Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)
1996-10-08 / 235. szám
UJ KELET 1996. október 8., kedd 7 Tanulni vágyó, fiatal pályatársaimnak Ellenőrzőkönyv Magatartás I. Verebes István sorozata Jó, ha egyáltalán van. Formázása nem megy hirtelen. Színházi embernek hosszan és sokszor kell próbára tennie az idegrendszerét, mentális erőnlétét. Tévednie, vétenie is muszáj, hogy tapasztalhasson. Ezek is keserves történetei egy pályának. Magam — bár színészszülők gyermekeként születtem — ugyancsak éretlenül kezdtem működésem. Ebből is kiderült, hogy csupán látni, hallani nem elég, muszáj átélni, túlélni is a megpróbáltatásokat. Színházi ember kezdőként kínos lassúsággal találja meg viszonyulásait. Amíg nem ismeri meg magát, amíg nem lepi meg, mire képes és mennyi mindenre alkalmatlan, mit bír elviselni és mi az, amit nem tűr, amíg tanácstalan, hogy mikor kell betörnie, mikor lázadnia, addig szép lassan elmegy tíz— tizenöt év az életéből. Ezért hasznos, ha az első időkben mindent kipróbál. Csak így jöhet tisztába vele, mi és ki nem való neki, milyenfajta munkatársakkal nem ért szót, s milyenekkel nagyon is. Szerencse is kell hozzá, hogy találkozhassunk azokkal, akikkel jobban megy az együttes munka. Viszont egyszer csak muszáj dönteni, kikkel, mifélékkel nem megy sehogyse. Ez nemcsak művészi kérdés, ez sokkal inkább a vérmérsékleté!... Sokaknak becsültem szakmai képességeit, de mégis taszított szívtelenségük, nyers pragmatizmusuk. Még a diktátor habitusú vezetőkkel is jobban megfértem például, mint a machiavellistákkal. Nem viseltem el az érzéketlenséget sem. Azt, hogy esetenként személyes állapotaim, gátoltságom, vagy kreativitásom, veszkődésem, vagy talpraesettségem semmiképp nem hat rendezőimre. „Ez magasugrás, két méterre tettem a lécet, ugorj!” No, ettől valahányszor becső- döltem!... Még félek nekifutni is, még legszívesebben csak távolról nézném a magasságot, vagy keresztülbújnék alatta, s ő máris türelmetlenül nógat. Ő már nélkülem is tudja, hogy kell átlendítenem magam a túloldalra. Csakhogy minden új próbálkozáskor minden résztvevő más és más állapotban érkezik dolgozni. Az egyik szerelmes éppen, a másiknak nemrég halt meg az anyja, a harmadikat anyagi gondok gyötrik, és így tovább, és így tovább!... E sokféle magatartásból számos impulzus érkezhet, olyan is, ami beépülhet az eredménybe, olyan is, ami majdnem lehetetlenné teszi azt. Tessék bennünket előbb figyelni, kiismerni, tessék hagyni a tapogatózást, éppúgy, mint a falnak rohanást fejjel!... Tessék engedni, hogy összeismerkedjem a társaimmal. Tessék külön-külön mindenkinek engedni a lélektani evolúciót. S tessék mondani, ha valami hasznavehetetlen, vagy fölfedezés. Abból majd mindenki következtethet. Tessék ügyesnek lenni, és észrevétlenül egyeztetni engem mind az alapelképzeléssel, mind a többiek invencióival. Drukkoljunk értük! Munkatársunktól ______ A Ki mit tud? október 9-ei elődöntőjében megyénket a ZIG Singers együttes képviseli. A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium énekcsoportját dr. Bánhidiné Ma- róthy Magdolna, az intézmény énektanámője alapította és tartja életben. Eddig három hanganyagot adtak ki a közreműködésükkel. A tagok több mint kilenc- venen vannak. A Ki mit tud? kiírása szerint viszont az ének- együttesek nem lehetnek népesebbek 12 fősnél. így nagyon komoly válogatást kellett végrehajtani. Végül kilenc lány és három fiú áll majd a kamerák elé. Egy kivétellel mindenki énekelt már korábban szólót, s mindenki szer zett már színpadi gyakorlatot. A tévéfelvételen Mádon, Like a Prayer című számának feldolgozását énekli a csoport. Madonna szólóját Kádár Imo la adja elő. A kísérő szoprán szóló Pázmándy Andrea produkciója. A jazzes gospel-j szólót Tóvári Zsófia interpre tálja. A kísérőzenekar: Bán hidiné Maróthy Magdolna (zongora), Czesznák István (szólógitár), Széles István (basszusgitár), Tárcsán András (dobok), Racskó Tibor (szintetizátor). A felkészült ellenfelek mellett is bíznak abban, hogy az ő munkájuk gyümölcse érik be a legjobban. Erdély, Budapest és Avignon után... Belopta magát a közönség szívébe Másodszor tartozik a Móricz Zsigmond Színházhoz Keresztes Sándor. Korábban csak a ’89—90-es évadot töltötte Nyíregyházán, mégis népszerűvé vált. Két főszerepet játszott. Előbb Bérengert Ionesco Rinocéroszok című abszurd drámájában, később Almaviva grófot Beaumarchais A sevillai borbély című vígjátékában. Közben Borkint, az intézőt alakította az Ivó Krobotáital instruált, nagy hírű Ivanovban Gyű re Agnes (Uj Kelet) Emellett magánemberként is belopta magát a publikum szívébe. (’89 karácsonya előtt minden — hozzá hasonlóan— Erdélyből áttelepült magyar egy-egy kalandregényt írhatott volna az életéből. Ráadásul jó pont a polgároknál, ha egy művésznek még családja is van. Keresztes esetében az is különlegességnek számított, hogy édesként szeretett mostohalánya, Pálffy Kinga szintén a társulat tagja volt.) Ami hat év múltán először feltűnik: a kollégák Samuja semmit nem változott. Fekete üstökében sehol egy ősz hajszál. Tartásában, fénylő tekintetében sincs jele az időnek. —Annyi esztendő alatt, amióta nem láttuk Nyíregyházán, biztosan történt Önnel egy s más. Hol járt? Mit csinált? — Amikor Léner Péter a József Attila Színház igazgatója lett, másokkal együtt engem is „magával vitt”. Dolgoztam például Bacsó Péterrel. Aztán ’92 januárjától négy hónapig Avignonban éltem és léptem fel. —Ilyen szinten beszélt franciául? —Dehogy! Ennyire érdekelt az a fajta színház, amit Alain Tímár képviselt. Talán emlékszik: Timar, a Theatre des Halles (Csamokszínház) igazgatója rendezte itt ’89 őszén a Rinocéroszokat. (Egyébként az ő felmenői szabolcsi származásúak, de ő már nem beszéli a magyart.) Mikor kimentem Franciaországba, még az ételek neveit sem tudtam. Azért a színházban javában vitatkoztam az egzisztencializmusról. Azt a rétegét a nyelvnek —furcsa mód — felszedtem. — Miben térnek el ófrancia színházak a mieinktől? — Van rájuk pénz. Persze, ezért cserébe igényeket is támasztanak. Egy bukás után nehéz újból támogatást szerezni. S a bukás ugyanannyira sújtja a rendezőt is, mint a színészeket. —Avignon az egyik központja a színházi világnak. Járt a fesztiválon is? —Igen. Legény a talpán, aki ott dönteni tud. Négyszáz produkció látható naponta. Ensmuv j ■ A Rinocéroszokban Peremartoni Krisztinával Fotó: Csutkái Csaba gém például nem az impozáns pápai palotát és lovakat felvonultató előadás érintett meg, hanem néhány magányos utcai komikus. — Régóta kerülgetjük a kérdést. Az Ön számára milyen az eszményi színház? — Nagyon röviden: olyan, ahol a metaforák, szimbólumok többféleképpen megfejthetők. Ahol megmutatkozik a szavak mögötti világ. Ez érdekel — azt a kockázatot is bekalkulálva, hogy esetleg a£ ilyesfajta előadásokból egyesek csak a bizonytalanságot érzik meg. Ha Ady foglalkozott volna színdarabokkal, én azokat biztosan élvezném. Nagyon szeretem a nyíregyházi Sirály-bemutatót is. —Fel sem merült, hogy kinnmarad Franciaországban? — Nem. Hazajöttem a Nemzeti Színházhoz. Három évadot olyan fantasztikus kollégákkal lehettem együtt, mint Kállai Ferenc, Sinkovits Imre vagy Béres Ilona. Sík Ferenc főrendező pedig — akinek hatalmas szíve volt — az első halottam itt, Magyarországon. A Nemzetiben eljátszottam például a Tóték őrnagyát. Ki tudott, ki írt róla? Senki. Ugyanígy nem röpítették világgá korábban azt sem, mit kerestem Franciaországban. Nem így történt egy, a Radnóti Színpadhoz szerződött pályatársammal. Nekem nagyon hiányzott az a maximális odafigyelés, amit itt, Nyíregyházán megkaptam. S számomra nem volt könnyű „ odabentről” megélni a Nemzeti körül kialakult háborút. Szabadúszóként következett a Thália... — Különös érzéke van ahhoz, hogy „rossz lapot húzzon.” — Bregyán Péterrel — aki sorstársam ebben — megállapítottuk a múltkor, hogy mi ellentétesen viselkedünk, mint a patkányok. Azok menekülnek a süllyedő hajóról, mi pedig felszállunk rá. Az a lényeg, hogy az ember jól játsszon. Mindegy, hol. — Ez a Móricz Zsigmond Színház már nem ugyanaz, mint ahonnan elment. Hogy érzi magát? — Jól. A színház jubileumi gáláján a jókedvet éppen azért mertem megtörni azzal a bizonyos Bari Károly-verssel (Hegedűk vijjogásából), hogy el-- - mondhassam: jó tartozni vala: hová, és én visszavágyom. Verebes Istvánnal kapcsolatban pedig ért egy nagyon pozitív csalódás. Mielőtt hívott volna, nem ismertem személyesen. Csak tetszett, ahogyan például a Nyitott száj című tévévitában a szakma belső állapotáról megnyilatkozott. Valamiért azt gondoltam, hogy megközelíthetetlen. Kiderült, hogy ez nem igaz. — Mi lesz a következő fel- . , adata városunkban? **«•“ — A próbatáblán kiírtak sze-*' rint, én leszek az orvos a Két férfi az ágy alatt című Doszto- jevszkij-adaptációban. Az igényes könnyűzene kedvelőinek Szólóalbum a gitárostól Jávor Andrea (Uj Kelet) Alapi Istvánnak, az ország egyik legprofibb gitárosának, aki egyébként az Eddánál kamatoztatja tehetségét, a közelmúltban jelent meg a Belső világ című szólóalbuma. A sokoldalú zenész ezúttal nem elsősorban rockfutamaival kápráztatja el a hallgatókat, sokkal inkább a jazz, a fusion és más stílusok keverése szolgál csemegéül. Az album címe rengeteg bonyolult, mély érzést és gondolatot sűrít magába — egy ember lelkét, aminek kitárása szavak nélkül, más eszközökkel sokszor könnyebb. Itt az eszköz a zene, az ösztönös, szívből fakadó zene. Ezért is természetes, hogy az albumon túlnyomó részben improvizációt hallhatunk. Az instrumentális darabok között található keményebb, pergőbb, de lágyabb hangzás is, hiszen egy-egy témát más-más ritmussal, erővel megragadva érhető el a tökéletes hatás. A címek — mint például Alfaszint, Viadal, Búcsú — tükrözik Steve szándékát, de ipip-r,, denképpen az a csodálajtqs^jt hogy a külső világtól egy .lás;'- időre elszakadva különféle hangulataink támadhatnak. Mivel az Edda őszre nem tervezett koncertsorozatot, Steve az albumon szereplő zenész- ■ gárdával megpróbálja élőben is ' bemutatni az anyagot az igényes zene kedvelőinek egy klubtumé keretében. Őt egyébként a Jeff Porcára Emlékzenekar berkeiben is láthatja — igaz, csak nagy ritkán — a rajongó közönség. Tízezer néző Dojcsák Tibor (Új Kelet) Színházszerető emberek élnek Mátészalkán és környékén. Az új művelődési központ 1989-es átadása előtt Nyíregyháza és Debrecen színielőadásaira évente 30—40 telt busz indult a városból, s ez annak az ígéretét hordozta, hogy folyamatosan lenne igény előadásokra. Elkészült a 450 fő befogadására képes színházteremmel ellátott intézmény, és az eltelt hét évben az ígéret valósággá válhatott. Tavaly 13 darabból 24 előadást rendeztek. Az elmúlt évad mérlegéről, és a tervekről Tóth Tibort, a művelődési központ igazgatóját kérdeztük, aki örömmel újságolta, jól zártak. Az említett 13 közül több előadást a siker miatt duplázni, triplázni kellett. Összesen tízezren tekintették meg az előadásokat, ami 86,2 százalékos nézettséget jelent. Négy sorozatból 1218 bérletnek akadt gazdája, különösen nagy az érdeklődés a diákbérletek iránt például Pusztadoboson, Fehérgyarmat gimnáziumában és szakközépiskolájában, Csenger gimnáziumában, Nyírbátor szakközép-, szakmunkásképző és szakiskolájában. A városban egy évtizede van ifjúsági színkör, amely évadonként egy előadással lép a közönség elé. A tavaly óta működő felnőtt amatőr színkör első darabjával, A szabin nők elrablásával akkora sikert aratott, hogy — helyi rekordként — hétszer mutatták be. Létük némiképp teljesíti azt a régi óhajt, hogy saját társulata legyen a városnak, és ha- -gyományt is folytatnak, hiszen 1944 előtt mindig volt Mátészalkának polgári szerveződésű amatőr társulata. A felnőtt színkör meghívást kapott több hazai városba, illetve Szatmárnémetibe. Az új szezon a Csalóka szivárvány, az Apa csak egy van, a Bál a Szavoyban, az Ugyan már Ibolyka, a Ne- báncsvirág, a Páratlan páros, a New York, New York, a Liliomfi, a Lúdas Matyi, a Fiatalság bolondság, az István, a király, a Szépek szépe, a Don Juan és a Dr. Herz című darabokat ígéri. Nehéz megfelelő minőségű és árú előadásokat szervezni. A nyíregyházi társulatnak sokat köszönhet Mátészalka, mert megyebeli városnak számolt kedvező áron évről évre igényes előadásokat produkálnak. Már elkészítették a színház gazdasági mérlegének előkalkulációját. Eszerint tetemes hiánnyal fogják zárni az évadot, ennek ellenére meg akarják valósítani a terveket, a hiányzó összegek előteremtésére színházbarát szponzorokat keresve, hiszen eddig is sok segítséget kaptak a város és környéke gazdálkodó szervezeteitől, a váltakozóktól, akik remélhetőleg továbbra is szívügyüknek érzik pezsgőbbé tenni a város kulturális életét.
