáig éltem Kaposváron, állíthatom, pezsgő szellemi élet van az ország más tájain is. Budapest egy túlméretezett vízfej, amit fel kellene számolni. Bécsnek például csak egymillió lakosa van. Nem létezik „vidéki” Magyország, csak Magyarország van. Mi mindenhová elmegyünk, ahová hívnak, egyfelől azért, mert a mi felkérésünk elsősorban az újságunknak szól, és olvasóinkat, lakjanak bárhol az országban, nem hagyhatjuk cserben, másfelől pedig pontosan tudjuk, a legtávolabbi kis faluba sem az Isten háta mögé, hanem az Isten arca elé érkezünk. Azt gondolom, ebből a mentalitásból sok szorul lapunkba. A Demokrata olyan, mint a legolcsóbb barométer, a madzag. Ha kiteszi az ember az ablakba, és azt látja: lobog, akkor lehet tudni, fúj a szél, ha érzi, vizes: esik az eső. Ha a Demokratát atrocitás éri, ha bezúzzák vagy betiltják, akkor a többi újság tudhatja: eddig és ne tovább! Akkor az ez évszázadra rendelt sajtószabadság utolsó morzsáját is elfogyasztottuk. A helyzet akkor fajult el, amikor a rádióban és a televízióban elnöki jogkörrel felruházott alelnökök uralkodtak. Az újságírók társadalma végzetesen kettévált. Azóta létezik a MÚK és MÚOSZ, és az is bebizonyosodott, hogy a két „szekértábor” között nem létezik átjárás. Az úgynevezett konzervatív vagy jobboldali újságírás mára teljesen kiszorult az országos terjesztésű sajtóból. Létezik négy vagy öt ilyen jellegű orgánum, de igazából csak kettő jelenti a mértéktartó ellenzéki véleménynyilvánítás fórumát. Az Új Magyarország és a Demokrata úgy-ahogy talpon maradt a „médiaháborúban”. Berki Antal (Új Kelet) Talán mostanra integrálódtak a sajtópiacon. Egyre kevesebb az ellenük indított támadás, példányszámuk stabilnak mondható, sőt, a kezdeti hecckampánytól eltekintve a Demokrata körül kifejezetten csend van. Két szerkesztőjével Mátészalkán, a Reformáció Emléknapja alkalmából rendezett, meghatóan szép ünnepség után beszélgettünk a Demokrata jövőjéről, egyáltalán a konzervatív újságírás helyzetéről. Támogatók illegalitásban Hogyan indult a Demokrata? Bencsik András főszerkesztő: — Amikor a Pesti Hírlap megszűnt, ott maradt egy összeszokott, egymás gondolatait is ismerő újságírógárda, és valahogy nem akaródzott szétmenni. Szerencsére megkeresett bennünket néhány vállalkozó, akik felajánlották, hogy anyagilag segítenek, ha újra indítunk valamilyen újságot. Kezdetben napilapban gondolkodtak, de aztán kiderült, hogy az olyan drága, amihez az „isten pénze” is kevés. Hosszasan, heteken, hónapokon keresztül tárgyaltuk, míg kialakult egy fegyelmezett, határozott politikai álláspontot képviselő, magazinszerű hetilap képe. Ez lett a Demokrata. Ilyen még nálunk nem volt, talán az azóta megszűnt Köztársaság próbálkozott ezzel a stílussal. Mi úgy képzeltük, hogy a politika mellett egy viszonylag széles körű képet adunk, kultúráról, sportról, egészségről, életmódról, minden olyanról, ami érdekelheti az olvasót. Azt gondolom, ezeknek a magunk szabta feltételeknek sikerült megfelelnünk, amit az is bizonyít, hogy támogatóink azóta is mögöttünk állnak, bár helyzetünket azért jelzi, hogy ezek a mecénások „illegalitásban” vannak. Ez az illegalitás összefügg a szerkesztőséget ért támadással? B. A.: — Alig egy hónapja léteztünk, még nem lehetett tudni, milyen hangnemet képviselünk, hogy ultraradikális, vagy szuperlágy újság leszünk, csak az volt ismert, hogy ellenzékiek vagyunk. Fényes nappal bejött a szerkesztőségbe három vagy négy ember, és pár másodperc alatt szétverte az elöl lévő helyiségeket. Mire magunkhoz tértünk, már ott se voltak. Elfogadható, bár nem pontos sze- mclyleírást adtunk róluk, de a rendőrség egy hónap után közölte: a tetteseket nem találják, és az eljárást megszüntetik. Ez nemcsak minket, de azt hiszem, a szponzorokat is elgondolkodtatta. Egyfajta megfé- lemlítési akciónak voltunk szenvedő alanyai, ugyanakkor nekünk nem szabad félni. Aki fél, óhatatlanul szélsőségessé válik, félelmét gyűlölködéssel, mocskolódással palástolja. Aki higgadt, aki józan, az mondhat cifrákat. Nekünk más feladataink vannak, mint például egy megyei napilapnak. Annak lehetőségei szerint informatívnak, mérsékeltnek kell lenni, mi ezt az utat nem követhetjük. Mi réteglap vagyunk, kicsit eufémikusan fogalmazva: a szabadság fóruma vagyunk! Hecckampány a szerkesztőség ellen Seszták Agnes főszerkesztőhelyettes: — Nem csak fizikai bántás ért minket, a támadás után elindult egy hecckampány, amiről most már tudom, azt a célt szolgálta, hogy besuj- kolják a közvéleménybe: vigyázat, a Demokrata szélsőséges „antidemokrata”! Most csend van a lap körül, gondolom azért, mert úgy vélték, eléggé sikerült az olvasókat elrettenteni tőlünk. Ez nem így van, felméréseink szerint sokan olvassák a lapot, és ha nincs a hirdetési bojkott, talán még nyereségesek is lehetnénk. Végeztünk egy magánközvéleménykutatást, amiből kiderült, elsősorban az értelmiség lapja lettünk, a legalacsonyabb végzettségű olvasónk is legalább érettségivel rendelkezik. Persze azért nem rózsás a helyzete sem a Demokratának, sem az ott dolgozó munkatársaknak. Van egy műsorom az A3 tévéadón. Politikamentes válási magazin. Elég sikeres élőműsor. Gyárfás Tamást sokan felelősségre vonták csak azért, mert engem mer foglalkoztatni. Sajnos a két oldal között nem létezik semmiféle átjárás. Mindent a politika szempontjai szerint döntenek el. Számomra ez még mindig meglepő, és nehezen tudom elfogadni. A támadások ellenére úgy látszik, hogy adnak az Önök véleményére, rendszeresen szerepelnek a televízió különféle közéleti műsoraiban... S. Á.: — Ennek valószínűleg az az oka, hogy véleményünket határozottan képviseljük; azt ne mondjam, ezen az oldalon „szakértőnek” számítunk. Ha valaki alaposan körül akar járni egy kérdést, nem teheti meg, hogy csak az egyik oldal álláspontját ismertesse. Ilyenkor kerülünk mi előtérbe. Sajnos a mi oldaSeszták Ágnessel és Bencsik Andrással, a Demokrata szerkesztőivel
