Új Kelet, 1996. november (3. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-11 / 263. szám
10 1 1996. november 11., hétfő Panoráma UJ KELET Sajttal a szúnyogok ellen MTI-Panoráma Afrikában az ott dolgozó kutatók körében egyre nagyobb a limburgi néven ismert német sajtra irányuló kereslet, mert a nevezett tejtermék szaga kísértetiesen emlékeztet a büdös láb szagára, s ellenállhatatlan vonzerőt gyakorol a szúnyogokra, elterelve ezzel a szúrós rovarok figyelmét az emberi zsákmányról. Mindezt a The Independent című londoni lap jelentette a The Lancet című orvosi szakfolyóirat legújabb száma alapján. Mindez a legkevésbé sem tréfa. Az egyébként kiváló ízű sajt ilyen irányú felhasználásának felfedezője Bart Knols holland rovarkutató. Tanzániában töltött ideje alatt feltűnt neki, hogy a szúrós — és részben maláriát terjesztő — szúnyogok főleg a fedetlen lábfejeket és bokákat támadják. Az alaposabb elemzés kiderítette, hogy a limburgi sajt készítésénél felhasznált baktériumkultúrák közeli „rokonságban” állnak az emberi lábujjak között tenyésző mikroorganizmusok egyikével. Knols beszámolója szerint az Afrikában dolgozó rovarkutatók körében időközben bevett szokássá vált, hogy jó adag limburgi sajtot is vigyenek magukkal. amikor malária fertőzte övezetekbe utaznak. Knols jelenleg azon fáradozik, hogy a limburgihoz, illetve az emberi lábhoz hasonló „szintetikus emberszagot” árasztó zsírsavakból állítson elő szúnyogcsapdát. A Monarchia első fénye MTI-Panoráma Az 1886-os esztendőben született meg a legendák szerint New Orleansban a dzsessz, New Yorkban akkor épült fel a Szabadság-szobor, és a világ többi részét Amerika a Coca- Cola feltalálásával örvendeztette meg. Az ausztriai Scheibbs városkában pedig ekkor, nevezetesen november 10-én gyulladt ki az Osztrák— Magyar Monarchia első elektromos utcai világítása. Miután a székesfőváros Bécs csak két évvel később mondhatta el magáról, hogy villanyfény ég utcáin, Scheibbs lakosai igen nagyon büszkék elsőbbségükre, és meg is ünnepük vasárnap a nevezetes évfordulót. Az akkori november 10-én összesen öt — elektromos napnak nevezett — szénszálas ívlámpa borította fénybe az addig olajlámpákkal megvilágított óvárost. Mégpedig nem is akármilyen alkalomból: a scheibbsi dalárda fennállásának évfordulóját ünnepelték ezen a napon az új közösségi házban, s az épület előtti teret világították meg az új lámpákkal. Az ötlet is a dalárda egyik tagjától eredt: nevezetesen Anton Wimmer malomtulajdonos helyezte üzembe még az év nyarán azt a dinamót, amely az utcai lámpák kigyulladásának időpontjáig kifejlődött, a község tulajdonában lévő elektromos mű — írta az osztrák hírügynökség. Lövöldözés helyett MTI-Panoráma Ha Amerikában valaki egy rosszul megválasztott ház kapuján csenget, kiteszi magát annak, hogy vélt betörőként lepuffantják — legalábbis ez derül ki a sajtó festette Ame- rika-képből. Ám a kaliforniai Mike McIntyre újságíró egészen más benyomásokról számolhat be: nyugatról keletre átszelte az Egyesült Államokat gyalog, illetve autóstoppal, egyetlen penny nélkül, csakis az emberek jóindulatára támaszkodva. Mialatt 6800 kilométert tett meg 14 államon keresztül vezető útján, 82 autós vette fel, 78 esetben hívták meg kiadós étkezésre. „Az idegenek barátságossága — egyetlen penny nélkül Amerikán át” címmel most megjelent könyve a következő mondatokkal kezdődik: „Volt idő ebben az országban, amikor gazembernek számított, aki egyszerűen elment a szükséget szenvedő mellett. Ma pedig az a bolond, aki segít: Bandák, gyilkosok, erőszaktevők, lopósok és autótolvajok...” A 39 éves McIntyre, aki legfőbbképpen ki akart kapcsolódni utazásával, könyvében azt írta, hogy egy életre megváltozott a véleménye országáról. Az úton nem esett bántódása, de még csak nem is fogyott le egyetlen grammot sem, mert éppen az egyszerűbb emberek nem csupán befogadták, és megosztották vele ételüket, hanem még az útra is gyakran csomagoltak neki elemózsiát. A Bogár csak megy... MTI-Panoráma A Volkswagen Bogár csak megy, csak megy — mondja a reklám is, de az új-zélandi Hodge házaspár kocsija valóban tartja is a gyár ígéretét: az 1960-as évjáratú kocsival most másodszor járták meg Indiát. Ivan és Beth Hodge nászút- ja 1960-ban Újdelhibe vezetett a Deluxe kivitelű Bogáron, s akkor, új korában gond nélkül tette meg a 16 ezer kilométeres utat. A 62 éves férfi és 60 éves felesége most megismételte a nagy kirándulást, mégpedig ugyanazon az azúrkék kocsin, mint nászútjuk alkalmával, s az immár „érett férfikorban” lévő autóval ezúttal sem volt gond — jelentette a dpa német hírügynökség. Az igazsághoz tartozik, hogy az új- zélandi pár Wolfsburgból, a V W-gyár Székhelyéről indult el augusztusban, s így nem zárható ki, hogy a VW besegített a 36 éves Bogár “kondijának fenntartásába”, de azért így is szép a “bogaras” Hodge házaspár hűséges autójának teljesítménye. Don Quijote most a sáfrányokért harcolhat La Mancha „piros aranya” MTI-Panoráma Hamarosan már csak külföldi sáfrány kerülhet a spanyol nemzeti ételbe, a paellába, a világ legrégibb és legdrágább fűszere ugyanis immár eltűnőben van La Mancha vidékén, mert kiszorítja a fejlődő világból olcsóbban behozott fűszerféle. Don Quijote, Cervantes legendás alakjának szűkebb hazájában, La Manchában hagyományosan október vége a „piros aranynak” is nevezett sáfrány, latin nevén Crocus sativus betakarításának csúcsideje. De a szívek manapság nem repesnek. .Könnyen lehet, hogy a mostani „sáfrányszüret” egy még élő, de hamarosan feledésbe merülő tradíció utolsó felvonása. Előfordulhat, hogy hamarosan már csak nosztalgiával fognak emlékezni azokra a napokra, amikor több ezer napszámos gyűjtötte be az értékes fűszernövény virágát, és szerzett a munkával egy kis pénzmagot az év további részére. Consuegrában, ebben a terebélyes mezővárosban, amely egy szélmalmokkal telehintett domb lábánál fekszik, legkevesebb húsz család foglalkozik még sáfránytermesztéssel, de már csak „hagyománytiszteletből és kedvtelésből”, mert a fűszerkultúra manapság nem kifizetődő az itteni parasztembereknek — magyarázza az AFP tudósítójának Camilo Rosalen Mendoza, amint a maga hatvanegy évével görnyedezik, hogy begyűjtse a kis mályvaszínű virágokat, amelyek nagyon hasonlítanak a közönséges sáfrány, a krókusz virágaihoz. (A Crocus sativust valódi vagy fűszersáfránynak nevezik.) Hiába a hosszadalmas begyűjtés, és a virágrészek, jelen esetben a bibék esténként családi körben, hagyományosan kézzel történő aprólékos válogatása. Csak a sáfrány virágának ezen aprócska része tartalmazza az értékes aromát. Camilóék ez évi termése kevesebb mint egy kilogramm. Ez a mennyiség 250 ezer virág begyűjtésével és válogatásával érhető el, és azt mindössze hetvenezer pesetáért (540 dollár) lehet eladni — panaszkodik az idős férfi, aki a hosszú napszámosévek után immár a helyi elöljáróság alkalmazásában áll. Harminc éven át egy nagygazdaságban dolgozott. (La Mancha térségében hagyományosan a latifundium, a nagybirtok volt a jellemző.) A nyolcvanas évek elején egy kiló sáfrány kétszer, háromszor ennyit (mintegy 180 ezer pesetát) ért. Valóságos „aranykor” volt ez, amikor a sáfrány eladásából a térség szerény jövedelmű lakói legalább egy kis házat építhettek, és pénzből még gyermekeik taníttatására is futotta — emlékszik a régi szép időkre Camilo felesége, Tomasa Casanova. A sáfrány árának e mélyrepülését a Törökországból és Iránból importált fűszer okozza. Ezekben az országokban a munkaerő költsége töredéke a spanyolországinak, a sáfrány begyűjtésének és válogatásának viszont igen nagy a kétkezi munkaszükséglete. Ebben az évben az iráni sáfrány valósággal elárasztotta a piacot kilónként 40 ezer pesetás áron, amivel a helyi termelők képtelenek felvenni a versenyt. „Ha ez így folytatódik, hamarosan egyetlen sáfránytermesztő sem lesz széles e La Mancha tartományban” — állítja Jósé Manuel Perulero Martin, a consuegrai turisztikai iroda igazgatója, akinek szülei maguk is földművesek voltak. A Spanyolországban az arabok által a X. században meghonosított kultúra megmenthető lenne, ha a La Mancha-i sáfrány „védjegyet”, származási tanúsítványt kaphatna. Ez lehetővé tenné, hogy a „La Mancha aranyát”, amely a szakértők szerint elismerten a legjobb minőségű sáfrány a világon, drágábban árulják. A másik megoldás a fogyasztóknak való közvetlen eladás lenne, amivel minden közvetítőt és azok hasznát is ki lehetne kapcsolni. A közvetítők igénybe vétele bár igen kényelmes, de alaposan felhajtja az árat. Egy gramm sáfrányt a szupermarketekben 400 pesetáért lehet kapni, vagyis hatszor annyiért mint ameny- nyit a termelők kapnak grammjáért — mondja Peluero. Mindez azonban már nem vigasztalja Camilót és sorstársait, akik az ez évi termést és ugyanannak a felvásárlónak adják el mint tavaly, aki egyébként már hosszú évtizedek óta veszi meg tőlük a termést. „A sáfrányt mindig is a szegények termelték a gazdagok számára” — sóhajt fel Camilo beletörődve a világ folyásába. A sáfrány, amelyet „a siker aromájának” is titulálnak, az egyik legpikánsabb fűszer a világon. A sokerényű fűszernövényt már ősidők óta ismerték és használták az emberek. A poralakban kimérve, vagy kis zacskókban előre kiszerelve árusított sáfrányt az ókorban színezőanyagként használták, manapság már csak ára miatt is inkább aromaként alkalmazzák. Spanyolországban a paella különleges ízét adja, de a különböző szószok és mártások elmaradhatatlan ízesítője is. Számos gyógyhatást is tulajdonítanak neki, például javítja az étvágyat, elősegíti az emésztést, de jó a köhögésre, a hörghurutra (bronchitisre) is, hatásos az álmatlanság és a kólika ellen. Spanyolország volt az első európai ország ahol termeszteni kezdték, miután az arab hódítók révén ismertté vált. — Ma iszom is, és vezetek is drágám. Húsz éve halt meg Jean Gabin MTI-Panoráma 1930-ban debütált a vásznon, eszköztelen játékmódjával stílust teremtett, kereken száz filmben játszott (köztük olyan világsikerekben, mint Az alvilág királya, A nagy ábránd, a Ködös utak, a Mire megvirrad, A nyomorultak, A szicíliaiak klánja, A macska és a Verdict), s bár Hollywoodban nem tudta megvetni a lábát, már életében mítosszá magasodott. Húsz éve, 1976. november 13-án hunyt el Jean Gabin, alig néhány nappal azelőtt, hogy a Becsületrend lovagjává avatták volna. Halálát tüdőembólia okozta. Apja, a nem éppen sikeres varietéművész a szó szoros értelmében erőszakkal tuszkolta a színpadra kőművesnek tanult, önbizalomhiánnyal küszködő fiát. 1928-ban Jean Gabint statisztának szerződtette Mistinguett, Franciaország koronázatlan revükirálynője és két évre rá megnyílt előtte a film világa, amikor ott beszélni is tudó színészeket kerestek. Az évtizedek során Jean Gabin egyforma tökéllyel alakított patriarchát, gengsztert, rendőrt, vagy koldust. Legnagyobb művészi sikereit a második világháború előtt aratta Párizsban. Saját bevallása szerint a színészi mesterséget olyan rendezőknél tanulta, mint Julien Duvivier és lean Renoir, és olyan jól megtanulta, hogy később már nem akadt rendező, aki utasításokat adott volna neki. Két kudarcba fulladt házasság és a beléje fülig szerelmes Marlene Dietrich-hel hosszú éveken át fennállott viszony után Jean Gabin 1949-ben nőül vette á szőke manökent, Dominique Fournier-t, akitől számos gyermeke született. Gabin (eredeti nevén Jean- Alexis Moncorgé) a gyermekeket birtokán, a normandiai „Moncorgerie”-ben nevelte, ahol versenylovakat is tenyésztett. Daliképek MTI-Panoráma Salvador Dali, a világhírű spanyol festő halála után kilenc évvel most került elő a művész alkotásaiból álló legnagyobb magángyűjtemény. Ez egy torinói házaspár, Giuseppe és Mara Albaretto tulajdona, akik mintegy 500 darabból álló gyűjteményre tettek szert, miután 1956-ban Figuerasban megismerkedtek és barátságot kötöttek Dalival. Az alkotások közül néhányat ajándékba kaptak, a legnagyobb részüket azonban vásárlás útján szerezték. Abból az alkalomból, hogy Torinóban, a Bricherasio Palotában, „Salvador Dali — Az élet álom” kiállításon most bemutatják a gyűjtemény egy részét (mintegy 140 műalkotást), a legolvasottabb spanyol napilap, az El País szombati száma részletes beszámolót közöl. Az újonnan nyilvánosságra került gyűjtemény — az újság szerint — „forradalmasítani fogja” a Dali-műalkotások piacát. Az újság azt is közli, hogy az Albaretto házaspár nem hajlandó pontosan meghatározni az általuk birtokolt Dali gyűjtemény nagyságát. Ezzel kapcsolatban az asszony így válaszolt az El País olaszországi tudósítójának a kérdésére: „Számok? Ki beszél itt számokról? Nem, nem mondjuk meg, hogy mennyi képünk van”. A házaspár ugyanakkor állítja, hogy az ő Dali-gyűjteményük a legnagyobb a világon. A férj így fogalmazott: „Ötszáz műről beszélnek? Sokkal többről van szó, amit most kiállítunk, az csak egy elenyésző rész. Gala (Salvador Dali felesége és múzsája) mindig is hangsúlyozta, hogy mi vagyunk az elsők”. Azzal kapcsolatban, hogy miért és hogyan tartották titokban a gyűjteményt, a házaspár így válaszolt: „Diszkrét emberek vagyunk”. Mara ugyanakkor kifejtette, hogy többször próbáltak betörni hozzájuk, és állandóan kapnak fenyegető leveleket és telefonhívásokat. Most, hogy úgy határoztak, hogy a nyilvánosság és a nagyközönség számára is betekintést engednek a gyűjteményükbe. Giuseppe Albaretto azt is elmondta, hogy a következő kiállítást Spanyolországban szeretnék megrendezni, és a birtokukban lévő két leghíresebb Dali- festményt (a Vallés-i Krisztust, és egy García Lorca- portrét) Spanyolországnak kívánják adományozni. A Bricherasio Palotában rendezett kiállítás jövő év márciusáig lesz nyitva, és ezt a két leghíresebb képet is bemutatja, 23 olajfestmény, rajzok és akvarellek, valamint egy tucatnyi tárgy közt, amelyek legnagyobb része a hatvanas évek termése. A kiállítás rendezője, a Bricherasio Palota Alapítvány művészi vezetője elmondta, hogy a kiállításon szereplő — és az Albaretto magángyűjteményben található — összes mű rendelkezik az eredetiséget igazoló papírral. A Dali-alkotások világpiacán, elsősorban Japánban, ugyanis nagyon sok a hamisítvány.
