Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)
1996-10-05 / 233. szám
UJ KELET Interjú 1996. október 5., szombat 5 dr. Bene János történésszel, a Jósa András Múzeum munkatársával Soha nem értelmetlen a hazáért hozott áldozat Berki Antal (Új Kelet) Valamikor a magyar huszárt tartották a világ legjobb lovaskatonájának. Irigyelték, utánozták, de hiába bujtatták a külföldi uralkodók katonáit magyaros egyenruhába, hiába adtak alájuk lovat, azokból nemhogy magyar huszár, de jószerivel huszár se lett. Hullatták vérüket Európa számtalan csataterén, küzdöttek a szabadságért Rákóczi zászlói alatt. Részt vettek a 48/49-es szabadságharcban, a dicsőséges tavaszi hadjárat legvitézebb katonái voltak. Mostanra a magyar huszárság letette a fegyvert. Nem az ellenség, a technikai fejlődés diadalmaskodott felettük. Dr. Bene János történésszel, a Jósa András Múzeum munkatársával beszélgettünk a huszárság múltjáról, jelenéről és esetleges jövőjéről. — Mikor kezdődött a magyar huszárság története? — Valamikor a tizenötödik században. Az első írott feljegyzések az 1400-as évekből valók. Az biztos, hogy Mátyás király könnyűlovasságát már huszárnak nevezték. Most a miljecentenárium évében olyan nézetek is megjelentek, amelyek a huszárság eredetét szinte a honfoglalásig viszik vissza. Én azt gondolom, hogy az egységes felszerelés elterjedésével alakult ki ez a fegyvernem. Igazán még Mátyás könnyűlovassága sem tekinthető huszárságnak, hiszen sisakot, mellvértet hordtak, még nem mozogtak olyan könnyedén, mint a későbbi ezredek. Ez a fajta katonaság a végvári harcok során alakult ki. A könnyedén öltözött lovasok mozgékonyak voltak, jobban tudták üldözni a törököket, vagy éppen sikerrel tudtak előlük menekülni. Rákóczi korában a szabadság- harc haderejének meghatározó részei voltak, nélkülük a küzdelem sokkal hamarabb elbukott volna. A huszárság igazi megalakulása az állandó hadseregek megjelenéséhez köthető. Mária Terézia és II. József uralkodása alatt kialakult a meghatározott ruházat, a fegyverzet. Az osztrák örökösödési háborúban és a hétéves háború csatáiban született meg a mai értelemben vett könnyűlovasság. Az sem véletlen, hogy a huszár kifejezés az egész világon összefonódott a magyarsággal. Az osztrák császárok kizárólag Magyarországról sorozták a lovasokat. Bravúros csínytevések egész sora fűződik nevükhöz. Óriási katonai karrierek születtek. Gróf Hadik András tábornagy a birodalmi haditanács elnöke lett. Amikor a Horthy-korszakban a még létező ezredeknek nevet adtak, akkor egyértelműen Nádasdy Ferencre és Hadik Andrásra esett a választás. A lovasbandériumok egészen a sorozatlövő fegyverek megjelenéséig fontos szerepet töltöttek be a hadműveletekben, de még a második világháborúban is komoly feladatokat hajtottak végre. Olyan helyeken, ahol a modem harckocsik, gépkocsik belefulladtak a sárba, ott a lovas még ment tovább. Fontos stratégiai feladatokat tudtak megoldani. — Mondana néhány híres huszárcsínyt? — Sok ilyen volt. Talán a híres Simonyi óbester egyik bravúrját említhetném. Köztudott, hogy az óbester Nagy- kállóban született. A császári seregek vereséget szenvedtek a franciáktól, és menekülniük kellett. Simonyi és csapata adta az utóvédet. Folyóparton, egy híd előtt megütköztek az ellenséggel, és addig tartották magukat, míg a fősereg megfelelő egérutat nyert. Akkor aztán az óbester felgyújtotta a hidat, és amikor az lángokban állt, katonáival átvágtatott az égő hídon. Amikor az utolsó huszár is átért, a híd recseg- ve-ropogva leszakadt. Igaz ugyan, hogy megpörkölődött a hajuk, a bajszuk, a ruhájuk is lángot kapott, de a franciák nem tudták folytatni az üldözést. Vagy Hadik berlini bravúrja is a legendák világába tartozik. Maroknyi csapatával megsarcolta a porosz fővárost... — Ez hogy történt? Véletlenül arra tévedtek? — Nem, szó se róla. Nagyon alaposan kidolgozott haditerv alapján jutottak el Berlinig. A porosz király Sziléziában harcolt az osztrákokkal, Hadik meg a háta mögött elindult Berlin ellen. A mérnöki pontossággal megtervezett akció minden előírását betartották, még arra is volt gondja, hogy a pihenőhelyeken élelmiszer várja a legénységet és zab a lovakat. Amikor megérkeztek Berlin alá, a városvédők kinevették a maroknyi csapatot. Hadik szétlövette a vaskaput, betört a városba és már kezdődött volna'a fosztogatás, amikor a védők megadták magukat, kifizették a Hadik által követelt, nem csekély összegű váltságdíjat. A porosz király Berlin elestének hírére visszafordította csapatait, de akkor már a magyarok messze jártak. Emberveszteség nélkül tértek vissza állomáshelyükre, Csehországba. A századfordulóra szép lassan elvesztette jelentőségét a huszárság, a lovasroham géppuskák ellen ön- gyilkosság lett volna. Azért az egyes országok tartottak fegyverben huszárokat, részben történelmi érdemeik miatt, részben mert mozgékonyságukat a korszerű fegyverek között is ki tudták használni. —- Mikor volt ön szerint sikerei csúcspontján? — Mindenképpen a negyvennyolcas szabadságharc idejében. Ez az időszak a magyar huszárság fénykora. Élőször küzdöttek hazájukért, a fajtájukért, a magyarságukért. Az egyetlen hadra fogható fegyvernem volt. Amíg a honvédgyalogságot be nem sorozták, ki nem képezték, fel nem szerelték, csak a huszárok tudtak kiállni az ellenséggel. Valamennyien külföldről szöktek és jöttek a nemzet hívó szavára. Elsőnek a Len- key-féle század érkezett. Történetüket Petőfi is megénekelte. Szabolcsi vonatkozásai is vannak az ügynek, mert amikor észrevették, hogy a század megszökött, egy kemecsei születésű császári tisztet küldtek utánuk azzal a paranccsal, hogy a szökevényeket vigye vissza. Répási Mihály őrnagy azonban a szökevények élére állt, és velük együtt érkezett Magyarországra. Répási tábornok lett, és valószínűleg csak azért nem osztozott a későbbi vértanúk sorsában, mert 1849 júliusában kolerában elhunyt. Érdekes, hogy a szabadságharc csatáira már nem jellemzőek az egyéni huszárbravúrok. Erejük szervezettségükben, pompás kiképzettségükben rejlett. Csatákat tudtak eldönteni egy- egy mindent elsöprő lovasrohammal. A dicsőséges tavaszi hadjárat valamennyi ütközetében kitüntették magukat: Nagysallónál, Tápióbicskén, Isaszegen ők söpörték el a császári gyalogságot, futamí- tották meg a vérteseket. — Nyíregyháza város több mint száz éve kérte huszárszázad telepítését az uralkodótól... — Ez így van. A városnak elemi érdeke volt, hogy legyen helyőrsége. Alföldi város lévén, egyértelmű volt, hogy huszárokat telepítsenek ide. A huszárezred minden időszakban teljesen feltöltött állapotban volt, náluk nem létezett hadi vagy békebeli létszám. Állandóan 1100 ember és ugyannyi ló tartózkodott a laktanyában. A katonaság élelmezése, a lovak ellátása jó üzletnek bizonyult. A huszárság nagyban hozzájárult a város fejlődéséhez. Akkoriban az volt a szokás, hogy a város telepítette a laktanyát, a hatóság átvette és máris érkezett a katonaság. Nyíregyháza három év alatt építette fel a huszártelepet, ami a századfordulón Európa legmodernebb laktanyájának számított. 1891. október 1-jén adták át az épületegyüttest, 12 lóistállót, 12 kutat, hat legénységi épületet, két altiszti szállást, három lovardát, két parancsnoki épületet és a kapuk őrházait. Mindehhez még az ötven holdas telket is parkosították, fákkal ültették be. —Hogyan történhetett meg a laktanya ilyen mértékű lepusztulása? — Egészen az ötvenes évek végéig, a hatvanas évek elejéig maradt eredeti állapotában. Amikor megszűnt a huszárság (Nyíregyházán 1953- ban, országosan ’54-ben utoljára Miskolcon), a laktanyát lakóteleppé alakították át. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a város legszebb épületegyüttese maradt. Parkok, mindenütt virágok, a lakások előtt kertek. Ott lakott az akkori értelmiség, ma úgy mondhatnánk, hogy az elit. Aztán a város fejlődésével, az új lakóterületek megjelenésével ezek az első telepesek fokozatosan elköltöztek, helyüket átvették a cigányok. Ez megpecsételte az egykori laktanya sorsát. Olyan mértékben pusztult le, hogy helyreállítása több százmillió forintba, talán milliárdos rendű kiadásba kerülne. Erre senkinek nincs pénze. Sem Nyíregyháza, sem az egyéni befektetők nincsenek abban a helyzetben, hogy irdatlan összegű beruházásba fogjanak. —Élnek-e még a huszárhagyományok? — Szerencsére igen. Az ősi virtus nem halt még ki teljesen a magyarságból. Érdekes, hogy nemcsak az egykori huszárok, de gyerekeik és unokáik is ápolják a tradíciót. Évente rendezzük az egykori huszárok találkozóját, melyre egyre több fiatal jelentkezik. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor a jövő évben szeretnénk felavatni a második világháborút megjárt huszárok emlékművét. A lovas szobor nyolcmillió forintba kerül, melyhez először egy valamikori nyíregyházi huszár, dr. Balogh Dénes ajánlott fel egymillió forintot, ezt a megyei közgyűlés megtoldotta egy másik millióval. Jelenleg négymillió forint van a számlánkon. Bízunk benne, hogy a hiányzó összeget is sikerül valahogy megszereznünk. — Vasárnap emlékezünk a tizenhárom aradi tábornok kivégzésének 147. évfordulójára. A vértanúk közül kik voltak huszárok? — Dessewffy Arisztid tábornok, aki a Radeczky-ezrednél volt főszázados, Itáliából jött haza. 1849 augusztusában tette le a fegyvert a császáriak előtt. —Kiss Ernő altábornagy, a második huszárezrednek volt a parancsnoka ezredesi rangban. Világosnál esett fogságba. — Nagy Sándor József tábornok a kettes huszároknál volt őrnagy. Nem véletlen, hogy ezek a katonák olyan gyorsan emelkedtek a ranglétrán, hiszen mindenütt ott voltak, hősiességük csaták sorozatát döntötte el. Világosnál fogták el az oroszok. — Pöltenberg Ernő tábornok a négyes huszároknál szolgált, hadtestparancsnok volt. Világosnál fogták el. — Schweidel József tábornok Bécsből szökött haza. Már a bécsi forradalmat is támogatta. Részt vett a pákozdi csatában. Világosnál tette le a fegyvert. Hatodikként Vécsey Károly tábornokot említhetem, aki szintén a kettes huszároknál szolgált őrnagyi rangban. Itthon ezredparancsnok lett, végigharcolta a szabadságharcot. Még Világos után is harcolt. Augusztus 20-án Boros- jenőnél tette le a fegyvert a császáriak előtt. — Makacsul tartja magát a legenda, hogy a tábornokok meg is szökhettek volna, de ők mégis kitartottak a végsőkig... — Kétségtelen tény, lett volna mód a szökésre.Leinin- gen Westerburgnak fel is ajánlották, hogy futni hagyják, de ő visszautasította a lehetőséget. „Ha eddig nem szöktem meg, most már nem hagyom cserben a barátaimat.” És a légkör sem volt olyan. Ezek a főtisztek egy eszmét szolgáltak, azt képviselték, hogy soha nem értelmetlen a hazáért hozott áldozat. Kivégzésük napján olyan hallatlan bátorságot, lelkierőt mutattak, amire csak azok képesek, akik tudatában vannak annak, hogy nagy ügy érdekében áldozzák fel életüket.
